Richmondban már a vasútállomáson zűrzavar fogadta őket. Hosszú útra induló főkötős asszonyok, fehér férfiak nagy csomagokkal, és a felszabadított rabszolgák tömege várta, hogy elindulhassanak New Yorkba, Pennsylvániába vagy az északi államokba. Tűt sem lehetett volna leejteni a vágányok mellett. Mersey vette észre a tömeg fölé magasodó fekete óriást, aki túlharsogva a tömeg zaját széles mosollyal kiáltozott.
– Miss Lisa, Miss Liza – lapát tenyereivel integetett a tömeg feje felett.
– Ez Ben, apám leghűségesebb embere. –Visszaintegetett, de a tömeg máris másfelé lódította.
Nem úgy van az, kitalálták Ben gondolatát, de a szájáról is leolvasható volt. Két karját kitárva, mint Mózes, szétválasztotta az embertengert és a két férfire tekintet nélkül óvón Lisa fölé hatalmasodott. Amint sikerült elhagyni a zsúfolt állomás épületet a nagy, behemót letérdelt Lisa lábaihoz- még így is alig volt alacsonyabb, mint a lány- és csókolta a kezeit.
– Milyen jó Önt Isten segítségével újra látni Miss Lisa!- összevont szemöldökkel nézte a lány mögé álló két férfit.
– Minden rendben Ben. Ők mentettek meg és hoztak haza.
– Köszönet önöknek is – Ben arca felderült és letérdelt a két férfi előtt is – Fog örülni Dermott Apa Papa.
Lisa nevetett és felültek a csodás négykerekű kocsira amit Ben hajtott. Veszett sebességgel cikázott a házak és járókelők között, míg csak ki nem értek egy fákkal szegélyezett árnyas nyílegyenes útra. Itt lassított, mert a távolban az út végén kirajzolódott egy hatalmas ház, vagy kastély. Fél mérföldről nézve is lenyűgöző látvány volt. Ben jól tudta milyen hatást gyakorol az idegenekre a fákkal sűrűn szegélyezett széles út és a végén csillogó fehér épület. Hamarosan látták is a mozgást, futkosást az épület körül. Rédey úgy vélte, a ház az erdélyi kastélyuk méretű volt, csak míg az egy nagy park közepén áll szilárd kőből építve, addig ez fából készült, díszes faragásokkal és hófehérre festették. Óriási teraszát finom. vékony, dúsan díszített vasoszlopok tartották. Ez az új divat, gondolta. A makulátlan falakban impozáns nagy ablakok, melyek alsó és felső részét színes minták díszítették. Maga a terasz, a vasoszlopaival finom, korlátjával, mély barna padlódeszkáival akkora lehetett, mint a kastélyuk bálterme. A bejárattól az ajtóig és körkörösen széles sugárban a földet vörös kővel hintették le, ami még inkább impozánssá tette és kiemelte a hatalmas a lakóházat. Hátul a konyhakert és –feltételezte- a távolban rabszolgák apró házikói álltak. A bejárati ajtóig fehér főkötős, keményített szoknyás afrikai nők és vékony csíkos, fekete nadrágos férfiak álltak sorfalat. Eltéveszthetetlen, hogy kik Lisa szülei. Miszter McDermott, Ben magasságú hófehér üstökű férfi, akiről nehéz volt elképzelni hogyan veszi fel izmoktól dagadó karjaira azt a fekete szalonkabátot, melyhez most egy sötét hajú, sötétbőrű kicsi asszony simul, fehér zsebkendőjét szinte el sem véve könnyező szemeitől. Rédey szemével intett Merseynek és hagyták Lisat leszállni a szülei oldalán, ők pedig a másik oldalon. Így már csak akkor értek a McDermott családhoz, mikor Lisa sírva ölelte át a szüleit.
– A megmentőm –mutatta be Rédeyt – és Mersey úr a barátja. Nélküle sem biztos, hogy hazajutottunk volna.
Lisa apjától kaptak egy-egy néma ölelést, kezet csókoltak Lisa anyjának, de ő is átölelte mindkettőjüket. Jól esett belépni a hűvös előtérbe. Lisát, édesanyja máris elragadta, ők hárman pedig leültek a hatalmas bőrfotelekbe, melyek közül egy is elég lett volna hármuknak. Rédey beszélt találkozásáról Lisával, a megmeneküléséről és milyen talpraesetten illeszkedett be Washingtonban. McDermott feszülten hallgatta, és ez a feszültség csak akkor oldódott fel, mikor megtudta, hogy Mersey a konföderáció harcosa volt. Hirtelen megnyílt, beszélt Richmond ostromáról, a bátor kitartásról. Szivarral kínálta Merseyt és italt töltött Réldeynek.—Ha ő nincs –Rédey átkarolta Mersey vállát - soha nem érünk haza.
Elmesélte kalandjukat Nick Carterrel a vasútállomáson.
– Ilyen katonáink vannak – kezet nyújtott Merseynek – köszönöm, fiam!
Az igazi fia is megjelent, de csak az egyik, ahogy Mersey már említett, mert a másik valóban elesett. A fiatal McDermott kicsit bicegett, a sérülése miatt, de széles mosollyal üdvözölte volt katonatársát.
– Ugye, te vagy akivel együtt védtük a Queen bástyát!?
– Emlékszel az utolsó éjszakára? - Mersey átölelte- Elvonultak a jenkik.
Hiába a rabszolga felszabadítás, hiába az Unio győzelme, gondolta Rédey, még mindig él a déli büszkeség, a rabszolga továbbra is az, és a déli uraságok semmit nem tanultak, semmit nem változtak.
Élvezettel nézte a patinás barna falon a hatalmas festményeket, melyek vadászjelenteket, mások az ősöket ábrázolták. Próbált inkább a háttérben maradni, de az ebédnél már tudta, hogy minden eldőlt. A mosolygós Bess többször végigmérte, Rédey még azt is észrevette, hogyan kacsint cinkosan Lisanak. Mikor pedig sokáig keresgélt, hogy a legszebb marhaszeletet válassza ki neki, már tudta, hogy nyílt titok a vonzalma Lisához. Hiányzott az a fajta szertartásosság az ebédnél, ami otthon jellemezte az ilyen étkezéseket. A hangulat különösen vidám volt, szinte mindannyiukra jutott egy felszolgáló. A rabszolgatartás itt ugyan soha nem fog véget érni, gondolta. A több napos vonatút után igazán pompás volt minden fogás. Néha összevillant a tekintetük Lisaval, mindketten elmosolyodtak és Rédeyt hatalmába kerítette a vágy. Megérezte, hogy itt aligha maradhatnak kettesben, aligha ölelheti át szerelmét. Lisa apját sikerült meggyőzni, hogy azt az ominózus 500 dollárt Merseynek adja, mert ő érdemli meg. Látszott valamiféle megkönnyebbülés McDermotton, hogy igazi hazafit, a konföderatio harcosát jutalmazhatja. Mersey pedig Rédeynek köszönte az ölébe hullott hatalmas vagyont.
– Kalifornia, Pali –ölelte át – az első boromból téged vendégellek meg!
– Gyere inkább a birtokomra Pennsylvániába! Jó hasznodat venném, akár még szőlőt is ültethetsz, van szép napos lejtő is.
– Te sem mész arra a birtokra – halkította le a hangját – itt maradsz te a feleséged szoknyája mellett, merthogy te már megtaláltad a jövendőbelidet.
– Akkor te legyél a gazdatisztem a birtokomon. Kedved szerint rendezkedhetsz be és termelhetsz. Én csak a tizedemért megyek majd-nevetett.
Vendégek voltak, családtagként bántak velük. Lassan ugyan Rédey lett a kiemelt vendég, Mersey pedig Lisa bátyjával kalandozta be a birtokot, lovagoltak, vadásztak. Steve Mersynek ez jobban is tetszett, mint az udvarházi élet. A birtok igazi nagybirtok volt. A legtávolabbi részén enyhe lejtéssel vadregényes kis völgybe futott le. A napos domboldalon szőlőkarók hosszú sora futott le a völgybe. Alant a sebesen futó kis folyó tóvá szelídült, és a dúsan termő szőlőültetvényt a napfény és vízpára tette különlegessé. Ennek a kis tónak köszönhető a termékeny, nagykiterjedésű gyapot ültetvény is.
Rédey is próbálta bejárni a birtokot Lisaval, igaz két szolga mindig kísérte őket az elemózsiás kosarakkal, vastag, gyapjútakarókkal, mégis úgy érezték, ketten vannak csak a világon. Néha a szomszéd birtokosok meghívásainak tettek eleget, de a hatalmas McDermott birtok miatt ezek a látogatások két-három naposra nyúltak. Még Ben homokfutójával is fél nap volt, míg kiértek a saját birtokukról.
Pár hét vendégeskedés után Rédey levelet írt anyjának, és egy viharos nap estén megkérte Lisa kezét Mr.McDermottól.
– Kisasszonykám, én olyan boldog vagyok – Bess szinte ugrándozott örömében, legalábbis minden porcikája rengett – boldogabb, mint ha én lennék a menyasszony. Jaj, már olyan izgatott vagyok, és olyan szép leszel menyasszonynak.
Bess izgalma a hír hallatára átragadt az egész birtokra. Mindenkinek volt egy ragyogó, büszke mosolya a grófra. A szolgák hadának, legfőképp MacDermott feleségének, Aliciának.
Azt gondolta, hogy McDermott, ez az óriás férfi a birtok mindenható vezetője, de most kiderült, hogy Alicia szinte a tekintetével vezényli a hatalmas személyzetet. Este sokáig égett a szobájában a fény, amíg a birtok szerződéseit, papírjait, számláit rendezte. Lisaban szerencsére felfedezte Alicia határozottságát, erejét, és apja szórakoztató vidámságát. Volt olyan reggeli, ahol Alicia hosszasan beszélgetett Rédeyvel, aki csak utóbb gondolt arra, hogy olyan volt ez mint egy kihallgatás. Ő szívesen mesélt magyarországi családjáról, birtokaikról, édesanyjáról, a politikai helyzetről. Gondolhatta volna, hogy a hazai viszonyok alig érthetőek Alicia számára, de meglepődött mennyire gyorsan és milyen mélységben látta át az ottani viszonyokat is. Jól érezte magát a család körében, valahogy messzinek tűnt már a grófság, a bálozások, a bécsi udvar. Amerikainak érezte magát, lelke mélyén még egy kis félelmet is érzett a hazatérés gondolatára. Ezt csak az az érzés oldotta, hogy egyre nagyobb vágyat érzett, hogy Lisat megmutathassa szüleinek, és azt a másfajta világot ott Magyarországon.
Amilyen messze került a szeretett hazától, édes szüleitől, olyan messzinek tűnt most a Pennsylvániai birtok, Border City, Bradly, de talán még a Bándi család is. Mary Kelly ritka leveleiben megnyugtatta, hogy a birtokra vigyáznak és mindannyiszor hálásan köszönte a gazdának, hogy ott élhetnek. Ha könnyen el is mosta korábbi életét a Lisa iránti szerelme, valamit nem sikerült kitörölni. A legváratlanabb időkben, miközben lovát vezették elé, vagy az itteni völgyben a dús forrásra pillantott, amikor hajnalban felriadt és Lisára gondolt, ilyenkor Gréta emléke oly fájón tört elő, hogy megzavarodott, pillanatokra ismét a birtokon érezte magát, lágy szőke hajának illatát is érezni vélte. Házassága Lisával szerencsére annyira elvarázsolta, hogy gondolatati csak ritkán tévedtek a távolba, de az emlékek minden megjelenése mindannyiszor érzékeny sebet ejtett a lelkén.
Lisával közösen apróbb átalakításokat végeztek az itteni saját birtokukon. Volt rabszolgáik szinte kivétel nélkül megmaradtak, ahogy Bess mondta
– Kisasszonykám, én téged soha el nem hagylak, én, melletted igazán szabadnak érzem magam.
Mersey Pista, aki kisnemesi családjában otthon már fiatalon megtanulta a birtokkal kapcsolatos teendőket, itt sem vallott szégyent. Néha éjszakába nyúló megbeszéléseket tartottak. Rédey csak kevés instrukciót adott, Mersey megoldotta a részleteket. Alicia, aki a birtok pénzügyeivel foglalkozott meglepve látta, hogy azon a területen már az első évben komolyabb bevételre tettek szert, mint a korábbi években. Mersey fáradtságot nem ismert. Kereskedőkkel tárgyalt, napokra elutazott, hogy utána előnyös kontraktusokkal térjen vissza. Lisa mindent megosztott bizalmasával, Besszel, és az embereik még keményebben dolgoztak. Rédey nem volt benne biztos, hogy nem Bess tudta-e meg előbb, hogy Lisa áldott állapotba került. Egyik reggel, egy korai kilovaglás után, mikor a nagy fehér teraszon reggeliztek, Lisa elé állt és Rédey két kezét forró melléhez érintette.
– Gyönyörű és igéző vagy – megcsókolta és ránevetett - és most rögtön visszaviszlek a hálószobába.
– Megvárod, amíg mondok valamit?
– Ne legyen hosszú!- elnevette magát és Lisa is titokzatosan mosolygott.
– Akkor marad az én titkom.
– Oszd meg velem is – leültette Lisat és töltött neki a narancsléből.
Lisa forgatta a kristálypoharat, tudta, hogy felcsigázta férje érdeklődését, de még feszítette a húrt. A csendet már nem bírta tovább és kipattant belőle:
– Gyermekünk lesz.
Rédey némán, mozdulatlanul ült, mint akibe a villám csapott. Tudta és talán várta is, hogy eljöjjön ez az idő. Lisa szavai most megkoszorúzták a szerelmes éjszakák boldogságát, de ő megnémult. Szerencsés az, akibe a természet belefojtja a szót, amikor nem tud mit mondani. Az előző csók íze még a száján, a meglepetés és boldogság mindent elsöprő hulláma még csak valahol félúton volt a füle és az agya között. Soha nem érzett büszkeség, és igen, fájdalom villant át rajta. Lisát nézte, akinek az arca egyre megtörtebb lett, és aki most zsebkendőjével letörölte a súlyos könnycseppet férje szeméről. Néma csókban olvadtak össze.
A nap folyamán és később is bárhogy próbálta felidézni ezt a jelenetet nem talált jobb választ Lisa halkan elsuttogott szavaira.
Gyermekem lesz! Az idő teljesen megbolondult, néha megvadult ménesként száguldottak az órák, napok, ő nem tudott lépést tartani velük, máskor pedig pörgette volna gyorsan tovább az óramutatókat, annyira türelmetlenné vált. Akár a kertész, aki minden percben fut és nézi kipattantak-e már a rügyek, kibújt-e a kis csíra földből. Fekete hajszálai között felbukkantak már az első őszek, ideje is volt már, hogy egy gyermeket kapjon ajándékként az élettől. Lisa és az ő gyermeke. A csodát mindennap ízlelgette, és bár az egész birtokot bejárta a hír, ő csak és kizárólag a magáénak érezte. Ez az érzés eltávolította a környezetétől, de csak azért, hogy egészen más dimenzióba kerüljön a szerelme Lisával.
Egy viharos éjszaka után az első kora tavaszi napsütéses reggel meghozta Rédey grófnak a kisfiát. A ház lázban égett, Alicia ki nem mozdult volna a lánya mellől, ahogy a doktort és a bábát sem engedte egy percre sem kimenni. Lisa méltósággal és a hozzá illő fegyelmezettséggel szülte meg kisfiát, akinek fekete haja, kék szeme szemernyi kétséget sem hagyott, hogy igenis az apjára fog hasonlítani. Rédey már csak a pólyában látta meg, és megnyugodva látta, milyen kerek, milyen egészséges kisfiút kapott. Lisához csak akkor engedték be, mikor a bába már mindent eltakarított és a fehér ágyban a csipkés vánkoson ott feküdt fáradtan, cserepes ajkakkal az édesanya. Lisa félig lehunyt szemei mögül mosolygott, átölelte férjét.
– Ugye milyen gyönyörű? Rád hasonlít.
– Fontos, hogy olyan okos és nemes legyen, mint az anyukája – Rédey végig simította Lisa csapzott haját, felemelte fáradt fejét és megcsókolta.
– Maradj még egy kicsit –kérlelte Lísa – most már hazamehetünk a te szüleidhez is, itt a trónörökös.
Szorosan tartották egymást.
– Most kikötöm, hogy az unokámat nem vihetik. Olyan hosszú fáradtságos útra nem engedem!
Aliciat észre sem vette Rédey. Fáradtan ült a szoba távoli sarkában, mintha ő szülte volna ezt a fiút. Valami igazság volt is benne, hiszen a szülés minden percét az ablakmélyedésre támaszkodva, gyötrődve töltötte. Alicia bátorította Lisát, míg Rédey legszívesebben a fájdalmakat is átvállalta volna tőle. Lisa anyja most fáradtan, de boldogan várakozott és a szívét átmelegítette, ahogy ez az idegen férfi ennyire szereti az ő leányát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése