28. rész - A vásárlók

 

Mintha még a madarak is tekintettel lennének a két fiatalra, elhallgattak, és esküjük szövege jól hallatszott a tömegben is. Rédey lopva az öregasszonyra pillantott. Arcának kemény redői mintha elsimultak volna, felszegett álla megereszkedett, most nem parancsolt már a testének, mint az előbb. Most a lélek tükröződött az arcán. Grétára nézett. Ő is ugyanazt látta azon az arcon. Ő sem volt nyugodt. Emily testestől-lelkestől Williamé volt. Rábízta magát, átadta magát a férjének. Irina arcán az tükröződött, amit már Adéltól is tudtak. Ő a Rosztovszkij család feje, és mostantól ez az ifjú pár is a Rosztovszkij családhoz tartozik. Csak William meg ne szenvedje, sóhajtott mélyet! Ha Rédey számára ez gondot is jelentett, az csak azért volt, mert kevés időt töltött eddig a fiával. Gréta viszont nem aggodott Irina miatt. Ő jól ismerte a gyermekét.

A Főtér minden háza alőtt kirakott damaszttal borított asztalok álltak. Eisner mindent megtett, hogy az egész város életében emlékezetes legyez ez a nap. Enni, innivaló minden asztalon, és telepesek nevetgélve elfoglalták helyüket. A családnak és a vendég Irinának Eisner házában terítettek. A hosszú nap első felében megéheztek, most itt is a vidám együttlét mellett gyorsan fogyott az esküvői ebéd. Irina és Emily összebújva beszélgettek. Emily arca lassan elfelhősödött, kicsit hátrább is húzódott nagyanyjától. Will, aki a szemét sem vette le feleségéről Emilyhez lépett, és mosollyal próbálta oldani a két nő közti feszültséget.

-Azt kérdeztem – Irina ismét a felszegett állú kemény asszonnyá vált – hol fogtok élni.

-Természetesen Pennsylvániában, a régi birtokon – válaszolt nyugodtan Will.

-És miből éltek majd? – folytatta a vallatást Irina, aki ha tudta volna mire jutott Jevgenyij a pénzügyek titkos firtatása után, most nem tette volna fel ezt a kérdést. Eisner fültanúja volt a beszélgetésnek és most nem állhatta meg, hogy oda nem lépjen a beszélgetőkhöz. Forrt benne a méreg, ahogy az öreg embereket szokta elárasztani.

-Kedves rokon – átkarolta Willt és Emilyt – ez a fiatalember, megkockáztatom, már most gazdagabb mint az egész Rosztovszkij család.

Irina elhallgatott, kérdőn nézett Emilyre.

-Övé itt minden, ameddig ellát – tárta szét a város és a földek felé karját Klaus – és a Pennsylvániai birtok, az olajból, sörből már most annyi jövedelmet termel, amire egy bankár csak vágyakozhat.

Irina összeszorított ajkai egyre keskenyebbeké váltak, nem volt szokva ilyen hanghoz. Magára maradt Willel, unokájával és Klaussal szemben. Ha hatalma lett volna hozzá, most azonnal tönkre tette volna ezt az arrogáns Klaus Eisnert.

-Emily, kicsim – próbálta magához hívni

A lány azonban szilárdan támaszkodott Will karjára. Választott, amikor követte a férfit ide, és most nem is kellett választani, hanem betartani amire korábban esküdött. Élete már Williamé volt, de lelke mélyén sajnálta a nagyanyját.

Az asszonyok hozták a vadat, marhát, báránycsülköt. Emily jól ismerte nagyanyja ízlését, megrakott egy tányért a kedvenc étkeiből és mellé ült. Sokáig hallgattak, Irina elgondolkozva csipegetett.

-Nyugodj meg nagymamács –simogatta meg az arcát Emily – a te unokád vagyok és maradok. Jól választottam, hidd el, és tudom, hogy William boldoggá tesz.

-De mégis így? –Irina elszomorodott – megszökni egy idegennel.

-Ő nem idegen, drága nagymamácska, ő a szerelmem, most már a férjem.  A jövőm is és a boldogságom is.

-Apád vígasztalhatatlan, számára nagy csapás a szökésed. Nem fog megbocsátani. Ismerem őt. Megalázta ez a férfi és tudod. Félek a bosszújától.

-A férjem pedig – Emily itt felállt, hogy mondanivalóját nyomatékosítsa – erős, okos, és nagyon kemény ember. Nem gondolnám, hogy a családjainknak harcolni kellene egymás ellen. Mind a kettő csak veszítene! Ha pedig összefognánk, akár Amerika legnagyobb családja lehetnénk.

-Apád nem fog megbékélni – Irina arcán kétségbeesés látszott.

-Akkor el fog bukni – Emily csókot adott az öregsszony arcára – Miránk viszont mindig számíthatsz.

Irina jobban örült volna az Énrám-nak a Miránk helyett, de Emily már Williamba karolt, és Klausékhoz csatlakozott. Irina a fejét törte, de nem volt érve az unokájával szemben.

-Nézzük meg az ifjú házasok otthonát – kormányozta az új ház felé őket Gréta. Eisnert is karon ragadta. A napsütötte tornác felől már fordult el a nap, de az ablakok még ragyogtak a fényben. Finom fenyő illat lengte be a szobákat, és a faragott fenyő ágyak tömött párnáikkal nagyon is hívogatóak voltak az egész napi fáradtság után. A tisztaság, a rend és az illatok mindenkit elvarázsoltak. Gréta tudta hogyan kell megválasztani a helyet és időpontot a családi titok feltárására.

-Üljünk le egy kicsit –mutatott a fehér vászonnal letakart asztalra, melynek közepén szinte párásan meleg fehér sütemény halom állt. Gréta megfogta William kezét, a másik oldalon pedig Rédey tenyerét tartotta – egyetlen betű történetét szeretném elmondani neked fiam. Úgy hívnak, és ezt írta be Eisner is az anyakönyvbe, hogy William R. Müller. Sosem kérdezted, de most itt az ideje, hogy megtudd, miért került ez az R. betü a nevedbe.  Apád nevéből. Rédey.

Még Emily is tágra nyílt szemmel, kérdőn nézett Grétára. Egyedül Rédey érezte magát furcsán. A szerepe miatt.

Csak a sörgyári érlelő melletti széken békésen alvó Müller nagyapa nem izgult. Amit csak sejtett, azt Gréta tegnap este világossá tette. Megnyugodott, és nevetve arra gondolt, gróf lett az unokája.

Irina ,Emily távozása után sem vált magányossá. Adél csak az alkalmat leste és mellé telepedett.

-Remélhetem, hogy nálunk alszol, Irina?

-Máshonnan nem kaptam meghívást – sértődöttség érződött ki a hangjából.

-Bevallom, én kértem Klaust, hogy velünk legyél – nyugtatta Adél – mi megértjük egymást és van mit megbeszélnünk.

Így már kedvére volt Feldner doktorék meghívása.

-Pihenj le egy kicsit –ajánlotta Adél – úgy látom az ifjú pár a szülőkkel elvonult.

-Épp az aggaszt, miről beszélhetnek, amit nekem nem lehet tudni - kutatón nézett Adélra.

-Nálunk nics titok, itt az Eisner birtokon. Azt is megtudjuk, amiről benn beszélgettek.

 

Kinyílt az új otthon ajtaja. Bármiről beszélgethettek, az arcok arról árulkodtak, hogy az nem volt szomorú. Gréta, Rédey és Will egymásba karolva sugárzóan lépett ki. Nem volt több titkuk egymás előtt. Mögöttük, Emily karolt Klaus Eisnerbe, aki majd kibújt a bőréből. Valami nagyszerű történt a mai napon. Úgy érezte, mint évtizedekkel ezelőtt, mikor itt letelepedett és elindította az új életét, aminek a sikerét csak most gondolta át. Látta Williamet, aki már átlépte önálló új élete küszöbét, és ugyanúgy sikerre van ítélve, mint annak idején ő.

Így fohászkodott: Istenem, adj még nekem erőt, időt, hogy lássam, amikor ez a fiú meghódítja egész Amerikát! Talán nem véletlen, hogy ugyanekkor, ugyanez a gondolat foglalkoztatta gróf Rédey Pált is. Gréta pedig, az arcukra tekintve mindkettő gondolatát kitalálta. Ő nem aggódott. Ő ismerte a fiát.

 

Ed Flaherty Detroiti tárgyalását nem annyira a gazdasági, pénzügyi megfontolások szabták meg, mint inkább az érzelmei. Hamar megtalálta a hangot Henry Forddal. Mindketten alulról, a saját tudásukkal küzdötték fel magukat és ez utat nyitott az egyenes beszédhez. Flaherty vakon hitt a benzinmotoros automobil jövőjében, ez megerősítette Fordot. Merseyvel csak a pénzügyi kereteket beszélték meg, így Ed a saját lelkesedésétől vezérelve, és elfogadva Ford rábeszélését, a rendelkezésére álló tőkével társként lépett be az autógyártásba. Fordnak nagy szüksége volt a pénzre, hogy grandiózus tervét folytathassa, Ed pedig érezte és tudta, hogy a legjobb befektetést csinálta. Legszívesebben Detroitban maradt volna, de most nem tehette meg. Nemcsak nyugtalan, vándortermészete, hanem a fejében kavargó ötletek is vonzották ide. Már nem az olajfúrás, a finomító kötötte le, hanem az autógyártás. Mersey csak egy hét után kapott táviratot Flahertytől, aki szűkszavúan annyit írt, hogy sikeresen tárgyalok, jó üzletet kötöttem. Ford és Flaherty is tudta, hogy hamarosan automobilok százai, ezrei, majd tízezrei fogják Amerika utjait járni. Nem elég az autógyártás, szükség lesz benzíntöltő helyekre, kellenek javító állomások, és még számos olyan dolog, amire még Ed sem gondolt. Amúgy is vörös arca most az izgalom lángjában égett. Késő estig tárgyalt a két egymást értő ember, Ford és Flaherty, míg mindenben megállapodtak. Flaherty már tudta azt is, hogy ha visszatér a birtokra ismét akad olyan szervezni-, tennivaló, ami kitölti majd az életét. A nagy lelkesedésben észre sem vette, azt a hatalmas sötét árnyat, ami elképzelésére vetült. Tudta, hogy létezik, ismerte aljas tevékenységét, de a birtokon, az egyre terjeszkedő, sikeres vállalkozásuk fényében nem foglalkozott vele. Pedig nem ártott volna. Ezt a sötét árnyat, ami már régóta minden olajvállalkozás fölött ott lebegett Amerika szerte, Standard Oilnak hívták. Flaherty a sikeresen elvégzett munka örömével tért vissza a birtokra. Örömét csak fokozta, a távirat, hogy a Müller házaspár hamarosan visszatér. Sok megbeszélnivalójuk lesz majd. A sikerről pedig oly jól esik sokszor is.

Flaherty figyelmét semmi nem kerülte el, így az sem, hogy a folyó kanyarulatából az a csónak, a nagy, szakállas strázsával eltűnt. Jó jelnek tartotta. Addig is, amíg William visszatér, Merseyvel alaposan átbeszélgették a detroiti dolgokat. Flaherty tervei egyszerűnek tűntek, mert mindig is a lényeget ragadták meg. Mersey azonnal magáévá tette a benzíntöltő állomások ötletét, ahogy a javítóműhelyek is felcsigázták a képzeletét. A Rédey-Müller Co. a nyersolajtól az autóig mindent át fog szőni, és Amerika legnagyobb ilyen vállalkozása lesz. Ahogy Ed, úgy Mersey is csak a saját üzletüket látta át, így neki sem jutott eszébe az újságokból annyira ismert Rockefeller cég, a Standard Oil. Rockefelleréknek viszont szemet szúrt a Rédey-Müller Co. Pennsylvania az ő játszóterük volt, és ez a vállalkozás tüske volt a körmük alatt.

Ian, a reggeli piacról asszonyokat hozott, akik súrolták, takarították a Müller házat. Flaherty meglepetése, amit Detroitból hozott, egy villanyégő volt, ami nyílt láng nélkül bevilágította a nagyszobát. Még Mersey is megcsodálta, de voltak aggályai is.

-Ed, - vonta félre – ez azt is jelentheti, hogy a lámpaolajra nem lesz szükség? Ez a villanyégő nagy találmány, gyorsan el fog terjedni.

-Jelenteni, jelentheti – vonta meg a vállát Ed, - csak akkor mi már a benzíntöltő állomásokon leszünk, és elhagyjuk a lámpaolaj gyártást! Tudod, mindig egy lépéssel előbb kell járnunk.

Flaherty sosem tekintett a háta mögé. Mindig előre! Pedig, ha most visszanézett volna, egy Gólemet láthatott volna, amint döngő léptekkel, felmagasodva lassan utólérte őket. A Standard Oil.

Iannek talán ki sem kellett volna menni a Müller házaspár elé az állomásra, mert Emily és William, akár haza is tudott volna repülni. Ha van igaz boldogság, mindent elsöprő szerelem, akkor az övék az volt. Emily, a hajó és a vonat utasok legnagyobb meglepetésére, menyasszonyi ruhájában utazott. Így akart az otthonába belépni, William karjaiban. Ian csodás báránybordát készített, Gregg pedig papírvékonyra vágott nyers őzgerincet tálalt.

-Ez adja a férfi erőt - súgta William fülébe, akit már a ház tisztasága díszítettsége is lenyűgözött, ettől a kényeztetéstől pedig meghatódott. Sajnálta, hogy Rédey nincs itt, osztozni szeretett volna apjával a boldogságban. Olyan furcsa még a gondolata is annak, hogy „apa”. Gyermekként Klaus Eisnerhez vonzódott úgy, mint apjához, és most felnőttként megtudhatta az igazságot. Boldog volt ezzel az új gondolattal, mert látta anyját, milyen szerelemmel néznek egymásra Rédeyvel.

Rédeyt a feladata visszaszólította Washingtonba. Franz Kaltenbach gondterhelten várta. A postahajó, ami a Külügyminisztériumi anyagokat hozta, viharba került az Azori szigeteknél, és elsüllyedt. Vele minden levél, amit annyira várt az otthoni hírekkel.

- Azonnal küldtem levelet, hogy az elveszett anyagokat pótolják – Franz tehetetlenül tárta szét a karját – azért Exelenciás Uramnak érkezett levél Richmondból. Majd csak megjönnek a magyarországi levelek is!

Rédey sejtette, hogy a richmondi hírek megnyugtatóak, de őt most jobban izgatták a szüleit érintők. Két nagyon idős ember, akikkel bármikor történhet bármi. Adja a Teremtő, hogy éljenek, és meglátogathassa őket.

 

Emily és William kart karba öltve járta be a birtokot, meglátogatták Merseyt, aki saját szőlőjével kínálta őket.

-A én borom lesz a te söröd konkurenciája - nevetett az új házasra.

-Ha jót akarsz - vágott vissza William - akkor engem kérsz meg a borod árusítására Kiterjedt hálózatom van. Emily, Drágám, Ian megígérte, hogy megtanít lovagolna. Az első leckét máris megkérheted tőle!

Amint Emily kilépette az ajtón a mosoly eltűnt William arcáról. Nem is tudta titkolni gondterheltségét.


- István - lehalkította a hangját, de más úgysem hallhatta kettejük beszélgetését – látogatókat . várunk. Nem kellemes látogatókat. A Standard Oil képviseletében jönnek. Ismerve az elmúlt évek eseményeit, nincs semmi kétségem, hogy be akarják kebelezni a mi olajvállalkozásunkat. Amiért aggódnunk kell, minden esélyük megvan arra, hogy kiforgassanak bennünket abból, amit itt megteremtettünk. Utána néztem, mit műveltek az elmúlt években, és az vérlázító. Már az elnök is háborog a Rockefeller tevékenység miatt. Minden kisebb olajtársaságot felvásárolnak. Lassan már csak a Rockefeller cég marad az olajpiacon, az pedig az árak egekbe szökését jelenti. Ezért aggódik Kinley elnök is . Most ért el a kezük hozzánk. Mit tegyünk?

 

- Mikorra várhatók  ezek az erőszakos vásárlók?

-Jövő héten jönnek – Will előhúzott a zsebéből egy telegramot – csütörtökön. Van közel egy hetünk. Jó lenne, ha itt lenne Rédey. Erős tárgyalófél, diplomata, hátha visszarettenti őket.

-Én is olvasom a gazdasági híreket – töprengett Mersey – amennyire látom, megállíthatatlanok. Táviratozz Eisnernek! Neki vannak tapasztalatai és talán tud valami ötletet adni.

-Bárcsak igazad lenne – sóhajtott Will – nincs sok időnk, máris küldetem a táviratot.

27. rész - Gazdagságban, szegénységben, egészségben, betegségben

 

Emily, az ébrenlét és a félálom furcsa állapotában élvezte a tájat, amit  a mozdony fekete füstje sem tudott eltakarni. Pennsylviából észak felé robogott a vonatuk. Az otthon hagyott virágzó fák, mivel errefelé késett a természet, végig követték őket útjuk során. A domboldalt takaró tamariszkuszok ezüst és halvány piros foltjai festményszerűen olvadtak össze. A kikelő rozs smaragdos hátteret adott gyümölcsfák rózsaszín szirmainak. Az ablakra egy méh szállt és Emily repesve mutatta Willnek a bogár virágporos lábát. Lenyűgözte a táj, elfelejtette Pennsylvániát.  Örömében ismét megcsókolta a férfit, akire rábízta az életét.

Williamet megnyugtatta Emily boldogsága, benne több volt a félelem, igaz, ahogy egyre közeledtek hazafelé, egyre inkább a várakozás boldog izgalma járta át. Mit szól majd édesanyja, Eisner, és mit  mond a nagyapa ha megérkeznek.

A vasutat építik tovább, de még mindig az Eisner birtok volt a végállomás. Egy lovas kocsi árván álldogált  az állomásépület mellett, pipázó kocsisa reménykedve nézte az ifjú párt a nagy csomagokkal, a szép kisasszonyt, ahogy tejeskannáját szorongatja.

-El tudna vinni az  Eisner birtokra?

A kocsisba azonnal visszaköltözött a élet. A csomagokat fellódította hátra, kisimította az ülést fedő kopott vásznat.

Mikor kibukkantak az állomást övező facsoportból és észrevette a távoli domboldalon Eisner házát, és a sörfőző sötét tömegét, William is megváltozott. Itthon volt, már nem bánta a lovacska lógó fejű poroszkálását, szeme előtt ott volt a cél, és tudta, hogy hamarosan el is éri. Már a telep határában mosolyogva üdvözölték Williamet, és kíváncsiskodva néztek Emilyre. A házukhoz hajtatott, és mikor látta, hogy senki sincs otthon, a tornácra tette a csomagokat. Nem tudta eldönteni merre menjen. A sörgyárban mindig megtalálta a nagyapát, vagy mégis inkább Eisner házhoz, ahol már innen is látta Klaust a teraszon üldögélve, jó meleg prémekbe csomagolva. Az ő szeme már nem volt a régi, ilyen távolságból nem ismerte meg Williaméket, ám ahogy közeledtek hozzá, arca úgy derült fel.

-William, drága fiam! –  érces hangja lehömpölygött a dombról – Micsoda boldogság! Milyen meglepetés! Gyere egy ölelésre!

Emily Williamba karolt, és együtt járultak Eisner színe elé.

-Klaus bácsi! De jó újra látni téged!

-Hát még nekem téged Will! Mutasd be ezt a gyönyörű leánykát! Hol teremnek az ilyen szépségek? Pennsylvániában?

-Emily Rostovszkaja – kecses meghajlás – Oroszországban adott a szüleimnek a Teremtőm.

-Elizabeth –kiáltott be a házba Eisner – hozz valami finomságot az én két éhes vendégemnek, és nekem is!

A magas, telt keblű asszony, mintha csak az ajtóban várakozott volna, máris az asztalra tette a nagy ezüst tálcát. Klaus csak a szemével intett, de az asszony azonnal elértette. Pillanatokkal később lovas vált el a ház oldalától és indult Grétáért. 

A hajszálvékonyra vágott, lazán feltekert, nyers, vörös őzgerinc, a fehér torma halom, a még meleg házikenyér, a füstölt juhsajt, kemencében sült csülök szeletek azonnal rádöbbentették a két fiatalt, milyen éhesek is. Klaus is csipegetett mindenből egy keveset. Eszébe jutottak ifjúkori éhségei és elmosolyodott. Most azt élvezte, hogyan eszik a két vendége. Öreg vagyok, gondolta, milyen kevéssel beérem, pedig most lehetne bepótolni a gyermekkor nélkülözést. Az a szorongás, ami a délelőttönkénti üldögélésnél elérte, amikor végig tekintett az ő városán, most egy csapásra megszűnt. A két fiatal életet, energiát hozott neki. És titkokat, amelyekről kifaggatja majd Williamet. Ám most hagyja őket csendben beszélgetni nézte az ő tekintetükben is a titkot, ahogy egymásra villantak. Az érzéseknek erről a fajtájáról nem sokat tudott, de William és Emily szerelmét bárki észrevehette. Hátranézett az ágyasára, aki biccentett, és cinkosan elmosolyodott. Nem szólt a fiataloknak, erre intette Gréta is, aki a lováról leszállva az utolsó húsz métert lopva tette meg. William azonban valamit mégis megérzett, hirtelen felpattant, megfordult és máris összeölelkezet anyjával. Egymást tartották sokáig, és egymás vállára hullottak a könnycseppek.

-Gyere, gyere, – Eisner hangja is megbicsaklott – mit szólsz, milyen meglepetést készítettem neked?

Gréta nehezen szólalt meg. Emily is várt, amíg bemutatkozhat egy kecses pukedlivel. Két oldalról finom csókot adott a lánynak, de a kezét szinte nem akarta elengedni, annyira lenyűgözte Emily hamvassága, szépsége.

-Menjünk haza –szólalt meg végül- és mondjátok el hogy kerültetek ide?

-Hohó – vágott közbe Klaus – nem lehetsz annyira önző, hogy csak magadnak akarod a titkot. Én is szeretném tudni ennek a hirtelen, de nagyon boldog találkozásnak a történetét.

Az előbbi asszony Grétanak is hozott epret és finom sonkát, az asztal középre pedig odaállította a nagy korsó, gyöngyöző sört.

-Nem írtam és nem táviratoztam, drága Mama, mert minden olyan nagyon gyorsan történt.

Gréta számára sem volt kétséges, hogy fiát mindent elsöprő szerelem fűzi ehhez a lányhoz, de ahogy a történet egészét megismerte,  mégis félelem árnyékolta be az örömét. Kell egy ilyen szép fiatalembernek, hogy a nők körül forgolódjon, ezt elfogadta, de, hogy ezt a tizennyolc éves leányt több száz mérföldre megszöktesse a szüleitől, az alaposan megrémítette.

-Azért is jöttünk –fejezte be lassan az elbeszélését William – hogy itt házasodjunk össze. Ahol te élsz Mama, Nagyapa és Klaus bácsikám.

Átkarolta Emily vállát, aki lehunyt szemmel hozzásimult. Csend takarta be őket. Klaus a söréről is megfeledkezett, Grétát pedig teljesen elfoglalták a hallottak.

-Hogyan tovább- aggódott Gréta – mi történik, ha visszamentek?

-Élünk a birtokunkon – William felszabadult, ahogy elmesélte a történetüket – és neveljük a gyermekeinket.

Gréta tekintetét nem kerülte el Emily behunyt szeme, átszellemült mosolya. Ugyanígy szerette ő is azt a magyar grófot, ennyire vágyott érintésére, és ugyanolyan boldog volt mikor a közös gyermeküket várta, mint amilyen Emily is lesz.

-Meddig maradtok, mik a terveitek? –Grétából feltört a gyakorlatias gondolkozás.

-Összeházasodni  jöttünk ide, hozzátok. Talán egy hét, talán tíz nap, de vissza kell mennünk a birtokra. Tudod, a sör, az olaj.

Gréta és Klaus összevillant.

-Miért nem maradtok itt? – Eisner komolyan kérdezte – ide is kellene olyan jó gazda, mint aki a Pennsylvániai birtokon van. Én már csak elüldögélnék itt.

Klaus Bácsi – William arca komollyá vált – tudod, engem az olaj jobban érdekel a sörnél. Mindkettővel szívesen foglalkozom, de az olajé a testem- lelkem.

-Megértem, igazat is adok neked. Gréta kimutatásait nézve úgy látom, hamarosan behozod a befektetett pénzt, és ha semmi nem jön közbe, még a végén te fogsz nekem kölcsönözni.

-Feleségem lesz, gyermekeket akarok –megfogta Emily kezét – azt akarom, hogy az egész családom, boldog és gazdag legyen! Ezt az olaj tudja biztosítani.

-Akkor más dolgunk nincs is, mint készülni az esküvőre. Gréta, a legszebb menyasszonyt akarom látni egész Michiganben. Mivel kormányzói felhatalmazásom van, én foglak összeadni benneteket. Most pedig látogassátok meg nagyapád, mert meg fog sértődni, hogy ő tudja meg utoljára a nagy hírt.

 

Már az első Moorheadi piacnapon megtudták, a durva éjszakai látogatók jövetelének célját. Szinte mindenki arról suttogott, hogy a bankár lányát megszöktette a német sörgyártó, és nyomát sem lelik a fiatal párnak. Flaherty már nem is fájlalta azt az ökölcsapást, inkább büszke volt Williamre.  Hírt nem kaptak a fiútól, amit nem is bántak, mert egy bankárnak a postáskisasszonytól elkérni a levelet, vagy telegrammot, igazán könnyű lett volna.

Ian úgy számolta, hogy mire az ifjú pár visszatér, már Gregg Kelly is megérkezik, és ha vér kell, hogy folyjon, akkor fog is, mert váltott őrség fog vigyázni Williamékre.  Merseyvel mindent megbeszéltek, aki Border Cityből négy finom puskával tért vissza. A birtokon még ilyen élet soha nem volt, de nem engednek az igazukból. A Gazda hajója is néhány nap múlva befut, majd ő tárgyal azzal a bankárral. hagyják csak a fiatalokat, hogy döntsenek a sorsukról.

Moorheadben a domboldali házban temetői volt a hangulat. Jevgenyij inkább maradt éjszakára a bankban, Olga Rosztovszkaja pedig a gyötrő fejfájása miatt csak a elfüggönyzött szobában tudott megmaradni. Jakov szerint fel kell gyújtani mindent a német birtokán, hogy móresre tanítsák.

-Ezzel már elkéstünk – Jevgenyij nem akart több erőszakot – ráadásul vele van Emily. Úgy szeretném visszakapni a kislányomat, hogy ne legyen benne gyűlölet irántunk. De vissza akarom kapni –emelte fel a hangját. Válaszul a szomszéd szobában Olgából kitört a zokogás.

-Mit tudunk erről a Müllerről? – végre a nagymama is megszólalt az asztalfőn.

-Német, és tehetős. Sört főz, és azzal kereskedik. –Jevgenyij nem tudta folytassa-e, végül még hozzátette – talán már most gazdagabb, mint mi.

-Akkor mi bajotok vele, azon kívül, hogy nem közülünk való? – ismét a nagymama törte meg a csendet. A szomszédból újra felhangzott Olga hisztérikus zokogása és kiabálása.

-Vissza akarom kapni Emilyt, hozzátok haza a lányomat!

Jevgenyij óvatosan becsukta a szoba ajtaját.

 

-Soha nem éreztem magam ennyire jól, mint itt - Emily odasimult Will vállához.

-Ha majd egyszer megöregszünk –Will a szemébe nézett – ide jövünk vissza. Amit itt látsz –mutatott körbe – mind az enyém. Tovább kell vinnem a nagypapa és Klaus örökségét. Láttad a vasútállomáson a táblát?  EISNER, ennyi van csak ráírva, és ezt meg is őrizzük. Én is, a családunk is sokat köszönhet Klausnak.

Bárhol tűntek fel, mosoly fogadta őket és mindenkinek volt kedves szava hozzájuk. Ők pedig, mintha nem is a földön jártak volna. Gréta már a második napon bejárta a környékbeli városokat Emily menyasszonyi ruhájáért. Willnek is átnyújtott egy bársony dobozt két aranygyűrűvel. Max Feldner tudta, hogy elnyeri Eisner beleegyezését, de azért megkérdezte, hogy baj lenne-e ha az ifjú asszonyka egy szép baldachin alatt esküdne örök hűséget a férjének.  A jóváhagyás birtokában négy templomi zászlót Adél, a felesége összevarrt, este fel is állították a nagy teremben és cinkosan összemosolyogtak a hüpe láttán. Adél már többet tudott Emilyről, mint Will, és minden percét arra áldozta, hogy ez a gyönyörű kis menyasszony élete legboldogabb napjaként emlékezzen a jövő szerdaira.

Mersey telegrammot kapottGrétától, azzal  a kéréssel, hogy továbbítsa Rédey grófnak. Annak rendje-módja szerint küldött a Washingtoni követségre ő is üzenetet, miszerint:

William Müller és Emily Rosztovszkaja május elsején házasodik össze. Az eseményre nagyon várják gróf Rédey Pált az Eisner birtokra.

Ha eljön, ha nem, ez az alkalom a legmegfelelőbb arra, hogy mindent tisztázzanak Williammel.

Mióta a két fiatal megérkezett, Eisner háza mellett, minden munkára fogható ember egy új, tágas, napsütötte faház építésével foglalkozott.

-Szeretném ha a közelemben lennétek, de mégis a saját életeteket élhetnétek – Eisner átkarolta Willt.

-Klaus bácsi vissza kell mennünk  Pennsylvániába. Vár a munka, az embereim. Amikor jövünk mindig ebben a házban lakunk majd. Megígérem, hogy Emily, az első gyermekünkkel anyámmal,  veled és a nagyapával tölti itt a nyarat.

-Azt szeretném, ha itt is születnének meg a gyermekeitek. Feldner doktornál alkalmasabb ember erre közel távol nincs.

Emily szégyenlősen kuncogott, William és Klaus pedig megpecsételendő az egyezséget átölelte egymást.

 

 

 

Flaherty, aki kedvtelve járta be a birtokait –már csak így emlegette azokat – egy nap valami furcsát vett észre fenn, a folyó kanyarulatánál. Csónak állt lehorgonyozva, benne időnkénti váltással egy-egy ismeretlen ült. Látszólag horgászott, de Ed megfigyelte, ha fogott is halat, a csónak másik felén visszadobta a folyóba. Arról a helyről viszont kiváló rálátás nyílt a Müller birtokra és a lakóházra. Felfedezéséről beszámolt  Iannak és Merseynek is. Másnap behajtott a Border City vasútállomásra, és szinte le sem kellett szállni a kocsiról máris észrevette a Bank közelében cigarettázó oroszt, aki egyike volt azoknak akik azon az éjjelen betörtek a Müller házba. Ezek itt fogják várni Willt. Elveszik tőle a lányt és még örülhet, ha az életét meghagyják. Beleborzongott a gondolatba. Csak írna ez a fiú, csak annyit tudnának, mikor érkeznek. Megfelelő védelmet biztosítanának nekik egész hazáig és otthon is. Úgyis elül az egész botrány. Will azóta már feleségül is vehette a bankár lányát, ami azért visszatarthatja ezt a csibész gárdát.

Bement még a postára is és meglepetésére, telegram  várta  Greggtől. Már amerikai földön van és holnap estére akár itt is lehet. Elképzelte Ian határtalan örömét. Ő csak arra gondolt, egy emberrel több lesz a birtokon, aki megvédheti Mülleréket.  Emellett azért izgatott lett, hogy mit szól majd az öreg ír az olajkutakhoz! Gregg Kellyről már annyi mindent hallott, hogy talán még izgatottabban várta a találkozást mint Ian. Hazafelé megvárta a szárnyvonalon csattogó mozdonyt, ami egy söröshordókkal megrakott szellős tehervagont húzott és, büszkén elmosolyodott. Ott gördült a mozdony mögött az ő nagy tartálykocsija is, ami szemmel láthatólag tele volt olajjal. Hirtelen jó kedvét az sem felhőzte el, hogy fenn a folyón látta az idegent, ahogy a csónakot otthagyva fel-le sétál a homokos folyóparton. Gregg majd kitalál valamit arra a csónakra, nevetett magában, nem sokáig tanyáztok ott. A levegő selymes volt, a mozdony kénes füstje eloszlott, Flaherty mélyeket lélegzett a friss levegőből. Jól érezte itt magát. Talán meg is állapodik már. Kellene újabb tartály kocsi, mert a lepárló ontotta, nemcsak a lámpaolajat, hanem a bitument, a benzint is. Erről rögvest eszébe jutott Benz, aki azt az automobilt készítette. Minden úgy alakul, ahogy azt a látnoki szemeivel előrelátta. Az olaj át fogja venni a hatalmat a gazdaságban, ők pedig uralni fogják az olajat, azaz, a gazdaságot is. Csak már jönne ez a Müller gyerek!

 

Az Eisner birtokon volt már sok esküvő, köztük emlékezetesek is. Ilyen volt Feldner doktor és Adélé is. Ez utóbbi talán még nagyobb lázban égett, mint Gréta és Emily.

-Szépségem – szorongatta meg Emilyt – száz évig emlékezni fog mindenki a te esküvődre. Hidd el jól mész férjhez. Ez a William nagyon szép ember, és gazdagabb, mint hinnéd. Ami a legfontosabb, hogy szeret téged. 

-Izgulok nagyon –Emily még könnyet is ejtett – de olyan jó, hogy te itt vagy! Ilyenkor mindig megnyugszom.

-Kicsim –Adél ugyan alacsonyabb volt, de ezt terjedelemben pótolta, most megsimogatta az arcát-Eisner gazdának volt egy kérése. Szeretné, ha Max és én meglátogatnánk a szüleidet az esküvő előtt és beszélnénk velük. Mielőtt hazatértek. Talán akkor kevesebb nehézséggel indultok az új életnek.

Emily megszeppent. Nem is tudott válaszolni.  Anyjára és apuskájára gondolt, aki már akkor feldúltan tiltotta Williamtől, mit fognak szólni, ha meghallják az esküvő hírét?

-Nem is tudom – Emily a fejét csóválta – te mit gondolsz Adél néni?

-A Gazda szava parancs, de én akkor is jó ötletnek tartom. Élvezzétek még az esküvő utáni napokat én pedig mindent megteszek érted, értetek. Nem is lesz rossz Maxszal egy kis utazás. Ha visszatértünk én mindent elmondok neked, de először hallanom kell a szüleidet. Most pedig menj, hogy megpróbáld azt a káprázatos menyasszonyi ruhádat. Mulatunk nagyot, és jövő nyáron már hozhatod a fiadat is!

Rhédey legszívesebben le sem szállt volna Border Cityben a vonatról, hanem ment volna tovább az Eisner birtokra. Mikor a követségen Franz elé tette a táviratot, kissé megzavarodott. Soha nem látta Williamet nő társaságban, bár az is igaz, hogy ritkán fordult meg a birtokon. A telegramot  olvasva rátörtek élete elmulasztott pillanatai. Koszta, akinek a sorsát nem követte, igaz korán meg is halt itt Amerikában. Gréta, akiért harcolnia kellett volna és nem tette. A szülei a tengeren túl, akiket magukra hagyott. Soha be nem pótolható, és soha meg nem bocsátható mulasztások. Felfogadott egy kocsist, aki könnyű homokfutójával elvitte a birtokára. Már messziről észrevette a fényeket, amelyek most fényesebben világítottak. Nemcsak a szurokfáklyák lángja lobogott, hanem okkeres fényeket látott az olajkutak mentén is. A kicsit csípős nyár eleji estén az udvaron egy nagy asztal mellett örömmel fedezte fel Gregget.  Az öregember, amint észrevette őt, felugrott és kissé sántikálva sietett elé.

-Gazda, Gazda, Drága Jó Gazdám – a könnytől megbicsaklott a hangja – olyan bódog vagyok, hogy újra veled lehetek. Szeginy Marym lelke is itt kószál körülöttünk, higgyed el!

Rhédey is meghatottan ölelte át Gregget, aki az elmúlt pár hónap alatt éveket látszott öregedni. Mindannyian körül vették, Flaherty elbüszkélkedett az ő gázlámpájával.

-Kifundálta ez az ezermester – mesélte Mersey – hogyan lehetne elégetni azt a gázt, ami az olaj fölül elszökik. Így most éjjel nappal ki vagyunk világítva.

-Gróf Úr – Flaherty is szót kért  - mit írnak az európai újságok az automobilról? Már itt az Államokban is megmozgatta egyesek képzeletét. Detroitban valami készül. Emlékszik a jóslataimra az olajról. Minden úgy halad, ahogy mondtam, és remélem ez a Will gyerek hamarosan zsebre teszi a bankár apósát.

Mersey beszámolt a történtekről. Rédey riadtan faggatta Flahertyt,  mi történt azon az éjszakán. Végigfutott rajta a félelem. Mi lesz ha William hazatér a feleségével? Ian, mintha csak kitalálta volna a gondolatait megnyugtatta. Levette az állványról a frissen beszerzett négy puskát.

-Vigyázunk a szomszédra, Gazda – többet nem szólt, de rávillant a tekintete Greggre, aki visszakacsintott.

Későre járt mire mindenki nyugovóra tért. Ian elkísérte Flahertyt  Will birtokára, és Rédey még félig éberen hallotta Ian motozását mikor visszatért, de a fáradtságtól rátörő álom legyűrte. Pirkadt még csak, mikor Ian felébresztette, és elindulta a vasútállomásra.

Mennyivel gyorsabbak ezek a vonatok, mint akkoriban, gondolta.  Ismét felrémlett neki Gréta képe, vele Williamé ezé a derék, céltudatos férfié. Félelem sajogtatta a szívét. Ez csak az átkelő hajón múlt el, és tudta, mikor majd a vonaton halad az Eisner birtok felé minden rossz meg fog szűnni. És ha megpillantja a valóságban is őket visszatér az régi-régi boldog idő.  A napsütés, a kutyák, a forrás Gréta meztelen testével. Az első szerelem soha el nem felejthető boldogsága.

.

 

 

 

 

 

 

 

A május igazi, lüktető, nyáreleji nappal köszöntött be. Rigók szelték a levegőt, a gerlék burukkolása mindenkit jókedvvel töltött el. Max és Adél Feldmann  a megelőző  délután szállt le a vonatról. A négy napos út fizikailag, a találkozás  Emily szüleivel, pedig lelkileg viselte meg őket. A kocsi, ami az állomásról hozta őket, meg sem állt Eisner házáig. A két ember megviselt arcát elnézve, sok jóra maga Klaus sem számított.

-Egyedül Irina, Emily nagyanyja fogadott bennünket- kezdte a beszámolóját Max – Olga az anya bezárkózott a szobájába, apja pedig, mikor elmondtuk, honnan jöttünk, ránk csapta az ajtót.

-Talán jobb is így- folytatta Adél – mert Irina sok mindent megértett. Láttam a ragyogást a szemében, mikor az unokája érzéseiről beszéltünk. Erős asszony, és azt mondhatom, ha visszamennek, nem esik bántódásuk. Irina nagymama visszafogja farkasokat. Ő a család feje.

- Ez nagyszerű hír – szakította félbe Klaus – ettől többet nem is vártunk.

-A család viszont megtagadta Emilyt.

-Annyi baj legyen – sóhajtott fel megkönnyebbülten Eisner – William mellett igazi, boldog asszony lehet. Boldogabb, mintha a család béklyót rakna rá. És gazdagabb, mintha a családja keresett volna neki nagy hozományért rossz férjet. Jó munkát végeztetek.

Töltött a sörből a Feldner házaspárnak is.

-Ma este velem vacsoráztok – Klaus szava nem meghívás volt, hanem parancs. Szeretett volna még többet megtudni arról a Moorheadi családról, de már nem volt benne az a szorongás, amit korábban William miatt érzett.  Nem túlzás azt mondani, hogy közben ideröppent Emily is, aki tényleg elvarázsolt pillangóként cikázott a varrónők, William, Adél Feldner és Greta között. Klaus is kapott egy szédült puszit, Adel ölelést, akit közben félrevont, hogy az otthoniakról kérdezgesse.

Klaus Eisnernek másnapra is volt vacsoravendége. Gréta boldogsága talán már az esküvő előtt a tetőfokára hágott. Nem tudott úgy végigmenni a főutcán, hogy kutató tekintete ne pásztázta volna a vasút távoli épületét, de amíg az az étkeket süteményeket készítő asszonyokra ügyelt, akkor is gyakran ment a tornácra az utat kémlelni. Érezte, hogy Rhédey számára is fontos William boldogsága, esküvője, csak bizonytalan volt abban, hogy el tud-e szabadulni? Mikor délután észrevette a magányos szekeret a vasút felőli úton, már biztos volt, hogy Rhédey nem felejtette el. Igaz az elmúlt két  nap fáradtsága rajta is látszott, de találkozásuk soha nem volt ennyire meghitt, szinte szerelmes.

-Ennyire megöregedtem?- suttogta kérdőn Gréta fülébe, miközben szorosan ölelte.

-Csak a fiunk, csak ők –szorította meg a karját Gréta – te ma is olyan vagy  mint amikor először megláttalak.minden

-De hiszen annak már vagy ezer éve!

-Csak száz, te bolond!

Ha a falu férfiai sorba álltak volna, akkor is meg lehetett volna mondani, ki lesz a holnapi vőlegény. William arcán a megnyugvás mellett csak a határtalan boldogság tükröződött. Férfi arc, gondolta Rhédey. Határozott és céltudatos férfi arccal állt szembe. Próbálta a saját vonásait is meglátni rajta, és nem volt nehéz. Ahogy Will férfikorba került egyre több hasonlóságot  mutatott apjával. Észrevette, hogy Gréta kutatón figyeli, mintha finom fejbiccentéssel nemet is sugallt volna. Még nincs itt az ideje a titkok feltárásának, és azt is érezte, hogy azt Gréta fogja megtenni. Jobb is így.

Az asszonyi szem azt is észrevette, hogy a grófot megviselte a hosszú utazás. Klaus Eisnerhez mentek, és a találkozásukkor Rhédey rajta is  látta azt a várakozást, azt az kegyelmi állapotot, amit mindenkin akivel csak találkozott. Az Eisner birtokon ez az esküvő nem egyszerűen egy pár egybekelése lesz, benne lesz ebben Eisner soha meg nem történt esküvője, Gréta és Rhédey egykori nagy szerelme, ami már soha nem fog lezárulni ilyen eseménnyel.

Az Eisner birtokot inkább a munka jellemezte, de most mindannyian várták a vidámságot, mindenki érezte a természet nekirugaszkodását is, az új élet előretörését. Az esküvővel annak a két embernek kezdődik majd az új élete, de belül minden telepes úgy érezte, hogy most az ő élete is megújul.

Még Klauson is látszott a változás.  Szinte megfiatalodott. Erőtől duzzadt még így késő délután is. Asztalra került egy könnyű vacsora. Nem volt szükség únszolásra, mindenki hallgatagon evett-ivott. Gréta bevezette Rhédeyt,  fia és Emily új házába, melyen már az utolsó simításokat végezték a mesterek.

-Emily igéretet tett, hogy velünk tölt minden a nyarat az unokáinkkal- nevetett boldogan Gréta – persze én nem fogom a szavát venni. A világ már egészen megváltozott, még ezen az eldugott kis helyen is. Talán te is észrevetted!

-Az a jó, hogy mi nem változtunk.  - karolta át Rhédey – Egész Amerikát megváltoztattuk. Apád, Eisner, te mi, Mary Kelly és Gregg, Ian és Mersey, és annyi más új életet kereső, aki idejött. Mi megmaradtunk annak, akik voltunk, és egy kicsit a magunk képére formáltuk ezt az országot. És a gyermekeink, unokáink, akik hordozzák magukban a magyarságukat, németségüket még tovább alakítják majd az új hazát. Háborúk és harcok nélkül. Nem meghódítani akarják, hanem egy büszke, nagy országgá tenni. Ahogy mi is azt tettük.

-A lassan leszálló estben egymást karolva álltak az új ház előtt. Gréta megérezte Rhédey borzongását, amit nem ahideg, inkább a fáradtság okozott.

-Elkészítettem a szobád –súgta neki – ki kell pihenned magad, és ez most az én parancsom, kedves gróf úr.

A szürkület egyre mélyült, Gréta az ágyába kísérte. A meleg vizes edényt kivette, és Látta Rhédey hálás mosolyát, hogy a finom meleg ágyba bújhatott. Ahogy a mosoly elhalt, Gréta kezén a másik kéz szorítása is enyhült és Rhédey egyetlen szó nélkül elaludt. Megsimogatta fáradt, barázdált arcát, ajkára egy csókot lehelt és az asszony nesztelenül távozott. Az Eisner birtok csendes volt. A csend a megnyugvásé volt, de mégis átszőtte a várakozás izgalma.

 

Feldner doktor és Adél a sürgés- forgás központjai lettek. Alig heverték ki a hosszu utazás fáradalmai, máris teljes energiájukat bevetették.  Eisnert a nagy teraszon borotválták, asszonyai a tiszta ünneplőt készítették. Gréta újólag számba vette, minden előkészület megtörtént-e, majd hazament és hosszan fürdött a nagy kád meleg vízében. Minden még egyszer keresztülfutott az agyán és nem talált semmi hibát. Az Eisner birtok felkészült egy igazi, nagy esküvőre.

 

 

 

 

Merseynek hirtelen sok számolni valója akadt. Flaherty újabb hat embert vett fel. Ide a házba is felhallatszott a parti sínpáron pöfögő mozdony hangja. Naponta kétszer fordult, a környéken összevásárolt nyers olajat hozta és számos más vagonnal együtt vitte Border Citybe a könnyű lámpaolajat, hordószámra a a bitument az útépítésekhez. Ahogy korábban a vasútépítési láz, most az útépítés lendült fel. Flaherty úgy gondolta mások is olvassák az újságokat, hallottak az automobil németországi sikeréről. A gondot számára az jelentette, hogy úgy érezte, az olajjal kapcsolatos minden jövőbeli lépés ott van a fejében és csak egy kis szerencse kellene, hogy annak haszonélvezője is legyen. Felhagyott az olajkereséssel, mert az olaj desztilláló úgy teljesített, hogy maga is szép pénzt tudott a bankba tenni. Most mégis nyugtalan volt. A michigani újságok lelkendezve írtak Fordról, a terveiről, a detroiti autógyárról,a remek fizetésekről, és epésen is, mikor Ford kifogyott a pénzéből. Pedig Flaherty nagyon is jól tudta, hogy az az ember jó úton jár. Valakik pedig előre gondolkoztak és építették a szép utakat. Nekünk is lépni kell, gondolta. Türelmetlen volt, vágyott valamire, de nagyon. Talán elismerésre, a dicsőségre? Maga sem tudta, csak azt érezte, hogy most megint fordulóponthoz érkezett az élete. Majd egy teljes napot végig beszélgetett Merseyvel.

-Detroitba megyek – tette hozzá halkan – most ott készül valami, és én abban benne akarok lenni. !Vigyétek tovább a destillálót, a kutakat

Mersey megrémült. Flaherty mozgatta az egész olaj vállalatot  Will távolléte alatt, a kitermeléstől, a felvásárláson át, feldolgozás és eladásig. A saját könyveiből pedig tisztán kiderült, milyen eredményesen működnek. Ismerte az emberét, el is ismerte, és nagyon jól tudta, hogy Ed valóra fogja váltani az álmát és ott lesz az amerikai automobil születésénél. Mit tenne William ebben az esetben? Egy dolgot biztosan tudott Flahertyt itt kell tartani. Elgondolkozott a beszélgetésükön.

-Azt mondtad – töprengett Mersey – hogy elfogyott a detroitiek pénze?

-Nem tudom, de nagyon keresnek tőkés társat. Ekkora gyárnál sok a kockázat. Nehéz befektetőt találni.

-Hiszel te ebben az automobilban? –Mersey keményen Ed szemébe nézett, aki elnevette magát.

- Mikor tévedtem?

Most Mersey nevetett fel.

-Két nap múlva itthon lesz a Gazda és hamarosan Will is. Van kedved Detroitba menni?

Flaherty meghökkent, gyanakodva nézett.

-Végleg, vagy küldöttségbe?

-Te vagy a látnok – ölelte át a vállát Mersey – kitaláltad! Mit szólnál ahhoz, ha betársulnánk ebbe a híres automobil dologba? Mi adjuk a szükséges tőkét, te felügyeled az egészet itthon és Detroitban.

-Én minden pénzemet felajánlom – Flaherty esküre emelte az ujjait – szeretem, ha évente megduplázódik a tőkém. Márpedig erre jó az esély. Ha most betársulunk, később olyan előnyben lesz William barátunk mindenkihez képet, ami behozhatatlan. Küldjünk egy telegramot Paulnak és Williamnak. Mindkettő válaszoljon a kérdésre.

-Hogy dupla vagy semmi? –Mersey csak egy finom mosolyt mert kockáztatni.

-Elveszíteni mindent nem is tudnánk, de hiszen a sors most a duplát ajánlotta fel. Hallgassunk rá.

Flaherty izgatottan megsodorta a füle mögül előhúzott cigarettáját. Sokáig ropogtatta a száraz dohányt a papírban. A kandallóból kivett fadarabbal meggyújtotta és mélyet szívott belőle. Utána az egészet bedobta a tűzbe. Mersey ebben a pillanatban, ebből a mozdulatból,  megérezte, hogy fordulópont lesz az életükben. A duplára kell tennünk, gondolta. Talán Rédey és az ifjú Müller is így érzi, hiszen a szemük előtt igazolódtak be Flaherty jóslatai az olajról, az önjáró autóról.

Flaherty izgatottan hajtott be a postahivatalba.  Két választávirat várta. A szöveg ugyanaz volt a gróféban is, ami Williamnél: Társuljunk Detroitba, a lehető legtöbb pénzzel és legjobb feltételekkel!

Ezt csak bízzátok rám! Flaherty végig kiabálta az utat, miközben őrült vágtában igyekezett haza.

 

Bár a távíratok gyorsan megérkeztek, megírásukat az Eisner birtokon a három ember feszült beszélgetése előzte meg. Amikor Eisner is bólintott, azok hárman összeölelkeztek.

-Élni akarok – Klaus kibontakozott, Will és a gróf is látta a szeme sarkában a nedvességet – ezt a történetet végig meg akarom élni, mert tudom a végét. Büszkék leszünk rád William mindketten. Elküldetem a választ a birtokra, te pedig, fiam menj vissza a választottadhoz, mert már csak pár óra és ő lesz a parancsolód.

William nevetve útnak eredt, a mási kettő pedig asztalhoz ült. Pillanatok alatt előttük termett két harmatos pohár sör.

-Tudja már? – Klaus csak úgy az asztalnak dörmögte.

-Grétára bíztam –Rhédey sem nézett fel a gondolatiból – megtalálja a megfelelő pillanatot.

- Öltözzünk a nagy eseményhez – Klaus intett az asszonyoknak, akik bekísérték a szobájába.

Rhédey megfordította a székét, nézte a délelőtti nap ragyogta birtokot, a főtér virág girlandokkal feldíszített házait, a Feldnerék által ácsolt hüpét. Félelem borzongatta meg. Milyen lesz, mikor először néz szembe a fiával?

 

 

 

A májusi nap már meleget is adott. Kongott a harang mindkét templom tornyában. Az Eisner birtok szabója éppen elkészült Rhédey fekete frakkjának vasalásával. Gréta kék-arany ruhájához azzal a nagyon szeretett, régi, kék sállal fedte, a naptól szinte ragyogó szőke haját. Müller nagyapának nehezére esett volna állni az esküvőn. A sörfőzde farácsos teraszán ült kényelmes karosszékében, kezében a messzelátó, melynek mezejében nem a lánya, nem is Emily, hanem William mozdulatait figyelte. Emily szikrázó fehér menyasszonyi ruhája nemcsak karcsú derekát, de kislányos melleit is kiemelte. A csokrot Adél állította össze a tavaszi virágok minden fajtájából. A nárciszok sárgáját és a tulipánok vörösét a nefelejcs kékje keretezte. De ki nézte a virágokat, amikor olyan virágszálat láthatott a városka népe, mint Emily. Arcán az elfogódottság pirosa, szemeiben pedig a boldogság tüze égett. Mindenki néma csendben figyelte, amint  Gréta belekarolt a fiába, és elindultak Eisner pulpitusa felé. Csak azt találgatták, ki lehet az a hófehér üstökű szép szál idegen, aki Emilyt kísérte. A lány hozzásimult, hiszen ő olyan titok tudója volt, amit még Willam sem. Gréta elmesélte neki a történetüket, de óva intette, nehogy Williamnek elmondja. Meg lesz arra a megfelelő idő, a pillanat, amikor a fia is megtudhatja a család titkát.

Elhallgattak a harangok, de a rigófütty, és galamb turbékolás még szebb kísérője volt a menetnek. Rhédey szorosan tartotta Emilyt és Lisára gondolt, a hajdani esküjükre ott Virginiában a fehér udvarház kápolnájában. Megérkeztek Eisner elé, a virágokkal telehintett pulpitushoz. Adél mindkét fiatalt terelgette az árnyékot adó baldachin alá. Senki nem kérte, senki nem járt elől, de a város minden férfija levett kalappal figyelte, ahogy a hatalmas termetű Eisner feláll. Ekkor a nézők között valami mozgolódás támadt. A vasút felől port kavarva vágtatott két ló egy kocsival. Kocsisa pedig, a kezébe nyomott két dollárt úgy szolgálta meg, hogy állandóan pattogtatta a lovak füle mellett ostorát. A nyitott kocsi ülésén fekete főkötőben, csillogó fekete ruhában, szélesen szétterülő szoknyájában egy idős hölgy ült. Eisner érezte, hogy nem kezdheti el az esketést, mert valami parancsoló volt abban a fekete ruhás asszonyban. Ahogy a kocsi egyre közelebb került, már nyilvánvaló volt, hogy az utasa ide igyekezik.

-Maradj itt, Kicsim – Adél felismerte az érkezőt – majd én megyek és idehozom hozzád.

Emilyt azonban nem tudta ő sem visszatartani. Menyasszonyi ruháját megemelve, amennyire csak tudott, futott a kocsi felé. Adél Eisnerhez lépett és a fülébe súgta.

-A nagyanyja, Irina , de honnan tudta meg ez az asszony? Mi nem mondtuk el, honnan mentük oda.

Eisnernek nem okozott gondot a talány megfejtése. Egy postáskisasszonyt pár dollárral meg lehet vesztegetni, és máris elmondja, hová ment a távirat és honnan jött a válasz. Még szerencse, hogy csak most derült ki, hová szöktette William a menyasszonyát. A nők eszén nehezen lehet túljárni, ahogy pedig Irina arcába tekintett, azonnal tudta, hogy az övén pedig sehogy. Ekkor már a fehér ruhás Emily, ölelte a nagymamáját, aki kicsit eltartva magától az unokáját, gondosan ellenőrizte, minden előírásos-e a menyasszonyon. Gréta biztatóan átmosolygott Rédeyre, fiának pedig elmagyarázta, ki is a látogató. A fekete ruhás hölgy kedvesen megkérte Rédeyt, engedje meg, hogy Emilyt ő kísérhesse Eisner elé. Rédey az első pillanattól tanácstalan volt, de most végleg elbizonytalanodott. Természetesen átengedte Emily karját Irinának, hagyta, hogy Adél megigazgassa az öreg asszony ruháját, itatott vele egy kortyot,  és engedte, hogy fejét felszegve elindulhasson Eisner felé.

A tömegben elcsitult a mozgolódás, Eisner pedig, akár egy germán Isten felemelkedett. A csendben egyre izgalmasabb trillák hangzottak a környező fák felől, mindenki arcán látszott a meghatottság. Eisner széttárta a nagy könyvet, melyben a birtok házaspárja voltak bejegyezve. Benne lapult egy papír is, melyből Klaus az eskü szövegét olvasta. A tömeg kezében gyűrögette a fejfedőjét, és magában halkan mormolta a jól ismert szöveget. Mindenki visszagondolt a saját egybekelésére, egy pillanatot az emlékeiknek áldoztak.

…gazdagságban, szegénységben, egészségben, betegségben…..

26. rész - Oroszok

Flaherty álmai viszont szépek voltak. Eisner kapcsolatai a vasúttársaságnál szabad utat eredményeztek egy Border Cityből a vízparti birtkokat elérő vasúti vágánynak. Flaherty szerint ez most a legfontosabb. Gyorsan felszínre hozni az olajat és azonnal szállítani tovább. Esiner küldött hat embert, akik Ed irányításával felszerelték az olajszivattyúkat a kutakra. Nemcsak ez a hat ember jött, hanem Greta is, aki mindenféle engedélyek, kifizetések, tárgyalások terhét vette le a fia válláról. Félve ment át a szomszéd birtokra, ahol csak Merseyt találta. A Moorhaedi vasgyárból leúszott a bárka a szivattyúkkal, így hamarosan a Rédey birtokon is nekiláttak azok felszerelésének.

-A gróf belegyezik ebbe? – puhatolózott Merseynél.

-Súlyos a helyzet –vakarta meg az állát Mersey – nem tud visszajönni Richmondból.

-Mi történt? Beteg? – Grétanak a szívverése is elállt egy pillanatig – ugye nem történt baja?

-Neki nem, de valami gonosztevő lelőtte a feleségét.

-Meghalt?-kiáltott Gréta.

-Szerencsére nem, de még mindig a halál mezsgyéjén jár.

-Istenem, Istenem – mintha jéghideg szél söpört volna át, úgy vacogott Gréta – Most ott kell lenni vele, hogy meggyógyuljon!

- A gróf úr szabad kezet adott. Dolgozhatnak az emberek a mi birtokunkon is.

Úgy döntött, nem tartozi semmi más Rédey magánéletéből erre az asszonyra.

Gréta végig imádkozta a hazafelé utat Lisa McDermott éeltben maradásáért.

Flaherty elkísérte Moorhaedbe a vasuttársasághoz, ahol beszélt az ő tankjáról, a kerekeken guruló tartályról is. Mindkét fél makacskodását Gréta oldotta fel. Megállapodott, mert jó ötletnek tartotta – hogy az ő mellékvágányaikon fogják kipróbálni a nagy tartályt. Ha minden rendben, akkor Flaherty jó üzletet üthet nyélbe a North Rail társasággal. Igaz, a Moorhaedi vasgyárban gúnykacajjal fogadták Flahertyt, de a pénz, amit fizettek mégis csak rávette őket, hogy egy erős acéltartályt készítsenek és alá egy ócska marhaszállító tehervagon kerekeit illesszék. Eisner pénze fogyóban volt, ám Grétáék birtokán egyre szaporodtak az olajos hordók, melyeket négy erős ló vontatta kocsival szállították a Border City állomásra éjjel nappal. Gréta meglepődve látta, hogy az oaljbevételek már most fedezték a nem kevés kiadást. A szárnyvonal építése is elkezdődött, és amikor Gréta visszautazott Michiganbe már másfél kilométeren lerakták a síneket.

 

 

Eisnernek a legkisebb eseményről, minden kiadásról be kellett számolni, aki, Gréta legnagyobb meglepetésére, csak büszkén mosolygott.

-Tudod Grétchen – fogta meg a kezét – magam sem csinálhattam volna jobban. Meglátod, a fiad egyszer még az én birtokomat is felvásárolja. De én megelőzöm, mert ezt rátok hagyom, ha ezzel a vén sörfőzővel egyszer magához szólít a Mindenható.

-No, csak várjunk azzal a szólítással –Gréta felnézett az égre – Bocsád meg Uram a kevélységemet!

Eisner szemmel láthatólag jól szórakozotta távoli birtokon történteken, és nem is foglalkozott a pénzügyekkel. ismerte Grétát, tudta milyen okosan intézi az ilyen ügyeket.

Grtétchen –simogatta meg újra akezét – ezt a Flahertyt egyszer csald el ide. Nagyon szeretném megismerni.

-Nem kell azt sokat csalni –nevetett - ahol pénzt szimatol, oda szívesen megy.

-Már látom, akkor én nem találkozom vele – nyugodott bele Eisner – mert a pénz már Will birtokán ömlik az olajkutakból.

 

 

-Exelenciás Uram! Gróf Úr! – Kaltenbach őszinte örömmel sietett elébe – annyira boldog vagyok, hogy viszontláthatom. Kedves Felesége egészséges?

-Él, Franz, él, és ez most a legfontosabb. A karja nincs jó állapotban, de minden nappal jobban van. A szüleinél jó kezekben van, a gyermekeim pedig majd segítik, hogy jó kedve legyen és gyógyuljon.

-Exelenciás Uram, ez igazán jó hír. Az Elnök Úr kereste önt, és amikor megtudta a történteket a legmélyebb együttérzéséről biztosította.

-Köszönöm, Franz. Írjon egy kedves levelet az Elnöknek. Történt valami?

-Semmi különös, Gróf Úr. Leveleket kapott a szüleitől. Íme.

-Köszönöm, és köszönöm a helytállását is Franz. Gondom lesz jelezni a Kancellária felé, milyen kitűnő munkát végez,

-Hálásan köszönöm Exelenciás Uram!

 

Megkönnyebbült sóhajjal tette le a leveleket. Édesanyja ugyan gyenge, nem szívesen mozdul ki a kastélyból, apja viszont a nyolcvan felé is túl továbbra is nagyon tevékeny. A Dieta, a képviselőség ad neki elég elfoglaltságot. A levelek megnyugtatták volna, ha nem minden mondatból az csendült volna ki, hogy Mikor látunk, mikor lájuk az unokákat?

Megtalálta Mersey levelét, ami igazán meglepetés volt, mert István lelkesedett az olajkutakért, a pumpák ritmikus mozgásáért, és nem mellékesen az olajbevételekért. A birtok már nemcsak olyan nosztalgia volt, hanem igazi gazdaság.

Rá sem kellett nézni a királynő képével díszített bélyegre, ő már megismerte Mary Kelly kicsit reszketeg gyöngybetűit.

Kedves Gazda! Hálásan köszönök mindent, amit tőled kaptam, mert életem legszebb, legboldogabb része volt ott Amerikában. Lehet, hogy mire ezt a levelet olvasod én már itthagyom ezt a zsörtölődő vénembert, de utolsó gondolataim Te és Gréta és az az árva gyermek lesz! Vigyázzatok egymásra! Ez a vénember szerencsére egészséges, de belehal, ha én elmegyek. Fogadd vissza Gazda őt is, ezt a másik árvát! Isten áldjon Gazda!

Kiesett a kezéből a levél és arcát a kezébe temette. Fut az idő, eliramlik az élet. Lassan mindenkit elveszítünk, akit szerettünk és szeretünk. Hirtelen felpattant, legszívesebben most este hajóra szállt volna és rohant volna a szüleihez. Kitárta a ablakot, mélyeket kellett lélegeznie. Csak éppen annyi mindent kellene itt is elintézni. A követség, a birtok, az olaj, a pénz előkerítése. Hiszen semmi nem lehetne előbbrevaló mint az Édesanyja, Apja, Lisa, a gyerekek. Visszament az ablakhoz, bámult ki a szürkületbe, és képzeletébe, nagyon élőn megjelent Gréta arca, a mosolygós kék szemek, a nevető ajkak. Istenem, sóhajtott, két élet sem lenne elég mindenre.

 

***

 

 

Flaherty megállítatatlan volt. ha nem az olajkutakat ellenőrizte, akkor ment a már csak pár száz méterre dolgozó vasútépítőkhöz. Ellenőrizte a sinek rögzítését, az alájuk kalapált kövek szilárdságát.

Eisner embereket küldött még, és jó ütemben haladt a lepárló torony építése is.

-Tudod, Will barátom – fogta át a vállát, és magyarázott – ha lesz lepárlónk, akkor nemcsak lámpaolajat tudunk eladni, hanem bitument az útépítéshez, és ha igaz, amit olvasok, akkor sok-sok könnyű benzínre is szükség lesz. Ezek az európaiak már olyan olyan önjáró kocsin törik a fejüket, amelyeket nem ormótlan gőzgéppel hajtanak, hanem olajpárlattal müködnek. Ha egyszer ott megcsinálják, hmarosan Amerikában is lesz ilyen, csakhogy ha Európában száz lesz, akkor itt ezer, ha ott ezer, itt egymillió. Ahhoz pedig sok olajat kell finomítanunk.

- Szeretem ezt a lelkesedést Ed, és nekem minden hihető is, amit mondasz. Adja Isten, hogy minden úgy alakuljon, ahogy elképzelted.

-Olajat igértem, neked? Meglett. Talált más is olajat itt? Nem. Klaus Eisner elfogadta a finomító építését? Igen. Mondok én neked valamit, ha már tagja vagyok ennek az olaj vállalkozásnak.

Will megállt, és szembefordulva, kérdőn nézett Flahertyre.

-Ez most csak jóslat –Flaherty elgondolkozott, folytassa-e – de ha mindannyian jól csináljuk, néhány év múlva gazdagabb leszel, mint Eisner bácsid.

- Ebből a néhány olajkútból gondolod? -Will elnevette magát, kicsit még hátrább is lépett, mint aki nem is akarja hallgatni a badar beszédet.

-Abból gondolom-Flahertyt nem lehetett elhallgattatni – hogy ha jól csinálod, jól csináljuk, akkor te mindig az első leszel azok előtt, akiknek akár száz olajkútjuk is van. Legyen itt a vasút, épüljön meg a lepárló, és ha öt év múlva beválik a jóslatom, akkor vegyél nekem egy csodás svajci chronometert!

-Ígérem -Will, továbbra is mosolygva kezet nyújtott – a legszebb és legjobbat kapod. Úgy legyen!

Mint aki belefáradt a sok beszédbe, Flaherty megállt, Will is csendben maradt. Hallgatták az olajkutak felett bólogató szivattyúk ütemes kattogását, amit csak a távoli vasútépítők kalapácsainak csilingelése tört meg.

 

 

Rédey pár napra elutazott Richmondba. Kaltenbach finom mosollyal hallgatta, mikor a gróf azt mondta hazamegyek Richmondba. Hiányzott Lisa és a gyermekek. Olyan boldogságkereső út volt ez, és a megérkezését kísérő kitörő öröm azonnal elmosta a szorongását, rossz gondolatait. Ugyanezt a nyugalmat látta McDermott és Alicia arcán is.A két gyermek, a nagycsalád most visszavarázsolta a régi idők boldogságát. Ilyenkor McDermott is félretette sóvárgását a polgárháború előtti időkre.

-Mi a helyzet az olajjal, fiam? –Mcdermott átadta z újságot Rédeynek – egyre többet olvasok róla. Ez még cak a kezdet, de már most olyan a hangulat, mint az arany körül.

-Keveset tudok a birtokkal foglalkozni, de szerencsére Mersey, akit ismernek, jó gazdakén irányít. Már most szép bevételt hoz.

-A birtok bizony sok törődést igényel, sok fejtörést okoz – McDermott megfogta Alicia kezét – ennek ő a megmondhatója.

-Nagy ez a birtok – Alicia inkább Rédeyhez beszélt – annyiszor mondtam, hogy ha ilyen jó ára van a földnek, akkor érdemes lenne a felét eladni.

-A földet nem –horkant fel McDermott – most jó ára van, jövőre a dupláját éri, utána pedig drágabb lesz, mint az arany.

Alicia széttárta a kezét. Látszott az arcán, hogy nem először került szóba a dolog, és nem először hallotta férje véleményét. McDermott, rabszolga felszabadítás ide, vagy oda, megőrizte az összes emberét. Okos emberként sok olyan kedvezményt adott, főleg a felnövekvő nemzedéknek, hogy mindenki szívesen maradt a birtokán. Rédey a saját birtokára gondolt, Ianre, Merseyre a Kelly családra. Milyen odaadók és ragaszkodók ők is. Otthon, Magyarországon megismerte, hogy igaz a mondás, mindig kettőn áll a vásár. Amilyen a gazda olyanok az emberei. Ez az elv Amerikában is működik.

Lisa arcán még látszott a gyengeség, karját nehezen mozgatta, néha a fájdalom az egész arcát görcsbe rántotta. Rédey megértette, hogy ilyen állapotban nem lehet kitenni a feleséget egy hosszút fáradalmainak. Látta azt is, milyen boldog az egész család, és a két gyermeke is mennyire élvezi az ittlétet.

-Annyira jó lenne veled menni- simult hozzá Lisa- de most elengedlek egyedül, mert csak akkor megyek Magyarországra, ha ismét büszke lehetsz rám, ha egészséges leszek.

Sietek vissza  - Rédey megcsókolta, Lisa odadóan viszonozta.

-Ne siess! –intette Lisa – lassan, vigyázva menj és gyere! Tudod mennyire vár Paul és Elisa.

Egyikük sem beszélt a család és a gyermekeik előtt az utazásról. Elég ha, akkor tudják meg, ha apa visszaérkezett.

 

 

William tennivaló alaposan megszaporodtak. Az olajtermelés, szállítás, eladás megkívánt volna már egy egész embert, egy jó könyvelőt. Ott volt még a sör, ami folyamatosan érkezett nagyapjáéktól, a megrendelések, a szállítás szervezése mind-mind fejtörtést okozott neki. Rá vártak a banki ügyek is. Moorhaedben egy kisebb, de forgalmas bankban tartotta a pénzét, és az egyre nagyobb megbecsülésből érezte, hogy a tehetősek közé emelkedett. Így a tavasz vége felé, elég volt egy szép prémgalléros rövidebb bőrkabát. A bank ajtajában majdnem beleütközött egy másik belépőbe, ijedten mentegetőzött. Az ifjú hölgy visszafordult, Will kapott egy mosolyt és egy megbocsátó kézlegyintést. Tekintetük csak egy pillanatra kapcsolódott egymásba, de Will szíve akkorát dobbant, hogy attól félt kiugrik a mellkasából. A hölgy halványzöld ruhája felett a kigombolt prémkabátka azt jelezte, hogy ez a csipős tavaszvég neki nem okoz kellemetlenséget. Will még látta, ahogy a pénztárosok pillantásaitól kísérve belép a terem végén a nagy párnázott ajtón, melyen fehér zománctábla hirdette, hogy az ajtó mögött a bank igazgatóját találhatják a kivételezettek.

Jevgenyij Rosztovszkij 1883-ban érkezett Oroszországból. A félelem hajtotta ilyen távolra. A felesége belegyezése és a leánya nélkül soha nem indult volna el. Hozta magával két fiú testvérét is Isaacet és Jakovot. Mindhárman kiváló mesteremberek voltak, ám míg Jevgenyij a pénzügyekkel a szervezéssel foglalkozott, a másik kettő gyorsan és jó minőségben házak tucatjait készítette el a távoli Oroszországban.

Amerika még több lehetőséget kínált, és a három testvér hamarosan egy nagy építőipari cég tulajdonosaként találta magát. Jevgenyij szervezett, kölcsönöket intézett, testvérei pedig megbízható mestereket toboroztak és annyi munkájuk lett, hogy megengedhették maguknak, hogy szüleiket és két húgukat is kimentsék az oroszországi pogromokból. Házuk Moorhaed külső, parkos részén, egy domboldalon épült meg. Az új házért Jevgenyij a bal kezét áldozta. A súlyos sérülés és a fertőzés miatt félkarú maradt. Mivel mindig szívesebben foglalkozott pénzzel, számlákkal, mint a szorosabban vett építéssel, első gondolata az volt, hogy alapít egy családi bankot. A Family Building Bank csak annyi tőkével indult, amennyit a család össze tudott adni, de Jev Rosztovszkij remekül sáfárkodott a hitel és kamat mutatókkal, ami a FBB bevételein is meglátszott. A bank prosperált és egyre több ügyfelet vonzott. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva William is őket választotta pénzügyeinek intézésére. Jevgenyij elemében érezte magát. Neki nem vakolókanál és kalapács kell, ő az eszével és a megérzéseivel hozott hasznot. Nem is akármilyet.  Border Cityben hmarosan nyílik egykis fiókjuk, de arra volta legbüszkébb, hogy Washingtonban is lesz FBB. Isaac és Jakov néha összerúgta a port a bátyjukkal, de amikor megnézték a számlájukat, mindig bocsánatot kértek.

Úgy tűnt, hogy Jevgenyij nem tud hibázni. A családja jóléte, felesége kényelme, és egyetlen leánya Emily Rosztovszkaja  mosolygós, sötét szeme, fekete hajfonat koszorúzta arca volt az amotiváció, ami újabb és újabb pénzügyi sikerekre sarkalta.

Emily minden délben a nagymama főzte ebéddel kedveskedett édesapjának. Elfogyott a báránysült amit ma hozott az apjának, aki az ajtói kísérte, ahol az atyai pusziért cserébe boldogító mosolyt kapott. Igaz, nem tudta még, hogy Emilynek ez a mosolya, ami őt annyira elbűvöli, most egy másik férfit is rabul ejtett.

Amikor William az almazöld ruhás jelenség látványából magához tért, megkérdezte az egyik pénztárost.

-Ki volt ez a hölgy, aki az igazgató úrhoz ment.

-Emily kisasszonyra gondol –nézett fel a férfi – Minden délben hoz az apukájának valami ebédet. Kár, -tette hozzá-hogy nekünk nem hoz senki, mert mi ki sem léphetünk a bankból.

Szóval minden délben, gondolta Will. Másnap nem foglalkozott a pénzügyeivel, csak leült a bankban, és várt. Mikor Emily kisasszony megkapta apja búcsú pusziját a párnázott ajtóban, és elindult a kijárat felé, Will is felpattant és ajtót nyitott. Emily köszönésképpen biccentett és elindult a kocsijuk felé.

-Emily kisasszony – Will szinte suttogva szólt hozzá – ne siessen, mert elveszít valamit.

- Aztán mit?- Emily megállt, a kétkedő mosollyal az ajkán kérdezte.

-Rosszul fogalmaztam – Will összezavarodott.

A mosoly immár kérdő volt.

-Én félek, hogy elveszítem magát.

Emily Rosztovszkaja az alig több mint tizenhét évével soha nem kapott még bókot. Dobogó szívvel úgy érezte nem is bók volt ez, hanem vallomás. Csak most nézett végig a kissé borostás állú férfin, akinek széles mellkasa szétfeszítette pémes kabátját, és akinek szeme olyan könyörgően nézett rá. Azok a szemek észre sem vették, hogy a lányra váró kocsitól odaérkezett egy markos férfi.

-Van valami gond Emily kisasszony?- kérdezte a torzonborz szakállú medve.

- Semmi, semmi – válaszolt ijedten Emily – ez az úr csak érdeklődött a bankról.  Mehetünk is Jegor.

A kocsi távolodott és Will reménye valóra vált. A Posta sarkán bekanyarodva a lány visszafordult és Will még a mosolyát is látni vélte.

William tizenkét napon át minden délben ajtót nyitott a bankban Emilynek jövetelkor és távozáskor. Tizenkét napon át két mosolyal be kellett érnie, de a tizenharmadikon magtört a jég.

-Maga nem dolgozik, hogy rááér itt ajtót nyitogatni? – Emily szavai nem voltak kedvesek, de a mosolya igen.

-Dolgoznak az olajkútjaim –büszkeség csendült ki Will válaszából.

-Mire való ez –kérdezte komolyan Emily Rosztovszkij - minden nap itt strázsálni?

-Egész életemben maga mellett szeretnék strázsálni. Óvni, védeni, szeretni magát.

Látta Emily rémült arcát.

-Maga lesz a feleségem.

Emily elsápadt, belekapaszkodott a lépcső korlátjába.  Meglátta, hogy elindul a kocsis, mert valami ismét nem tetszett neki. Már megint az a férfi.

-Hogy gondolja ezt? – szinte kiáltotta a kérdést.

-Akkor gondolom csak, ha maga is annyira szeret, mint én magát.

Emily lesütötte a szemét. Nem is tudta még mi az a szerelem, csak azt érezte, hogy ennek az embernek az érzelmei felkavarják, megzavarják. Lelke mélyén már tizenkét napja érezte, hogy egyszer valami ilyesmit hall majd, de mégis váratlanul érte.

-Hiszen még a nevét sem tudom!

-Will, William Müller.  Én viszont tudom a magáét Emily, és amíg élek, tudom, hogy nem felejtem el.

A kocsi ismét elindult, és most, a visszaküldött mosoly szívből jövő, boldog volt.

Emily fiatal volt és megzavarodott. Valami furcsát érzett, nyugtalanítót. Gondolatait kitöltötte az a szőke haj, a szemek csillogása, a kedves férfihang.

Apja volt a bizalmasa. Szeretettel, kislányos szerelemmel vonzódott hozzá. Tudta, ha valaki, akkor ő igazi jó választ ad a benne kavargó kérdésekre.

-Mit mondtál? Mi a neve? – apja nagy könyvet lapozott, papírokat vett elő afiókjából.

-William Müller-még a nevét kiejteni s jól esett Emilynek.

Jevgenyij Rosztovszkij az adatok megszállotja volt. Most is hamar megkereste a Müller nevet és nézte a számos bejegyzést a név mellett. Sok pénz be, sok pénz ki, de az egyenleg jó. Sőt, nagyon jó. William Müller gazdag ember, és ahogy az adatokat nézte, egyre gazdagodott.

-Kislányom, -apja megszorította a kezét- fiatal ember ez a Müller, de nagyon sikeres. Mindig csak előre megy, de soha nem a falnak. Nem szélhámos, de ez nem azt jelenti, hogy szóba állhatsz vele. Abban a mamának kell dönteni. Fiatal vagy, és ez a Müller is az.

-Miért baj az apuska? Jól esik látnom, és ő is eljön, szinte minde nap, hogy lásson engem.

-Ott vannak a barátnőid, Isaac és Jakov családja. Foglald el ezzel magad. Ráérsz még a férfiak bókjait fogadni. Majd megtaláljuk, hogy melyikét fogadhatod el, de ezt a Müllert felejtsd el!

Emily hallgatta apját, de a szavak nem jutottak el a tudatáig. Ő már a korábban, az ajtó első kitárásakor eldöntötte, hogy ez a férfi kell neki. Csak az ő bókjai remegtették meg a szívét. Tudta jól, hogy ha a mama mondja ki a végső szót, akkor ő élete végéig a domboldali házban él majd, és ahogy eddig Olga Rosztovszkaja leste az ő minden gondolatát, neki ugyanúgy kell majd élete végéig a mamáét. Amit a bankigazgató apa mondott, csak igazolta, hogy jól döntött. Tizenhét évesen semmit nem tudott a szerelemről, ez a gyönyörű daliás férfi volt az első, aki a vonzalom, a szerelem érzését megpendítette a szívében. Izgatottan várta a déli órákat, mikor találkozhattak, és aggódva, félelemmel telve, mikor nem látta az ő ajtónállóját. Egymás nevén kívül egyebet a másikról nem is nagyon tudtak, még a kezük sem ért össze, de amikor meglátták egymást a szívük megdobbant, ajkuk mosolyra húzódott, és szavak nélkül, egymás szemébe nézve is mindent megéreztek.

 

 

Minden más volt, mint amikor Lisával utaztak Magyarországra. Genovában eső fogadta, ahogy Bécsben is esőáztatta szürke utcaköveken ment a palotájukba a hideg fiakeren. Kálnoky, a külügyminiszter másnapra várta, hálás volt a sorsának, mert így a kimerítő hajóút, a végeláthatatlan vasutazás után kipihenhette magát. Kálnoky melegen rázta a kezét, gratulált, és közel két órán át beszéltek az amerikai politikai életről. A külügyminiszter jól tájékozott, felkészült volt. Ezt tartotta a legnagyobb dicséretnek a maga számára Rédey gróf. Bár az elismerésének a külügyminiszter szóban is nyomatékot adott. 

 

Szomorúan látta, hogy a palotájuk személyzete teljesen kicserélődött. Hol volt már István a kocsis, vagy Anna az ő csodás süteményeivel. A palotának azt a szárnyát, ahol megszállt befűtötték, de ő csak fogvacogtató hideget érzett. Flelme, szorongása nem engedte, hogy felmelegedjen. Még egy nap kell, amíg eljut a családi kastélyba, és a hideget már a szívében is érezte. Mi lehet édesanyjával, törékeny, vékony édesapjával?  Elköltötte a vacsoráját, és, hogy kínzó gondolataitól megszabaduljon beült egy öblös bőrfotelbe és elolvasta az aheti bécsi újságokat. Washingtonban még az egy hónapos hazai hírek minden betűjét falta, most a friss ujságot is unottan dobta félre. Fáradtan átadta magát az álomnak, de reggel korán akart indulni a szüleihez.

 

Az állomáson nemcsak a kocsis, hanem apja is várta. Megnyugodva látta éber tekintetét, energikus mozgását. Sokáig tartották egymást átölelve, és bizony nehéz volt a találkozás után megszólalniuk.

-Édesanyád nem beteg, csak nagyon gyenge, nem engedtem, hogy felkeljen. Meglátod új életre kel, mint a Főnix, ha meglát téged, fiam.

- Apa, legszívesebben vissza sem mennék. Szeretnék veletek maradni, de olyan szűkre szabott az időm.

-Tudom, fiam, és meg is értjük. Mindig mondom édesanyádnak, ne követelőzzön, ez már a te életed, ott vannak a gyermekeitek, a feladatod a követségen. Megértjük, kisfiam, megértjük.

Rédey nem értette meg. Nem tudott belenyugodni, hogy a világ másik felén legyen, ahová még a levelek is egy hónapig utaznak. Így, karnyujtásnyira szeretett volna lenni a szüleitől, engedni a gyermekeit, hogy a nagyapa kezét fogva sétáljanak a kastélykertbenvagy gyengéden megemelni édesanyja feje alatt a párnát. Elvinni Lisát a budai hegyek közé lovagolni. Erre vágyott, de a sors mást szánt neki. Amerikát, a végtelen országot. Iant és McDermottot, Flahertyt és Gregg Kellyt. Megöregedtem, gondolta, visszavágyom a hazai földre, aminek minden rögét jól ismerem. Milyen jó Merseynek! Ő be fogja érni néhány szál szőllővesszővel Tokaj hegyaljáról és a balatoni lejtőkről. Neki azok fogják a hazát jelenteni.

 

 

William elveszett Emily Rosztovszkaja sötét szemeinek a mélységében. Felnőtt férfiként először érintette meg a szerelem. Észrevette, hogy a kocsison kívül még két férfi kísérte óvó figyelemmel Emilyt. Megkettőzték az őrséget, mosolyodott el. Emiliy már apuska íróasztalánál elkérte a puszit, majd óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, és ahhoz az ablakmélyedéshez ment, ahol Will ült. Mintha csak a zsebkendőjét keresné a táskájában, letett egy levélkét az ablakmélyedésbe, és eltette az odakészített másik levelet.

Ilyenkor Will megveszekedetten hajtotta a lovait, hogy minél előbb kézbe vehesse azt az okkeres papírkát, rajta Emily vallomásával, amit élőszóban talán soha nem mert volna elmondani.

 

Ed Flaherty eszét nem zavarta meg szerelem. Nemcsak a lepárló készült el, de szinte vele egyidőben elérte a birtokot az a szárnyvonal, ahol Flaherty nagy búszkeségére a mozdony már az ő tartálykocsiját húzza, tele olajjal, amit a lepárlóban dolgoznak majd fel. Will jóváhagyásával ünnepi előszületeket tett, ahol a vasúttársaság vezetőit, a vasgyár mérnökeit akarta vendégül látni, és a szomszéd birtokról a jóbarátait. Mélységesen sajnálta, hogy Rédey gróf Európában tartózkodik, de, ahogy Willnek megjegyezte, legalább lesz még egy alkalom az ünneplésre, ha a gróf megérkezik. Willnek eszébe jutott még valaki Jevgenyij Rosztovszkij a bankárja. Szép pénzt tart abban a bankban. Meg kellene hívni az ünnepségre őt is, talán magával hozza Emilyt.

Másnap a titkos levélcsere után bekopogott a bankigazgatói szobába.

-Müller úr –Rosztovszkij hangja meglepetésről árulkodott – mi járatban? Hitel, vagy nagyobb betét?

-Most csak részben van szó pénzről igazgató úr – mosolyodott el Will – elkészültünk az olajdesztillálóval, és végre egy kis szárnyvonallal becsatlakozunk Amerika nagy vasúti körforgásába.

-Gratulálok, gratulálok – Rosztovszkij továbbra sem állt fel, és Willt sem kínálta hellyel – érdeklődéssel fogom követni a fejlesztés pénzügyi sikerét.

- Uram, egy kis avató ünnepséget tartunk a jövő hétvégén, és szeretném önt is meghívni erre az alkalomra.

-Nos, kedves Müller úr – Rosztovszkij megvakarta rőt szakállát – legnagyobb sajnálatomra éppen akkor családi ünnepség lesz nálunk is, és megértheti, nem sérthetem meg a rokonaimat, hogy nem veszek részt azon. Azonban kívánok sok sikert az olajüzletéhez.

Will arcán nem látszott sem sértődés, sem csalódottság. Tudomásul vette Rosztovszkij elzárkózását, el is köszönt. Mielőtt a kilincset lenyomta volna Rosztovszkij hangját hallotta. Amint megfordult, reménykedő arca árulkodott.

-Müller Úr! – Rosztovszkij felállt az íróasztal mögül, talán azért, hogy szavainak még nagyobb súlyt adjon - Emily, a lányom, még kislány. Ön sokkal idősebb, mint ő. Ne zavarja meg sem a fejét, sem a lelkét. Ha eljön az ideje, majd mi találunk Emilynek férjet, akivel boldog lehet. Kérem, ne zaklassa a kislányomat!

Hiszen Emily csak velem lenne boldog. Majdnem felkiáltott fájdalmában. Az apa érzéketlen szavai megsebezték. Megfordult, és kilépett a szobából. Levegőre volt szüksége, tiszta levegőre. Tanácstalan és vígasztalhatatlan volt. Megnyugodni nem tudott, de az esze helyén volt. Visszament a bankba, de csak a legközelebbi pénztároshoz, akinél rendelkezett arról, hogy minden bankban tartott pénzét utalják át a First National Bankba. Az összeg nem olyan nagy, hogy megrendítené a Family Building Bankot, de így tudott csak az őt mélyen megbántó Jev Rosztovszkijnak üzenni. A pénztáros csak arra várt, hogy Will kilépjen az ajtón és máris elindult a sugdolózó pletykálkodás. Az alkalmazottak eddig is tudtak a két fiatal románcáról, de most a történet kezdett igazán feszültté válni.

William, Emily csalódására nem nyitotta ki többé az FBB ajtaját. Elment Moorhaedbe a domboldali házhoz. Látta a koranyári kertben játszó gyermekeket, közülük Emiliy kiragyogott. Néha még a lány kacagsát is hallani vélte. A harmadik alkalommal már nemcsak a távolból látta őt, hanem egy apró kannával a kezében jött lefelé a kanyargós fehér köves ösvényen. Ijedten megállt, mikor William a sárgán virágzó erdei som bokor mögül kilépett. Az ijedtségét mosoly váltotta, majd ismét az ijedtség, amikor hátrapillantott a házuk felé.

-Emiliy – felé nyujtott egy lezárt levelet – nem tudom, lesz-e lehetőségem ezt elmondani. Olvassa el! Ha maga is úgy érez ahogy én, ahogy a levélben leírtam, akkor tegye azt amire kérem. Soha nem fogom elhagyni, de az édesapjával történt beszélgetés után úgy érzem ezt már soha nem tudom bebizonyítani magának. Szeretem, és ha másként dönt, akkor is szeretni fogom. Emily megszorította kinyújtott kezét és indult tovább. William csak annyira sietett, hogy a tejesembertől kilépő Emilyre mégegyszer rámosolyoghasson, és fogadja azt az apró biccentést, amit cserébe kapott.

 

Péntek reggel Emily elindult a tejeshez. Zománcos kannájában lapult minden vagyonkája, kedvenc ékszerei. Nem állt meg a bolt előtt, hanem továbbment a vasútállomásra, ahol két nagy csomagjával ragyogva várta William. Minden időpontot egyeztettek és amint felszálltak, nagy dérrel-durral a vonat is elindult. Will átkarolta a remegő lányt, aki lassan megnyugodott, a félelem, a lelki fáradtság, és a kerekek kattogása álomba ringatta. Vigyázta az álmát. Olyan helyre viszi, ahol biztonságban lesz, ahol végre együtt lehetnek.

A jó húsz évvel ezelőtti átkelő vitorlásokat már rozoga halászhajókká alakították. Az átkelést Michiganbe a gyors járású gőzhajók most már pár óra alatt elvégezték. William továbbra is érezte Emily remegését, azokban a fekete szemekben kialudt a tűz, kétséget olvasott ki belőle. Ahogy közeledtek az Eisner birtokhoz William egyre nyugodtabb lett, Emily viszont úgy érezte egyre nő a távolság a régi élete és az új között. Mintha csak a napfényből az alagútba futna, ahogy most a vonat is tette, és kétségek között várta a sötétség végét. Mintha csak egy elszabadult paripára ült volna fel, amely irányíthattlanul vágtat. Szerencsére itt volt mellette William, akire rábízhatta az életét. Nem kell nekem senki mást találni, forrongott belül, én már megtaláltam, azt, akit szeretek, és aki mellett akarok élni. Az alagútból kifutott a vonat a táj kinyílt, a dombos vidéken kora nyári lombruhájukba öltöztek a fák, és a mozdony kénes füstje sem tudta elnyomni a friss virágillatot. Emily átkarolta William nyakát és először életükben megcsókolták egymást.

 

 

Flaherty pillanatokigsem tudott megállni.Úgy érezte, kifut az idő alóla, aki még annyi minden ötletét szerette volna megvalósítani. Talán azért is érezte annyira jól magát a két birtokon, igen, mind a kettőn, mert napjában lagalább egyszer bebarangolta mindkét területet, ellenőrizendő az olajkutakat, élvezni a friss levegőt, utána pedig enni Ian utólérhetetlen báránybordáját. Ian a Moorheadi vásáron vett három kedves kis birkát és egy kost. Hamarosan egész kis nyáj legelészett a ház körül. Ünnepekre, az ünnepnapokat pedig maguk választották ki, báránycomb került az asztalra. Mersey hamarosan úgy látta, hogy a bárányhús kelendőbb mint a marha, és ösztökélte Iant egy szép nagy nyáj kialakítására. Új szín volt ez a Rédey birtok palettáján, és hamarosan állandó vásárlóik lettek Border Cityből és Moorheadből. Közéjük tarozott a Rosztovszkij család, mely szerencsére népes számúvá gyarapodott. Havonta egyszervittek szépen feldolgozott bárányokat Moorheadbe, és Ian bűszkén számolta le a bevételt Merseynek. Flaherty alig vártaa hónap végét, amikor Iannal és a bárányok szépen előkészített húsával hajnalban elindultak Moorheadbe. Alig érkeztek meg, a Rosztovszkij család kocsija már meg is érkezett, jéggel megpakolva és a gondosan ráfektetett négy –öt báránykával máris elvágtatott a dombon magasodó házba. Ian és Flaherty elsőként érkezett és elsőként is hagyták el a nagy vásárteret. Az ő árújuk volt a legkelendőbb.

Nem csoda, hogy Ed izgatottan nézelődött Ian körül, aki a másnap reggeli vásárra készítette elő a bárányhúsokat.

-Mit gondolsz mennyit vigyünk? – fordult Edhez.

-Tízet biztos el tudunk adni  számolta ujjain Flaherty – öt a bankáréknak, kettőt kért az állomásfőnök, és egyet Rosen asszony. Kettőt pedig kimérünk.

Ian bólintott. A bankár nevének említésekor elgondolkozott. Mindenfélét suttogtak Moorheadben Williamról és a bankárék lányáról.

-Ed –megtörölte véres kezét – találkoztál ma Williammel?

-Nem én, beszélni kellene vele?

-Hát…

Flaherty értett a szóból, bár Ian azzal is takarékoskodott.

-Átmegyek, meghívom egy esti báránycombra.

Felült a lovára és békésen elügetett William házához.

A csend meglepte. Nyikorogtak az olajkutak, de a ház zárva volt. A kulcs mindig az ajtó feletti kis padkán volt, most is megtalálta. Aggasztotta a csend, és valami feszültséget érzett a levegőben. Az ajtó nyikorogva nyílt, az is megrémítette. A ház elhagyott volt, a konyha asztalon porcsikot látott a fényben.

-William, William!- a kiáltás inkább saját magának szólt, mert bizony félt egy kicsit. Hangja elhalt az üres házban. A porcsík mellett az asztalon megtalálta William levelét is.

 

Ed!

Legkevesebb egy hétig elutaztam. Ha visszatértem mindent elmondok. Ügyelj az olajkutakra   Sör nem érkezik!

Ne aggódjatok! Visszajövök.

 

Soha ilyen még nem fordult elő. Bár nem mondta meg hová ment, de Ed Michiganre gondolt. Haláleset? Üzleti úgy? Semmit nem írt erről. Ha egy hétig távol lesz, valakinek kell lenni a birtokon. Amíg William távol van, otthagyja Gregg Kelly házát és átvackol ide. Magában haragudott Williamra, amiért nem beszélte meg ezt az elutazást. Ő Iannnal és Merseyvel mindent megtárgyalt. Okosabbak így sem lettek. Flaherty, William házában alszik és hajnalban jöhet Ian a bárányokkal, utána irány a Moorheadi vásár.

 

A csontokról leszopogatott bárányhús, hozzá William söre hosszú, nyugodt álmot ígért. Lovát bekötötte az istállóba, és rossz szokása szerint rátolta a reteszt is az ajtóra. Bár még kicsit kora volt, de ő jóízűen elaludt. A lódobogásra még nem riadt fel, de az ajtón olyan hangosan dörömböltek, hogy ijedten ugrott ki az ágyból. Ed Flaherty nem állt kétszer sorban mikor a bátorságot osztották.

-Ki az, mit akar? - Rémülettől remegő hangon kérdezte.

- Nyisd ki, vagy betörjük.-Ismerős volt az akcentus Flahertynek, de nem jutott eszébe hol hallotta.

-Egyedül vagyok, Ed Flaherty.

-Nyisd ki az ajtót!

Flaherty remegve engedelmeskedett a parancsnak. Amint meglátta az ajtó előtt állókat tudta honnan ismerős az akcentus.

-Azt a Müller fattyút keressük – a mécses fényénél a két orosz is megismerte Flahertyt- hol van?

-Nincs itt.-Flaherty kicsit megnyugodott, a bátorsága is visszatért.

-Hol van?

-Nem tudom.

-Mond meg hol van,mert úgyis kiverjük belőled.

-Nem tudom.

A Rosztovszkij család medve termetű kocsisa ököllel Flaherty arcába csapott, aki nekiesett a konyhaasztalnak. Szerencsére, mert így megmarkolhatta a levelet. Ajka megrepedt, orrából vércsepp hullott a papírra.

-Itt a levele – nyújtotta – én nem tudok többet.

A medve átvette a levelet, forgatta a kezében, majd odanyújtotta társának. Az tudott olvasni és oroszul elmondta, mi áll a levélben.

-Egy hét múlva itt leszünk – lassan csukták be az ajtót – mond meg ezt Müllernek, annak a gazembernek.

Ed hallotta a lovak távolodó lábdobogását. Letörötlte arcáról a vért, de amíg Ian nem kopogott az ajtón nem mert elaludni.

Az éjszakai látogatóinak nyugodt álmaik lehetttek, mert kora reggel megérkeztek a jéggel rakott kocsival, kacsintottak Ednek, mintha mi sem történt volna, ám most nem beszélgettek. Ahogy a bárányok a jég közé kerültek, máris elhajtottak.

 

Rédey a New Yorki kikötőből egynesen Washingtonba utazott. Távíratozott Merseynek, átadta a nagy táska külügyi íratot Kaltenbachnak és türelmetlenül várta Lisat a gyermekekkel.

Határtalan boldogsággal ölele át feleségét, szorította magához gyermekeit. Lisa karja teljesen meggyógyult.

-Hogy vannak? – kérdezte Lisa aggódva

-Hála Istennek minden rendben. Anyám gyenge, de látni szeretné az unokáit.

Lisa a vállára hajtotta a fejét, és a fülébe súgta.

-Azt hiszem, mehetünk.Baj ha anyám is velünk jön majd?

Rédey legszívesebben felugrott volna örömébe.

-Hazamegyünk szüretre, lássák a gyerekek hol éltem. Aliciat pedig vinnünk kell! Nyugtasd meg apád, hogy csak 2-3 hétig leszünk távol, és újra övé lehet Paul és Elisa.

Nekem pedig ki kell mennem a birtokra, mert Merseynek hoztam a legjobb magyar szőlővesszőkből. Úgy vigyáztam rájuk, mint a szemem fényére. A vincellérünk azt mondta, hogy akár egy két hónapot is kibirnak ebben a csomagban. Szeretnék neki römet szerezni. Tudod ez neki a haza.

Lisa megértette.

Kaltenbachot a nagy íróasztal mellett találta. Az otthonról érkezett titkos íratokat teregett kis és jegyzetelt.

-Franz – ijedten kapta fel a fejét – pár napra elmegyek a birtokra Border Citybe.

-Exelenciás Uram – Franc már állt – nekem is kelle pár nap, amíg ezeket az íratokat előszítem önnek. Bátran utazzon el, és szerencsésen érkezzen meg.

-Köszönöm Franz! A kancellária is elismerően szólt a maga munkájáról, ahogy Kálnoky úr is.

-Köszönöm Exelenciás Uram!

 

Border City ismét meglepte Rédeyt. Most megint egy prosperáló kisváros képét mutatta. Új bank nyílt, és örömmel fedezte fel a mellékvágányokon álló nagy, narancssárga tartály kocsit, Flaherty kreálmányát. Látta, hogy a laprugók alaposan meghajlottak alatta, így a tank tele lehetett.

Mersey elé küldte Iant, aki nem is titkolta örömét, hogy magát a Gazdát látja itt.

-Gró Úr – Ian csak fontosakat mondott – levelet kaptam Greggtől.

Rédey szomorúan, kérdőn nézett rá.

-Eltemette Mary Kellyt.

Kis ideig mindketten megrendülten hallgattak.

-Gregg visszajönne – törte meg a csendet Ian – azt kérte, ha úgy hozza a sors, akkor őt meg én temessem el, itt!

-Írd meg, hogy jöjjön a birtokra!

- Úton is van már, Gróf Úr- nevetését sem tudta titkolni Ian.

- Mikor érkezik?

-Ahogy számolom egy hét.

-Amint megjött, én is jövök. Mond meg neki, hal legyen ebédre!

Ian a lovak közé csapott, és amíg csak a birtokra nem értek harsányan ír dalokat énekelt.