Az öreg Müller, ahogy az ő korában gyakran előfordul, már Rhédey megpillantásakor törölgetni kezdte a könnyeit. Hirtelen rátörtek a Pennsylvániai emlékek. Az első birtoka, amit most az unoka művel, a kis pince, amiben a sörei hűltek, a két hűséges kutyájuk. Mi is volt a nevük? Nem jutott eszébe, ismét csak elsírta magát.
-Meséljen, –kérlelte a grófot – mit csinál az én kis unokám ott a távolban?
Rhédey beszélt az új épületekről, hogy milyen remekül szervezi a kis unoka a sör szétosztását. Mennyi új vevőt szerzett. Arról is beszélt, hogy olajat akar keresni a földjén.
-Nincs ott olaj- legyintett az öreg Will- ahogy hallom, a bank is pórul járt.
-Apa –szakította félbe Gréte – más lett mára világ, más a technika. Will azt mondta lesz olaj. Valami mérnököt is fizetett, akivel végigjárták a birtokot. Megtalálja ő, amit keres.
-Ha igazat beszélsz – mosolyodott el az öreg Müller – akkor lehet, hogy felvásárolja a szomszéd birtokot is. Amit elárultál ennek a grófnak, azzal csak felverted az árakat.
-Jobbat találtam ki – emelte poharát Rhédey – csinálunk egy közös olajcéget az ifjú Müllerrel. Lehet, hogy az én birtokomon is lelünk majd olajat.
Eisner elégedetten ült az asztalfőn, aprókat kortyolt a söréből. Ha az öreg Müller csak sejtette, akkor Eisner, és ez az arcára volt írva, tudta, hogy ki az apja annak a távolba szakadt kis unokának.
A két öreg a zöldséges, húsos, zsemlegombócos ragutól, és a finom sörtől elálmosodott. Gréta apjának egyre gyakrabban lecsukódott a szeme, néha halkan motyogott magában. Eisner odaintett két asszonyt.
-Fektessétek le, itt nálam!
-Rajtam is kifog ez az utánozhatatlan sör, erről a csodás raguról nem is beszélve. Ha megbocsát gróf úr, én is elvonulok. Öregek vagyunk már, de még sokáig akarunk élni. Azt az olajcéget még szeretném látni, hogyan prosperál!
A nyáresti langyos szél kicsit megélénkült, és ők ültek csendesen a nagy verandán. Gréta összébb húzta a kék sálat a nyakán, Rhédey pedig megfogta a kezét. Megérezte az apró, ideges remegését. A sok emlékidézés után ő pedig vágyat érzett. Vágyat Gréta után és vágyat az elmúlt idők után is. Ültek a borzongató esti szélben és néztek egymás szemébe.
-Gyere hozzánk aludni! Alhatsz a fiad ágyában.
Rhédey ránevetett.
-Csak azért mert az ő ágya a legszélesebb –tette hozzá Gréta.
Megfogták egymás kezét. A hegy mögül kibukkanó Hold óriási piros korongja nem sok fényt adott, annyira azért eleget, hogy megtalálják Gréta házát.
Alig pirkadt amikor Rhédey felébredt. Megnyugtatósan érezte maga mellett Gréta puha, meleg testét. Hirtelen mintha visszaröppent volna húsz évet az életében. Összeszorította valami a belsőjét. Az a régi csodás, felhőtlen boldogság, fürdés a kristálytiszta forrásban, játék Greta kutyáival. Ha felébred meg is kérdezi a nevüket. De, nem! Kényszerítette magát, hogy eszébe jusson. Bessy és Bruno. Ezt sem szabad elfelejtenie! A legfontosabb azért a szerelem maga volt, ahogy egymás szemébe néztek, ahogy az életüket is áldozták volna a másikért. Most ez a reggel visszavarázsolta a múltba. A függöny hímzett lyukain áttört a felkelő nap. Az emlékek elűzték az álmát. Nézte Grétát, és fájdalmat érzett, mert pár óra múlva a vonat messze viszi tőle.
A reggeli sült kolbász illatát még most is orrában érezte, a mozdony kénes füstje sem tudta elnyomni. A pályaudvaron mintha csak ketten lettek volna. Szótlanul fogták egymás kezét Grétával. Nem ölelték át egymást, nem búcsúzkodtak. Ujjaik összekapcsolódtak, Rhédey megbűvölten nézte Gréta szőke tincseit, amivel a reggeli szél kedvtelve játszott. Nem is kellett beszélniük, nem kellett búcsúszavakat mondani, a tekintetük és a testük mindent elárult. Ahogy a vonat méltóságteljesen kigördült az állomásról, és ők lassan elvesztették egymás tekintetét, az igazán méltó volt az elváláshoz.
A vonat kényelme meglepte. Kevesebb volt az utas, kényelmesebben dőlhetett hátra a plüss ülésen. Feketébe öltözött, főkötős terebélyes asszonyság foglalata el a szemben lévő ülést. Mellette vékony, barna bőrű férfi, túl a középkoron. Füle mögött egy egy szál cigaretta, amit néha ellenőrzésként megtapogatott, meg van-e még. Táskája csak a folyosón, az ajtó előtt fért el. Nagy, vasalt barna bőr táska, amelyben fél háznyi tárgy elférhetett. A felszállásnál Rhédey segítette alulról, és bizony mintha vasat emelt volna.
-Ahová megyek – köszönte meg a segítséget egy mosollyal a kis ember – már lesz, aki elszállítja.
A felszállás e kis epizódja mintha régi ismerőssé tette volna őket. A mokány emberke elmondta, milyen mozdony húzza a vonatot, milyen a kazán égéstere, de tett még egy érdekes megjegyzést is.
-Tudja, ugye, hogy már kocsira is szereltek ilyen gőzgépet?
Rhédey érdeklődve hallgatta.
-Az egy tévút –kuncogott az útitárs – butaság vele egy percig is kísérletezni. Van itt a fejemben egy gondolat, ami nem hagy nyugton. Hogy lehetne önmagától guruló kocsit készíteni? A meghajtására van is elméletem.
-Az üzleti titok –tette hozza ismét nevetve.
-Ilyesmivel foglalkozik?- érdeklődéssel kérdezte a gróf- valamiféle feltaláló?
-Leszek, uram, leszek! – büszkeség csillogott a szemében – emlékezzen majd, ha Ed Flaherty nevét olvassa pár év múlva a lapokban. Lépésről lépésre haladok. Már megízleltem a sikert, és ez biztatást ad a további munkámhoz.
-Gratulálok – Rhédey érezte, hogy egy habókos, kis emberrel hozta össze a sorsa – Megkérdezhetem, mi volt az első lépés?
- Amiért most itt utazom magával. Pennsylvánia szerte engem keresnek, ha szeretnének gyorsan olajat lelni.
Rhédey felkapta a fejét.
-Olajat keres?
-Én nem, de aki szeretne találni, az engem keres.
-Minek köszönheti a szerencséjét?
-Annak, hogy csináltam egy olyan fúrófejet, amivel gyorsabban és mélyebbre lehet fúrni. No, persze meg a tapasztalatomnak is. Én csak végig nézek egy vidéken és megmondom, érdemes-e kísérletezni a fúrással, vagy nem. Ahová most utazom, már jártam és megmondtam a birtokosnak, hogy bő hozamú kutakat fogok neki fúrni.
-Örömmel látnám az én birtokomon is, természetesen megfizetem.
-Ahová most megyek, úgy érzem, hosszú időre munkát ad –széttárta a karját – de utána elfogadom a hívást.
A sors vetette az utamba ezt a feltalálót, gondolta. Éppen most kutat William is olaj után. Úgy érezte nem szélhámos az a kis ember, bátran ajánlhatná a fiának. Segített neki az átszállásnál is, majd végig beszélgették az éjszakát. Az útitársa elsősorban az olaj jövőjéről beszélt lelkesen. Leszólta a szenet, és azt is elárulta, hogy az ő önjáró kocsiját az olaj fogja hajtani. Hogyan, azt a titkot azonban nem fecsegte ki. Rhédey nemcsak azért örült ennek a találkozásnak, mert sok érdekes technikai újdonságot ismert meg, és mérnökként ennek örült, hanem prózaibb oka is volt. Gyorsabban telt az unalmas vonatozás, és dél körül megérkeztek Border Citybe. Meglepetésére a kis ember is szortírozta a táskáit, és leszálláshoz készülődött.
-Csak nem ugyan ide?- kérdezte meglepetten- Border Cityben fog olajat keresni?
-Sőt, már látom is a megrendelőmet, nem kell cipekednem.
Rhédey kinézett az ablakon és hangosan felvetett. A kis ember megrökönyödve pillantott rá.
-Úgy érzem –nyújtotta kezét az olajfúrónak – nem ez volt az utolsó találkozásunk.
Ian is kijött a könnyű homokfutóval, de megvárta, amíg William kocsijára felszáll a kis ember a nehéz táskájával, és elhajtanak. Ezt követően ők is hazaporoszkáltak. Rhédeynek csak másnap délben kellett elindulni Washingtonba, és késő estig beszélgettek Merseyvel.
-Hidd el, ez nagyobb üzlet, mint a borászkodás, Kaliforniában!- próbálta magyarázni az olaj jövőjét, ahogy azt Flahertytől hallotta.
Mersey elgondolkozott a hallottakon. Ahogy Gregg Kelly elment, abbamaradt a whisky főzés is. Sok szabadidejében a napsütötte domboldalon egyre szépítgette a kis szőlészetét. Ebben az évben fordult termőre, kísérletezni kezd majd a bor készítésével is. Az olaj nem nagyon érdekelte, nem hitt a jövőjében sem. A szőlő, a bor, annak mindig lesz jelene is jövője is. Kicsit kelletlenül , de azért beleegyezett az olajkeresésbe ezen a birtokon is.
-Holnap, indulás előtt mindent megbeszélek a szomszéddal. Ha az ő birtokán lelnek olajat, könnyen lehet, hogy az enyémen is lesz. Akkor pedig már érdemes lenne továbblépni. William nagy finomítót szeretne, ahol a szomszédos olajlelőhelyeken kitermelt olajat is finomíthatnák. Sok pénz, de talán Eisner és Lisa szüleinek segítségével megvalósítható minden elképzelése. A legfontosabb, ami őt is meglepte, hogy hihetetlenül biztos volt a sikerben. Az olajfúró Flaherty jóslatai a fejében tényként realizálódta. És itt van a fia, William, aki megszállottan keresi az olajat, mert arra akarja alapozni a saját egzisztenciáját. És meg is fogja találni, ebben megingathatatlanul hitt.
-Tudod mit álmodtam? – Mersey hozta be kocsival Border Citybe az állomásra és most az épület kecses öntöttvas oszlopát támasztotta – Ha nem rémülsz meg, elmesélem.
-Rossz álmot nekem ne mondj- intette Rhédey – boldogan akarok visszaenni a családhoz.
-Na, akkor boldog leszel – rágyújtott egy cigarettára – Képzeld, azt álmodtam, hogy a hegytetőről áradt le a fekete olaj, és mint a tortát a csokoládé, mikor ráöntik, belepte a fákat, köveket, házat. Akkor szerencsére felébredtem, de még a takarómat is átizzadtam.
-Tudod mit jelent az álmod? Azt álmodtad, hogy igenis, lesz olajunk. Bőségesen. Vehetsz magadnak szőlőbirtokot Kaliforniában. Istenemre mondom!
-Szavadon foglak, Pali!
-Sazavamra mondom, ha találunk olajat, és te inkább Kaliforniába akarsz menni, mindenben segítelek, hogy valóra váltsd az álmod. Én eladom a birtokot Williamnak és az olajcégünk jövedelméből élek.
Megérkezett a vonat Washington felé. Rhédey, könnyű kis táskájával beszállt, de még cinkosan visszakacsintott a nevető Merseyre. Amilyen biztos volt abban, hogy találnak olajat, annyira fogadni mert volna arra is, hogy Mersey nem fog Kaliforniába menni. Megnyugodott. Az elmúlt napok izgalmai után félni kezdett az unalmas Washingtontól.
-Franz –nyújtott kezet – de jó újra itthon! Történt valami érdekes a magas diplomáciában?
Franz Kaltenbach felemelt egy vaskos aktacsomót az íróasztaláról.
-Gróf Úr! Az El-Kordy ügy véglegesen elintéződött. Nincs francia ellenvetés, az pedig nagyon fontos, hogy az ön Hasszan barátja már amerikai állampolgár.
-Ez nekem fontos hír – Rhédey átvette az aktát – sok munkája van ebben. Köszönöm Franz. Látom, azért valami nem hagyja nyugodni.
Kaltenbach gondolkozott, mondja-e ne mondja, de Rhédey figyelte és várta a válaszát.
Gróf Úr! Hasszan El Kordy –gondolkozott a helyes kifejezésen – már nem ugyanaz az ember, akivel annak idején megismerkedett. Egyetlen dolog nem változott, hogy továbbra is eltökélt Marokkó függetlensége mellett. Ami nem fog tetszeni a franciáknak. Őszintén szólva én is aggódom, hogy mi fog történni?
-Én inkább amiatt aggódom, hogy Hasszan ne eszköz legyen a nagyhatalmak kezében. Ne tudják saját céljaikra kihasználni!
Rhédey leült és helyet mutatott Kaltenbachnak is. Tudta ő is, hogy itt nem egyetlen ember sorsáról van szó, hanem bonyolult diplomáciai kapcsolatokról, amit egy erőszakos függetlenségpárti, mint El-Kordy komolyan összezavarhat.
-Feltétlen küldjünk a Kancelláriának részletes feljegyzést, amiben a jelenlegi, és a jövőben várható helyzetet is vázoljuk. – becsukta az aktát – Mondta, hogy már nem ugyanaz az ember Hasszan sem. Én ebben bízom. Érettebb, diplomatikusabb lett. Mi pedig fél szemmel odafigyelünk a marokkói helyzet alakulására. A franciák makacsul ragaszkodnak a gyarmati függőséghez, és ha nem változtatnak az álláspontjukon forró lehet a helyzet. Meglátjuk.
A családomtól nem jött hír?
-Egy távirat, uram – nyújtotta át Franz.
Nem érte csalódás mikor elolvasta, mert sejtette, hogy boldogan maradnak Lisa, és a gyerekek is Richmondban. Mosolygott magában, mikor elképzelte azt a szülői kényeztetést, amiben részesülnek. Itt viszont van sok restancia, amit Franzcal el is tudnak intézni mire a család visszatér. Vágyott a gyerekekre, vágyott Lisára. A távolság sem tudta azonban elhalványítani annak a szőke hajfonatnak és a kék szemnek az emlékét.
Ed Flaherty rászolgált a pénzére. Nem volt olcsó. Heti ötven dollárt kért és minden eredményes fúrás után, ha olajat nyert kétszázat. Hamarosan megérkezett két embere is, akik a fúrásban segítségére voltak. Első látogatása után rubrikába szedve felírta, Williamnek mit kell beszerezni.
-Érdemes ennyit kiadni, ha azt sem tudjuk, találunk-e olajat? – olvasta figyelmesen a számsorokat William.
-Mit mondtam magának, amikor először jártam itt?
-Azt, hogy érdemes megpróbálni.
-Higgye el, fiatal barátom – közelebb lépett Williamhez- egy Flaherty soha nem beszél a levegőbe. Ha csak annyit mondok, hogy érdemes fúrni, az azt jelenti, hogy találunk olajat, ha azt mondtam vona, hogy találunk olajat, akkor maga nagyon örülhetne, mert tele lesz a földje bő hozamú olajkúttal.
Kivette a cigarettáját a füle mögül, végig szaglászta, majd újra visszatette.
-Szóval, rendelje csak meg nyugodtan a csöveket, és amit felírtam!
Így, mire másodjára Miszter Flaherty visszatért, minden készen várta az olaj eljövetelét. Moorhaedből egy bárka szállította a megrendelt vasárút, amit most Flaherty emberei húztak felfelé a birtokon, nehogy egy esetleges áradás tovasodorjon mindent.
Flaherty két napig csak a birtokot járta. Kalapácsával kopogtatta a köveket, árnyékként követő két embere pedig cölöpöket vert a földbe, ahová Flaherty mester mutatott.
Hamarosan Will is megláthatta, mit rejt a nagy bőrtáska. Három furcsa formájú vasszerkezetet.
-Látja ezt? – ketten emelték Will elé a nagy vasöklöt – ez az én sikerem titka. Nem kalapálni kell, hanem csak finoman tekerni. Olyan ez mint a dugóhúzó. Ha kihúzzuk a föld dugót, alatta nem bort, hanem olajat találunk majd. Rajta fiúk, ide az első állványt!
Willnek tetszett, amilyen összeszokottan dolgoztak, szó nélkül, lépésről lépésre. Az első,
korábban levert cöveket kihúzták, és elindult a fúrás. Flaherty morzsolgatta a felszínre került földet és elégedetten dörmögött valamit.
-Milyen mélyre tervezik a fúrást? – Will nem tudott féket rakni kíváncsiságára.
-Amíg meg nem leljük az olajat. Volt ahol már huszonöt méteren találtunk, de az ritkább. Nézze milyen finoman megy az én fúróm egyre mélyebbre. Szerintem lesz olaj harminc-negyven méteren.
Újabb vascsövet vertek le, és Will elúnta a tétlenséget. Visszament a házba ránézett a nagy raktárra, ahol a sörös hordók vártak a szállításra. A nap lassan lemenőben volt, de fúrók töretlenül dolgoztak. Flaherty néha átintett, ám hirtelen a kiáltásával hozta izgalomba Willt.
-Billy –harsogta – ezt nézze – jó nagy sárdarabot tartott a tenyerében.
Will az égvilágon kívül nem látott semmit.
-Itt, ni, ezt –simitott bele egy ujjal a sárba Flaherty – fogja is nézze is.
Most már Will is látta, hogy a sár felszíne szivárványosan csillog, és a tapintata is lágyabb.
-Ez az olaj, barátom – Flaherty egy duva zsákdarabba törölte a kezét – hamarosan itt lesz folyékonyan is.
És Will legnagyobb döbbenetére valóban egyre hígabb volt a felhozott anyag, és már ő is érezte az olaj eltéveszthetetlen szagát. Legszívesebben Flaherty nyakába ugrott volna.
-Végre rágyújthat Ed –mutatott Will a fül mögötti cigarettára.
-Azt már nem- csattant fel Flaherty – soha!
-Akkor miért van ott –csodálkozott Will –miért hordozza.
-Ez fiatalember a szabadság – Flaherty ujjai között pödörgette a szál cigarettát – a szabadság jelképe. Bármikor rágyújthatnék, csak éppen nem teszem. Jó pár éve leszoktam. Ezt a kísértést pedig azért hordom –tette vissza a füle mögé – hogy érezzem a szabadságot. Korábban az ilyen szál cigaretták uralkodtak felettem, most pedig én vagyok az úr. A szabad ember, aki megtehetné, de mégsem.
Will mosolygott a kis ember eszmefuttatásán, ő maga sosem dohányzott, de látta Klaus Eisnert milyen izgatottan sodorta az újabb és újabb cigarettákat, még a betegsége alatt is.
Flaherty és az olaj valami különleges viszonyt ápoltak. Néha szerelmes szavakkal becézgette a meglelt folyadékot, máskor lehordta, amiért elbújt az ő csodás fúrófeje elől. Igaz, mindig megbocsátott. Az olaj pedig, mint jó barát sosem vált el Flahertytől. Négy hét alatt hét lefojtott kút várta, hogy felszereljék a himbát, ami kiszivattyúzta a hordókba a sötéten csillogó rejtelmes folyadékot.
-Ez az utolsó cövek ezen a birtokon –Flaherty megmozgatta, majd kihúzta a földből a husángot – ahogy nézem, lehet, hogy a grófnak is szerencséje lesz. Nála is érdemes lenne fúrni, de most megkockáztatom, és azt mondom, hogy nála is találunk olajat. Szinte végszóra érkezett meg Rhédey. Lovát csak lazán szabadjára engedte, csipkedje csak a füvet.
Will elé sietett és a gróf kérdőn felvont szemöldökére válaszolva halkan odasúgta.
-Ez a Flaherty igazi varázsló, vagy inkább igazi szakember. Hat kutam várja a kitermelést. – Will még inkább lehalkította a hangját – ami a legjobb, hogy Ed biztos abban, hogy magánál is ott az olaj.
Rhédey örült is meg is rémült. Will fiatal ember, ő repesve fogadta az olaj eljövetelét, de számára az olaj valami új, furcsa, kiszámíthatatlan volt. Megértette és hitte is, amit Flaherty az olajról összehordott, ám ő a lovak, a gabona, szarvasmarha háromszögből nem tudott kilépni. Most Flahertyvel beszélve olyan izgatott lett, mint gyermekkorában, amikor valami új játékot kapott. Hát mégis megváltozik a világ, gondolta, és ehhez a változáshoz neki is alkalmazkodni kell.
-Ha a számításom beválik – Flaherty büszkén mosolygott- akkor a legjobb befektetés tényleg egy lepárló William. Mert ez az olaj csak filléres árú, de ha finomítja azzal komoly pénzt kereshet.
-Miszter Flaherty –fordult felé a gróf – nálam mikor kezdenek?
-Kell valamennyi pihenőt adnom az embereknek. Ma bemennek Border Citybe elverni egy kis pénzt lányokra, italra.
- Én szépen megtisztítom az én kicsinyeimet –mutatott a fúrókra – utána sütök a fiatalembernek és magamnak is nagy szelet marhát. Talán kapok egy nagy bögre sört is – kacsintott Willre – Utána lefekszem és alszom két napig. Ez azt jelenti, hogy pénteken ott vagyunk a birtokán gróf úr.
Megsodorgatta a cigarettáját, visszatette a füle mögé, és ezzel a társalgást be is fejezte. Will széttárta a kezét, elbúcsúzott Rhédeytől és a kis ember után sietett. A gróf lóra pattant, de még előtte halkan odasúgta Willnek:
-Ha nálam is lesz olaj, fogadjuk fel ezt a Flahertyt. Dolgozzon nekünk, velünk.
-Az ám a baj, hogy ő egy igazi szabad ember- nevetett Will.
Rhédey nem ismerte Flaherty eszmefuttatását a szabadságról, így kicsit meglepve nézett a fiára.
Finoman rácsapott a ló farára és hazavágtatott. Pedig szívesen evett volna ő is egy szelet marhasültet, rá egy nagy sört.
-István, - tette embere vállára a kezét – meg fogsz haragudni rám, de feltúratom a mi birtokunkat is.
- Itt is olajat kerestek?- Mersey tényleg döbbenten fordult szembe – csak az én szőlőskertemet hagyjátok ki a felfordulásból.
- Esküszöm, nem nyúlunk hozzá, de ha ott kell fúrni, akkor kétszer akkora részt hasítunk ki neked. Ez a Flaherty tudhat valamit, mert a bank fúrásai csődöt mondtak Willnek pedig hét lefojtott olajkútja van. Flaherty szerint az én birtokomon is folytatódik a földalatti olajtó.
-Ez a rettenetes olajláz – Mersey nem is titkolta dühét- engem arra emlékeztet, amikor otthon a kőszénbányákért ment a harc. Sok csaló, svihák, jöttment nyüzsgött a bányák körül.
-Na, látod – a gróf már mosolyogni is tudott – az volt a kőszén korszaka, most pedig beleléptünk az olajéba. A kőszén nélkül lett volna mozdony? Fejlődött volna a vasút? És a gőzgépek? Gondolj csak bele. Az olajnak ugyanolyan diadalmenete lesz, mint annakidején a kőszénnek. Ha nem nagyobb!
Abbahagyták a vitát, mindketten elgondolkoztak. Mersey az ablakhoz ment, a szürkületben látta a szomszéd birtokon a fényeket. Valami furcsát érzett, valami sorsfordítót. Olaj? Egy új elem, ami előtt még fényesebb jövő állhat, mint amit a kőszén befutott. Azért kis félelemmel fordult Rédey felé.
-Pali – kimondani is félt, mert az álmait adta fel – ha tudsz használni egy jó embert ebben az olaj dologban, akkor én veled maradnék.
- Pista -Rédey átölelte, szorosan tartották egymást- nem is lehetne szebb vége ennek a napnak!
-De, - emelte fel ujját Mersey – mindig kérek egy kis területet, ahol a szőlőmet művelhetem. Ha a szomszédtól sört kapsz, tőlem pedig olyan bort, hogy otthon érzed majd magad!
A vasgyár nem tudott lépést tartani a Pennsylvániai olajfúrásokkal, így Rédey birtokára a csövek csak egy hét múlva érkeztek meg. Flaherty ideje addig sem veszett kárba, mert kalapácsával, hosszú vasrúdjával járta a birtokot és itt is ott is cövekek kerültek a megjelölt helyekre.
Will hazautazott, hogy Eisnerrel megbeszélje az új helyzetet. Legfőképpen anyja szavaira vágyott, mert fiúként most érezte, hogy sorsa, élete fordulóponthoz érkezett. Az első lépés megvan. Van olaja. A szomszéd gróffal össze kell fogni és megépíteni egy lepárlót, ami a környék összes olaját fel tudja dolgozni. Ehhez kell Eisner segítsége. Nem volt biztos abban, hogy az idős embert meg tudja győzni. Michiganben nem olyan nagy a láz az olaj körül, mint Pennsylvániában. Nem is tudják az értékét. Flaherty nemcsak olajat talált, hanem bele plántálta a siker ígéretét Willbe, aki eldöntötte, hogy igen, Flahertyt ha törik, ha szakad, magához csábítja. De először Eisner és a pénz, sóhajtott fel.
Rédeynek szerencséje volt. Az örökké locsogó Flaherty és Ian meglepően egymásra találtak. Így akadt valaki, aki szorgosan figyelte a kis ember eszmefuttatásait, ráadásul kapott egy hűséges, dolgos embert, akit ráadásul érdekel is az olajkeresés tudománya.
-Figyelj, ezt hallgasd – csapott rá a vastag kőrétegre Flaherty – hallgasd a visszhangot. Itt van víz, alatta pedig olaj. Verd le a cöveket!
Flaherty újra és újra megdöngette a földet, Ian pedig kihallotta a különbséget a szomszédos területekhez képest. Verte le a cöveket és izgatottan várta a fúrás idejét. Ha eddig a whisky főzés kötötte le és varázsolta el, amikor kifolyt a hűtő csövén az illatos folyadék, most talán még nagyobb lelkesedéssel várta az olaj megjelenését. Ha ezt Gregg láthatná! Hiányzott azért a torzonborz, ravaszdi Gregg Kelly.
Flaherty rátalált a forrásra is, ami gondot jelentett neki. Lehet, hogy csak vizet talál majd lentebb is? Neki is fontos lett az olaj a gróf birtokán is, mert Willel a marhasült mellett sokat beszélgettek a jövőről és Flaherty hajlott arra, hogy nemcsak az olajkeresésben legyen részes, hanem az olaj lepárlásában, a finomításban is. Az olaj, és annak jövője rögeszméjévé vált. Hajtotta volna az időt, hogy lássa, igaza lesz-e. Bár ebben nem kételkedett. Tudta, hogy a hamarosan elkövetkező húszadik század az olajról fog szólni.
Végre helyükre kerültek a csövek, Flaherty segítői is talpra álltak a Border Cityben töltött napok után. Elindulhatott a fúrás, de azonnal rossz omennel. A fúrószárról letörött Flaherty specialis fúrófeje, és napokat vett igénybe, amíg kiásták azt a földből. Ian még könnyeket is látott Flaherty szemében. Boldogan kocsizott be Border Citybe, hogy kovácsot keressen, aki ki tudja javítani a hibát. Mire folytatták volna a fúrást, három napos nagy eső áztatta fel a talajt, hogy a csúszkálás tette lehetetlenné a folytatást. Mindenki számára meglepetés volt, hogy mindezek ellenére két hét múlva megszagolhatták az olajtól bűzlő iszapos földet. Az első kutat szerencsésen lefojtották. Flaherty ragyogott, Ian pedig a legjobb három éves whiskyjét bontotta fel.
-Gyerünk, gyerünk –hajtotta őket Flaherty – legközelebb a tízedik kút után lesz ivászat.
Mersey szájtátva nézte ezeket az embereket, csodálta az örömüket a bűzös folyadék megjelenésekor. Azért őt is elkapta a vadászláz, és minden egyes sikeres fúrás után ő is örömtáncot lejtett Flahertyékkel, aki nemcsak Willt, és Rédeyt, de még őt is megfertőzte a rózsaszín jövő felvázolásával.
Klaus Eisner a kipárnázott székében ült, és figyelmesen hallgatta Willt. Gréta oldalt, mindkét férfitól egyenlő távolságra foglalt helyet. Hamar megértette, hogy miért lát nagy jövőt az olaj előtt a fia, de Eisner is nagyon figyelmesen hallgatott.
-Már most is sok célra használják-győzködte Will Eisnert – de néhány év és a szenet akár el is felejthetjük, és helyette új találmányokat kell megismerni, melyek mind az olajjal kapcsolatosak. A nyersolaj most nagyon olcsó,ezért is kell a finomító, mellyel sokkal drágább termékeket állíthatunk elő.
Pillanatra megállt nagy levegővételre. Anyja büszkén rámosolygott, majd mindketten Eisner töprengő arcát nézték.
-Arra gondolok,- kulcsolta össze a tenyerét Eisner- hogy a sörnél is a szállítással volt gondunk. Hogyan lehet biztonságosan szállítani az olajat? Tudom, az nem romlik meg, mint a sör, de nem látom, hogyan lehet megoldani az olaj nagy mennyiségű szállítását. Hiába az olaj desztillálló, ha nem jut oda a kőolaj.
-Van egy emberünk – Will kicsit félve kezdett bele – Ed Flaherty a neve. Kiváló olajkutató, nálam is ő talált olajat ott, ahol még a bank is csődöt mondott. Neki van egy elképzelése, és én ezt nagyon pártolom, de szívesen hallanám Klaus úr véleményét is. Szóval ez a Flaherty azt ondja, hogy nem hordónként kell szállítani az olajat, hanem készíteni egy akkora hordót, ő azt mondja tankot, aminek négy kereke van, és bármelyik vasúton elgördül oda, ahol várják. Nagy vas tartályt rajzolt le. A marhákat rácsos vagonban szállítják, az olajat pedig ebben a tankban kellene.
Sikerült egy lélegzetvétellel elmondani, és most várta a hallgatói válaszát. Látta, hogy anyjának nagyon tetszik amit mondott, de a végső szó Klaus Eisneré kell, hogy legyen.Aki sokáig nézett maga elé, fontolgatta a hallottakat. Talán egy perc is néma csendben telt, mikor megszólalt.
-Will, fiam! Én is felfogadnám ezt a Flahertyt. Okosakat talál ki, hátha van még benne néhány ilyen kiváló ötlet.
Gréta és Will szinte egyszerre fújta ki a lélegzetét és mosolyodott el.
-Klaus Bácsi, én is kihozom belőle a jó ötleteket, maradjon csak Pennsylvániában. Hanem, ha közös üzletet alakítunk, Flaherty minden jó ötletét te is felhasználhatod.
-És mennyibe kerülne nekem ez a közös üzlet, ha társad akarok lenni?-mosolygott Eisner.
-Border Cityből öt kilométer vágányt kell erakni, hogy odahozzák az olajat a birtokomra, a finomítómba.
Klaus Eisner érezte az öregedést, már az emlékező képessége is csorbult, de a beszélgetés Willel megváltoztatott valamit benne. A fiatalságát idézte vissza, amikor elindította ő is az üzletét, amit egyre jobban csinált, és ami a mostani gazdagságát megalapozta. Maga a szó, a kőolaj, is idegen volt, de mindaz amit Will elmondott megindított benne egy gondolatsort. A világ megváltozott, ez az ifjú ember, akit jól ismert, szeretett és tisztelt is, most bevezette ebbe az új világba. Itt már nehezen lehet boldogulni a régi ésszel, gondolkozással. Nem érsz rá sokat gondolkozni, döntened azonnal kell. És Klaus Eisner, ahogy életében mindig, most is jól döntött.
-Will, fiam! Szabad kezet kapsz. Eddig mindent jól csináltál, nincs okom kételkedésre.Nem nagyon passzol egymáshoz a sör és az olaj, de ha az előzőt ilyen jól csináltad, miért vonnám kétségbe, hogy a másikat is sikeresen csinálod.
Will fellélegzett. Felállt és átkarolta Klaus Eisnert.
-Miről maradtam le?-lépett be Will nagyapja.
-Képzeld –nevetett harsányan Eisner- a fiad éppen most vett be az üzletébe.
-No, akkor az csak sikeres lehet, mert Klaus nem kockázatatja az összekuporgatott millióját.
-Nagyapa- karolta át Will – ez most más. Kőolaj. Hidd el nagyobb üzlet lesz, mint a sör.
-Kötve hiszem – makacskodott az öreg- sört mindennap, minden becsületes ember iszik. No de a kőolaj? Mire jó az?
-Meglátod, Drága Nagyapa. Isten éltessen, hogy meglásd!
-Klaus, Klaus, mibe viszed bele ezt a kis unokámat?
-Te ütődött, hiszen itt én vagyok az áldozat. Kérdezd csak a csavaros eszű unokádat.
Előkerült a pincéből a sörös üveg is, és az egész este nevetéssel, civódással telt el.
Will odabújt Grétához, aki rákacsintott.
-Minden megkapsz, de tégy úgy mindent, hogy nagyapád büszke lehessen majd rád!
Az öreg Müller fáradtan, mélyen aludt, de Gréta és Will késő éjszakáig beszélgetett. Anyja örült, hogy jó a barátság a szomszéd gróffal, és pártolta Will ötletét a közös olajüzletről. Klaus Eisner, Will, a fia, Paul és Flaherty. Csupa szenvedéllyel teli, okos ember. Sikerre vannak ítélve, gondolta.
Csak a másnap reggel ne lett volna, mikor Will felszállt a vonatra és Gréta könnyes szemmel integetett. Legszívesebben felugrott volna ő is az egyre távolodó kocsira, hogy lássa, ölelhesse azt az embert, akinek a fia az életét köszönheti.
Ed Flaherty, lehet, hogy csak megúnta az örökös vándoréletet, az is lehet, hogy ezen a két birtokon olyan emberekkel találkozott, akikkel szívesen élt és dolgozott volna együtt. Mindenesetre Willnek nem sokat kellett öszökélni a maradásra. Ian, a csűr egyik árnyékos sarkában egy nap alatt szép fekvőhelyet ácsolt, de Ed inkább a gróf ajánlatát fogadta el és beköltözött Gregg Kellyék elárvult házába. Ha Gregg visszatér, átadja a kis kunyhót. Amit Rédey sosem gondolt volna, Merseyt is elkapta az olajláz. Az ő birtokukon tíz, Willén hét kút várta, hogy felpumpálják az olajat. Szerencsére egyik sem érintett a szőlős kertjét!
Flaherty legfőbb gondja most az volt, hogy az olajfinomító hatalmas épületét felhúzza, és a berendezést beszerezze. Rédey úgy érezte most van egy lélegzetvételnyi ideje, és a legményebb levegőt Richmondban szerette volna venni. Hiányzott Lísa, és a két gyermeke. Kaltenbach biztosította, hogy minden rendben lesz, Merseyre pedig csukott szemmel is rábízta volna
a birtokot.
-Apa, apa – hangos kiáltással a kis Paul kitépte magát Lisa kezéből és már a peronon futott felé. Elisa anyja karjában élénk kapálózással csatlakozott testvéréhez. Mégiscsak megismernek, gondolta meghatottan. Az öreg Jim a lovak közé suhintott ostorával és hamarosan megláthatta a nagy fehér udvarházat. McDermott nehezen emelkedett fel a nagy karosszékben, de az üdvözlésére, ha erőlködve is de felállt. Paul az egyik karján, Elisa a másikon és így tartották szorosan Lisat.
Bessy készen állt, hogy vigye a kicsiket, de azok csak bújtak apjukhoz, szorosan ölelve a nyakát. Jó volt megérkezni. Háta mögött hagyni az elmúlt hetek feszültségét, a sok munkát.
-Mi ez az új hóbort az olajjal – McDermott nem sértésnek szánta kérdését – egyre többet olvasok, hallok róla. Mint az aranyat úgy emlegetik.
A gróf mindent elmondott az öregembernek az olajról, még Flaherty jóslatait is. Beszélt az új vállakozásról, amit a szomszéd birtok tulajdonosával és Flahertyvel indítanak.
-Ha nem sikerül-apósa pillanatig gondolkozott,de kimondta – akkor elveszíted mindened.
-Nekem ők a mindeneim –emelte meg a két gyermeket – és az édesanyjuk. Mindig tudok róluk gondoskodni.
-Olaj, olaj – dohogott McDermott- mire lehet azt használni? Semmire. A föld, az ami számít. A birtok.
Alicia elvitte az unokáit aludni, majd még órákig beszélgettek, terveikről, a jövőről.
-Apád csak a földben tud gondolkozni – Alicia rámosolygott Lisára – de ti ne féljetek belevágni az újba. Tudod, ez a ház befogad, segít, de én annak örülnék, ha ez az olaj tényleg sikert hozna. Ha már én nem tettem, te, kislányom hagyatkozz a férjedre. Nekünk így volt jó, nektek talán akkor lesz.
Fáradtan aludtak el, de korán megébredtek mindketten. A gyerekek szobája felől nesz sem hallatszott, békésen szundikáltak.
-Hozzam, vagy jöttök? -Alicia kopogott.
-Megyünk, drága mama.
A nagy teraszra már odasütött a nap. Jól esett a eggeli, de Rédey kedve hirtelen elromlott. Régen kapott levelet a szüleitől, ám mindig attól rettegett, hogy rossz hírt kap. Apja, anyja McDermott korában volt, és minden levélen az aláírást figyelte, él-e még anyja apja? Most csak távirat várta Franz Kaltenbachtól. Maradhat, minden rendben. Soha rosszabb hír, gondolta.
-Mama, Alicia máris ott termett – kilovagolunk egy kicsit a birtokra Paullal. Olyan régen járt már itt.
-Tízórait is készítek – fenygette meg ujjával lányát Alicia – addigra itthon legyetek.
Jól esett békésen poroszkálni, át-, átmosolyogni odaugratni egymáshoz, megfogni a másik kezét. Az erdőszéli úton a reggeli harmatban jártak. A lovak kényesen kapták fel patáikat. Rédey látott megvillani valamit az erdőben, állat lehet, vagy csak a fény játszik a szemével?
Hirtelen a fák közül egy lovas ugratott ki.
-Hé-kiáltotta, hogy véletlenül sem menjenek tovább.
Az arc, ismerős volt Rédeynek és látta Lisa arcán, hogy ő is felismeri Nick Carter rókaképét.
-Most megfizetsz- rikoltotta és rájuk fogta a pisztolyát.
A kiáltásra Lisa lova felágaskodott, így Rédey az ő takarásba került. A dörrenés után Lisa megingott a nyergében és lassan dőlt oldalra.
Rédey önkívületben mellé húzta a lovát és átemelte Lisa vérző testét a nyergébe. Megfordította lovát, még hallotta az iujabb pisztolydörrenést, a golyó tompán fúródott a fába a feje mellett. Amennyire bírta sarkantyúzta a lovát vissza a birtokra. Ujabb dörrenést hallott, de mégcsak golyó süvítést sem.
-Orvost, hozzatok orvost- még be sem ért az udvarba, már kiáltott a cselédségnek.
McDermott látta a lovon keresztbe fekvő Lisát, a vérrel itatott blúzát, és minden erejét összeszedve próbált felállni.
-Kisasszonykám, jaj Istenem, jaj Istenem – Bessy ért ki először az udvarra.
A halott sápadt Lisat leemelték, és a legóvatosabban vitték a legközelebbi ágyhoz.
-Ki tette? –hörögte McDermott.
-Nick Carter, az a gonosztevő, várt rám. Engem akart megölni, nem Lisát.
-Ben, Jim – emelkedett fel McDermott, mint egy bosszúálló antik Isten – vigyétek a kutyákat és hozd elém az a mocskot, de élve!
-Megyek, mutatom, hol várt ránk – Rédey vágtatott az erdőszélre, olyan sebesen, hogy a kutyák csaholása is lassan elhalt. Megnézte a letaposott harmatos füvet, majd hagyta, hogy Jim kutyái szagot fogjanak, és a három ember követte a kutyákat. A gróf visszalovagolt. Két orvos is ott állt Lisa ágyánál. Flesége márványfehéren feküdt, ám Rédey látta, hogy a takarója ütemesen emelkedik süllyed. Hála Istennek, gondolta.
-A golyó eltörte a kulcscsontját. Talán ez mentette meg, mert nincs tüdősérülés.
-Életben marad? – fáradt, megtört hangját alig hallották az orvosok.
- Fiatal, erős. Ha nem lesz fertőzés, akkor jók az esélyek. Kivettük a golyót és a sebet kiégettük.
Rédey leült az ágy szélére és megfogta felesége kezét. Annak megrebbent a szempillája, és mintha elmosolyodott volna, úgy mint az életükben annyiszor.
Alicia ellátta ebéddel az orvosokat, de Rédeynek szenvedés lett volna egyetlen falat is. McDermott tányérjáról sem sok hiányzott. ő mintha közöttük sem lett volna. Mindent a várakozás töltött ki. McDermott arcára tekintve elborzadt. A boszúállás angyalát festhetik le ilyenre az oltárképeken.
Az egész házra rátelepedő csendet távoli kutyaugatás törte meg. Mindenki felkapta a fejét, hirtelen megélénkült a ház. A cselédházaból mezítlábas gyermekcsapat futott az érkezők felé, akiknek még csak a hangját hallotta. Ahogy az erdő sarkán kifordult Jim és az emberei, McDermottot elmondhatatlan nyugalom szállta meg. Szívverése lelassult, ernyedten hátradőlt. Ő már látta, hogy egy fehér embert is hoznak rövid kötélen.
-Esküszöm, Esküszöm az élő Istenre McDermott, hogy nem a lányát akartam bántani. –kiabálta már messziről Carter – nem őt akartam, véletlen volt. Ezt amásikat, a férfit akartam megleckéztetni.
Szavai mintha nem is jutottak volna el McDermott füléig. Az öreg ült közönyösen, és mikor közel ért a csapat megnézte Nick Carter vérző homlokát, betört, tompa orrát. Kevés, gondolta magában. Látta a vizeletfoltot a nadrágja elején, az orra vérével összemocskolt kabátot. Kevés, kevés a lányom életéért.
-Jim, tedd be a kutyákhoz, és engedjétek be az állatokat hozzá!
Lehunyta a szemét, látszott, ő már nem akar ezzel foglalkozni.
-Ne, kérem Uram, csak ezt ne! Vigyenek börtönbe, de ezt ne McDermott!- A kötél aonban erős volt, hiába feküdt a foldre, Jim és emberei behúzták a kutyák területére. Jim valamit szólt az állatoknak, leoldotta őket a szíjról és kinyitotta nekik a kaput. Nick Carternek hang sem jött ki a torkán. A kutyák falkában, összehangolva dolgoztak. Rédey öklendezve elfordult, és a ház másik oldalára ment. Az egyre halkuló hörgést még itt is hallotta, majd csak a földet kaparó kutyakörmök hangja jutott el hozzá.
McDermott némán és becsukott szemmel ült. Mintha imádkozott volna a lányáért, imára kulcsolta a kezét. Már csak halk morgások hallatszottak a kutyaólak felől. Rédey ezt sem birta hallgatni, bement Lisához. Keze forró volt, sápadt arcán lázrózsák. Alicia hűtötte a testét, törölgette nedves homlokát. Lisa már nem mosolygott, hába suttogott becéző szavakat a fülébe. McDermott éjszakára visszarendelte az egyik orvost.
-Ennek ez az útja – súgta Rédeynek az orvos a lázas Lisára mutatva- a következő három nap lesz kritikus, de felváltva felügyeljük doktor Gravessel. Pihenjen, bármi történik, felébresztjük.
Rédey azonban maradt. Fogta Lisa forró kezét, és figyelte arca rezdüléseit. Csendesen fohászkodott Istenéhez, akit már nagyon régen szólított meg. Lisa mozdulatlanul feküdt, csak a felgyorsult légzésének a hangja jelezte, hogy életben van. Valamikor, a legmélyebb éjszakában, Rédey is elaludt. Úgy érezte csak pillanatok teltek el, de az ablakon áttörő szürkeség jelezte, hogy itt a reggel. nem is a fény volt, amire felébredt, hanem Lisa hangja, ahogy dobálta magát az ágyban, próbált felülni, de Graves doktor, aki már a váltás volt keményen fogta, és a fáradt beteg hmarosan megnyugodott.
-Ez a lőtt sebek utáni második lépcső, az izgalmi szak –súgta a doktor –ha ezen átesik, és láza sem lesz, akkor bizakodhatunk.
Rédey ismét nem tudott mást tenni, mint imára kulcsolni a kezeit.
Lehet, hogy a Mindenható is meghatódott Rédey imáján, és az ártatlan Lisa szenvedésein is, de a harmadik napon Lisa kinyitotta a szemeit, talán még egy tétova, csodálkozó mosolyt is felfedezett az arcán. Anyjára nézett, aki letörölte a verítéket a homlokáról, mosolygott és halkan súgta: Mama. Alicia elsírta magát, máris ment újságolni a férjének a jó jeleket, és Bessy húslevesét kis tányérkába töltötte. Mintha minden ismretlen lett volna Lísának, bár Pault, a gyermekeit és anyját is láthatólag felismerte. Ami Alicia, és az ajtóbán büszkén strázsáló Bessy számára a legfontosabb volt, utolsó cseppig megette a húslevest. Azonnal mély álomba zuhant.
-Jó úton járunk –súgta Rédeynek Graves doktor búcsúzóul – egyre jobbak az esélyek.
Ki sem hült a széke, és a váltótársa máris elfoglalta Lisa ágya mellett. Lázat mért, meghallgatta a szívét, megszámolta a pulzusát és elégedetten bólogatott. Rédey ekkor mély álomba merült, Alicia az ebédhez is nehezen tudta felkelteni, de örömmel hallgatta, hogy Lisa szépen evett, ivott. Kaltenbachtól táviratot kapott. Meg kellene látogatni Bradly tábornokot, mert nagyon beteg. A hír mélységesen elszomorította. Nem akart senkit elveszíteni az itteni életéből. Eszébe jutottak a nagyon idős szülei. Úgy érezte valami átok ül rajta. Minden rossz utólérte. Eldöntötte, hogy akkor utazik csak haza, ha Lisa felkel az ágyából, belekarolhat és a fejét újra a vállára hajtja.
Az elmúlt hét a rémálmok rémálma volt, érezte, hogy soha nem fogja elfelejteni a pisztoly dörrenések hangját, Nick Carter halálsikolyát, Lisa vértelen, alabástrom arcát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése