28. rész - A vásárlók

 

Mintha még a madarak is tekintettel lennének a két fiatalra, elhallgattak, és esküjük szövege jól hallatszott a tömegben is. Rédey lopva az öregasszonyra pillantott. Arcának kemény redői mintha elsimultak volna, felszegett álla megereszkedett, most nem parancsolt már a testének, mint az előbb. Most a lélek tükröződött az arcán. Grétára nézett. Ő is ugyanazt látta azon az arcon. Ő sem volt nyugodt. Emily testestől-lelkestől Williamé volt. Rábízta magát, átadta magát a férjének. Irina arcán az tükröződött, amit már Adéltól is tudtak. Ő a Rosztovszkij család feje, és mostantól ez az ifjú pár is a Rosztovszkij családhoz tartozik. Csak William meg ne szenvedje, sóhajtott mélyet! Ha Rédey számára ez gondot is jelentett, az csak azért volt, mert kevés időt töltött eddig a fiával. Gréta viszont nem aggodott Irina miatt. Ő jól ismerte a gyermekét.

A Főtér minden háza alőtt kirakott damaszttal borított asztalok álltak. Eisner mindent megtett, hogy az egész város életében emlékezetes legyez ez a nap. Enni, innivaló minden asztalon, és telepesek nevetgélve elfoglalták helyüket. A családnak és a vendég Irinának Eisner házában terítettek. A hosszú nap első felében megéheztek, most itt is a vidám együttlét mellett gyorsan fogyott az esküvői ebéd. Irina és Emily összebújva beszélgettek. Emily arca lassan elfelhősödött, kicsit hátrább is húzódott nagyanyjától. Will, aki a szemét sem vette le feleségéről Emilyhez lépett, és mosollyal próbálta oldani a két nő közti feszültséget.

-Azt kérdeztem – Irina ismét a felszegett állú kemény asszonnyá vált – hol fogtok élni.

-Természetesen Pennsylvániában, a régi birtokon – válaszolt nyugodtan Will.

-És miből éltek majd? – folytatta a vallatást Irina, aki ha tudta volna mire jutott Jevgenyij a pénzügyek titkos firtatása után, most nem tette volna fel ezt a kérdést. Eisner fültanúja volt a beszélgetésnek és most nem állhatta meg, hogy oda nem lépjen a beszélgetőkhöz. Forrt benne a méreg, ahogy az öreg embereket szokta elárasztani.

-Kedves rokon – átkarolta Willt és Emilyt – ez a fiatalember, megkockáztatom, már most gazdagabb mint az egész Rosztovszkij család.

Irina elhallgatott, kérdőn nézett Emilyre.

-Övé itt minden, ameddig ellát – tárta szét a város és a földek felé karját Klaus – és a Pennsylvániai birtok, az olajból, sörből már most annyi jövedelmet termel, amire egy bankár csak vágyakozhat.

Irina összeszorított ajkai egyre keskenyebbeké váltak, nem volt szokva ilyen hanghoz. Magára maradt Willel, unokájával és Klaussal szemben. Ha hatalma lett volna hozzá, most azonnal tönkre tette volna ezt az arrogáns Klaus Eisnert.

-Emily, kicsim – próbálta magához hívni

A lány azonban szilárdan támaszkodott Will karjára. Választott, amikor követte a férfit ide, és most nem is kellett választani, hanem betartani amire korábban esküdött. Élete már Williamé volt, de lelke mélyén sajnálta a nagyanyját.

Az asszonyok hozták a vadat, marhát, báránycsülköt. Emily jól ismerte nagyanyja ízlését, megrakott egy tányért a kedvenc étkeiből és mellé ült. Sokáig hallgattak, Irina elgondolkozva csipegetett.

-Nyugodj meg nagymamács –simogatta meg az arcát Emily – a te unokád vagyok és maradok. Jól választottam, hidd el, és tudom, hogy William boldoggá tesz.

-De mégis így? –Irina elszomorodott – megszökni egy idegennel.

-Ő nem idegen, drága nagymamácska, ő a szerelmem, most már a férjem.  A jövőm is és a boldogságom is.

-Apád vígasztalhatatlan, számára nagy csapás a szökésed. Nem fog megbocsátani. Ismerem őt. Megalázta ez a férfi és tudod. Félek a bosszújától.

-A férjem pedig – Emily itt felállt, hogy mondanivalóját nyomatékosítsa – erős, okos, és nagyon kemény ember. Nem gondolnám, hogy a családjainknak harcolni kellene egymás ellen. Mind a kettő csak veszítene! Ha pedig összefognánk, akár Amerika legnagyobb családja lehetnénk.

-Apád nem fog megbékélni – Irina arcán kétségbeesés látszott.

-Akkor el fog bukni – Emily csókot adott az öregsszony arcára – Miránk viszont mindig számíthatsz.

Irina jobban örült volna az Énrám-nak a Miránk helyett, de Emily már Williamba karolt, és Klausékhoz csatlakozott. Irina a fejét törte, de nem volt érve az unokájával szemben.

-Nézzük meg az ifjú házasok otthonát – kormányozta az új ház felé őket Gréta. Eisnert is karon ragadta. A napsütötte tornác felől már fordult el a nap, de az ablakok még ragyogtak a fényben. Finom fenyő illat lengte be a szobákat, és a faragott fenyő ágyak tömött párnáikkal nagyon is hívogatóak voltak az egész napi fáradtság után. A tisztaság, a rend és az illatok mindenkit elvarázsoltak. Gréta tudta hogyan kell megválasztani a helyet és időpontot a családi titok feltárására.

-Üljünk le egy kicsit –mutatott a fehér vászonnal letakart asztalra, melynek közepén szinte párásan meleg fehér sütemény halom állt. Gréta megfogta William kezét, a másik oldalon pedig Rédey tenyerét tartotta – egyetlen betű történetét szeretném elmondani neked fiam. Úgy hívnak, és ezt írta be Eisner is az anyakönyvbe, hogy William R. Müller. Sosem kérdezted, de most itt az ideje, hogy megtudd, miért került ez az R. betü a nevedbe.  Apád nevéből. Rédey.

Még Emily is tágra nyílt szemmel, kérdőn nézett Grétára. Egyedül Rédey érezte magát furcsán. A szerepe miatt.

Csak a sörgyári érlelő melletti széken békésen alvó Müller nagyapa nem izgult. Amit csak sejtett, azt Gréta tegnap este világossá tette. Megnyugodott, és nevetve arra gondolt, gróf lett az unokája.

Irina ,Emily távozása után sem vált magányossá. Adél csak az alkalmat leste és mellé telepedett.

-Remélhetem, hogy nálunk alszol, Irina?

-Máshonnan nem kaptam meghívást – sértődöttség érződött ki a hangjából.

-Bevallom, én kértem Klaust, hogy velünk legyél – nyugtatta Adél – mi megértjük egymást és van mit megbeszélnünk.

Így már kedvére volt Feldner doktorék meghívása.

-Pihenj le egy kicsit –ajánlotta Adél – úgy látom az ifjú pár a szülőkkel elvonult.

-Épp az aggaszt, miről beszélhetnek, amit nekem nem lehet tudni - kutatón nézett Adélra.

-Nálunk nics titok, itt az Eisner birtokon. Azt is megtudjuk, amiről benn beszélgettek.

 

Kinyílt az új otthon ajtaja. Bármiről beszélgethettek, az arcok arról árulkodtak, hogy az nem volt szomorú. Gréta, Rédey és Will egymásba karolva sugárzóan lépett ki. Nem volt több titkuk egymás előtt. Mögöttük, Emily karolt Klaus Eisnerbe, aki majd kibújt a bőréből. Valami nagyszerű történt a mai napon. Úgy érezte, mint évtizedekkel ezelőtt, mikor itt letelepedett és elindította az új életét, aminek a sikerét csak most gondolta át. Látta Williamet, aki már átlépte önálló új élete küszöbét, és ugyanúgy sikerre van ítélve, mint annak idején ő.

Így fohászkodott: Istenem, adj még nekem erőt, időt, hogy lássam, amikor ez a fiú meghódítja egész Amerikát! Talán nem véletlen, hogy ugyanekkor, ugyanez a gondolat foglalkoztatta gróf Rédey Pált is. Gréta pedig, az arcukra tekintve mindkettő gondolatát kitalálta. Ő nem aggódott. Ő ismerte a fiát.

 

Ed Flaherty Detroiti tárgyalását nem annyira a gazdasági, pénzügyi megfontolások szabták meg, mint inkább az érzelmei. Hamar megtalálta a hangot Henry Forddal. Mindketten alulról, a saját tudásukkal küzdötték fel magukat és ez utat nyitott az egyenes beszédhez. Flaherty vakon hitt a benzinmotoros automobil jövőjében, ez megerősítette Fordot. Merseyvel csak a pénzügyi kereteket beszélték meg, így Ed a saját lelkesedésétől vezérelve, és elfogadva Ford rábeszélését, a rendelkezésére álló tőkével társként lépett be az autógyártásba. Fordnak nagy szüksége volt a pénzre, hogy grandiózus tervét folytathassa, Ed pedig érezte és tudta, hogy a legjobb befektetést csinálta. Legszívesebben Detroitban maradt volna, de most nem tehette meg. Nemcsak nyugtalan, vándortermészete, hanem a fejében kavargó ötletek is vonzották ide. Már nem az olajfúrás, a finomító kötötte le, hanem az autógyártás. Mersey csak egy hét után kapott táviratot Flahertytől, aki szűkszavúan annyit írt, hogy sikeresen tárgyalok, jó üzletet kötöttem. Ford és Flaherty is tudta, hogy hamarosan automobilok százai, ezrei, majd tízezrei fogják Amerika utjait járni. Nem elég az autógyártás, szükség lesz benzíntöltő helyekre, kellenek javító állomások, és még számos olyan dolog, amire még Ed sem gondolt. Amúgy is vörös arca most az izgalom lángjában égett. Késő estig tárgyalt a két egymást értő ember, Ford és Flaherty, míg mindenben megállapodtak. Flaherty már tudta azt is, hogy ha visszatér a birtokra ismét akad olyan szervezni-, tennivaló, ami kitölti majd az életét. A nagy lelkesedésben észre sem vette, azt a hatalmas sötét árnyat, ami elképzelésére vetült. Tudta, hogy létezik, ismerte aljas tevékenységét, de a birtokon, az egyre terjeszkedő, sikeres vállalkozásuk fényében nem foglalkozott vele. Pedig nem ártott volna. Ezt a sötét árnyat, ami már régóta minden olajvállalkozás fölött ott lebegett Amerika szerte, Standard Oilnak hívták. Flaherty a sikeresen elvégzett munka örömével tért vissza a birtokra. Örömét csak fokozta, a távirat, hogy a Müller házaspár hamarosan visszatér. Sok megbeszélnivalójuk lesz majd. A sikerről pedig oly jól esik sokszor is.

Flaherty figyelmét semmi nem kerülte el, így az sem, hogy a folyó kanyarulatából az a csónak, a nagy, szakállas strázsával eltűnt. Jó jelnek tartotta. Addig is, amíg William visszatér, Merseyvel alaposan átbeszélgették a detroiti dolgokat. Flaherty tervei egyszerűnek tűntek, mert mindig is a lényeget ragadták meg. Mersey azonnal magáévá tette a benzíntöltő állomások ötletét, ahogy a javítóműhelyek is felcsigázták a képzeletét. A Rédey-Müller Co. a nyersolajtól az autóig mindent át fog szőni, és Amerika legnagyobb ilyen vállalkozása lesz. Ahogy Ed, úgy Mersey is csak a saját üzletüket látta át, így neki sem jutott eszébe az újságokból annyira ismert Rockefeller cég, a Standard Oil. Rockefelleréknek viszont szemet szúrt a Rédey-Müller Co. Pennsylvania az ő játszóterük volt, és ez a vállalkozás tüske volt a körmük alatt.

Ian, a reggeli piacról asszonyokat hozott, akik súrolták, takarították a Müller házat. Flaherty meglepetése, amit Detroitból hozott, egy villanyégő volt, ami nyílt láng nélkül bevilágította a nagyszobát. Még Mersey is megcsodálta, de voltak aggályai is.

-Ed, - vonta félre – ez azt is jelentheti, hogy a lámpaolajra nem lesz szükség? Ez a villanyégő nagy találmány, gyorsan el fog terjedni.

-Jelenteni, jelentheti – vonta meg a vállát Ed, - csak akkor mi már a benzíntöltő állomásokon leszünk, és elhagyjuk a lámpaolaj gyártást! Tudod, mindig egy lépéssel előbb kell járnunk.

Flaherty sosem tekintett a háta mögé. Mindig előre! Pedig, ha most visszanézett volna, egy Gólemet láthatott volna, amint döngő léptekkel, felmagasodva lassan utólérte őket. A Standard Oil.

Iannek talán ki sem kellett volna menni a Müller házaspár elé az állomásra, mert Emily és William, akár haza is tudott volna repülni. Ha van igaz boldogság, mindent elsöprő szerelem, akkor az övék az volt. Emily, a hajó és a vonat utasok legnagyobb meglepetésére, menyasszonyi ruhájában utazott. Így akart az otthonába belépni, William karjaiban. Ian csodás báránybordát készített, Gregg pedig papírvékonyra vágott nyers őzgerincet tálalt.

-Ez adja a férfi erőt - súgta William fülébe, akit már a ház tisztasága díszítettsége is lenyűgözött, ettől a kényeztetéstől pedig meghatódott. Sajnálta, hogy Rédey nincs itt, osztozni szeretett volna apjával a boldogságban. Olyan furcsa még a gondolata is annak, hogy „apa”. Gyermekként Klaus Eisnerhez vonzódott úgy, mint apjához, és most felnőttként megtudhatta az igazságot. Boldog volt ezzel az új gondolattal, mert látta anyját, milyen szerelemmel néznek egymásra Rédeyvel.

Rédeyt a feladata visszaszólította Washingtonba. Franz Kaltenbach gondterhelten várta. A postahajó, ami a Külügyminisztériumi anyagokat hozta, viharba került az Azori szigeteknél, és elsüllyedt. Vele minden levél, amit annyira várt az otthoni hírekkel.

- Azonnal küldtem levelet, hogy az elveszett anyagokat pótolják – Franz tehetetlenül tárta szét a karját – azért Exelenciás Uramnak érkezett levél Richmondból. Majd csak megjönnek a magyarországi levelek is!

Rédey sejtette, hogy a richmondi hírek megnyugtatóak, de őt most jobban izgatták a szüleit érintők. Két nagyon idős ember, akikkel bármikor történhet bármi. Adja a Teremtő, hogy éljenek, és meglátogathassa őket.

 

Emily és William kart karba öltve járta be a birtokot, meglátogatták Merseyt, aki saját szőlőjével kínálta őket.

-A én borom lesz a te söröd konkurenciája - nevetett az új házasra.

-Ha jót akarsz - vágott vissza William - akkor engem kérsz meg a borod árusítására Kiterjedt hálózatom van. Emily, Drágám, Ian megígérte, hogy megtanít lovagolna. Az első leckét máris megkérheted tőle!

Amint Emily kilépette az ajtón a mosoly eltűnt William arcáról. Nem is tudta titkolni gondterheltségét.


- István - lehalkította a hangját, de más úgysem hallhatta kettejük beszélgetését – látogatókat . várunk. Nem kellemes látogatókat. A Standard Oil képviseletében jönnek. Ismerve az elmúlt évek eseményeit, nincs semmi kétségem, hogy be akarják kebelezni a mi olajvállalkozásunkat. Amiért aggódnunk kell, minden esélyük megvan arra, hogy kiforgassanak bennünket abból, amit itt megteremtettünk. Utána néztem, mit műveltek az elmúlt években, és az vérlázító. Már az elnök is háborog a Rockefeller tevékenység miatt. Minden kisebb olajtársaságot felvásárolnak. Lassan már csak a Rockefeller cég marad az olajpiacon, az pedig az árak egekbe szökését jelenti. Ezért aggódik Kinley elnök is . Most ért el a kezük hozzánk. Mit tegyünk?

 

- Mikorra várhatók  ezek az erőszakos vásárlók?

-Jövő héten jönnek – Will előhúzott a zsebéből egy telegramot – csütörtökön. Van közel egy hetünk. Jó lenne, ha itt lenne Rédey. Erős tárgyalófél, diplomata, hátha visszarettenti őket.

-Én is olvasom a gazdasági híreket – töprengett Mersey – amennyire látom, megállíthatatlanok. Táviratozz Eisnernek! Neki vannak tapasztalatai és talán tud valami ötletet adni.

-Bárcsak igazad lenne – sóhajtott Will – nincs sok időnk, máris küldetem a táviratot.