26. rész - Oroszok

Flaherty álmai viszont szépek voltak. Eisner kapcsolatai a vasúttársaságnál szabad utat eredményeztek egy Border Cityből a vízparti birtkokat elérő vasúti vágánynak. Flaherty szerint ez most a legfontosabb. Gyorsan felszínre hozni az olajat és azonnal szállítani tovább. Esiner küldött hat embert, akik Ed irányításával felszerelték az olajszivattyúkat a kutakra. Nemcsak ez a hat ember jött, hanem Greta is, aki mindenféle engedélyek, kifizetések, tárgyalások terhét vette le a fia válláról. Félve ment át a szomszéd birtokra, ahol csak Merseyt találta. A Moorhaedi vasgyárból leúszott a bárka a szivattyúkkal, így hamarosan a Rédey birtokon is nekiláttak azok felszerelésének.

-A gróf belegyezik ebbe? – puhatolózott Merseynél.

-Súlyos a helyzet –vakarta meg az állát Mersey – nem tud visszajönni Richmondból.

-Mi történt? Beteg? – Grétanak a szívverése is elállt egy pillanatig – ugye nem történt baja?

-Neki nem, de valami gonosztevő lelőtte a feleségét.

-Meghalt?-kiáltott Gréta.

-Szerencsére nem, de még mindig a halál mezsgyéjén jár.

-Istenem, Istenem – mintha jéghideg szél söpört volna át, úgy vacogott Gréta – Most ott kell lenni vele, hogy meggyógyuljon!

- A gróf úr szabad kezet adott. Dolgozhatnak az emberek a mi birtokunkon is.

Úgy döntött, nem tartozi semmi más Rédey magánéletéből erre az asszonyra.

Gréta végig imádkozta a hazafelé utat Lisa McDermott éeltben maradásáért.

Flaherty elkísérte Moorhaedbe a vasuttársasághoz, ahol beszélt az ő tankjáról, a kerekeken guruló tartályról is. Mindkét fél makacskodását Gréta oldotta fel. Megállapodott, mert jó ötletnek tartotta – hogy az ő mellékvágányaikon fogják kipróbálni a nagy tartályt. Ha minden rendben, akkor Flaherty jó üzletet üthet nyélbe a North Rail társasággal. Igaz, a Moorhaedi vasgyárban gúnykacajjal fogadták Flahertyt, de a pénz, amit fizettek mégis csak rávette őket, hogy egy erős acéltartályt készítsenek és alá egy ócska marhaszállító tehervagon kerekeit illesszék. Eisner pénze fogyóban volt, ám Grétáék birtokán egyre szaporodtak az olajos hordók, melyeket négy erős ló vontatta kocsival szállították a Border City állomásra éjjel nappal. Gréta meglepődve látta, hogy az oaljbevételek már most fedezték a nem kevés kiadást. A szárnyvonal építése is elkezdődött, és amikor Gréta visszautazott Michiganbe már másfél kilométeren lerakták a síneket.

 

 

Eisnernek a legkisebb eseményről, minden kiadásról be kellett számolni, aki, Gréta legnagyobb meglepetésére, csak büszkén mosolygott.

-Tudod Grétchen – fogta meg a kezét – magam sem csinálhattam volna jobban. Meglátod, a fiad egyszer még az én birtokomat is felvásárolja. De én megelőzöm, mert ezt rátok hagyom, ha ezzel a vén sörfőzővel egyszer magához szólít a Mindenható.

-No, csak várjunk azzal a szólítással –Gréta felnézett az égre – Bocsád meg Uram a kevélységemet!

Eisner szemmel láthatólag jól szórakozotta távoli birtokon történteken, és nem is foglalkozott a pénzügyekkel. ismerte Grétát, tudta milyen okosan intézi az ilyen ügyeket.

Grtétchen –simogatta meg újra akezét – ezt a Flahertyt egyszer csald el ide. Nagyon szeretném megismerni.

-Nem kell azt sokat csalni –nevetett - ahol pénzt szimatol, oda szívesen megy.

-Már látom, akkor én nem találkozom vele – nyugodott bele Eisner – mert a pénz már Will birtokán ömlik az olajkutakból.

 

 

-Exelenciás Uram! Gróf Úr! – Kaltenbach őszinte örömmel sietett elébe – annyira boldog vagyok, hogy viszontláthatom. Kedves Felesége egészséges?

-Él, Franz, él, és ez most a legfontosabb. A karja nincs jó állapotban, de minden nappal jobban van. A szüleinél jó kezekben van, a gyermekeim pedig majd segítik, hogy jó kedve legyen és gyógyuljon.

-Exelenciás Uram, ez igazán jó hír. Az Elnök Úr kereste önt, és amikor megtudta a történteket a legmélyebb együttérzéséről biztosította.

-Köszönöm, Franz. Írjon egy kedves levelet az Elnöknek. Történt valami?

-Semmi különös, Gróf Úr. Leveleket kapott a szüleitől. Íme.

-Köszönöm, és köszönöm a helytállását is Franz. Gondom lesz jelezni a Kancellária felé, milyen kitűnő munkát végez,

-Hálásan köszönöm Exelenciás Uram!

 

Megkönnyebbült sóhajjal tette le a leveleket. Édesanyja ugyan gyenge, nem szívesen mozdul ki a kastélyból, apja viszont a nyolcvan felé is túl továbbra is nagyon tevékeny. A Dieta, a képviselőség ad neki elég elfoglaltságot. A levelek megnyugtatták volna, ha nem minden mondatból az csendült volna ki, hogy Mikor látunk, mikor lájuk az unokákat?

Megtalálta Mersey levelét, ami igazán meglepetés volt, mert István lelkesedett az olajkutakért, a pumpák ritmikus mozgásáért, és nem mellékesen az olajbevételekért. A birtok már nemcsak olyan nosztalgia volt, hanem igazi gazdaság.

Rá sem kellett nézni a királynő képével díszített bélyegre, ő már megismerte Mary Kelly kicsit reszketeg gyöngybetűit.

Kedves Gazda! Hálásan köszönök mindent, amit tőled kaptam, mert életem legszebb, legboldogabb része volt ott Amerikában. Lehet, hogy mire ezt a levelet olvasod én már itthagyom ezt a zsörtölődő vénembert, de utolsó gondolataim Te és Gréta és az az árva gyermek lesz! Vigyázzatok egymásra! Ez a vénember szerencsére egészséges, de belehal, ha én elmegyek. Fogadd vissza Gazda őt is, ezt a másik árvát! Isten áldjon Gazda!

Kiesett a kezéből a levél és arcát a kezébe temette. Fut az idő, eliramlik az élet. Lassan mindenkit elveszítünk, akit szerettünk és szeretünk. Hirtelen felpattant, legszívesebben most este hajóra szállt volna és rohant volna a szüleihez. Kitárta a ablakot, mélyeket kellett lélegeznie. Csak éppen annyi mindent kellene itt is elintézni. A követség, a birtok, az olaj, a pénz előkerítése. Hiszen semmi nem lehetne előbbrevaló mint az Édesanyja, Apja, Lisa, a gyerekek. Visszament az ablakhoz, bámult ki a szürkületbe, és képzeletébe, nagyon élőn megjelent Gréta arca, a mosolygós kék szemek, a nevető ajkak. Istenem, sóhajtott, két élet sem lenne elég mindenre.

 

***

 

 

Flaherty megállítatatlan volt. ha nem az olajkutakat ellenőrizte, akkor ment a már csak pár száz méterre dolgozó vasútépítőkhöz. Ellenőrizte a sinek rögzítését, az alájuk kalapált kövek szilárdságát.

Eisner embereket küldött még, és jó ütemben haladt a lepárló torony építése is.

-Tudod, Will barátom – fogta át a vállát, és magyarázott – ha lesz lepárlónk, akkor nemcsak lámpaolajat tudunk eladni, hanem bitument az útépítéshez, és ha igaz, amit olvasok, akkor sok-sok könnyű benzínre is szükség lesz. Ezek az európaiak már olyan olyan önjáró kocsin törik a fejüket, amelyeket nem ormótlan gőzgéppel hajtanak, hanem olajpárlattal müködnek. Ha egyszer ott megcsinálják, hmarosan Amerikában is lesz ilyen, csakhogy ha Európában száz lesz, akkor itt ezer, ha ott ezer, itt egymillió. Ahhoz pedig sok olajat kell finomítanunk.

- Szeretem ezt a lelkesedést Ed, és nekem minden hihető is, amit mondasz. Adja Isten, hogy minden úgy alakuljon, ahogy elképzelted.

-Olajat igértem, neked? Meglett. Talált más is olajat itt? Nem. Klaus Eisner elfogadta a finomító építését? Igen. Mondok én neked valamit, ha már tagja vagyok ennek az olaj vállalkozásnak.

Will megállt, és szembefordulva, kérdőn nézett Flahertyre.

-Ez most csak jóslat –Flaherty elgondolkozott, folytassa-e – de ha mindannyian jól csináljuk, néhány év múlva gazdagabb leszel, mint Eisner bácsid.

- Ebből a néhány olajkútból gondolod? -Will elnevette magát, kicsit még hátrább is lépett, mint aki nem is akarja hallgatni a badar beszédet.

-Abból gondolom-Flahertyt nem lehetett elhallgattatni – hogy ha jól csinálod, jól csináljuk, akkor te mindig az első leszel azok előtt, akiknek akár száz olajkútjuk is van. Legyen itt a vasút, épüljön meg a lepárló, és ha öt év múlva beválik a jóslatom, akkor vegyél nekem egy csodás svajci chronometert!

-Ígérem -Will, továbbra is mosolygva kezet nyújtott – a legszebb és legjobbat kapod. Úgy legyen!

Mint aki belefáradt a sok beszédbe, Flaherty megállt, Will is csendben maradt. Hallgatták az olajkutak felett bólogató szivattyúk ütemes kattogását, amit csak a távoli vasútépítők kalapácsainak csilingelése tört meg.

 

 

Rédey pár napra elutazott Richmondba. Kaltenbach finom mosollyal hallgatta, mikor a gróf azt mondta hazamegyek Richmondba. Hiányzott Lisa és a gyermekek. Olyan boldogságkereső út volt ez, és a megérkezését kísérő kitörő öröm azonnal elmosta a szorongását, rossz gondolatait. Ugyanezt a nyugalmat látta McDermott és Alicia arcán is.A két gyermek, a nagycsalád most visszavarázsolta a régi idők boldogságát. Ilyenkor McDermott is félretette sóvárgását a polgárháború előtti időkre.

-Mi a helyzet az olajjal, fiam? –Mcdermott átadta z újságot Rédeynek – egyre többet olvasok róla. Ez még cak a kezdet, de már most olyan a hangulat, mint az arany körül.

-Keveset tudok a birtokkal foglalkozni, de szerencsére Mersey, akit ismernek, jó gazdakén irányít. Már most szép bevételt hoz.

-A birtok bizony sok törődést igényel, sok fejtörést okoz – McDermott megfogta Alicia kezét – ennek ő a megmondhatója.

-Nagy ez a birtok – Alicia inkább Rédeyhez beszélt – annyiszor mondtam, hogy ha ilyen jó ára van a földnek, akkor érdemes lenne a felét eladni.

-A földet nem –horkant fel McDermott – most jó ára van, jövőre a dupláját éri, utána pedig drágabb lesz, mint az arany.

Alicia széttárta a kezét. Látszott az arcán, hogy nem először került szóba a dolog, és nem először hallotta férje véleményét. McDermott, rabszolga felszabadítás ide, vagy oda, megőrizte az összes emberét. Okos emberként sok olyan kedvezményt adott, főleg a felnövekvő nemzedéknek, hogy mindenki szívesen maradt a birtokán. Rédey a saját birtokára gondolt, Ianre, Merseyre a Kelly családra. Milyen odaadók és ragaszkodók ők is. Otthon, Magyarországon megismerte, hogy igaz a mondás, mindig kettőn áll a vásár. Amilyen a gazda olyanok az emberei. Ez az elv Amerikában is működik.

Lisa arcán még látszott a gyengeség, karját nehezen mozgatta, néha a fájdalom az egész arcát görcsbe rántotta. Rédey megértette, hogy ilyen állapotban nem lehet kitenni a feleséget egy hosszút fáradalmainak. Látta azt is, milyen boldog az egész család, és a két gyermeke is mennyire élvezi az ittlétet.

-Annyira jó lenne veled menni- simult hozzá Lisa- de most elengedlek egyedül, mert csak akkor megyek Magyarországra, ha ismét büszke lehetsz rám, ha egészséges leszek.

Sietek vissza  - Rédey megcsókolta, Lisa odadóan viszonozta.

-Ne siess! –intette Lisa – lassan, vigyázva menj és gyere! Tudod mennyire vár Paul és Elisa.

Egyikük sem beszélt a család és a gyermekeik előtt az utazásról. Elég ha, akkor tudják meg, ha apa visszaérkezett.

 

 

William tennivaló alaposan megszaporodtak. Az olajtermelés, szállítás, eladás megkívánt volna már egy egész embert, egy jó könyvelőt. Ott volt még a sör, ami folyamatosan érkezett nagyapjáéktól, a megrendelések, a szállítás szervezése mind-mind fejtörtést okozott neki. Rá vártak a banki ügyek is. Moorhaedben egy kisebb, de forgalmas bankban tartotta a pénzét, és az egyre nagyobb megbecsülésből érezte, hogy a tehetősek közé emelkedett. Így a tavasz vége felé, elég volt egy szép prémgalléros rövidebb bőrkabát. A bank ajtajában majdnem beleütközött egy másik belépőbe, ijedten mentegetőzött. Az ifjú hölgy visszafordult, Will kapott egy mosolyt és egy megbocsátó kézlegyintést. Tekintetük csak egy pillanatra kapcsolódott egymásba, de Will szíve akkorát dobbant, hogy attól félt kiugrik a mellkasából. A hölgy halványzöld ruhája felett a kigombolt prémkabátka azt jelezte, hogy ez a csipős tavaszvég neki nem okoz kellemetlenséget. Will még látta, ahogy a pénztárosok pillantásaitól kísérve belép a terem végén a nagy párnázott ajtón, melyen fehér zománctábla hirdette, hogy az ajtó mögött a bank igazgatóját találhatják a kivételezettek.

Jevgenyij Rosztovszkij 1883-ban érkezett Oroszországból. A félelem hajtotta ilyen távolra. A felesége belegyezése és a leánya nélkül soha nem indult volna el. Hozta magával két fiú testvérét is Isaacet és Jakovot. Mindhárman kiváló mesteremberek voltak, ám míg Jevgenyij a pénzügyekkel a szervezéssel foglalkozott, a másik kettő gyorsan és jó minőségben házak tucatjait készítette el a távoli Oroszországban.

Amerika még több lehetőséget kínált, és a három testvér hamarosan egy nagy építőipari cég tulajdonosaként találta magát. Jevgenyij szervezett, kölcsönöket intézett, testvérei pedig megbízható mestereket toboroztak és annyi munkájuk lett, hogy megengedhették maguknak, hogy szüleiket és két húgukat is kimentsék az oroszországi pogromokból. Házuk Moorhaed külső, parkos részén, egy domboldalon épült meg. Az új házért Jevgenyij a bal kezét áldozta. A súlyos sérülés és a fertőzés miatt félkarú maradt. Mivel mindig szívesebben foglalkozott pénzzel, számlákkal, mint a szorosabban vett építéssel, első gondolata az volt, hogy alapít egy családi bankot. A Family Building Bank csak annyi tőkével indult, amennyit a család össze tudott adni, de Jev Rosztovszkij remekül sáfárkodott a hitel és kamat mutatókkal, ami a FBB bevételein is meglátszott. A bank prosperált és egyre több ügyfelet vonzott. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva William is őket választotta pénzügyeinek intézésére. Jevgenyij elemében érezte magát. Neki nem vakolókanál és kalapács kell, ő az eszével és a megérzéseivel hozott hasznot. Nem is akármilyet.  Border Cityben hmarosan nyílik egykis fiókjuk, de arra volta legbüszkébb, hogy Washingtonban is lesz FBB. Isaac és Jakov néha összerúgta a port a bátyjukkal, de amikor megnézték a számlájukat, mindig bocsánatot kértek.

Úgy tűnt, hogy Jevgenyij nem tud hibázni. A családja jóléte, felesége kényelme, és egyetlen leánya Emily Rosztovszkaja  mosolygós, sötét szeme, fekete hajfonat koszorúzta arca volt az amotiváció, ami újabb és újabb pénzügyi sikerekre sarkalta.

Emily minden délben a nagymama főzte ebéddel kedveskedett édesapjának. Elfogyott a báránysült amit ma hozott az apjának, aki az ajtói kísérte, ahol az atyai pusziért cserébe boldogító mosolyt kapott. Igaz, nem tudta még, hogy Emilynek ez a mosolya, ami őt annyira elbűvöli, most egy másik férfit is rabul ejtett.

Amikor William az almazöld ruhás jelenség látványából magához tért, megkérdezte az egyik pénztárost.

-Ki volt ez a hölgy, aki az igazgató úrhoz ment.

-Emily kisasszonyra gondol –nézett fel a férfi – Minden délben hoz az apukájának valami ebédet. Kár, -tette hozzá-hogy nekünk nem hoz senki, mert mi ki sem léphetünk a bankból.

Szóval minden délben, gondolta Will. Másnap nem foglalkozott a pénzügyeivel, csak leült a bankban, és várt. Mikor Emily kisasszony megkapta apja búcsú pusziját a párnázott ajtóban, és elindult a kijárat felé, Will is felpattant és ajtót nyitott. Emily köszönésképpen biccentett és elindult a kocsijuk felé.

-Emily kisasszony – Will szinte suttogva szólt hozzá – ne siessen, mert elveszít valamit.

- Aztán mit?- Emily megállt, a kétkedő mosollyal az ajkán kérdezte.

-Rosszul fogalmaztam – Will összezavarodott.

A mosoly immár kérdő volt.

-Én félek, hogy elveszítem magát.

Emily Rosztovszkaja az alig több mint tizenhét évével soha nem kapott még bókot. Dobogó szívvel úgy érezte nem is bók volt ez, hanem vallomás. Csak most nézett végig a kissé borostás állú férfin, akinek széles mellkasa szétfeszítette pémes kabátját, és akinek szeme olyan könyörgően nézett rá. Azok a szemek észre sem vették, hogy a lányra váró kocsitól odaérkezett egy markos férfi.

-Van valami gond Emily kisasszony?- kérdezte a torzonborz szakállú medve.

- Semmi, semmi – válaszolt ijedten Emily – ez az úr csak érdeklődött a bankról.  Mehetünk is Jegor.

A kocsi távolodott és Will reménye valóra vált. A Posta sarkán bekanyarodva a lány visszafordult és Will még a mosolyát is látni vélte.

William tizenkét napon át minden délben ajtót nyitott a bankban Emilynek jövetelkor és távozáskor. Tizenkét napon át két mosolyal be kellett érnie, de a tizenharmadikon magtört a jég.

-Maga nem dolgozik, hogy rááér itt ajtót nyitogatni? – Emily szavai nem voltak kedvesek, de a mosolya igen.

-Dolgoznak az olajkútjaim –büszkeség csendült ki Will válaszából.

-Mire való ez –kérdezte komolyan Emily Rosztovszkij - minden nap itt strázsálni?

-Egész életemben maga mellett szeretnék strázsálni. Óvni, védeni, szeretni magát.

Látta Emily rémült arcát.

-Maga lesz a feleségem.

Emily elsápadt, belekapaszkodott a lépcső korlátjába.  Meglátta, hogy elindul a kocsis, mert valami ismét nem tetszett neki. Már megint az a férfi.

-Hogy gondolja ezt? – szinte kiáltotta a kérdést.

-Akkor gondolom csak, ha maga is annyira szeret, mint én magát.

Emily lesütötte a szemét. Nem is tudta még mi az a szerelem, csak azt érezte, hogy ennek az embernek az érzelmei felkavarják, megzavarják. Lelke mélyén már tizenkét napja érezte, hogy egyszer valami ilyesmit hall majd, de mégis váratlanul érte.

-Hiszen még a nevét sem tudom!

-Will, William Müller.  Én viszont tudom a magáét Emily, és amíg élek, tudom, hogy nem felejtem el.

A kocsi ismét elindult, és most, a visszaküldött mosoly szívből jövő, boldog volt.

Emily fiatal volt és megzavarodott. Valami furcsát érzett, nyugtalanítót. Gondolatait kitöltötte az a szőke haj, a szemek csillogása, a kedves férfihang.

Apja volt a bizalmasa. Szeretettel, kislányos szerelemmel vonzódott hozzá. Tudta, ha valaki, akkor ő igazi jó választ ad a benne kavargó kérdésekre.

-Mit mondtál? Mi a neve? – apja nagy könyvet lapozott, papírokat vett elő afiókjából.

-William Müller-még a nevét kiejteni s jól esett Emilynek.

Jevgenyij Rosztovszkij az adatok megszállotja volt. Most is hamar megkereste a Müller nevet és nézte a számos bejegyzést a név mellett. Sok pénz be, sok pénz ki, de az egyenleg jó. Sőt, nagyon jó. William Müller gazdag ember, és ahogy az adatokat nézte, egyre gazdagodott.

-Kislányom, -apja megszorította a kezét- fiatal ember ez a Müller, de nagyon sikeres. Mindig csak előre megy, de soha nem a falnak. Nem szélhámos, de ez nem azt jelenti, hogy szóba állhatsz vele. Abban a mamának kell dönteni. Fiatal vagy, és ez a Müller is az.

-Miért baj az apuska? Jól esik látnom, és ő is eljön, szinte minde nap, hogy lásson engem.

-Ott vannak a barátnőid, Isaac és Jakov családja. Foglald el ezzel magad. Ráérsz még a férfiak bókjait fogadni. Majd megtaláljuk, hogy melyikét fogadhatod el, de ezt a Müllert felejtsd el!

Emily hallgatta apját, de a szavak nem jutottak el a tudatáig. Ő már a korábban, az ajtó első kitárásakor eldöntötte, hogy ez a férfi kell neki. Csak az ő bókjai remegtették meg a szívét. Tudta jól, hogy ha a mama mondja ki a végső szót, akkor ő élete végéig a domboldali házban él majd, és ahogy eddig Olga Rosztovszkaja leste az ő minden gondolatát, neki ugyanúgy kell majd élete végéig a mamáét. Amit a bankigazgató apa mondott, csak igazolta, hogy jól döntött. Tizenhét évesen semmit nem tudott a szerelemről, ez a gyönyörű daliás férfi volt az első, aki a vonzalom, a szerelem érzését megpendítette a szívében. Izgatottan várta a déli órákat, mikor találkozhattak, és aggódva, félelemmel telve, mikor nem látta az ő ajtónállóját. Egymás nevén kívül egyebet a másikról nem is nagyon tudtak, még a kezük sem ért össze, de amikor meglátták egymást a szívük megdobbant, ajkuk mosolyra húzódott, és szavak nélkül, egymás szemébe nézve is mindent megéreztek.

 

 

Minden más volt, mint amikor Lisával utaztak Magyarországra. Genovában eső fogadta, ahogy Bécsben is esőáztatta szürke utcaköveken ment a palotájukba a hideg fiakeren. Kálnoky, a külügyminiszter másnapra várta, hálás volt a sorsának, mert így a kimerítő hajóút, a végeláthatatlan vasutazás után kipihenhette magát. Kálnoky melegen rázta a kezét, gratulált, és közel két órán át beszéltek az amerikai politikai életről. A külügyminiszter jól tájékozott, felkészült volt. Ezt tartotta a legnagyobb dicséretnek a maga számára Rédey gróf. Bár az elismerésének a külügyminiszter szóban is nyomatékot adott. 

 

Szomorúan látta, hogy a palotájuk személyzete teljesen kicserélődött. Hol volt már István a kocsis, vagy Anna az ő csodás süteményeivel. A palotának azt a szárnyát, ahol megszállt befűtötték, de ő csak fogvacogtató hideget érzett. Flelme, szorongása nem engedte, hogy felmelegedjen. Még egy nap kell, amíg eljut a családi kastélyba, és a hideget már a szívében is érezte. Mi lehet édesanyjával, törékeny, vékony édesapjával?  Elköltötte a vacsoráját, és, hogy kínzó gondolataitól megszabaduljon beült egy öblös bőrfotelbe és elolvasta az aheti bécsi újságokat. Washingtonban még az egy hónapos hazai hírek minden betűjét falta, most a friss ujságot is unottan dobta félre. Fáradtan átadta magát az álomnak, de reggel korán akart indulni a szüleihez.

 

Az állomáson nemcsak a kocsis, hanem apja is várta. Megnyugodva látta éber tekintetét, energikus mozgását. Sokáig tartották egymást átölelve, és bizony nehéz volt a találkozás után megszólalniuk.

-Édesanyád nem beteg, csak nagyon gyenge, nem engedtem, hogy felkeljen. Meglátod új életre kel, mint a Főnix, ha meglát téged, fiam.

- Apa, legszívesebben vissza sem mennék. Szeretnék veletek maradni, de olyan szűkre szabott az időm.

-Tudom, fiam, és meg is értjük. Mindig mondom édesanyádnak, ne követelőzzön, ez már a te életed, ott vannak a gyermekeitek, a feladatod a követségen. Megértjük, kisfiam, megértjük.

Rédey nem értette meg. Nem tudott belenyugodni, hogy a világ másik felén legyen, ahová még a levelek is egy hónapig utaznak. Így, karnyujtásnyira szeretett volna lenni a szüleitől, engedni a gyermekeit, hogy a nagyapa kezét fogva sétáljanak a kastélykertbenvagy gyengéden megemelni édesanyja feje alatt a párnát. Elvinni Lisát a budai hegyek közé lovagolni. Erre vágyott, de a sors mást szánt neki. Amerikát, a végtelen országot. Iant és McDermottot, Flahertyt és Gregg Kellyt. Megöregedtem, gondolta, visszavágyom a hazai földre, aminek minden rögét jól ismerem. Milyen jó Merseynek! Ő be fogja érni néhány szál szőllővesszővel Tokaj hegyaljáról és a balatoni lejtőkről. Neki azok fogják a hazát jelenteni.

 

 

William elveszett Emily Rosztovszkaja sötét szemeinek a mélységében. Felnőtt férfiként először érintette meg a szerelem. Észrevette, hogy a kocsison kívül még két férfi kísérte óvó figyelemmel Emilyt. Megkettőzték az őrséget, mosolyodott el. Emiliy már apuska íróasztalánál elkérte a puszit, majd óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, és ahhoz az ablakmélyedéshez ment, ahol Will ült. Mintha csak a zsebkendőjét keresné a táskájában, letett egy levélkét az ablakmélyedésbe, és eltette az odakészített másik levelet.

Ilyenkor Will megveszekedetten hajtotta a lovait, hogy minél előbb kézbe vehesse azt az okkeres papírkát, rajta Emily vallomásával, amit élőszóban talán soha nem mert volna elmondani.

 

Ed Flaherty eszét nem zavarta meg szerelem. Nemcsak a lepárló készült el, de szinte vele egyidőben elérte a birtokot az a szárnyvonal, ahol Flaherty nagy búszkeségére a mozdony már az ő tartálykocsiját húzza, tele olajjal, amit a lepárlóban dolgoznak majd fel. Will jóváhagyásával ünnepi előszületeket tett, ahol a vasúttársaság vezetőit, a vasgyár mérnökeit akarta vendégül látni, és a szomszéd birtokról a jóbarátait. Mélységesen sajnálta, hogy Rédey gróf Európában tartózkodik, de, ahogy Willnek megjegyezte, legalább lesz még egy alkalom az ünneplésre, ha a gróf megérkezik. Willnek eszébe jutott még valaki Jevgenyij Rosztovszkij a bankárja. Szép pénzt tart abban a bankban. Meg kellene hívni az ünnepségre őt is, talán magával hozza Emilyt.

Másnap a titkos levélcsere után bekopogott a bankigazgatói szobába.

-Müller úr –Rosztovszkij hangja meglepetésről árulkodott – mi járatban? Hitel, vagy nagyobb betét?

-Most csak részben van szó pénzről igazgató úr – mosolyodott el Will – elkészültünk az olajdesztillálóval, és végre egy kis szárnyvonallal becsatlakozunk Amerika nagy vasúti körforgásába.

-Gratulálok, gratulálok – Rosztovszkij továbbra sem állt fel, és Willt sem kínálta hellyel – érdeklődéssel fogom követni a fejlesztés pénzügyi sikerét.

- Uram, egy kis avató ünnepséget tartunk a jövő hétvégén, és szeretném önt is meghívni erre az alkalomra.

-Nos, kedves Müller úr – Rosztovszkij megvakarta rőt szakállát – legnagyobb sajnálatomra éppen akkor családi ünnepség lesz nálunk is, és megértheti, nem sérthetem meg a rokonaimat, hogy nem veszek részt azon. Azonban kívánok sok sikert az olajüzletéhez.

Will arcán nem látszott sem sértődés, sem csalódottság. Tudomásul vette Rosztovszkij elzárkózását, el is köszönt. Mielőtt a kilincset lenyomta volna Rosztovszkij hangját hallotta. Amint megfordult, reménykedő arca árulkodott.

-Müller Úr! – Rosztovszkij felállt az íróasztal mögül, talán azért, hogy szavainak még nagyobb súlyt adjon - Emily, a lányom, még kislány. Ön sokkal idősebb, mint ő. Ne zavarja meg sem a fejét, sem a lelkét. Ha eljön az ideje, majd mi találunk Emilynek férjet, akivel boldog lehet. Kérem, ne zaklassa a kislányomat!

Hiszen Emily csak velem lenne boldog. Majdnem felkiáltott fájdalmában. Az apa érzéketlen szavai megsebezték. Megfordult, és kilépett a szobából. Levegőre volt szüksége, tiszta levegőre. Tanácstalan és vígasztalhatatlan volt. Megnyugodni nem tudott, de az esze helyén volt. Visszament a bankba, de csak a legközelebbi pénztároshoz, akinél rendelkezett arról, hogy minden bankban tartott pénzét utalják át a First National Bankba. Az összeg nem olyan nagy, hogy megrendítené a Family Building Bankot, de így tudott csak az őt mélyen megbántó Jev Rosztovszkijnak üzenni. A pénztáros csak arra várt, hogy Will kilépjen az ajtón és máris elindult a sugdolózó pletykálkodás. Az alkalmazottak eddig is tudtak a két fiatal románcáról, de most a történet kezdett igazán feszültté válni.

William, Emily csalódására nem nyitotta ki többé az FBB ajtaját. Elment Moorhaedbe a domboldali házhoz. Látta a koranyári kertben játszó gyermekeket, közülük Emiliy kiragyogott. Néha még a lány kacagsát is hallani vélte. A harmadik alkalommal már nemcsak a távolból látta őt, hanem egy apró kannával a kezében jött lefelé a kanyargós fehér köves ösvényen. Ijedten megállt, mikor William a sárgán virágzó erdei som bokor mögül kilépett. Az ijedtségét mosoly váltotta, majd ismét az ijedtség, amikor hátrapillantott a házuk felé.

-Emiliy – felé nyujtott egy lezárt levelet – nem tudom, lesz-e lehetőségem ezt elmondani. Olvassa el! Ha maga is úgy érez ahogy én, ahogy a levélben leírtam, akkor tegye azt amire kérem. Soha nem fogom elhagyni, de az édesapjával történt beszélgetés után úgy érzem ezt már soha nem tudom bebizonyítani magának. Szeretem, és ha másként dönt, akkor is szeretni fogom. Emily megszorította kinyújtott kezét és indult tovább. William csak annyira sietett, hogy a tejesembertől kilépő Emilyre mégegyszer rámosolyoghasson, és fogadja azt az apró biccentést, amit cserébe kapott.

 

Péntek reggel Emily elindult a tejeshez. Zománcos kannájában lapult minden vagyonkája, kedvenc ékszerei. Nem állt meg a bolt előtt, hanem továbbment a vasútállomásra, ahol két nagy csomagjával ragyogva várta William. Minden időpontot egyeztettek és amint felszálltak, nagy dérrel-durral a vonat is elindult. Will átkarolta a remegő lányt, aki lassan megnyugodott, a félelem, a lelki fáradtság, és a kerekek kattogása álomba ringatta. Vigyázta az álmát. Olyan helyre viszi, ahol biztonságban lesz, ahol végre együtt lehetnek.

A jó húsz évvel ezelőtti átkelő vitorlásokat már rozoga halászhajókká alakították. Az átkelést Michiganbe a gyors járású gőzhajók most már pár óra alatt elvégezték. William továbbra is érezte Emily remegését, azokban a fekete szemekben kialudt a tűz, kétséget olvasott ki belőle. Ahogy közeledtek az Eisner birtokhoz William egyre nyugodtabb lett, Emily viszont úgy érezte egyre nő a távolság a régi élete és az új között. Mintha csak a napfényből az alagútba futna, ahogy most a vonat is tette, és kétségek között várta a sötétség végét. Mintha csak egy elszabadult paripára ült volna fel, amely irányíthattlanul vágtat. Szerencsére itt volt mellette William, akire rábízhatta az életét. Nem kell nekem senki mást találni, forrongott belül, én már megtaláltam, azt, akit szeretek, és aki mellett akarok élni. Az alagútból kifutott a vonat a táj kinyílt, a dombos vidéken kora nyári lombruhájukba öltöztek a fák, és a mozdony kénes füstje sem tudta elnyomni a friss virágillatot. Emily átkarolta William nyakát és először életükben megcsókolták egymást.

 

 

Flaherty pillanatokigsem tudott megállni.Úgy érezte, kifut az idő alóla, aki még annyi minden ötletét szerette volna megvalósítani. Talán azért is érezte annyira jól magát a két birtokon, igen, mind a kettőn, mert napjában lagalább egyszer bebarangolta mindkét területet, ellenőrizendő az olajkutakat, élvezni a friss levegőt, utána pedig enni Ian utólérhetetlen báránybordáját. Ian a Moorheadi vásáron vett három kedves kis birkát és egy kost. Hamarosan egész kis nyáj legelészett a ház körül. Ünnepekre, az ünnepnapokat pedig maguk választották ki, báránycomb került az asztalra. Mersey hamarosan úgy látta, hogy a bárányhús kelendőbb mint a marha, és ösztökélte Iant egy szép nagy nyáj kialakítására. Új szín volt ez a Rédey birtok palettáján, és hamarosan állandó vásárlóik lettek Border Cityből és Moorheadből. Közéjük tarozott a Rosztovszkij család, mely szerencsére népes számúvá gyarapodott. Havonta egyszervittek szépen feldolgozott bárányokat Moorheadbe, és Ian bűszkén számolta le a bevételt Merseynek. Flaherty alig vártaa hónap végét, amikor Iannal és a bárányok szépen előkészített húsával hajnalban elindultak Moorheadbe. Alig érkeztek meg, a Rosztovszkij család kocsija már meg is érkezett, jéggel megpakolva és a gondosan ráfektetett négy –öt báránykával máris elvágtatott a dombon magasodó házba. Ian és Flaherty elsőként érkezett és elsőként is hagyták el a nagy vásárteret. Az ő árújuk volt a legkelendőbb.

Nem csoda, hogy Ed izgatottan nézelődött Ian körül, aki a másnap reggeli vásárra készítette elő a bárányhúsokat.

-Mit gondolsz mennyit vigyünk? – fordult Edhez.

-Tízet biztos el tudunk adni  számolta ujjain Flaherty – öt a bankáréknak, kettőt kért az állomásfőnök, és egyet Rosen asszony. Kettőt pedig kimérünk.

Ian bólintott. A bankár nevének említésekor elgondolkozott. Mindenfélét suttogtak Moorheadben Williamról és a bankárék lányáról.

-Ed –megtörölte véres kezét – találkoztál ma Williammel?

-Nem én, beszélni kellene vele?

-Hát…

Flaherty értett a szóból, bár Ian azzal is takarékoskodott.

-Átmegyek, meghívom egy esti báránycombra.

Felült a lovára és békésen elügetett William házához.

A csend meglepte. Nyikorogtak az olajkutak, de a ház zárva volt. A kulcs mindig az ajtó feletti kis padkán volt, most is megtalálta. Aggasztotta a csend, és valami feszültséget érzett a levegőben. Az ajtó nyikorogva nyílt, az is megrémítette. A ház elhagyott volt, a konyha asztalon porcsikot látott a fényben.

-William, William!- a kiáltás inkább saját magának szólt, mert bizony félt egy kicsit. Hangja elhalt az üres házban. A porcsík mellett az asztalon megtalálta William levelét is.

 

Ed!

Legkevesebb egy hétig elutaztam. Ha visszatértem mindent elmondok. Ügyelj az olajkutakra   Sör nem érkezik!

Ne aggódjatok! Visszajövök.

 

Soha ilyen még nem fordult elő. Bár nem mondta meg hová ment, de Ed Michiganre gondolt. Haláleset? Üzleti úgy? Semmit nem írt erről. Ha egy hétig távol lesz, valakinek kell lenni a birtokon. Amíg William távol van, otthagyja Gregg Kelly házát és átvackol ide. Magában haragudott Williamra, amiért nem beszélte meg ezt az elutazást. Ő Iannnal és Merseyvel mindent megtárgyalt. Okosabbak így sem lettek. Flaherty, William házában alszik és hajnalban jöhet Ian a bárányokkal, utána irány a Moorheadi vásár.

 

A csontokról leszopogatott bárányhús, hozzá William söre hosszú, nyugodt álmot ígért. Lovát bekötötte az istállóba, és rossz szokása szerint rátolta a reteszt is az ajtóra. Bár még kicsit kora volt, de ő jóízűen elaludt. A lódobogásra még nem riadt fel, de az ajtón olyan hangosan dörömböltek, hogy ijedten ugrott ki az ágyból. Ed Flaherty nem állt kétszer sorban mikor a bátorságot osztották.

-Ki az, mit akar? - Rémülettől remegő hangon kérdezte.

- Nyisd ki, vagy betörjük.-Ismerős volt az akcentus Flahertynek, de nem jutott eszébe hol hallotta.

-Egyedül vagyok, Ed Flaherty.

-Nyisd ki az ajtót!

Flaherty remegve engedelmeskedett a parancsnak. Amint meglátta az ajtó előtt állókat tudta honnan ismerős az akcentus.

-Azt a Müller fattyút keressük – a mécses fényénél a két orosz is megismerte Flahertyt- hol van?

-Nincs itt.-Flaherty kicsit megnyugodott, a bátorsága is visszatért.

-Hol van?

-Nem tudom.

-Mond meg hol van,mert úgyis kiverjük belőled.

-Nem tudom.

A Rosztovszkij család medve termetű kocsisa ököllel Flaherty arcába csapott, aki nekiesett a konyhaasztalnak. Szerencsére, mert így megmarkolhatta a levelet. Ajka megrepedt, orrából vércsepp hullott a papírra.

-Itt a levele – nyújtotta – én nem tudok többet.

A medve átvette a levelet, forgatta a kezében, majd odanyújtotta társának. Az tudott olvasni és oroszul elmondta, mi áll a levélben.

-Egy hét múlva itt leszünk – lassan csukták be az ajtót – mond meg ezt Müllernek, annak a gazembernek.

Ed hallotta a lovak távolodó lábdobogását. Letörötlte arcáról a vért, de amíg Ian nem kopogott az ajtón nem mert elaludni.

Az éjszakai látogatóinak nyugodt álmaik lehetttek, mert kora reggel megérkeztek a jéggel rakott kocsival, kacsintottak Ednek, mintha mi sem történt volna, ám most nem beszélgettek. Ahogy a bárányok a jég közé kerültek, máris elhajtottak.

 

Rédey a New Yorki kikötőből egynesen Washingtonba utazott. Távíratozott Merseynek, átadta a nagy táska külügyi íratot Kaltenbachnak és türelmetlenül várta Lisat a gyermekekkel.

Határtalan boldogsággal ölele át feleségét, szorította magához gyermekeit. Lisa karja teljesen meggyógyult.

-Hogy vannak? – kérdezte Lisa aggódva

-Hála Istennek minden rendben. Anyám gyenge, de látni szeretné az unokáit.

Lisa a vállára hajtotta a fejét, és a fülébe súgta.

-Azt hiszem, mehetünk.Baj ha anyám is velünk jön majd?

Rédey legszívesebben felugrott volna örömébe.

-Hazamegyünk szüretre, lássák a gyerekek hol éltem. Aliciat pedig vinnünk kell! Nyugtasd meg apád, hogy csak 2-3 hétig leszünk távol, és újra övé lehet Paul és Elisa.

Nekem pedig ki kell mennem a birtokra, mert Merseynek hoztam a legjobb magyar szőlővesszőkből. Úgy vigyáztam rájuk, mint a szemem fényére. A vincellérünk azt mondta, hogy akár egy két hónapot is kibirnak ebben a csomagban. Szeretnék neki römet szerezni. Tudod ez neki a haza.

Lisa megértette.

Kaltenbachot a nagy íróasztal mellett találta. Az otthonról érkezett titkos íratokat teregett kis és jegyzetelt.

-Franz – ijedten kapta fel a fejét – pár napra elmegyek a birtokra Border Citybe.

-Exelenciás Uram – Franc már állt – nekem is kelle pár nap, amíg ezeket az íratokat előszítem önnek. Bátran utazzon el, és szerencsésen érkezzen meg.

-Köszönöm Franz! A kancellária is elismerően szólt a maga munkájáról, ahogy Kálnoky úr is.

-Köszönöm Exelenciás Uram!

 

Border City ismét meglepte Rédeyt. Most megint egy prosperáló kisváros képét mutatta. Új bank nyílt, és örömmel fedezte fel a mellékvágányokon álló nagy, narancssárga tartály kocsit, Flaherty kreálmányát. Látta, hogy a laprugók alaposan meghajlottak alatta, így a tank tele lehetett.

Mersey elé küldte Iant, aki nem is titkolta örömét, hogy magát a Gazdát látja itt.

-Gró Úr – Ian csak fontosakat mondott – levelet kaptam Greggtől.

Rédey szomorúan, kérdőn nézett rá.

-Eltemette Mary Kellyt.

Kis ideig mindketten megrendülten hallgattak.

-Gregg visszajönne – törte meg a csendet Ian – azt kérte, ha úgy hozza a sors, akkor őt meg én temessem el, itt!

-Írd meg, hogy jöjjön a birtokra!

- Úton is van már, Gróf Úr- nevetését sem tudta titkolni Ian.

- Mikor érkezik?

-Ahogy számolom egy hét.

-Amint megjött, én is jövök. Mond meg neki, hal legyen ebédre!

Ian a lovak közé csapott, és amíg csak a birtokra nem értek harsányan ír dalokat énekelt.