Ed Flaherty gondjai talán még súlyosabbak voltak, mint Willé. Ő már Henry Fordtól hallott a Standard Oil erőszakosságáról. Tönkretettek mindenkit, aki ellenállt, és beolvasztották, akit engedett. Ford is tartott Rockefellertől, mert az autóihoz olcsó benzint akart, a Standard Oil pedig korlátlanul szabhatta meg az árait. Ed, könnyű homokfutójával száguldott a postahivatalba, és szinte már az ajtóból a kisasszony felé nyújtotta a távirat szövegét. Klaus Eisnernek maradt hat napja, hogy kitaláljon valamit. Megváltásként érdeklődtek Eisner válasza felől, de mindennap csalódniuk kellett, mert nem jött válasz. Annál nagyobb volt az örömük, amikor alig egy nappal a Standar Oil emberei előtt maga Eisner érkezett meg. William és Emily, mint a kisgyerekek, a szálfatermetű idős ember nyakába borultak. Az agg Eisnernek tűz gyulladt a szemébe, elfelejtette a korát, érezte a feladat súlyát, az erkölcstelenséget is, ami csak további erőt adott neki. Emily már régen aludt, de ők hárman késő éjszakáig beszélgettek. Eisner elszánt volt, és kemény. Még a mindent legázoló gátlástalanság is feltámadt benne, hogy méltón fogadhassa a Standard Oil képviselőit.
McKinley, az Egyesült Államok elnöke nem volt gyáva ember, de elnöksége vége felé tartott, és nem akart a sok ezer amerikainak munkát, megélhetést adó Standard Oillal konfliktust élezni. Bár egyre világosabban látta, micsoda tőke és hatalom koncentrálódik Rockefeller kezében, nem volt mersze törvénnyel gátat szabni az erőszakos cégfelvásárlásoknak, a korrupciónak, a nemtelen versenynek. Még az sem bátorította, hogy Amerika szerte óriási volt az ellenérzés Rockefeller cégével szemben. Egyre több megdöbbentő részlet tudódott ki a pittsburghi „fűtőházi lázadás” hátteréről, a felbujtók és a Standard Oil kapcsolatáról. Hiába volt a régi, 1890-es Sherman féle trösztellenes törvény, Rockefellert semmi nem tudta megállítani.
Ed Flaherty tudott az újságcikkek sorai között olvasni, érdeklődéssel figyelte a gazdasági híreket is, így Rockefeller tárgyalóitól nem várt tisztességet. Tudott a zsaroló trükkökről, hogyan vásárolják fel a környékbeli olajat drágán, csak azért, hogy ellehetetlenítsék az olajfinomítókat. Nem volt nyilt titok, de a vasúti szállítások erkölcstelen szerződéseiről is suttogtak. Nem számított sok jóra az érkező tárgyalópartnerektől sem. Kétségbeesett telegramot küldött a Monarchia követségére is. Mindenki a fedélzetre, gróf úr, gondolta magában, és Eisnerrel, Williammal készültek a tárgyalásra.
-Pénz, fenyegetés, majd zsarolás - szólalt meg Eisner – ilyen sorrendben. Erre kell készülnünk.
-Nem akarok megválni mindattól, amit létrehoztunk – William hangjában bujkált egy kis félelem – ha a Standard Oil az első az olajcégek között, akkor a miénk lesz a második, de nem olvadunk be, nem veszíthetünk el mindent!
-Sok mindenben előrébb tartanak – Ed sem tudta aggódását leplezni – a vasúti szállításban kivételezettséget vásároltak, zsaroltak. Csővezetékeket fektetnek, és ahogy múlik az idő egyre több tőkével, egyre előrébb jutnak. A kormányzat, és az elnök behunyja a szemét, ahelyett, hogy a törvényhozással egyenlő esélyeket biztosítanának. Nem is tudom, tehetünk-e valamit? Talán mégis érdemes lenne betársulni.
-Soha –kiáltott fel Will –társulás úgysincs, csak beolvadás. Fizetett alkalmazott lehetsz, de vezető soha. Ezt az ötletet vessük el! Nem szabad, hogy megosztottnak lássanak bennünket! Holnap itt lesz az apám, talán lesz valami tanácsa!
Furcsa volt, hiszen először ejtette ki a szót, hogy apám. Nagyon várta őt, és reménykedett, hogy ő meg fogja érteni, miért ragaszkodik az önállóságához. Rédeyt csak estére várták, a Standard képviselőit másnapra. William befogott és reggel elvitte Moorhaedbe Emilyt bevásárolni. Nem zavarta őket a csípős november eleji hideg sem. Will néha a lovak közé csapott, akik megugrottak, ő pedig élvezettel hallgatta Emily hangos kacagását. Jól esett elfelejteni az izgalmakat, a szorongást. A pénz világában, főleg egy Rockefellernél nincsenek csodák. Bízott az apjában és Eisner sok évtizedes tapasztalatában. Pénzben nem versenyezhetnek a Standard Oillal, de annyi előnyük van, hogy nincs az a tőke, amennyiért feladnák a függetlenségüket. A fenyegetés, ahogy Eisner mondta, már nehezebben kezelhető. Minden szóra, minden hangra nagyon figyelniük kell, mert akikkel leülnek, azok nem egyezkedni, tárgyalni jönnek, hanem egy aláírásért, az általuk elkészített szerződésre, amivel minden álmától megfosztják William Müllert. Emily tudott mindent, látta a feszültséget a férje arcán. Bárcsak tudna tanácsot adni, bárcsak kisimíthatná azokat az aggasztó ráncokat William homlokán! Szórakozottan járta a boltokat, vásárolt Williamnek szép ingeket és meleg téli fejfedőt. Megszöktek a korai sötétedés elől, és a folyóparti úton William ismét csak megfutatta a lovakat. A házukhoz közeledve hirtelen megrántotta a gyeplőt, a lovak szinte felágaskodtak. Emily ijedten nézett körül. Könnyű egylovas kocsi állt a házuk előtt, bakján a kocsis ismerős volt Williamnek, ahogy Emily is azonnal megismerte a prémbe burkolózva sétálgató asszonyt.
-Anyácska, Drága - leugrott a kocsiról és futott az asszony felé, aki kitárta a karját és bezárta a leányát. Tartotta, hagyta, hogy kizokogja magát, hogy utána nedves arcáról lecsókolhassa a könnyeket.
-Édes Mamácska – ölelte át ismét Emil – olyan jó, hogy látlak!
-Itt éltek a szomszédban, és hírt sem tudok felőled – tette a szemrehányást Olga Rosztovszkaja.
Emily is William is tudta Irinától, hogy a család szinte kitagadta a leányt. Úgy látszik van anyai érzés, vagy nagyanyai rábeszélés, mert Olga úgy tett, mintha csak tegnap váltak volna el. William kezet csókolt neki és bevezette a házukba. A villanyégő fénybe borította a nagyszobát, de Emily még gyertyákat is gyújtott. Szerencsére Ed befűtött a nagy kályhába és kellemes meleg fogadta őket.
-Hogy van édesapa, mi van nagymamával ? – Emily mindent egyszerre szeretett volna tudni.
-Kérdezd meg tőlük személyesen! – Olga William felé fordult – ha a férjed elenged, most hazaviszlek hozzánk, és reggel visszakap.
Emily félve, aggodalmasan nézett Williamra. Az a pillanat volt ez, amikor William mindent elronthatott volna, de mindent meg is nyerhetett. Sosem szeretett veszíteni.
-Holnap nagyon fontos üzleti tárgyalás lesz nálam – William elkomorult – hiányozni fog a ház asszonya, de menj csak. Pihenj, érezd jól magad, és ha szabad, akkor a tárgyalás után elmegyek érted.
Emily a nyakába ugrott, és gyorsan a fülébe súgta: Annyira szeretlek , én okos uram. William kikísérte őket és amig a szürkületben el nem tűntek integetett Emilynek. Holnap ettől sokkal okosabbnak kell lennem, ha életben akarunk maradni, gondolta.
Irina nagymama jó munkát végzett. Jevgenyij megenyhült, Olga biztonságos távolságban és biztonságban tudta a lányát William mellett. Mire leszállt az este az egész Rosztovszkij család ott ült a nagy asztalnál, és hallgatta Emilyt. Apja később félrevonta, mert többet akart tudni a Standard Oil ügyről. Ennyire látványos felemelkedés, ilyen hatalmas tőkekoncentráció mögött nagyon súlyos bűnök húzódhatnak meg. Oroszország is ezért léphetett vissza a bakui olajmezők koncessziójától, és adta inkább a Rotschild családnak. Bár Emily csak a tárgyalók érkezéséről tudott, Rosztovszkij minden más, mögöttest kitalált. Meg kell védeni a leányát az elszegényedéstől, a kiszolgáltatottságtól.
-Holnap én viszlek vissza, haza – vonta magához Emilyt – Tartozom a férjednek, de meghallgatnám azt is, mire jutnak a tárgyalófelek.
A novemberi zimankó ellenére kellemes meleg fogadta Rédeyt Will nagyszobájában. Átölelte a fiát, de alig esett pár szó. Ian rövidesen megérkezik a két Standard Oil ügynökkel, mindenki arra tartogatta a mondanivalóját. Akik már itt voltak, azok egy nyelvet beszéltek, de hogy kinek a mondanivalója lesz hatásosabb senki nem tudta. Mielőtt az ügynökök megérkeztek volna, fedett kocsijával megállt Jevgenyij Rosztovszij, és Emily. Will, kiment eléjük, de a feszültség az újonnan érkezőkben is megvolt. A bankár átkarolta Willt, kezét fogva néhány mondatot is mondott. Rédey látta az ablakon át fia mosolyát, ahogy ismét megölelik egymást. Szent lenne a béke? Nehezen hitte el, annyi érzelmi vihar, leányszöktetés, titkos esküvő után. Először látta Emily apját, de még így a torz ablaküvegen át is feltűnt keménysége, hajlíthatatlansága. Talán, az ismeretei birtokában, még egy kis kegyetlenséget is felfedezett benne.
-Gróf Rédey Pál, az apám –mutatta be őket egymásnak Will. Tudta, hogy a grófi cím hatással lesz Rosztovszkijra és nem is csalódott, ahogy az arcát nézte.
Ed Flahery egy hintaszékben ülve fázósan húzta magára a takarót. Nem a hideg, hanem a félelem miatt didergett. Minden, amit eddig elért most szertefoszlani látszik. Egyedül a detroiti befektetés nyugtatta meg. Willt nem kell félteni, ha minden kötél szakad is, ő az automobil üzletből is kihozza a legjobbat. Nem beszélt Willnek, de már annyi minden tervet készített, átgondolt, elvetett, újragondolt az olaj üzletben, hogy a szíve sajgott, ha azok kudarcára gondolt. Meg kell óvni, amit eddig felépítettek. De hogyan?
Ian ajtót nyitott, és beengedte a két Standard Oil ügynököt. Ed azonnal észrevette, hogy Rédeynek is Rosztovszkijnak is csillogóbb fekete a szalonkabátja, ápoltabb a kalapja, mint ezeké. A hórihorgas kissé lehajtotta a fejét az ajtónyílásban, a köpcösebb pedig előhúzta az óráját és rápillantott. Mintha szabott idejük lenne, vagy éppen azt nézné hány perc alatt végzik ki ezt a kis olajcéget. Mikor látták, hogy az itt ülők mind némák maradnak, pillanatig zavarba jöttek, de torokköszörülés után beszélni kezdtek. A Standard Oil több százmilliós értékéről, a kis olajcégek életképtelenségéről, és a mentőövről, amit a nagy Standar nyújt a kis olajvállatoknak. Pennsylvániában már csak a Miller (fáradtságot sem vette, hogy pontosan nevezze meg) olajfinomítója nem olvadt be a hatalmas Standardba. Nagyszerű ajánlattal érkeztek, remélik gyors és sikeres üzletet köthetnek. Wlliam remegő szájszéllel hallgatta őket. Hallotta Eisner megfontolt szavait, ahogy beszélt a Sherman féle trösztellenes törvényről, és látta a cinikus mosolyt is annak a kettőnek az arcán.
-Ez a mi gondunk Eisner úr – a hórihorgas magához ragadta a szót – Mi szabadon vásárolhatjuk az olajat és mindig gondunk lesz arra, hogy többet ígérjünk érte, mint önök. Az önök néhány kútja csak a csendes végkimúláshoz elegendő. Leáll a finomítójuk olaj híjján.
Nyilt fenyegetés és zsarolás, gondolta Ed, de igazuk van. Van ebben gyakorlatuk, hiszen így tették tönkre az Empire finomítót, és számos kisebb olajcéget.
-Még ha megmaradnak ezzel a pár kúttal, akkor is komoly gondjaik lesznek a szállítással. Gondoljanak a Pennsylvania Railwayre. Ki hitte volna, hogy egy ilyen patinás vasúttársaság sötét csődbe jut. Pedig Rockefeller úrban megvolt a segítő szándék.
Ezt a segítőszándékot még Rédey is ismerte, az újságok sokat írtak a szennyes összefonódásokról, a munkások elbocsátásáról, a lázongásről. A fenyegetőzés ilyen formáját már Rédey sem hallgathatta szó nélkül.
-Uraim,- most ő is felvette a cinikus mosolyt - az Osztrák-Magyar Monarchia washingtoni nagykövete vagyok, ismerem az általános ellenérzést az amerikaiak körében a Standard Oillal szemben. Európában nagyon rossz fényt vetne az érdekeltségeikre, ha ott is híre menne az erőszakos beolvasztásoknak. Amennyire tájékozott vagyok, Oroszország hasonló okok miatt adta a bakui olajmezőket a Rotschild családnak Rockefeller úr helyett. Ez igencsak fájó pont lehet. Egy európai ellenérzés a Standarrel szemben komoly gazdasági hátrányt jelenthetne.
Ha fenyegetőzés, akkor legyen fenyegetés csak éppen elegánsan, gondolta.
-Megnyugtathatom nagykövet úr, hogy cégünk annyira stabil, hogy nem nagyon tudja egy kis piaci átrendeződés megingatni - A köpcös, aki eddig hallgatott, most magához ragadta a szót – A vasúti szállítást részben kiváltjuk a csővezetékek fektetésével.
Rédey a mondandója ellenére észrevette a szemében a zavart. Rockefeller úr nem volt boldog annakidején a bakui üzlet kútba esése miatt, és a vasúti botrányt is szívesen elkerülte volna.
-A North-West Railway igazgató tanácsának az elnöke vagyok – szolalt meg lassan Eisner – és nem fogunk olyan hibába esni, mint a Pennsylvania Rail. Elképzelhető, hogy Michiganen keresztül egy csepp olajat sem tud majd szállítani a Standard, ha az erőszakos bekebelezési politikája itt is megmarad. A csővezetékekhez Michiganben szintén nehéz lesz földet vásárolni, nem beszélve arról, hogy eltörhet az a cső valahol, és nemcsak egyszer, elfolyhat az olaj, el sem jut el a finomítójukba.
Csend telepedett a tárgyalókra. Ami soha nem fordult még elő a két ügynökkel, most megfenyegették őket. Összezavarodtak. Félni a hátuk mögött álló sok százmillió dollár miatt nem féltek, csak ez a tárgyalás nem úgy folyt, ahogy számtalan más helyen. A fuldoklóknak végül Rosztovszkij a bankár dobott mentőövet.
-Uraim, bankom a FBB, amely már Washingtonban is rendelkezik fiókkal kitűnő pénzügyi és személyes kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Ahogy a Rotschild családnak segítettünk, úgy minden tisztességes cég gazdasági ambícióit támogatjuk. A Müller féle olajcég mögött, ha nem is dollár százmilliók, de tőkeerős bank áll az FBB. Ennek érdeke, és ezért mindent el is fog követni, hogy ez az olajcég a továbbiakban is önállóan működjön. Szeretném, ha erről tájékoztatnák Rockefeller urat. Ő ennek át fogja érezni a jelentőségét.
Tiszta beszéd volt, ami megadta a két ügynöknek a tisztességes visszavonulás lehetőségét. Ian már elindult velük a New Yorki vonathoz, de a szobában még senki nem szólalt meg. A csend a pillanatnyi megkönnyebbülés csendje volt.
A Rockefeller rezidencia bő félórás kocsi útra volt New Yorkon kívül. A Standar Oil tulajdonosa kocsit küldött eléjük a pályaudvarra. A hatalmas birtok és a csupa márvány palota elkápráztatta őket, de mindannyian tudták, hogy ez is volt a célja a birtok tulajdonosának. Sikeresen visszaverték az ügynökök sablonos vételi agresszióját, de Rockefeller nem nyugodott. Eisner, a fárasztó út után hazautazott Michiganbe.
-Tudtok mindent –nyugtatta társait - -Bátran megmondhatjátok John D.-nek, hogy sem csővezetéket nem fog fektetni, sem egy csepp olajat nem szállít Michiganbe és a szomszédos államokba. Nagy kerülővel vasúton megteheti, de akkor a Eédey-Müller Co. finomítójának termékei sokkal olcsóbbak lesznek a North-West Rail tartályaiban.
Rédey, William és Jevgenyij Rosztovszkij körbetekintett a hatalmas, szépen ápolt birtokon. A távoli golfpályáról kocsi érkezett, és hamarosan szembeálltak John D. Rokefellerrel, akinek múmiaszerű arca sok érzelmet nem árult el. Fázósan összedörzsölte a kezét, és betessékelte őket a meleg házbelsőbe. Az inas elvette Rosztovszkij prémsapkáját, lesegítette a kabátokat. Rockefeller csak cipőt váltott, mentegetőzött golf ruhája miatt és whiszkivel, szivarral kínálta látogatóit. Maga, felhajtotta a magas pohárba töltött zavaros italát.
-Uraim, - krákogott kicsit, a kinti hideg levegő miatt – köszönöm, hogy elfogadták a meghívásomat és remélem mindannyiunk számára megfelelő megoldást fogunk találni. Legyen jó a Standard Oilnak és kedvező a Müller&Rédey finomító társaságnak is. Ez az üzleti elvem. Így tartom tisztességesnek.
Mielőtt William felcsattanhatott volna, Rédey észrevétlenül megérintette a karját. Maga inkább keserűen mosolygott. A Standar Oli , vagy éppen Rockefeller, és a tisztesség! Rockefeller lárvaarca nem árulkodott arról, hogy mit forgat a fejében. Ezt az embert a két kiküldött ügynökének a beszámolója sem ingathatta meg, még ha szóról szóra mondták is el a hallottakat. Valamiért mégis idehívta őket a milliárdos, valami megingathatta határtalan önbizalmát, és elbizonytalaníthatta a mindenen és mindenkin átgázoló erőszakosságában. Az ital igazán jól esett a decemberi csípős hideg után, egyben alkalmat adott arra is, hogy ők Rockefellert, az pedig mindhármukat tanulmányozhassa. Rédey apró bizonytalanságot érzett a viselkedésében. Talán a sok korábbi támadás, talán az elnökválasztás eredménye tette, de ez a megingathatatlan, a töméntelen pénz miatt sérthetetlenségében bízó ember most mégis azt sugallta mindhármuknak, hogy sikeresen tárgyalhatnak, mert sebezhető. Ez az érzés és a széles ablakokon beáradó napfény bizakodóvá tette őket. A nagy dolgozószoba mahagóni bútorai, a polcokon makulátlan glédában álló könyvek arany gerincei nemhogy elbizonytalanították volna őket dölyfös gazdagságukkal, hanem nyugalmat adtak, így minden idegszálukkal Rockefellert figyelték.
-Gazdaságosabban, sikeresen tudna működni a finomítójuk a Standard Oil részeként. Amerika legtőkeerősebb vállalata az enyém. Csak a javukat akarom. Néha úgy érzem, a Mindenható azzal bízott meg, hogy segítsem itt a Földön embertársimat. Mint tudják, kórházakat építtetek, hatalmas adományokkal segítem Amerikát egyre feljebb-feljebb, hogy a világ legnagyobb nemzete legyen, ahol mindenki jól élhet, ha dolgozik.-
Rédeynek, aki alaposan tanulmányozta a Rockefeller birodalmat és annak működését, lett volna megjegyzése az elmondottakhoz, de biztosan tudta, hogy Rockefeller sem felejtette a „fűtőházi lázadás” számos hallottját, a kereső nélkül maradt családokat, és ha közvetlenül nem is, de érezhette azt a gyűlöletet, ami Amerika szerte övezte. Tudta azt is, hogy mindez lepereg róla, de elképzelhetetlennek tartotta, hogy nem hagyott benne nyomot. Rosztovszkij viszont érezte, hogy ilyen sebeket John D. Rockefeller nem hordoz. Érzelmekre nem lehet hivatkozni a tárgyalás során.
-Roosevelt, megválasztott elnök úr legalább olyan eltökélt az erőszakos trösztösítéssel kapcsolatban, amilyen Lincoln volt a rabszolgaság intézményével. Meggyőződését hangoztatta beszédeiben, hogy fel kell darabolni a trösztöket. Ha egy kis cég életképes, rugalmasabb is mint a nehezen mozduló óriások. A Rédey-Müller Co. szép példája ennek. Biztos banki háttér, komoly szakmai erő áll mögötte. A Standard Oil hatalmas tőkéjéhez képest pedig az évi százezer dollárnyi forgalmával nem számítana nagy falatnak.
-Engem nem a pénz érdekel Uraim – vágott közbe Rockefeller- én precedenst nem akarok!
-A precedens- Rosztovszkij megvakarta szakállát – furcsa jelenség. Árthat is használhat is. A mi esetünkben el fogja dönteni Roosevelt elnök törvényalkotása, hogy árthat, vagy használhat-e önnek a Müllér Co. mint precedens.
Roosevelt csengetett és az inasa még egy pohár zavaros italt hozott neki, és újra töltötte a whiszkis poharakat is. Williamnak még az első is érintetlen volt. Rockefeller lassan kortyolta italát, és Rosztovszkij felé fordult.
-Úgy tájékoztattak, hogy Oroszországi kapcsolata megmaradtak a távozása után is- nézett rá kutatóan.
William és Rédey egymásra néztek. Semmi érdemi döntés nem született a Standar Oillal, de Rockefeller hirtelen más irányú érdeklődése némi reménykedéssel töltötte el őket. Nem zárták le a tárgyalást, de nem is folytatták tovább egymás meggyőzését. Bár Rockefellernél meggyőzésről nem nagyon lehetett beszélni. Ő mindent akart, olajat, acélt, szállodát, bányát. Az egész Földet. Amíg valami a másé volt, amíg valakinek volt bármilye is, ő nem nyugodott. Így látta Rédey és ezért nem osztotta azt az optimizmust, amit leolvasott a fia arcáról. Egy pillanatra sem szabad lazítani, a figyelem mindig legyen a legkoncentráltabb. Az az összeaszott, vénnek tűnő arc nagyon is csavaros észt, zsarnoki gondolatokat takargat. Mindenesetre jó jel, hogy a Rédey –Müller Co. finomító üzletet nem erőltette.
-Kisütött a nap – Rockefeller felderült- mit szólnának egy kis kötetlen sétához?
Ellentmondani nem akartak, de úgy érezték a házigazda nem számol a decemberi hideggel. Rédey sejtette, hogy a fagyos kerti séta csak egy célt szolgál, hogy házigazdájuk kettesben beszélgethessen a bankárral. Jól sejtette, hogy még mindig nem heverte ki azt a csapást, amit a Rotschildok mértek rá a bakui olajmezők elhalászásával. Gondolatai most máshol jártak. A világ számos részén kerestek olajat, de az orosz olajból való részesedés fontos volt a Standard Oilnak. Úgy is, mint precedens.
Rédey és William kicsit lemaradt, hagyta, hogy a parókás Rockefeller és a dús üstökű Rosztovszkij az orosz olajmezőkről beszélgessen. William tekintetét érezte az arcán, amiben benne volt a kérdés „ mit gondolsz?” Rédey halványan rámosolygott, és visszasúgta:”Jó úton vagyunk, de meg nem nyugodhatunk”. A decemberi szél megtalálta ruházatuk minden apró rését. Rosztovszkij ettől metszőbb hideghez szokott, de Rockefeller visszazökkent a valóba. Megfordult, hogy visszatérjenek a kastélyba. Rédey látta, milyen figyelemmel hallgatta Jevgenyijt, néha lehunyt szemmel aprókat bólintott. Valamiben megegyeztek, ami Rockefellernek fontos. A nap folyamán először érezte úgy, hogy ezt a kőkemény, zsarnokot sikerült meggyőzni, ha le nem is.
-
Theodor Roosevelt elnöki beiktatása első percétől szeretett volna megszabadulni nyomasztó terhétől, fő választási ígéretétől. A teljes kormány adminisztráció az új, hatásos tröszt ellenes törvényen dolgozott. Tudta, hogy a Rockefeller kezében koncentrálódott hatalmas tőke politikai hatalmat is ad, vagy legalábbis megkötheti a kezét az ő elnöki tevékenységének is. Vérbeli politikusként azt is tudta, hogy számos jogi csűrés-csavarás után nincs az a törvény, amit ki ne lehetne játszani. Rockefeller pedig az az ember, aki mindent elkövet, hogy a birodalmát, amit vérrel, bűnnel, holttesteken át létrehozott valamilyen módon egyben is tartsa. Ha az új, tröszt ellenes törvény Rockefellernél csak részben éri el a célját, akkor is jó jelzés a Morganeknek, Carnegieknek, hogy legalább a látszatra adjanak. A törvény kihirdetése után máris érezni lehetett a megkönnyebbülést az emberekben, és apró zavart az érintett milliárdosokban. Roosevelt nyugodt volt, úgy érezte, hogy az események kedvező fordulatot vettek, és ez az ő hosszútávú céljait is jól szolgálják.
A törvény megjelenése utáni felszabadultság, a reménykedő mosoly William és Ed arcán azt jelezte Rédeynek, hogy nagy aggodalomtól szabadultak meg. Tudta, hogy csak a következő hónapok eseményei oszlathatják el a félelmet teljesen. Rockefeller fekete, fenyegető felhőként tornyosult a Müller Finomító fölé, de mint a sötét felhő, amikor felszakadozik úgy gyengült az aggasztó árnyék is felettük. A Standard Oil, a törvény látszólagos betartásával feldarabolódott, de Rockefeller továbbra is egységként, és vaskézzel irányította a Broadwayról. Józan megfontolásokból már nem Pennsylvánia volt a fő játéktere. Ez újabb mély lélegzetvételt jelentett a Müller Olajfinomítónak. New Jerseyben, a megvásárolt törvényhozók, sokkal engedékenyebbek voltak a hatalmas Standard Oillal szemben, mint a Pennsylvániaiak.
Eisner már nehezen mozdult ki a birodalmából, de a Standard vérlázító ügynökei miatt minden energiáját Rédey-Müller Co.olajérdekeltségének a kiterjesztésére fordította. A szállításban érdekelteken kívül, csak az olajfinomítójukban, közel harminc ember dolgozott. Tudta, hogy Stand Oil szerű méreteket soha nem érnek el, de megnyugtatta az a tény, hogy a jól irányított kis cég kiemelkedő bevételt biztosított Willnek. Arra azért jutott az erejéből, hogy meglátogassa az öreg Müllert, akit Gréta oly odaadóan ápolt otthon. Nem volt semmi betegsége, csak éppen az ereje hagyta el. A sok évtizedes munka a szívós serfőzőből sovány, apró emberkét koptatott, aki azért még hetente egyszer, gurulós székében belátogatott a főzdébe. Meggyőződött, hogy semmiben sem tértek el az ő módszerétől, érdeklődött a termelés nagyságáról. A nagy tavak vidékén, az északi államokban a jól tárolható, kiváló minőségű Müller sört csapolták. Pennsylvániában, New York, Washington is szintén nagy fogyasztók voltak. William jól dolgozott, de az olajbevételek már messze túlszárnyalták a sörből eredőt. Még Gregg Kelly is szívesebben iszogatta a szomszéd sörét, mint a maga főzte wiszkit .
Jevgenyij Rosztovszkijt még mindig fájdalmasan szúrta a lányszöktetés tüskéje, de vérbeli üzletemberként elismeréssel adózott Will Müller pénzügyi tehetségének. Örült a józanságának is, mert így Emily, a gyermekvárás utolsó két hónapját anyja mellett tölthette a domboldali nagy házukban. Williammel, a gyakori látogatása alkalmából sokat beszélgettek. Rosztovszkij hathatós közreműködésével a Szandard Oil kutatási engedélyt kapott Oroszország Fekete tengeri területén. Rosztovszkij kis bankja, részben a Standard Oilnak köszönhetően is egyre meghatározóbb lett nemcsak Pennsylvániában.
Nem lehet azt mondani, hogy Ed Flaherty nem örült a sikereknek, de ismerni kellett, ahhoz, hogy megértsék. Will pedig ismerte is, meg is értette. Szívesen küldte Detroitba, hogy a Ford autógyár építkezéseit ellenőrizze. Will felhatalmazása további pénzbefektetésre is lehetőséget biztosított. Fordnak erre is égetően szüksége volt, így Ed meleg fogadtatásban részesült.
-Európa már kicsit előrébb tart,- tárta szét a karját Ford – de biztosíthatom, hogy hamarosan eléjük kerülünk. Vannak terveim a gyártást illetően is. Amint tető alá kerülnek az üzemcsarnokok kezdjük a gyártást.
-Lesz az automobilra kereslet? Megfizethető lesz? – Ed óriási csodának tartotta az önjáró autót, így nem az aggodalom csendült ki a szavaiból.
-Már megrendelés is van – nevetett fel Ford – olyan autót, olyan áron szeretnék, amit sokan megvásárolnak.
-Én is?
-Nem kell nélkülöznie hozzá –Ford újra elmosolyodott – megfizethető ára lesz már egy év múlva, és még így is tisztességes a profit.
Ed, végigaludta a vonaton az egész éjszakát, örült, hogy Ian vára az állomáson. Meleg még nem volt, de a duzzadó gyümölcsrügyek a fákon már a jó idő előhírnökei volta. Ed pedig büszkén feszített Ian mellett. Mint Midasz király, gondolta mosolyogva, amihez nyúlok arannyá változik. Kíváncsi vagyok mit fog szólni Will? Ötletek hemzsegtek az agyában, és mindig kellett neki a környezete elismerése, mert mindig ösztönösen cselekedett és maga sem tudta helyesen, vagy éppen végzetesen.
William csak késő este ért vissza a Emilytől, de ez sem volt akadálya, hogy egy frissen felbontott sör mellett hajnalig ünnepeljék a sikerüket. Ed hirtelen a homlokára csapott.
-Drága Főnök – csapta az asztalra sörös korsóját, hogy kevés ki is loccsant – azt hiszem itt lenne az ideje, hogy azt a nagyon drága svájci chronographot a karomra csatolhassam.
-Ed- nevetett Will – mind a két karodra megérdemelnél egyet-egyet. Odázzuk ezt el. Mit szólnál, ha a cégünk egy Ford automobilt vásárolna neked a chronograph helyett?
Ed mozdulni sem tudott csak nézett lassan könnyesedő szemmel Williamra. Lassan felemelkedett és átölelte.
-Tudod –vallomásnak hangzott – én nem is utazni szeretnék azzal az autóval, hanem szétszedni, mert tudom, hogy mindent lehet még jobban csinálni. Aztán mi is csinálhatunk egy autógyárat.
Ezen már mindketten felszabadultan kacagtak.
Ha Pennsylvániában még csak rügyeztek, Richmondban már dúsan virágoztak a gyümölcsfák. Az ifjú Rédey odadobta a gyeplőt a szolgának, szélesen nevetve intett apjának és anyjának, és ment a kert végi kis kápolnához, ahonnan Aliciát félig átölelve tért vissza. Nagyapja néhány évvel ezelőtti halála megtörte a nagyon érzékeny korban lévő fiatalembert. Akár Alicia, ő is mindennap ellátogatott McDermott nagyapa sírjához a kis kápolnába. Rédey csak most sajnálta, hogy nem töltött sem vele, és Elizával sem elég időt, szolgálati munkája miatt. Alicia nehezen látta már el a birtok körüli tennivalókat, és Rédey meg volt győződve, hogy az ifjú Pault nem tudja elcsábítani innen sem Washington, sem New York. A szíve sem engedné, mert a Cartwright birtok szeleburdi kis csitrijével Mary Cartwrighttal jegyben járt. Pár hét és esküvő, külösen azért, mert Lisa szerint útban van már az itteni unoka. Széthull körülöttem a világ, gondolta Rédey, sem öregnek, sem betegnek nem érzem magam, csak nem vagyok egyben. Mintha a ringlispilen szállna oldalra az ember, kering, pedig az én koromban már ezt szeretném, ha szorosabban lennénk egymás közelében. Elizát elkapta egy Kaliformiai forgószél, a dús göndör szőke hajú Abe O’Hara személyében. Ezer mérföldre innen élnek és még sem a kis Frank, sem pedig Sam unokámat nem láttam. Lisa mindenről beszámolt, de én is fel akarom emelni én is meg akarom ölelni őket. Átölelve tartani Elizát, Abet, lovagoltatni a kis legénykéket. talán majd most itt megnyugszom, ha tényleg ide is megérkezik a kis unoka. Liza női szemét nem lehet becsapni.
Hálát adott a sorsnak, hogy az a postahajó elsüllyedt. Így fél év múlva jutott csak el a hír, hogy édesanyja hirtelen halála után apja is elhunyt. Nem akart már ő sem tovább élni, írta az öccse.
Nagy tervei voltak. Willt is, Lisát is az unokákkal együtt szerette volna még egyszer elvinni haza, Magyarországra. Kimenni a sírokhoz, végigjárni a kastélyt, Bécs utcait, aztán visszaadni a nagyköveti megbízatást és visszatérni ide, ahol élete nagy részét leélte. Ahol sokszorosan boldog volt, ahol szívós munkával, kalandokkal telt az élete, ahol alkothatott valami maradandót. Ahol majd megnyugodhat. A jövőt nem firtatta, neki már nem olyan távoli. Egyben biztos volt, hogy nyughatatlan vére felbukkan majd egy későbbi heves vérű fiúban, vagy lányban, valamelyik unokában az egyre sokasodók közül, aki a lelkesítő sikerek, a megrázó vereségek, a száműzetés, a hazatalálás göröngyös útját ugyanúgy végig fogja járni, ahogy ő is tette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése