Bess, az ifjú anya és az újszülött minden pillanatát boldoggá és könnyűvé tette. Lisa nem tudott elég hálás lenni neki. Szinte észre sem vette az első hetek kellemetlenségeit, már csak azt látta milyen boldog, mosolygós a kisfia, és milyen gyorsan felépült maga is a sok kínból.
Szerette volna lassítani az időt, de a hetek, és hónapok fájdalmasan gyorsan repültek. Az eddig szinte mindig csukott babaszemek már kutatón néztek körbe, és egyszer csak észrevette a csiklandozás után a szemérmes mosolyt is kisfia arcán. Rédey felkérést kapott a Richmondi erőd tervezésére, újjáépítésére. Merseyre maradt az itteni, kis, húszhektáros birtok minden gondja-baja. Lisa sajnálta, hogy férjét annyira leköti az új munka, hogy szinte csak este találkoznak.
A kisfiú, Rédey családi hagyományainak megfelelően a Paul keresztnevet kapta. Paul Rédey juniort a neve még igazán nem érdekelte. Lisa emlője, a ránevető apa és anya volt az az univerzum amiben jól érezte magát. És persze Bess, akinek meleg puha testéhez olyan jó volt hozzásimulni, és akinek vaskos karja a védelmet nyújtotta, és akinek olyan jól esett belekapaszkodni a fülébe az ő rózsaszín újaival.
Rédey grófnő levelei az utóbbi évben szomorkásak voltak, betegséget említett és nagyon vágyott fia viszontlátására. Mindent megváltoztatott a kis Paul születése, most inkább a hazatérés sürgetése csendült ki a soraiból.
A gyermek első féléve észrevétlenül elszállt. Az újabb, hazatérést sürgető levelekről Lisa csak annyit kérdezett:
– Ugye csak látogatás?
– Igen, csak bemutatlak az én szüleimnek is.
Rédeynek sem volt kétsége, hogy csupán látogatóba tér haza. Az amerikai két-három évtized gyökeresen megváltoztatta azt a fiatalembert, akinek el kellett menekülni a hazájából. Sosem gondolt rá, de mostanra tudatosult benne, hogy a világ leghatalmasabb országában él, míg a hazája továbbra is csak gyarmat. Itt a szabadság, a demokrácia lenyűgözte, a hazai viszonyokra viszolyogva gondolt. Az ideérkező fiatalembert gyökeresen megváltoztatta ez az ország. Úgy érezte inkább idetartozik, mint a szülőföldjéhez, ideköti a szerelem, a boldogság, és erre elmosolyodott, de mostanra már idekötik a saját birtokai is.
– Jövő tavasszal hazamegyünk –egyezett meg Lisával – néhány szép nyári hónapot akarok neked ajándékozni. Meglátod, vissza fogsz vágyni!
– Nem, nem és nem – Lisa apja konokan, megingathatatlanul beszélt – az unokámat nem tehetjük ki annak a viszontagságos útnak. Itt marad. Még attól is félek, hogy meggondolnátok magatokat és maradnátok, ha a kis Paul is ott lenne.
Rédeynek azonban volt még egy régóta dédelgetett terve. Nagyon szerette volna, ha Mersey elmenne a Pennsylvániai birtokra, és kézbe venné az ottani ügyeket. A MacDermott ültetvény szépen megvan az apa irányítása alatt, de a Border City birtokot elhanyagolta, és szerette volna erős és jó kezekben tudni. Mersey pedig ilyen ember volt. Értette a dolgát, elfogadták az emberei, és megbízható volt. Tudta jól, hogy a mogorva Gregg Kellyt is le fogja tudni szerelni. Kell egy főnök, aki mindent átlát, és ennek megfelelően cselekszik. Márpedig Mersey Pista igazán alkalmas vezetőnek. Mary Kelly levelei kicsit szomorkásakká váltak, betegséget emlegetett. A magyarországi hazautazásuk előtt három hónappal ők ketten megérkeztek Border Citybe. Nem ismert rá a poros kisvárosra. A fellelt olaj és az azt kísérő gazdagság egészen átformálta. Kőházak, három bank, kövezett utcák, ékszerbolt és jól öltözött emberek hömpölyögtek még a mellékutcában is.
– Látod –bökte oldalba Merseyt – nem fog fájni a szíved Richmond után. Igazi nagyváros és mindent megtalálsz itt.
Ian várta őket az állomáson, ami mostanra nemzeti színekkel feldíszített kétszintes épület lett. Hol van már a gazzal benőtt két pár sín hol a rozoga fabódé állomásépület, amire még emlékezett. Border City házai példás sorokban álltak. A kovácsműhely helyén csillogó kirakatú üzlet vonzotta a tekintetet. A saras fő utcát fényes fekete kövek borították, ha néha kilátszottak a sok hintó és kocsi kereke alól. Néhány év alatt nagyvárossá vált a poros vasúti végpont. A sínek most elvesztek a messze távolban. A mozdonyok vízvevő kútjának rozsdás vascsövét is csillogó acélra cserélték. Megváltozott a világ, annak ellenére, hogy Délen még nem érezte ezt a változást.
– Isten hozta Gazda – nagy tett volt ez a három szó is a hallgatag Iantól. Mary Kelly nagy kosárban finomságokat készített, Gregg pedig egy fényesre tisztogatott ezüst üvegben Wiszkit hozott.
– Jól működik ez a birtok – emelte koccintásra poharát Mersey – kellek én ide?
– Biztos vagyok abban, hogy gazdaságosabban is működhetne, ha lenne igazi, gondos gazdája. Remélem, te vállalod!
A holland birtokának távoli sarkában a kőfejtő fehér foltja előtt új ház magasodott.
– A másik szomszédom birtokán olajért is furkáltak, de nem találtak. Gregg Kelly szerint magasabban kellett volna keresgélni. Ki tudja, hátha nálunk is találunk!
Mersey a távolba tekintett. Felmérte a birtokot és elégedett volt. Változatos, vonzó táj, alant a folyóval, az is jól kihasználható lesz. A szomszédos birtoktól csálé kerítés választotta el. Ha azt is meg lehetne venni, gondolta, virágzó nagybirtokot igazgathatnék.
– Kié a szomszédos birtok ?- fordult Gregghez.
– Avvalami németé vót – legyintett Gregg – de jókor, jó pízért adták el a banknak. A bank meg hál’Istennek jó megjárta. Aszitték olaj lesz ott is, oszt csak a pízt ölték bele, olajat meg nem leltek.
– Lehet, hogy még mindig a banké? Olyan elhagyatottnak néz ki.
– Ammá nem a banké. Valami eszetlen megvette, oszt még néha emberek gyünnek, és rendbe teszik. Senki nem tudja kié, meg, hogy mit akar vele.
Utána kell nézni, jegyezte fel agyában. Lehet, hogy olcsón megszerezhető, és szép nagy értékes terület az is. A föld egyre nagyobb érték lesz, főleg, hogy itt a folyó, az olaj.
– Min töröd a fejed? – Rédey visszatért a lovaktól.
– A szomszéd birtokon. Utána kellene nézni kié! Ha van pénzed, érdemes lenne megvenni, mert egy év múlva a dupláját érné.
– Hazafelé bemegyek a földhivatalba, megérdeklődöm kié, mit tehetünk. Nekem is kedvem lenne megvásárolni.
– Tudod, most, hogy vége a háborúnak, az ilyen földek óriási kincset fognak érni. Nem úgy, mint mikor idejöttünk, hogy szinte ingyen kaphatott az ember félországnyi birtokot,
Mikor idejöttünk? Rédey szinte beleszédült mi minden történt vele mióta ideérkezett. A füstös kovácsműhelyre gondolt, amiből nagyáruház lett, a poros utcák Border Cityben melyekből a sugárutak. A szállodák csillogó portálja, a kétemeletes lakóházak hatalmas üvegtáblái. Mind mind a változást, a gazdagodást sugározták. Van még két napja, felkeresi Bándi Karcsit, Bradley tábornokot. Az utóbbi időben ritkultak a levélváltások Bándival, azokból is inkább szomorúságot érzett kicsendülni. Látni akarta Saraht, a fiukat, enni Sally csodás pástétomából. De mindenekelőtt beszélni Mary Keellyvel, kérdezni Gretaról, akinek emléke halványult, de a fájdalom a szívében nem.
Washingtonig a vonaton végig gondolta az eltelt két napot. Úgy érezte Mersey jól megtalálta a hangot Greggel, Iannel, és ez megnyugtatta. A fecsegő Gregg és a hallgatag Ian sokat segíthettek neki, de pokollá is tehették volna az életét. Mary Kellytől nem tudott meg sok újat, bár az volt az érzése, hogy az asszony valamit elhallgat, valamit nem akar elmondani.
Bándi megkapta a táviratát és kocsival várta az állomáson. Ahogy átölelték egymást Bándi reakciójából úgy érezte, hogy nagyon vágyott erre a találkozásra, mintha menekült volna ebbe a baráti ölelésbe.
– Hallottam azért rólad – Rédey rámosolygott – híres festő lettél. Látni akarom azokat az alkotásokat, ha már megvásárolni nem is tudom. Komoly árakról cikkeznek az újságok.
– Neked csak ajándékba adok úgyis. A cikkek pedig túloznak. Van sok megrendelésem és szépen kelnek a képek.
– Sarah, és az ő csodás reggelijei?
Bándi elkomorult, félelmet látott az arcán.
– Sarah betegeskedik.
– Ugye nem komoly a baj?
– Az orvosok sem tudják. Gyenge és emiatt szomorú, mert nem tud olyan tevékeny lenni, mint korábban.
– Egy kis levegőváltozás nem segítene? Emlékszem milyen boldog volt, amikor a birtokomra jöttetek. Gyertek el most Richmondba! Nézd meg a kisfiamat, talán még a festéshez is kapsz ihletett. Lisa nagyon örülne, ha újra találkoznának.
Bándi elgondolkozott. Nem volt orvos, de ha már semmi bajt nem találnak a drága Sarahnál, akkor tényleg csak valami kedélybetegség lehet. Igaza lehet Rédeynek. Meg kellene próbálni kimozdulni a zajos, piszkos városból.
Ez a zajos város Rédey minden érzékét felcsigázta. Látta itt is a változást, emlékezett merre rótta az utcát a Capitolium felé, melynek parkjában már nem legeltek többé a tehenek. A polgárháború izgalmait idézte fel újra ittléte. Mozgalmas idők voltak, szinte visszavágyott abba az időbe.
Sarahn nem látszott betegség, csak valami mélabú. Őrizte karcsú alakját, szemben a férjével, akin a finom ételek már nagyobb nyomot hagytak.
– Drága Sarah! – átadta Lisa ajándékát – Szeretném, ha személyesen adhatta volna át ezt Lisa, de bízom benne, hogy rövidesen találkoznak nálunk!
Sarah arca felderült, minden lépcsőfokot nagyon lassan vettek, mert mire felértek a nappaliba már mindent akart tudni arról a Délről. Úgy vette észre, hogy érkezése kicserélte az asszonyt. Csillogó szemmel tálalta fel az ebédet, és nem szűnt meg kérdezősködni. Néha mosolyogva rávillant a tekintete Bándira, vagy a kisfiára. Rédey tudta mit kell tennie.
– Sarah, meg kell ígérnie, hogy nagyon gyorsan meglátogatja Lisát, és nemcsak egy napra. El sem engednénk. Ugye elfogadja a meghívásomat!
Ahogy az arca kipirult, ahogy beszéde felgyorsult, Rédeynek egyre inkább meggyőződése lett, hogy igaza volt. A bezártság, a monoton asszonyi élet kedélybeteggé tette ezt a nyílt szellemű, tevékeny asszonyt.
– Jobb vagy mint bármelyik drága doktor – karolta át Bándi a búcsúzásnál – szinte kicserélték az én édes feleségem. Már most folyik a készülődés az útra, én pedig kisöpröm a doktorokat, és a piluláikat.
Sally Balley és Bradley tábornok olyan örömmel fogadták, ami őt is meglepte. Ha Sally nem veti be minden erélyét, Bradley már nyergelt volna és mennek galambvadászatra a városon kívülre. Így viszont a tábornok elengedhetetlen szivarjából kellett elszívnia ebéd után, és hallgatni elégedetlenségét a mostani adminisztráció ügyetlenkedése, totális hozzá nem értése felett.
-Abe óta egyre csak lefelé megy minden – legyintett Bradley – Johnson megmaradt alelnöknek, nem tudott Abe örökébe lépni.
-Grant tábornok viszont jó választás volt- vágott közbe Rédey- igazi hős.
-Ulysses jól irányította a katonákat – újabb legyintés – de itt csupa rafinált tisztviselőt kellene igazgatnia. Mindegy, talán a második elnökségre már beletanult a tennivalókba.
Felidézték a polgárháborús történeteket, és Rédey egyre inkább úgy érezte, itt van otthon igazából. A birtok felüdítette, tevékenységre serkentette, Richmond a családi városa lett, megnyugtatta, biztonságot, boldogságot adott. Washington viszont kiteljesedést nyújtott. Munkáját nemcsak Bradley ismerte el, jól esett, amikor a régi munkatársak őszinte örömmel ölelgették. Szívesen élne itt Lisával és gyermekeikkel. Ez utóbbira Sally is nevetve célozgatott. Egyre erősödött a meggyőződése, hogy Washington a számára rendelt hely, ahol élni lehet, ahol ha gróf nem is, de sikeres ember lehet. Ron Bradleyvel való együttlét szórakoztatta, mert felidézte a régi magyarországi emlékeket. Az emberi hibákat, az elégedetlenséget, a mások lebecsülését, egy kis irigységet. Amit annyira magyar jellemnek érzett. Gondolatban már izgatottan készülődött haza és az amerikai és magyar gondolkodás közti hasonlóság megmosolyogtatta. A hazai diéta forrongásai, egymás becsmérlése, akadályoztatása vajon megszűnt-e mióta nem járt otthon? Bármennyire is szórakoztatta Bradley, nagyon örült, mikor a vonat kigördült a Bándi házaspár integetésével.
Az igazi boldogság azonban Lisával való találkozás, a kis Rédey karba vétele lett.
- Vendégeket hívtam – karolta át a feleségét – talán már nem lesznek a terhedre.
Lisa várakozásteljesen nézett a szemébe.
- Sarah Bándi és a családja.- Maga sem várta azt a kitörő örömet, amit Lisa arcán látott.
- Annyira boldoggá tesz ez a hír! Akartam mondani, hogy ne feledkezz el róluk. Az hogy jönnek, nekem nagyon fontos. Tudod, ők is a megmentőim, nemcsak te!
A csók is jól esett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése