Emily, az ébrenlét és a félálom furcsa állapotában élvezte a tájat, amit a mozdony fekete füstje sem tudott eltakarni. Pennsylviából észak felé robogott a vonatuk. Az otthon hagyott virágzó fák, mivel errefelé késett a természet, végig követték őket útjuk során. A domboldalt takaró tamariszkuszok ezüst és halvány piros foltjai festményszerűen olvadtak össze. A kikelő rozs smaragdos hátteret adott gyümölcsfák rózsaszín szirmainak. Az ablakra egy méh szállt és Emily repesve mutatta Willnek a bogár virágporos lábát. Lenyűgözte a táj, elfelejtette Pennsylvániát. Örömében ismét megcsókolta a férfit, akire rábízta az életét.
Williamet megnyugtatta Emily boldogsága, benne több volt a félelem, igaz, ahogy egyre közeledtek hazafelé, egyre inkább a várakozás boldog izgalma járta át. Mit szól majd édesanyja, Eisner, és mit mond a nagyapa ha megérkeznek.
A vasutat építik tovább, de még mindig az Eisner birtok volt a végállomás. Egy lovas kocsi árván álldogált az állomásépület mellett, pipázó kocsisa reménykedve nézte az ifjú párt a nagy csomagokkal, a szép kisasszonyt, ahogy tejeskannáját szorongatja.
-El tudna vinni az Eisner birtokra?
A kocsisba azonnal visszaköltözött a élet. A csomagokat fellódította hátra, kisimította az ülést fedő kopott vásznat.
Mikor kibukkantak az állomást övező facsoportból és észrevette a távoli domboldalon Eisner házát, és a sörfőző sötét tömegét, William is megváltozott. Itthon volt, már nem bánta a lovacska lógó fejű poroszkálását, szeme előtt ott volt a cél, és tudta, hogy hamarosan el is éri. Már a telep határában mosolyogva üdvözölték Williamet, és kíváncsiskodva néztek Emilyre. A házukhoz hajtatott, és mikor látta, hogy senki sincs otthon, a tornácra tette a csomagokat. Nem tudta eldönteni merre menjen. A sörgyárban mindig megtalálta a nagyapát, vagy mégis inkább Eisner házhoz, ahol már innen is látta Klaust a teraszon üldögélve, jó meleg prémekbe csomagolva. Az ő szeme már nem volt a régi, ilyen távolságból nem ismerte meg Williaméket, ám ahogy közeledtek hozzá, arca úgy derült fel.
-William, drága fiam! – érces hangja lehömpölygött a dombról – Micsoda boldogság! Milyen meglepetés! Gyere egy ölelésre!
Emily Williamba karolt, és együtt járultak Eisner színe elé.
-Klaus bácsi! De jó újra látni téged!
-Hát még nekem téged Will! Mutasd be ezt a gyönyörű leánykát! Hol teremnek az ilyen szépségek? Pennsylvániában?
-Emily Rostovszkaja – kecses meghajlás – Oroszországban adott a szüleimnek a Teremtőm.
-Elizabeth –kiáltott be a házba Eisner – hozz valami finomságot az én két éhes vendégemnek, és nekem is!
A magas, telt keblű asszony, mintha csak az ajtóban várakozott volna, máris az asztalra tette a nagy ezüst tálcát. Klaus csak a szemével intett, de az asszony azonnal elértette. Pillanatokkal később lovas vált el a ház oldalától és indult Grétáért.
A hajszálvékonyra vágott, lazán feltekert, nyers, vörös őzgerinc, a fehér torma halom, a még meleg házikenyér, a füstölt juhsajt, kemencében sült csülök szeletek azonnal rádöbbentették a két fiatalt, milyen éhesek is. Klaus is csipegetett mindenből egy keveset. Eszébe jutottak ifjúkori éhségei és elmosolyodott. Most azt élvezte, hogyan eszik a két vendége. Öreg vagyok, gondolta, milyen kevéssel beérem, pedig most lehetne bepótolni a gyermekkor nélkülözést. Az a szorongás, ami a délelőttönkénti üldögélésnél elérte, amikor végig tekintett az ő városán, most egy csapásra megszűnt. A két fiatal életet, energiát hozott neki. És titkokat, amelyekről kifaggatja majd Williamet. Ám most hagyja őket csendben beszélgetni nézte az ő tekintetükben is a titkot, ahogy egymásra villantak. Az érzéseknek erről a fajtájáról nem sokat tudott, de William és Emily szerelmét bárki észrevehette. Hátranézett az ágyasára, aki biccentett, és cinkosan elmosolyodott. Nem szólt a fiataloknak, erre intette Gréta is, aki a lováról leszállva az utolsó húsz métert lopva tette meg. William azonban valamit mégis megérzett, hirtelen felpattant, megfordult és máris összeölelkezet anyjával. Egymást tartották sokáig, és egymás vállára hullottak a könnycseppek.
-Gyere, gyere, – Eisner hangja is megbicsaklott – mit szólsz, milyen meglepetést készítettem neked?
Gréta nehezen szólalt meg. Emily is várt, amíg bemutatkozhat egy kecses pukedlivel. Két oldalról finom csókot adott a lánynak, de a kezét szinte nem akarta elengedni, annyira lenyűgözte Emily hamvassága, szépsége.
-Menjünk haza –szólalt meg végül- és mondjátok el hogy kerültetek ide?
-Hohó – vágott közbe Klaus – nem lehetsz annyira önző, hogy csak magadnak akarod a titkot. Én is szeretném tudni ennek a hirtelen, de nagyon boldog találkozásnak a történetét.
Az előbbi asszony Grétanak is hozott epret és finom sonkát, az asztal középre pedig odaállította a nagy korsó, gyöngyöző sört.
-Nem írtam és nem táviratoztam, drága Mama, mert minden olyan nagyon gyorsan történt.
Gréta számára sem volt kétséges, hogy fiát mindent elsöprő szerelem fűzi ehhez a lányhoz, de ahogy a történet egészét megismerte, mégis félelem árnyékolta be az örömét. Kell egy ilyen szép fiatalembernek, hogy a nők körül forgolódjon, ezt elfogadta, de, hogy ezt a tizennyolc éves leányt több száz mérföldre megszöktesse a szüleitől, az alaposan megrémítette.
-Azért is jöttünk –fejezte be lassan az elbeszélését William – hogy itt házasodjunk össze. Ahol te élsz Mama, Nagyapa és Klaus bácsikám.
Átkarolta Emily vállát, aki lehunyt szemmel hozzásimult. Csend takarta be őket. Klaus a söréről is megfeledkezett, Grétát pedig teljesen elfoglalták a hallottak.
-Hogyan tovább- aggódott Gréta – mi történik, ha visszamentek?
-Élünk a birtokunkon – William felszabadult, ahogy elmesélte a történetüket – és neveljük a gyermekeinket.
Gréta tekintetét nem kerülte el Emily behunyt szeme, átszellemült mosolya. Ugyanígy szerette ő is azt a magyar grófot, ennyire vágyott érintésére, és ugyanolyan boldog volt mikor a közös gyermeküket várta, mint amilyen Emily is lesz.
-Meddig maradtok, mik a terveitek? –Grétából feltört a gyakorlatias gondolkozás.
-Összeházasodni jöttünk ide, hozzátok. Talán egy hét, talán tíz nap, de vissza kell mennünk a birtokra. Tudod, a sör, az olaj.
Gréta és Klaus összevillant.
-Miért nem maradtok itt? – Eisner komolyan kérdezte – ide is kellene olyan jó gazda, mint aki a Pennsylvániai birtokon van. Én már csak elüldögélnék itt.
Klaus Bácsi – William arca komollyá vált – tudod, engem az olaj jobban érdekel a sörnél. Mindkettővel szívesen foglalkozom, de az olajé a testem- lelkem.
-Megértem, igazat is adok neked. Gréta kimutatásait nézve úgy látom, hamarosan behozod a befektetett pénzt, és ha semmi nem jön közbe, még a végén te fogsz nekem kölcsönözni.
-Feleségem lesz, gyermekeket akarok –megfogta Emily kezét – azt akarom, hogy az egész családom, boldog és gazdag legyen! Ezt az olaj tudja biztosítani.
-Akkor más dolgunk nincs is, mint készülni az esküvőre. Gréta, a legszebb menyasszonyt akarom látni egész Michiganben. Mivel kormányzói felhatalmazásom van, én foglak összeadni benneteket. Most pedig látogassátok meg nagyapád, mert meg fog sértődni, hogy ő tudja meg utoljára a nagy hírt.
Már az első Moorheadi piacnapon megtudták, a durva éjszakai látogatók jövetelének célját. Szinte mindenki arról suttogott, hogy a bankár lányát megszöktette a német sörgyártó, és nyomát sem lelik a fiatal párnak. Flaherty már nem is fájlalta azt az ökölcsapást, inkább büszke volt Williamre. Hírt nem kaptak a fiútól, amit nem is bántak, mert egy bankárnak a postáskisasszonytól elkérni a levelet, vagy telegrammot, igazán könnyű lett volna.
Ian úgy számolta, hogy mire az ifjú pár visszatér, már Gregg Kelly is megérkezik, és ha vér kell, hogy folyjon, akkor fog is, mert váltott őrség fog vigyázni Williamékre. Merseyvel mindent megbeszéltek, aki Border Cityből négy finom puskával tért vissza. A birtokon még ilyen élet soha nem volt, de nem engednek az igazukból. A Gazda hajója is néhány nap múlva befut, majd ő tárgyal azzal a bankárral. hagyják csak a fiatalokat, hogy döntsenek a sorsukról.
Moorheadben a domboldali házban temetői volt a hangulat. Jevgenyij inkább maradt éjszakára a bankban, Olga Rosztovszkaja pedig a gyötrő fejfájása miatt csak a elfüggönyzött szobában tudott megmaradni. Jakov szerint fel kell gyújtani mindent a német birtokán, hogy móresre tanítsák.
-Ezzel már elkéstünk – Jevgenyij nem akart több erőszakot – ráadásul vele van Emily. Úgy szeretném visszakapni a kislányomat, hogy ne legyen benne gyűlölet irántunk. De vissza akarom kapni –emelte fel a hangját. Válaszul a szomszéd szobában Olgából kitört a zokogás.
-Mit tudunk erről a Müllerről? – végre a nagymama is megszólalt az asztalfőn.
-Német, és tehetős. Sört főz, és azzal kereskedik. –Jevgenyij nem tudta folytassa-e, végül még hozzátette – talán már most gazdagabb, mint mi.
-Akkor mi bajotok vele, azon kívül, hogy nem közülünk való? – ismét a nagymama törte meg a csendet. A szomszédból újra felhangzott Olga hisztérikus zokogása és kiabálása.
-Vissza akarom kapni Emilyt, hozzátok haza a lányomat!
Jevgenyij óvatosan becsukta a szoba ajtaját.
-Soha nem éreztem magam ennyire jól, mint itt - Emily odasimult Will vállához.
-Ha majd egyszer megöregszünk –Will a szemébe nézett – ide jövünk vissza. Amit itt látsz –mutatott körbe – mind az enyém. Tovább kell vinnem a nagypapa és Klaus örökségét. Láttad a vasútállomáson a táblát? EISNER, ennyi van csak ráírva, és ezt meg is őrizzük. Én is, a családunk is sokat köszönhet Klausnak.
Bárhol tűntek fel, mosoly fogadta őket és mindenkinek volt kedves szava hozzájuk. Ők pedig, mintha nem is a földön jártak volna. Gréta már a második napon bejárta a környékbeli városokat Emily menyasszonyi ruhájáért. Willnek is átnyújtott egy bársony dobozt két aranygyűrűvel. Max Feldner tudta, hogy elnyeri Eisner beleegyezését, de azért megkérdezte, hogy baj lenne-e ha az ifjú asszonyka egy szép baldachin alatt esküdne örök hűséget a férjének. A jóváhagyás birtokában négy templomi zászlót Adél, a felesége összevarrt, este fel is állították a nagy teremben és cinkosan összemosolyogtak a hüpe láttán. Adél már többet tudott Emilyről, mint Will, és minden percét arra áldozta, hogy ez a gyönyörű kis menyasszony élete legboldogabb napjaként emlékezzen a jövő szerdaira.
Mersey telegrammot kapottGrétától, azzal a kéréssel, hogy továbbítsa Rédey grófnak. Annak rendje-módja szerint küldött a Washingtoni követségre ő is üzenetet, miszerint:
William Müller és Emily Rosztovszkaja május elsején házasodik össze. Az eseményre nagyon várják gróf Rédey Pált az Eisner birtokra.
Ha eljön, ha nem, ez az alkalom a legmegfelelőbb arra, hogy mindent tisztázzanak Williammel.
Mióta a két fiatal megérkezett, Eisner háza mellett, minden munkára fogható ember egy új, tágas, napsütötte faház építésével foglalkozott.
-Szeretném ha a közelemben lennétek, de mégis a saját életeteket élhetnétek – Eisner átkarolta Willt.
-Klaus bácsi vissza kell mennünk Pennsylvániába. Vár a munka, az embereim. Amikor jövünk mindig ebben a házban lakunk majd. Megígérem, hogy Emily, az első gyermekünkkel anyámmal, veled és a nagyapával tölti itt a nyarat.
-Azt szeretném, ha itt is születnének meg a gyermekeitek. Feldner doktornál alkalmasabb ember erre közel távol nincs.
Emily szégyenlősen kuncogott, William és Klaus pedig megpecsételendő az egyezséget átölelte egymást.
Flaherty, aki kedvtelve járta be a birtokait –már csak így emlegette azokat – egy nap valami furcsát vett észre fenn, a folyó kanyarulatánál. Csónak állt lehorgonyozva, benne időnkénti váltással egy-egy ismeretlen ült. Látszólag horgászott, de Ed megfigyelte, ha fogott is halat, a csónak másik felén visszadobta a folyóba. Arról a helyről viszont kiváló rálátás nyílt a Müller birtokra és a lakóházra. Felfedezéséről beszámolt Iannak és Merseynek is. Másnap behajtott a Border City vasútállomásra, és szinte le sem kellett szállni a kocsiról máris észrevette a Bank közelében cigarettázó oroszt, aki egyike volt azoknak akik azon az éjjelen betörtek a Müller házba. Ezek itt fogják várni Willt. Elveszik tőle a lányt és még örülhet, ha az életét meghagyják. Beleborzongott a gondolatba. Csak írna ez a fiú, csak annyit tudnának, mikor érkeznek. Megfelelő védelmet biztosítanának nekik egész hazáig és otthon is. Úgyis elül az egész botrány. Will azóta már feleségül is vehette a bankár lányát, ami azért visszatarthatja ezt a csibész gárdát.
Bement még a postára is és meglepetésére, telegram várta Greggtől. Már amerikai földön van és holnap estére akár itt is lehet. Elképzelte Ian határtalan örömét. Ő csak arra gondolt, egy emberrel több lesz a birtokon, aki megvédheti Mülleréket. Emellett azért izgatott lett, hogy mit szól majd az öreg ír az olajkutakhoz! Gregg Kellyről már annyi mindent hallott, hogy talán még izgatottabban várta a találkozást mint Ian. Hazafelé megvárta a szárnyvonalon csattogó mozdonyt, ami egy söröshordókkal megrakott szellős tehervagont húzott és, büszkén elmosolyodott. Ott gördült a mozdony mögött az ő nagy tartálykocsija is, ami szemmel láthatólag tele volt olajjal. Hirtelen jó kedvét az sem felhőzte el, hogy fenn a folyón látta az idegent, ahogy a csónakot otthagyva fel-le sétál a homokos folyóparton. Gregg majd kitalál valamit arra a csónakra, nevetett magában, nem sokáig tanyáztok ott. A levegő selymes volt, a mozdony kénes füstje eloszlott, Flaherty mélyeket lélegzett a friss levegőből. Jól érezte itt magát. Talán meg is állapodik már. Kellene újabb tartály kocsi, mert a lepárló ontotta, nemcsak a lámpaolajat, hanem a bitument, a benzint is. Erről rögvest eszébe jutott Benz, aki azt az automobilt készítette. Minden úgy alakul, ahogy azt a látnoki szemeivel előrelátta. Az olaj át fogja venni a hatalmat a gazdaságban, ők pedig uralni fogják az olajat, azaz, a gazdaságot is. Csak már jönne ez a Müller gyerek!
Az Eisner birtokon volt már sok esküvő, köztük emlékezetesek is. Ilyen volt Feldner doktor és Adélé is. Ez utóbbi talán még nagyobb lázban égett, mint Gréta és Emily.
-Szépségem – szorongatta meg Emilyt – száz évig emlékezni fog mindenki a te esküvődre. Hidd el jól mész férjhez. Ez a William nagyon szép ember, és gazdagabb, mint hinnéd. Ami a legfontosabb, hogy szeret téged.
-Izgulok nagyon –Emily még könnyet is ejtett – de olyan jó, hogy te itt vagy! Ilyenkor mindig megnyugszom.
-Kicsim –Adél ugyan alacsonyabb volt, de ezt terjedelemben pótolta, most megsimogatta az arcát-Eisner gazdának volt egy kérése. Szeretné, ha Max és én meglátogatnánk a szüleidet az esküvő előtt és beszélnénk velük. Mielőtt hazatértek. Talán akkor kevesebb nehézséggel indultok az új életnek.
Emily megszeppent. Nem is tudott válaszolni. Anyjára és apuskájára gondolt, aki már akkor feldúltan tiltotta Williamtől, mit fognak szólni, ha meghallják az esküvő hírét?
-Nem is tudom – Emily a fejét csóválta – te mit gondolsz Adél néni?
-A Gazda szava parancs, de én akkor is jó ötletnek tartom. Élvezzétek még az esküvő utáni napokat én pedig mindent megteszek érted, értetek. Nem is lesz rossz Maxszal egy kis utazás. Ha visszatértünk én mindent elmondok neked, de először hallanom kell a szüleidet. Most pedig menj, hogy megpróbáld azt a káprázatos menyasszonyi ruhádat. Mulatunk nagyot, és jövő nyáron már hozhatod a fiadat is!
Rhédey legszívesebben le sem szállt volna Border Cityben a vonatról, hanem ment volna tovább az Eisner birtokra. Mikor a követségen Franz elé tette a táviratot, kissé megzavarodott. Soha nem látta Williamet nő társaságban, bár az is igaz, hogy ritkán fordult meg a birtokon. A telegramot olvasva rátörtek élete elmulasztott pillanatai. Koszta, akinek a sorsát nem követte, igaz korán meg is halt itt Amerikában. Gréta, akiért harcolnia kellett volna és nem tette. A szülei a tengeren túl, akiket magukra hagyott. Soha be nem pótolható, és soha meg nem bocsátható mulasztások. Felfogadott egy kocsist, aki könnyű homokfutójával elvitte a birtokára. Már messziről észrevette a fényeket, amelyek most fényesebben világítottak. Nemcsak a szurokfáklyák lángja lobogott, hanem okkeres fényeket látott az olajkutak mentén is. A kicsit csípős nyár eleji estén az udvaron egy nagy asztal mellett örömmel fedezte fel Gregget. Az öregember, amint észrevette őt, felugrott és kissé sántikálva sietett elé.
-Gazda, Gazda, Drága Jó Gazdám – a könnytől megbicsaklott a hangja – olyan bódog vagyok, hogy újra veled lehetek. Szeginy Marym lelke is itt kószál körülöttünk, higgyed el!
Rhédey is meghatottan ölelte át Gregget, aki az elmúlt pár hónap alatt éveket látszott öregedni. Mindannyian körül vették, Flaherty elbüszkélkedett az ő gázlámpájával.
-Kifundálta ez az ezermester – mesélte Mersey – hogyan lehetne elégetni azt a gázt, ami az olaj fölül elszökik. Így most éjjel nappal ki vagyunk világítva.
-Gróf Úr – Flaherty is szót kért - mit írnak az európai újságok az automobilról? Már itt az Államokban is megmozgatta egyesek képzeletét. Detroitban valami készül. Emlékszik a jóslataimra az olajról. Minden úgy halad, ahogy mondtam, és remélem ez a Will gyerek hamarosan zsebre teszi a bankár apósát.
Mersey beszámolt a történtekről. Rédey riadtan faggatta Flahertyt, mi történt azon az éjszakán. Végigfutott rajta a félelem. Mi lesz ha William hazatér a feleségével? Ian, mintha csak kitalálta volna a gondolatait megnyugtatta. Levette az állványról a frissen beszerzett négy puskát.
-Vigyázunk a szomszédra, Gazda – többet nem szólt, de rávillant a tekintete Greggre, aki visszakacsintott.
Későre járt mire mindenki nyugovóra tért. Ian elkísérte Flahertyt Will birtokára, és Rédey még félig éberen hallotta Ian motozását mikor visszatért, de a fáradtságtól rátörő álom legyűrte. Pirkadt még csak, mikor Ian felébresztette, és elindulta a vasútállomásra.
Mennyivel gyorsabbak ezek a vonatok, mint akkoriban, gondolta. Ismét felrémlett neki Gréta képe, vele Williamé ezé a derék, céltudatos férfié. Félelem sajogtatta a szívét. Ez csak az átkelő hajón múlt el, és tudta, mikor majd a vonaton halad az Eisner birtok felé minden rossz meg fog szűnni. És ha megpillantja a valóságban is őket visszatér az régi-régi boldog idő. A napsütés, a kutyák, a forrás Gréta meztelen testével. Az első szerelem soha el nem felejthető boldogsága.
.
A május igazi, lüktető, nyáreleji nappal köszöntött be. Rigók szelték a levegőt, a gerlék burukkolása mindenkit jókedvvel töltött el. Max és Adél Feldmann a megelőző délután szállt le a vonatról. A négy napos út fizikailag, a találkozás Emily szüleivel, pedig lelkileg viselte meg őket. A kocsi, ami az állomásról hozta őket, meg sem állt Eisner házáig. A két ember megviselt arcát elnézve, sok jóra maga Klaus sem számított.
-Egyedül Irina, Emily nagyanyja fogadott bennünket- kezdte a beszámolóját Max – Olga az anya bezárkózott a szobájába, apja pedig, mikor elmondtuk, honnan jöttünk, ránk csapta az ajtót.
-Talán jobb is így- folytatta Adél – mert Irina sok mindent megértett. Láttam a ragyogást a szemében, mikor az unokája érzéseiről beszéltünk. Erős asszony, és azt mondhatom, ha visszamennek, nem esik bántódásuk. Irina nagymama visszafogja farkasokat. Ő a család feje.
- Ez nagyszerű hír – szakította félbe Klaus – ettől többet nem is vártunk.
-A család viszont megtagadta Emilyt.
-Annyi baj legyen – sóhajtott fel megkönnyebbülten Eisner – William mellett igazi, boldog asszony lehet. Boldogabb, mintha a család béklyót rakna rá. És gazdagabb, mintha a családja keresett volna neki nagy hozományért rossz férjet. Jó munkát végeztetek.
Töltött a sörből a Feldner házaspárnak is.
-Ma este velem vacsoráztok – Klaus szava nem meghívás volt, hanem parancs. Szeretett volna még többet megtudni arról a Moorheadi családról, de már nem volt benne az a szorongás, amit korábban William miatt érzett. Nem túlzás azt mondani, hogy közben ideröppent Emily is, aki tényleg elvarázsolt pillangóként cikázott a varrónők, William, Adél Feldner és Greta között. Klaus is kapott egy szédült puszit, Adel ölelést, akit közben félrevont, hogy az otthoniakról kérdezgesse.
Klaus Eisnernek másnapra is volt vacsoravendége. Gréta boldogsága talán már az esküvő előtt a tetőfokára hágott. Nem tudott úgy végigmenni a főutcán, hogy kutató tekintete ne pásztázta volna a vasút távoli épületét, de amíg az az étkeket süteményeket készítő asszonyokra ügyelt, akkor is gyakran ment a tornácra az utat kémlelni. Érezte, hogy Rhédey számára is fontos William boldogsága, esküvője, csak bizonytalan volt abban, hogy el tud-e szabadulni? Mikor délután észrevette a magányos szekeret a vasút felőli úton, már biztos volt, hogy Rhédey nem felejtette el. Igaz az elmúlt két nap fáradtsága rajta is látszott, de találkozásuk soha nem volt ennyire meghitt, szinte szerelmes.
-Ennyire megöregedtem?- suttogta kérdőn Gréta fülébe, miközben szorosan ölelte.
-Csak a fiunk, csak ők –szorította meg a karját Gréta – te ma is olyan vagy mint amikor először megláttalak.minden
-De hiszen annak már vagy ezer éve!
-Csak száz, te bolond!
Ha a falu férfiai sorba álltak volna, akkor is meg lehetett volna mondani, ki lesz a holnapi vőlegény. William arcán a megnyugvás mellett csak a határtalan boldogság tükröződött. Férfi arc, gondolta Rhédey. Határozott és céltudatos férfi arccal állt szembe. Próbálta a saját vonásait is meglátni rajta, és nem volt nehéz. Ahogy Will férfikorba került egyre több hasonlóságot mutatott apjával. Észrevette, hogy Gréta kutatón figyeli, mintha finom fejbiccentéssel nemet is sugallt volna. Még nincs itt az ideje a titkok feltárásának, és azt is érezte, hogy azt Gréta fogja megtenni. Jobb is így.
Az asszonyi szem azt is észrevette, hogy a grófot megviselte a hosszú utazás. Klaus Eisnerhez mentek, és a találkozásukkor Rhédey rajta is látta azt a várakozást, azt az kegyelmi állapotot, amit mindenkin akivel csak találkozott. Az Eisner birtokon ez az esküvő nem egyszerűen egy pár egybekelése lesz, benne lesz ebben Eisner soha meg nem történt esküvője, Gréta és Rhédey egykori nagy szerelme, ami már soha nem fog lezárulni ilyen eseménnyel.
Az Eisner birtokot inkább a munka jellemezte, de most mindannyian várták a vidámságot, mindenki érezte a természet nekirugaszkodását is, az új élet előretörését. Az esküvővel annak a két embernek kezdődik majd az új élete, de belül minden telepes úgy érezte, hogy most az ő élete is megújul.
Még Klauson is látszott a változás. Szinte megfiatalodott. Erőtől duzzadt még így késő délután is. Asztalra került egy könnyű vacsora. Nem volt szükség únszolásra, mindenki hallgatagon evett-ivott. Gréta bevezette Rhédeyt, fia és Emily új házába, melyen már az utolsó simításokat végezték a mesterek.
-Emily igéretet tett, hogy velünk tölt minden a nyarat az unokáinkkal- nevetett boldogan Gréta – persze én nem fogom a szavát venni. A világ már egészen megváltozott, még ezen az eldugott kis helyen is. Talán te is észrevetted!
-Az a jó, hogy mi nem változtunk. - karolta át Rhédey – Egész Amerikát megváltoztattuk. Apád, Eisner, te mi, Mary Kelly és Gregg, Ian és Mersey, és annyi más új életet kereső, aki idejött. Mi megmaradtunk annak, akik voltunk, és egy kicsit a magunk képére formáltuk ezt az országot. És a gyermekeink, unokáink, akik hordozzák magukban a magyarságukat, németségüket még tovább alakítják majd az új hazát. Háborúk és harcok nélkül. Nem meghódítani akarják, hanem egy büszke, nagy országgá tenni. Ahogy mi is azt tettük.
-A lassan leszálló estben egymást karolva álltak az új ház előtt. Gréta megérezte Rhédey borzongását, amit nem ahideg, inkább a fáradtság okozott.
-Elkészítettem a szobád –súgta neki – ki kell pihenned magad, és ez most az én parancsom, kedves gróf úr.
A szürkület egyre mélyült, Gréta az ágyába kísérte. A meleg vizes edényt kivette, és Látta Rhédey hálás mosolyát, hogy a finom meleg ágyba bújhatott. Ahogy a mosoly elhalt, Gréta kezén a másik kéz szorítása is enyhült és Rhédey egyetlen szó nélkül elaludt. Megsimogatta fáradt, barázdált arcát, ajkára egy csókot lehelt és az asszony nesztelenül távozott. Az Eisner birtok csendes volt. A csend a megnyugvásé volt, de mégis átszőtte a várakozás izgalma.
Feldner doktor és Adél a sürgés- forgás központjai lettek. Alig heverték ki a hosszu utazás fáradalmai, máris teljes energiájukat bevetették. Eisnert a nagy teraszon borotválták, asszonyai a tiszta ünneplőt készítették. Gréta újólag számba vette, minden előkészület megtörtént-e, majd hazament és hosszan fürdött a nagy kád meleg vízében. Minden még egyszer keresztülfutott az agyán és nem talált semmi hibát. Az Eisner birtok felkészült egy igazi, nagy esküvőre.
Merseynek hirtelen sok számolni valója akadt. Flaherty újabb hat embert vett fel. Ide a házba is felhallatszott a parti sínpáron pöfögő mozdony hangja. Naponta kétszer fordult, a környéken összevásárolt nyers olajat hozta és számos más vagonnal együtt vitte Border Citybe a könnyű lámpaolajat, hordószámra a a bitument az útépítésekhez. Ahogy korábban a vasútépítési láz, most az útépítés lendült fel. Flaherty úgy gondolta mások is olvassák az újságokat, hallottak az automobil németországi sikeréről. A gondot számára az jelentette, hogy úgy érezte, az olajjal kapcsolatos minden jövőbeli lépés ott van a fejében és csak egy kis szerencse kellene, hogy annak haszonélvezője is legyen. Felhagyott az olajkereséssel, mert az olaj desztilláló úgy teljesített, hogy maga is szép pénzt tudott a bankba tenni. Most mégis nyugtalan volt. A michigani újságok lelkendezve írtak Fordról, a terveiről, a detroiti autógyárról,a remek fizetésekről, és epésen is, mikor Ford kifogyott a pénzéből. Pedig Flaherty nagyon is jól tudta, hogy az az ember jó úton jár. Valakik pedig előre gondolkoztak és építették a szép utakat. Nekünk is lépni kell, gondolta. Türelmetlen volt, vágyott valamire, de nagyon. Talán elismerésre, a dicsőségre? Maga sem tudta, csak azt érezte, hogy most megint fordulóponthoz érkezett az élete. Majd egy teljes napot végig beszélgetett Merseyvel.
-Detroitba megyek – tette hozzá halkan – most ott készül valami, és én abban benne akarok lenni. !Vigyétek tovább a destillálót, a kutakat
Mersey megrémült. Flaherty mozgatta az egész olaj vállalatot Will távolléte alatt, a kitermeléstől, a felvásárláson át, feldolgozás és eladásig. A saját könyveiből pedig tisztán kiderült, milyen eredményesen működnek. Ismerte az emberét, el is ismerte, és nagyon jól tudta, hogy Ed valóra fogja váltani az álmát és ott lesz az amerikai automobil születésénél. Mit tenne William ebben az esetben? Egy dolgot biztosan tudott Flahertyt itt kell tartani. Elgondolkozott a beszélgetésükön.
-Azt mondtad – töprengett Mersey – hogy elfogyott a detroitiek pénze?
-Nem tudom, de nagyon keresnek tőkés társat. Ekkora gyárnál sok a kockázat. Nehéz befektetőt találni.
-Hiszel te ebben az automobilban? –Mersey keményen Ed szemébe nézett, aki elnevette magát.
- Mikor tévedtem?
Most Mersey nevetett fel.
-Két nap múlva itthon lesz a Gazda és hamarosan Will is. Van kedved Detroitba menni?
Flaherty meghökkent, gyanakodva nézett.
-Végleg, vagy küldöttségbe?
-Te vagy a látnok – ölelte át a vállát Mersey – kitaláltad! Mit szólnál ahhoz, ha betársulnánk ebbe a híres automobil dologba? Mi adjuk a szükséges tőkét, te felügyeled az egészet itthon és Detroitban.
-Én minden pénzemet felajánlom – Flaherty esküre emelte az ujjait – szeretem, ha évente megduplázódik a tőkém. Márpedig erre jó az esély. Ha most betársulunk, később olyan előnyben lesz William barátunk mindenkihez képet, ami behozhatatlan. Küldjünk egy telegramot Paulnak és Williamnak. Mindkettő válaszoljon a kérdésre.
-Hogy dupla vagy semmi? –Mersey csak egy finom mosolyt mert kockáztatni.
-Elveszíteni mindent nem is tudnánk, de hiszen a sors most a duplát ajánlotta fel. Hallgassunk rá.
Flaherty izgatottan megsodorta a füle mögül előhúzott cigarettáját. Sokáig ropogtatta a száraz dohányt a papírban. A kandallóból kivett fadarabbal meggyújtotta és mélyet szívott belőle. Utána az egészet bedobta a tűzbe. Mersey ebben a pillanatban, ebből a mozdulatból, megérezte, hogy fordulópont lesz az életükben. A duplára kell tennünk, gondolta. Talán Rédey és az ifjú Müller is így érzi, hiszen a szemük előtt igazolódtak be Flaherty jóslatai az olajról, az önjáró autóról.
Flaherty izgatottan hajtott be a postahivatalba. Két választávirat várta. A szöveg ugyanaz volt a gróféban is, ami Williamnél: Társuljunk Detroitba, a lehető legtöbb pénzzel és legjobb feltételekkel!
Ezt csak bízzátok rám! Flaherty végig kiabálta az utat, miközben őrült vágtában igyekezett haza.
Bár a távíratok gyorsan megérkeztek, megírásukat az Eisner birtokon a három ember feszült beszélgetése előzte meg. Amikor Eisner is bólintott, azok hárman összeölelkeztek.
-Élni akarok – Klaus kibontakozott, Will és a gróf is látta a szeme sarkában a nedvességet – ezt a történetet végig meg akarom élni, mert tudom a végét. Büszkék leszünk rád William mindketten. Elküldetem a választ a birtokra, te pedig, fiam menj vissza a választottadhoz, mert már csak pár óra és ő lesz a parancsolód.
William nevetve útnak eredt, a mási kettő pedig asztalhoz ült. Pillanatok alatt előttük termett két harmatos pohár sör.
-Tudja már? – Klaus csak úgy az asztalnak dörmögte.
-Grétára bíztam –Rhédey sem nézett fel a gondolatiból – megtalálja a megfelelő pillanatot.
- Öltözzünk a nagy eseményhez – Klaus intett az asszonyoknak, akik bekísérték a szobájába.
Rhédey megfordította a székét, nézte a délelőtti nap ragyogta birtokot, a főtér virág girlandokkal feldíszített házait, a Feldnerék által ácsolt hüpét. Félelem borzongatta meg. Milyen lesz, mikor először néz szembe a fiával?
A májusi nap már meleget is adott. Kongott a harang mindkét templom tornyában. Az Eisner birtok szabója éppen elkészült Rhédey fekete frakkjának vasalásával. Gréta kék-arany ruhájához azzal a nagyon szeretett, régi, kék sállal fedte, a naptól szinte ragyogó szőke haját. Müller nagyapának nehezére esett volna állni az esküvőn. A sörfőzde farácsos teraszán ült kényelmes karosszékében, kezében a messzelátó, melynek mezejében nem a lánya, nem is Emily, hanem William mozdulatait figyelte. Emily szikrázó fehér menyasszonyi ruhája nemcsak karcsú derekát, de kislányos melleit is kiemelte. A csokrot Adél állította össze a tavaszi virágok minden fajtájából. A nárciszok sárgáját és a tulipánok vörösét a nefelejcs kékje keretezte. De ki nézte a virágokat, amikor olyan virágszálat láthatott a városka népe, mint Emily. Arcán az elfogódottság pirosa, szemeiben pedig a boldogság tüze égett. Mindenki néma csendben figyelte, amint Gréta belekarolt a fiába, és elindultak Eisner pulpitusa felé. Csak azt találgatták, ki lehet az a hófehér üstökű szép szál idegen, aki Emilyt kísérte. A lány hozzásimult, hiszen ő olyan titok tudója volt, amit még Willam sem. Gréta elmesélte neki a történetüket, de óva intette, nehogy Williamnek elmondja. Meg lesz arra a megfelelő idő, a pillanat, amikor a fia is megtudhatja a család titkát.
Elhallgattak a harangok, de a rigófütty, és galamb turbékolás még szebb kísérője volt a menetnek. Rhédey szorosan tartotta Emilyt és Lisára gondolt, a hajdani esküjükre ott Virginiában a fehér udvarház kápolnájában. Megérkeztek Eisner elé, a virágokkal telehintett pulpitushoz. Adél mindkét fiatalt terelgette az árnyékot adó baldachin alá. Senki nem kérte, senki nem járt elől, de a város minden férfija levett kalappal figyelte, ahogy a hatalmas termetű Eisner feláll. Ekkor a nézők között valami mozgolódás támadt. A vasút felől port kavarva vágtatott két ló egy kocsival. Kocsisa pedig, a kezébe nyomott két dollárt úgy szolgálta meg, hogy állandóan pattogtatta a lovak füle mellett ostorát. A nyitott kocsi ülésén fekete főkötőben, csillogó fekete ruhában, szélesen szétterülő szoknyájában egy idős hölgy ült. Eisner érezte, hogy nem kezdheti el az esketést, mert valami parancsoló volt abban a fekete ruhás asszonyban. Ahogy a kocsi egyre közelebb került, már nyilvánvaló volt, hogy az utasa ide igyekezik.
-Maradj itt, Kicsim – Adél felismerte az érkezőt – majd én megyek és idehozom hozzád.
Emilyt azonban nem tudta ő sem visszatartani. Menyasszonyi ruháját megemelve, amennyire csak tudott, futott a kocsi felé. Adél Eisnerhez lépett és a fülébe súgta.
-A nagyanyja, Irina , de honnan tudta meg ez az asszony? Mi nem mondtuk el, honnan mentük oda.
Eisnernek nem okozott gondot a talány megfejtése. Egy postáskisasszonyt pár dollárral meg lehet vesztegetni, és máris elmondja, hová ment a távirat és honnan jött a válasz. Még szerencse, hogy csak most derült ki, hová szöktette William a menyasszonyát. A nők eszén nehezen lehet túljárni, ahogy pedig Irina arcába tekintett, azonnal tudta, hogy az övén pedig sehogy. Ekkor már a fehér ruhás Emily, ölelte a nagymamáját, aki kicsit eltartva magától az unokáját, gondosan ellenőrizte, minden előírásos-e a menyasszonyon. Gréta biztatóan átmosolygott Rédeyre, fiának pedig elmagyarázta, ki is a látogató. A fekete ruhás hölgy kedvesen megkérte Rédeyt, engedje meg, hogy Emilyt ő kísérhesse Eisner elé. Rédey az első pillanattól tanácstalan volt, de most végleg elbizonytalanodott. Természetesen átengedte Emily karját Irinának, hagyta, hogy Adél megigazgassa az öreg asszony ruháját, itatott vele egy kortyot, és engedte, hogy fejét felszegve elindulhasson Eisner felé.
A tömegben elcsitult a mozgolódás, Eisner pedig, akár egy germán Isten felemelkedett. A csendben egyre izgalmasabb trillák hangzottak a környező fák felől, mindenki arcán látszott a meghatottság. Eisner széttárta a nagy könyvet, melyben a birtok házaspárja voltak bejegyezve. Benne lapult egy papír is, melyből Klaus az eskü szövegét olvasta. A tömeg kezében gyűrögette a fejfedőjét, és magában halkan mormolta a jól ismert szöveget. Mindenki visszagondolt a saját egybekelésére, egy pillanatot az emlékeiknek áldoztak.
…gazdagságban, szegénységben, egészségben, betegségben…..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése