Az Elnök szemmel láthatólag megkönnyebbült és izgatottan hallgatta Grant üzenetét.
– Nagyon jó munkát végzett Gróf Úr. Hálásak vagyunk a fáradozásáért.
Lincoln elgondolkozva járkált fel alá. Rédey megint megmosolyogta csattogó papucsait.
– Mindegy, hol lesz a végső győzelem, vagy a megadás –az Elnök megtorpant, előredőlt, hosszú ujját az égre emelte – azt akarom, hogy az első csillagos sávos lobogó a Sumter erődön lobogjon.
Ahogy ő maga, az Elnök is tisztában volt, már csak rövid idő kérdése, hogy az északiak sorozatos hadisikerei után mikor adja meg magát Lee tábornok.
Paul – Bradley meg sem fordult a székében, csak nézett ki az ablakon – meg tudod mondani, mi ez? Pierce kapitánytól kaptam ezt a táviratot a Hunter erődből.
Rosszat sejtve vette át a kis papírlapot. Pierce szűkszavúan örült, hogy Rédey sikerrel járt és kérdi, hogy a csinos kis spion is megérkezett-e, mert tudomására jutott, hogy a vonatot megtámadta a konföderáció egyik őrse. Szótlanul nyújtotta vissza a telegrammot,
– Miért nem tudok én erről a „csinos kis kémnőről”?
– Beleütköztem a Konföderáció néhány emberébe. Valaki el akart fogni, talán megölni, de fordítva sült el. Én kaptam el őt, mint kiderült egy fiatal nő volt. El nem engedhettem, mert ki tudja mit tudott meg Grant csapatairól. Magammal vittem, Piercenek pedig azt mondtam, hogy a mi emberünk. Így Washingtonba hoztam. Néhány hét és vége a harcoknak, majd hazaengedem a szüleihez.
– Ez nagyon veszélyes játék, Paul –most már felemelte a hangját – akár a fejünkbe is kerülhet. A lány családja a leggazdagabb Virginiában. Lee tábornok legnagyobb támogatói. Ők lesznek az utolsók, akik elfogadják a rabszolgák felszabadítását. A lány két bátyja Chattanooganal is harcolt. Ha kitudódik, hogy a lány a kezünkben van és nem szolgáltattuk ki, óriási bajba kerülhetünk.
– Ne tudódjon ki! – A válasz tömörre és határozottra sikeredett.
– Sarah megbeszélte Sallyvel – Bradley lemondóan legyintett – és ha két nő tudja, hamarosan az egész város erről beszél.
– Állítsd meg őket! Mond el milyen veszélyes lenne a fecsegés!
– Már megtettem, de a félelmem nem szűnt meg.
– Akkor nincs más –felnevetett – mint nagyon gyorsan megnyerni a háborút.
Az ezredes idegességében előhúzta az íróasztal fiókjából a whiskyt, Rédey pedig halkan behúzta maga mögött az ajtót. Azért a félelem belőle sem szállt el végleg.
Csak akkor nyugodott meg, amikor Meglátta Lisat és Saraht a tágas konyha hatalmas tűzhelye mellett. Az asztalon keverőtálak, sütőedények sorakoztak, a levegőt pedig régen érzett édes sütemény illat töltötte be. A kép idilli volt. Fehér ruhájukban mintha anya és leánya sütne főzne az illatos konyhában, összehajolva, beszélgetve. Érkezése megtörte ezt az idillt. Lisa, mintha csak rajtakapták volna, és félne, kicsit Sarah háta mögé lépett.
– Miss McDermott magunkra hagyna egy kis időre Sarahval.
A lány meghajolt és elhagyta a konyhát. Sarah kérdően nézett.
– Sarah – közelebb kilépett és lehalkította a hangját – tudom, hogy beszéltek Mrs.Bradleyvel Lisáról. Mással ne tegye. Legyen ő csak egy rokon lány, aki a harcok elől ide menekült. Elég, ha mi tudunk róla.
– Paul, Sally látogatott meg és el sem dughattam volna Lisát. Annyit tud csak, hogy maga hozta a lányt és a háború végéig vigyázunk rá. Tudja jól, én sem tudok többet.
Dehogy nem, gondolta a férfi, mindent megbeszéltek már ők ketten. Lisa legalábbis mindent elmondott magáról. Csodálkozna, ha nem derültek volna jót az elfogásának történetén is.
– Köszönöm, Sarah. Merre van Charles?
– Sétálni vitte a fiút, a Pennsylvánián megtalálja őket.
– Dolgom, lenne most itthon, ráér, ha hazaért.
Még be sem csukta a konyhaajtót, már hallotta, ahogy Lisa visszasurran, és a csukott ajtón át is lejutott hozzá a másik kettő kirobbanó kacagása. Oly jóizú volt, hogy akarata ellenére ő is elmosolyodott.
Még napok múlva is hallani vélte azt a kacagást és ez újra mosolyt varázsolt az ő arcára is. Megváltozott a ház hangulata, Lisa érkezése óta. Bándi hirtelen lelkesedve festett az emeleti szobában, Lisa és Sarah elválaszthatatlanok lettek.
Amikor meghallotta, hogy Bándi hazaérkezett azonnal felhívta magához. Megbontott egy üveg bort, emlékeket idéztek fel, beszéltek a birtokról, amit a télen nagyon elhanyagolt, de most, hogy a tavasz már fakasztotta a rügyeket egyre inkább honvágya lett. Gregg, Mary, a hallgatag cowboy, a forrás és a folyó zúgása vonzotta. Ilyenkor jutott csak eszébe Gréta, ezért is örült, hogy a Bándi család, a mindennapi munka és Lisa kedvessége, humora néha napokra elfelejtette szomorúságát. Mint amikor az asztalnál azt kérte a két férfitől, hogy beszéljenek magyarul.
Bándi jelentőségteljesen nézett Rédeyre, de hamar el is kapta a tekintetét.
– Miss McDermott, beszél még más nyelvet is?
– Franciául és spanyolul, talán ez utóbbit jobban. Örülnék, ha magyart is hallanék.
– Was denkst du von Lis?- Bándi valamiért németre váltott.
– Nichts besonderes. Als das Krieg beendet, sie fahrt nach Hause.
– Maguk most nem magyarul beszélnek – mosolyodott el Lisa.
– Ezt honnan találta ki – Bándi őszintén megdöbbent – ez német volt, de maga nem beszél németül.
– Maguk az állomáson és hazafelé az első estén magyarul beszéltek, ez pedig nem az a nyelv volt.
– Miből gondolja, hogy akkor magyarul beszéltünk?
– Veszélyt jelentettem, és ilyen helyzetben két férfi az anyanyelvén próbál tervet kovácsolni, megoldást találni. Így volt?
Bándi megadóan emelte fel a két kezét és kérés nélkül szavalni kezdett.
Sarah és Lisa egyszerre tapsolt, Bándi pedig kicsit elvörösödve ült le.
– Furcsa, mégis szép nyelvük van – Lisa arca is kigyúlt – nem emlékeztet egyetlen más ismert nyelvre sem.
Rédeyt furcsa érzés kerített hatalmába. Hirtelen a szüleit látta, ahogy a reggeliző asztalnál beszélgetnek, magyarul, ahogy a cselédek civakodnak a konyhában, ugyancsak ezen a nyelven. Félelem és lelkiismeret furdalás járta át. Amint befejezték a vacsorát elnézést kért a hölgyektől és visszavonult a szobájába. Két gyertyát is gyújtott és újra elolvasta édesanyja levelét. Ha vége ennek a háborúnak haza kell mennem. Gyorsan választ írt a hetek óta asztalán kallódó levélre. Izgatott lett, egyben energikus is. Tolla szántotta a papírt, áradó szeretettel írt. Anyja meg fogja érezni, hogy most komolyan gondolja a hazatérést. Inkább látogatást javította ki önmagát. Éppen befejezte, mikor kopogtak.
– Amint asztalt bontottál – Bándi jelentőségteljesen nézett a szemébe – Miss McDermott is gyorsan elment a szobájába.
– És? – nem volt kedve már beszélgetni. A levélírás minden erejét elvette.
– És, és –zsörtölődött Bándi – nem veszed észre, hogy ez a lány nemcsak a megmentőjét látja benned, hanem a férfit is.
– Karcsi,– könyörgőre fogta – hagyj békén, és hagyd békén Lisát is. Nincs kedvem viccelődni.
– Nem viccelek, és mondhatom ez a lány pedig még komolyabb, mint én. Már ami az érzelmeit illeti. Én mégis csak művész ember lennék, másként látom a világot, és az emberek érzelmeire különösen fogékony vagyok.
– Na, akkor most én foglak meg és a saját házad ide, sajátod oda, kiteszlek innen.
– Én szóltam – nevetett Bándi – de Sarah még többet is tudna mondani.
Gyorsan becsapta maga mögött az ajtót.
Nézte a lepecsételt levelet az asztalon, érezte, hogy elfáradt. A békés ház sokat változott az alatt a néhány nap alatt, amit Lisa itt töltött. Sok nevetést hallott, Bándi fütyörészett festés közben, Sarah pedig sülve-főve együtt volt az új vendéggel. A házat betöltötte a sütemények fahéjas illata. Ez a lány megváltoztatta maga körül az embereket. Ahogy valaha tette ezt ott a távolban Greta is. Az álom gyorsan utolérte, és az utolsó kép, amit még látott mégsem Gréta volt, hanem a fehér ruhás Lisa a konyhában, orra hegyén kis lisztporral.
Bradley térképein megkereste küldetése helyszínét. A Hunter erőd vaskos csillagalakjától nem is olyan messze megtalálta azt a kis erdőt is, ahol majdnem foglyul ejtették. Elmosolyodott, mikor elkeseredett csatájukra gondolt ott a földön és mikor meglátta Miss McDermott kibomlott hosszú haját. Vonalzót vett, összekötötte az egyes helyeket és döbbenten látta milyen közel rejtőzött Lisa, Grant seregétől. Megnyugodott. Jól tette, hogy elhozta és nem adta át Piercenek.
– Mit méricskélsz?
Ron hangja hirtelen visszahozta a valóságba.
– Nézd csak –odavitte a térképet az íróasztalához – Miss McDermott veszélyesen közel volt Grant seregeihez.
– Hogy Grantra veszélyes volt-e, nem tudom, de hogy ránk veszélyes azt igen.
-Ron – leült szembe, és nyugtatni próbálta – ő egy nagyon fiatal lány, és tökéletesen beilleszkedett Bándiékhoz. Sarah és Sally pedig titoktartást fogadott.
– Sally és a titoktartás! Amit csak én tudok ő még azt is képes kifecsegni.
– Te is tudod, Ron, hogy a háborúnak vége és ennek már nincs jelentősége.
Hirtelen megpillantotta az újságot az íróasztalon. Marokkó? Mit írhatnak Marokkóról ami Amerikában valakit is érdekel?
Hagyta Ront duzzogni és elvonult az újsággal az ablakmélyedésbe.
A franciák megpróbálják megszerezni maguknak Marokkót. Milyen igaza volt Hasszánnak. Néhány év és francia gyarmat lesz ez a gyönyörű ország. Hirtelen nem akart hinni a szemének:
„ A francia hatóságok a helyi ellenállás vezetőjét Hasszan El-Kordyt száműzték az országból”
– Ron, Ron- riasztotta fel gondolataiból – olvasd csak ezt! Biztos vagyok benne, hogy ez az ember segített a menekülésemben, talán még az életemet is megmentette azzal, hogy kedvenc lovát átadta.
Az ezredes figyelmesen elolvasta a cikket, majd háta mögé tett kézzel felállt.
– Kitalálom a gondolataid. Tegyél le róla! Nálunk még dúl a háború, elég a mi bajunk, másokét ne akard a nyakunkba akasztani!
– Földönfutóvá tesznek valakit, amiért a hazáját védi. Amerikának meg kell védeni az ilyen embert, menedéket kell adni neki.
– Én ebben nem tudok dönteni, barátom. Kérdezd az elnököt! Ha ő nem ellenzi, én beszélek a barátommal, Bill Sewarddal a külügyminiszterrel, és ha alaposan megindokoljuk és nem zavarja a magas diplomáciát – Bradley forgatta a szemeit – akkor visszaadhatod a kölcsönt az arabodnak.
Mindenesetre az újságot magához vette, mert nem volt biztos abban, hogy az Elnök is olvassa a Chronicel-t
Lis Hurt azonban lehűtötte.
– Ha kérni akar bármit is, most ne tegye! Nincs jó hangulatban.
– Jól gondolom?
– Igen. És ígérem szólok, ha elvonultak a felhők.
Cinkosan összemosolyogtak. A családi perpatvarok a legnagyobbakat sem kímélik. Ennyi év után már maga is tudta milyen hangulatban van Lincoln, és hálás volt Lisnek, hogy megkímélte egy kínos beszélgetéstől. Úgy döntött, ma együtt ebédel a családdal. A teríték ugyan minden nap várta, de elfoglaltsága ritkán engedte meg, hogy hazaugorjon.
Meg sem lepődött, hogy mire az összes beérkező jelentést összeállította és az elnök számára előkészítette már sötétedett a rövid áprilisi nap.
– Mindenki az Elnökhöz, - hivatalszolga futott a folyosókon és kopogott be minden ajtón- mindenki az Elnökhöz.
Egymásra néztek Ronnal.
– Vagy a végre várt jó hír – Ron legyintett – vagy nagyon rossz hír.
– Gyere, menjünk – tárta szét az ajtót – hozzám ma csupa jó hír érkezett.
– Akkor lehet, hogy az Elnöktől a legjobbat fogjuk hallani.
Megtelt a nagy kerek terem, mindenki izgatottan suttogott. Rédey Liz Hurt arcára nézett, aki mosolyogva, behunyt szemmel bólintott. Istenem, gondolta, hát vége, végre vége a testvérgyilkosságnak.
Amint Lincoln belépett a zsibongás kicsit halkult, de az izgatottság megmaradt, különösen, mikor meglátták az Elnök arcán az alig titkolt mosolyt.
– Barátaim, munkatársaim! – elnémultak a teremben állók – amiért dolgoztunk, amiért oly sokan haltak hősi halált, most végre valóság. Tudatom veletek, hogy ma, 1865 április 9.-én a konföderációs hadak parancsnoka Appomatoxnál letette a fegyvert és megadta magát Grant tábornoknak.
Ha akart volna is tovább beszélni az Elnök, akkor sem tehette, mert a leírhatatlan öröm és ujjongás majd szétrobbantotta a termet. Összeölelkeztek, mindenki, mindenkivel. Bardley és Rédey is széttárt karokkal lépett egymás felé, szorosan átölelték egymást. Az ezredes szemében könny csillogott.
– El sem hiszem, Paul. Semmi másra nem vágytam, mint a békére, és most, hogy itt van, nem is tudom elhinni, hogy vége az öldöklésnek, a puskaropogásnak. Köszönöm, amit értünk tettél, Te, Te Csodás Idegen! Már most tudd, hogy hétvégére nem csinálhatsz programot, mert Sally ha megtudja a hírt, hatalmas mulatságot rendez! Ja, beszéltem Billel, Bill Sewarddal, külügyminiszterünkkel, aki szerint nem rossz gondolat menedékjogot adni El-Kordynak. Megbeszéli az Elnökkel!
– Köszönöm, Ron – közelebb hajolt, hogy a hangzavart túlkiabálja – Ti pedig el kell, hogy látogassatok a birtokomra!
Nyughatatlan jókedvében szinte futva, sasszézva tette meg az utat hazáig. A gyertyák megvilágították a nagy ebédlőt Sarah terített és látta Lisat is, ahogy a poharakat törli a fehér konyharuhába. Micsoda meglepetés lesz, gondolta. Próbálta szaporán verő szívét megnyugtatni, vizet öntött a kancsóból a színes porcelán tálba és sietett az ebédlőbe.
– Jó estét mindenkinek – hangjában maga is érezte a feszültséget – ünnepi vacsora készül?
– Nem, nem –Sarah nevetve tiltakozott - csak én is tanulok ettől az ültetvényes lánytól teríteni. Cserébe a ma esti édességet én készíttettem el vele. Ha nem ízlik majd, akkor az én hibám, ha finom lett, akkor az Lisa érdeme.
Hirtelen kínzó éhséget érzett. Az Elnöknél egy pohár bort ivott, és most farkas éhesen várta a vacsorát.
A forró galambleves igazán utánozhatatlan volt, és amikor Sarah a selymesen csillogó marhasültet is asztalra tette, felemelte a poharát. Elnémultak és mindenki őt nézte, kérdőn.
– Hölgyeim, Uraim – fordította poharát a kis Charles felé – van egy komoly, és nagy bejelentésem. A mai napon Lee tábornok letette a fegyvert és ezzel véget ért ez az öldöklő polgárháború.
A csend csak egy pillanatig tartott, majd dőltek a székek, és mind örömmel ugrottak fel az asztaltól. Sarah odasietett és átölelte Rédeyt, majd Bándi karjába vettet magát. Ezt az önfeledt örömet várta, és boldogan hajtotta le a pohár pezsgőt. És ekkor szeme sarkából észrevette Lisát. Ült a nagy ebédlőszékben. Nem volt alacsony, de most szinte elveszett a szék öblében. Mozdulatlanná dermedve nézett a semmibe és arcán hatalmas könnycseppek futottak le.
Istenem, gondolta Rédey, hiszen van itt köztünk valaki, aki nem tud maradéktalanul örülni ennek a hírnek, valaki, aki testvérbátyjáit vesztette el a háborúban, az ellenfél oldalán, és most döbbent rá, hogy feleslegesen haltak meg. Van köztük egy valaki, akinek ez a hír mély sebet ejtett a lelkén. Ahogy Lisát nézte, észrevette, hogy mindenkiben hasonló gondolatok fogalmazódtak meg. Sarah kibontakozott Bándi öleléséből, odaült Lisa mellé és keblére vonta a lány fejét. Ringatta, mint édesanya a gyermekét, és próbálta megállítani a zokogást, ami a lány egész testét rázta.
– Jól van, kicsim, minden rendben lesz, nyugodj meg! Meglátod, minden jóra fordul! Találkozol majd a szüleiddel, és boldogok lesztek.
Bándi gyorsan elvitte a kis Charlest lefeküdni, ő pedig tudta, hogy itt nincs értelme magyarázkodni. Szemével búcsút intett Sarahnak és lement a szobájába. Az érzelmek vihara dúlt lelkében. Vége a háborúnak, de mennyi tragédia és mennyi könny következik most. Az eltűnt fiú, az elesett testvér, a felperzselt ház, az elvesztett kicsi vagyon, hány embert tesz majd szomorúvá, nincstelenné, földönfutóvá. A mi örömünk, a másik oldalon tragédia. Itt vigasság, ott könny. Mégis boldognak érezte magát, hiszen tudta mennyi áldozattal járt ez a háború mindkét oldalon. De ennek most vége, nincs több felesleges halál.
Szomjasnak érezte magát, és rájött, hogy az ebédlőből való gyors távozás közben ott hagyta az ivóvizes kancsót. Lassan elgondolkozva elindult hát. A gyertyák némelyike még égett, a levegőben még ott volt a sült fűszeres illata. És ott volt az asztal mellett, fejét kezébe temetve Lisa Mc Dermott is.
-Miss Mc Dermott,- ült le szembe a lánnyal – kérem, bocsássa meg érzéketlenségünket, amivel felkavartuk, és megbántottuk a maga érzékenységét.
– Nem, nem –rázta fejét a lány – kérem, csak örüljenek. Én is örülök, hogy vége az öldöklésnek. Csak annyi hiábavaló halál – a zokogás megakasztotta – annyi felesleges szenvedés.
Most legszívesebben átkarolta volna a lány, csak azért, hogy megnyugtassa. Maga sem tudta, hogy kerültek kezébe a lány hideg ujjai, majd tenyere, majd összeszorítva, hogyan próbálta megmelegíteni a kezét. Tartotta Lisa kezét, míg csak a lány fel nem emelte a fejét.
– Nincs mit megbocsátanom, - érezte a lány szorítását – igazuk van, örüljenek. Talán majd én is örülök egyszer, annak, hogy hazatérek a szüleimhez. Csak még azt nem tudom, hogyan tudom majd testvéreim halálát elfelejteni.
Csend lett, egyikük sem beszélt, de kezeikkel foglyul ejtették a másikat.
– Szeretnék a leggyorsabban hazamenni a szüleimhez Virginiába. Mondja, mikor utazhatok?
– Miss McDermott…
– Mondja azt, hogy Lisa- kezük még mindig összekulcsolva az asztalon.
– Lisa, - kihallatszott a szomorúság a hangjából – most még csak a harcok értek véget, de még nagyon messze a nyugalom, a biztonság. Hallani fogunk még harcoló csapatokról, lesznek még halottaink, fosztogatók, gonosz emberek.
– A vonatok járni fognak – Lisa szeméből eltűntek a könnyek, ugyanaz a magabiztos nő lett akit Rédey megismert – én pedig a leggyorsabban látni akarom a szüleimet. Ha velük vagyok, talán kisebb lesz a bánatuk.
– Kérem, maradjon még egy kis ideig velünk!
A kezek még mindig összekulcsolva az asztalon, a szemeik nem engedték el a másikat. Rédey furcsa borzongást érzett, kicsit még meg is rázkódott.
– Szeretném, ha még velünk maradna, amíg minden meg nem nyugszik, amíg nyugodtan el nem engedhetjük. Abban a biztos tudatban, hogy szerencsésen hazaérkezik.
-Gróf Úr – most először elmosolyodott – Sarah mindent elmesélt nekem magáról. Mégis csak szeretnék gyorsan hazamenni. A legelső vonattal elutazom.
– Lisa – még szorosabban fogta a lány kezét – nem biztonságos az utazás. Csak akkor engedem elutazni, ha elkísérhetem. Hazáig 2-3 nap az út, meg kell szállni útközben. Egyedül nem utazhat. Nincs pénze, nincs semmije az ilyen hosszú útra. Ha megengedi, magával megyek, és vigyázok magára. Éépségben át fogom adni a szüleinek. Ha nem, akkor még sokáig a foglyom lesz.
Az utolsó szavakra már ő is felderült. Lisa is mosolygott és várakozóan néztek egymásra.
– Gróf Úr – Lisa finoman meghajtotta a fejét – elfogadom az ajánlatát. Szüleim, busásan meghálálják az ön fáradozását.
– Kedves Lisa – fogta meg újra azokat a finom fehér kezeket – mint már mondtam, az én szüleim is nagyon gazdagok, és magam sem vagyok szegény. Birtokom van Pennsylvániában, amit elég el nem ítélhető módon elhanyagoltam, de embereim jól dolgoznak, és így elég pénzem van, hogy magát méltón elkísérjem.
– Mikor induljunk?
– Ha, rám bízza magát, akkor én mindent beszerzek az útra. Jól ismerem a körülményeket, és ha pár nap türelme még van, akkor biztonságban, és ami fontos, kényelemben utazhatunk.
A szomjúság gyötörte Rédeyt, de azokat a finom kezeket nem akarta elengedi. És azok a finom kezek is egyre szorosabban tartották az övét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése