– Gazda, gazda, higgye el, ez csak a rossz víz! –Gregg fintorgott – rossz vízből nem lehet jó whyskit főzni. Ennek biz’ se színe se íze! Bezzeg az ír víz!
Ian nekidőlt a falnak és jóízűen nevetett. Gregg kiköpte, kiöntötte az első frissen főzött italt. A csalódás úgy ült ki az arcára, hogy Rédey együtt nevetett Iannnal.
– Talán nem is kellene főzni–felelte nevetve.
– Meglátja gazda, - egyszer még érdemesebb lesz whyskit főzni, mint lovakat tenyészteni!
– Tegyünk egy próbát Miszter Kelly. Hozunk néhány tömlő jó vizet Iannal. Ha akkor sem lesz jó whyskink, akkor bezárjuk ezt a laboratóriumot- tett hozzá egy kis gúnnyal. Ian a hallgatag cowboy szótlanul nyergelt, hozta a vizes tömlőket. Rédey tudta, hogy őt nem érdekli a forrás, sem annak szépsége, varázsa. Nem érezte, hogy megcsalná Grétát, mikor megmutatja ennek a másiknak az ő titkos helyüket, boldogságuk színterét.
Iannal szó nélkül felvágtattak az erdőhöz, ahol a forrás eredt. Megtöltötték a négy tömlőt és lassan visszaporoszkáltak. Ian nem kérdezett semmit, nem csodálkozott rá a tisztás szépségére, mintha a forrást nem is látta volna. Neki ez csak egy kút volt. Tudta jól Rédey is, hogy kit kell kiválasztani arra, hogy a forrásvíz rejteke megmaradjon Gréta és az ő titka. Miszter Kelly ujjával belekóstolt a friss vízbe és szélesen vigyorgott a két vízhozóra.
– Uram, Gazda, hun találta ezt az isteni nedűt? Na, ezután mindenki csak a mi itókánkat fogja keresni.
– Úgy legyen ! - bólogatott válaszul
Nemcsak örömmel teltek a napjai. Bizony most szinte alig volt kedve kibújni a házból a délután kapott levél után. Meghalt Széchenyi, és édesanyja nem is gondolhatta, hogy ez milyen mély sebet ejt fia lelkében. Jobban bánkódott a valamikori mentora és jó barátja halálán, mint a császári kancellária, újabb, hazatérést elutasító döntésén. Nem térhet haza, de ez már nem is fájt annyira, mint néhány éve. Amerika más volt, mint az elhagyott és annyira vágyott haza. Amerika felcsigázta, gondolkozását megváltoztatta. Itt nem a születésed szabta meg, hogy sikeres leszel-e, hanem az, hogy mit érsz el az életben. Mit teljesítesz. Itt nem báloznod kellett, hanem dolgoznod. Anya nehezen értette volna meg a különbségeket, gondolta, apa pedig sehogy. A levelek között egyetlen azért akadt, ami maradéktalan örömet szerzett. Bándi Karcsi leírhatatlan örömmel arról tájékoztatta, hogy Isteni ajándékként fiú gyermeke született. Sarah jól van és a kis Charles Bandy junior is remekül érzi magát ezen a világon.
Szívből örült Sarah és Károly gyermekének, és most először gondolt vágyakozva arra, bárcsak Greta is szülne neki is egy gyermeket, aki tovább vinné az ő vérét, és akire édesanyja és apja is büszke lenne. Talán akkor így hárman végre elválaszthatatlanok lennének!
Éjszaka, sokáig gondolkozott Széchenyi halálán. Nem ismert hozzá hasonló nagyszerű hazafit. Istenem, gondolta, mire hazajutok, mindenki, aki közel állt hozzám már nem lesz.
Lassan beléptek a nyárba. A birtok alaposan megváltozott. Ian és Gregg a kivágott fákból, a hegyről hozott kövekből új épületeket emelt. Az őszi árpa selymesen hajladozott a friss szélben. Gregg Kelly nagyszerű munkát végzett. A nehezebb téli időszakban a whyski bőséges bevétellel látta el. Neki is Iannak is megemelte a bérét. Egyedül csak az fájt, hogy Grétával találkozott kevesebbet. Az ő birtokukon is egyre több volt a munka. Csodálta a lányt és apját is, ahogy rendben tartják birtokukat, a várost járják árúikkal. Végül a véletlen hozta össze őket Moorhaedben. Miután bevagonozták a lovait, és Jeff kifizette az árukat, bement a kis sötét templomba, hogy imát mondjon Széchenyiért. Megrohanták az emlékek. Anglia, a lóversenyek, a vidéki kirándulások, ahol Istvánnak sok érdekes megjegyzése volt. Az első gőzmozdony, amit életében először látott. Széchenyi lelkesedése őt is feltüzelte. Most, hogy édesanyja leveleit újra és újra elolvasta örült, hogy Miklós öccse éppen a vasútmérnökséget tanulta. Gondolatai elkalandoztak, észre sem vette, ahogy Gréta mellé térdelt. Megérezte testének felejthetetlen illatát és a szomorú gondolatok máris eltűntek.
– Olyan nagyon régen láttalak, és annyira hiányoztál!
– Ahogy te is nekem drága Paul! – kézenfogva sétáltak a verőfényre.
– Azt akarom, hogy mindig együtt legyünk. Légy a feleségem, megkérem a kezed apádtól.
A lány megállt, komolyan a szemébe nézett.
– Egyszer majd ennek is eljön az ideje – a vállára tette a kezét – de most ne tedd! Kérlek! Szeretlek és minden pillanatomban veled vagyok. Szívemben csak egyetlen férfi van és az, te vagy. A lelkemben is egy ember van csak, az pedig az apám. Tudod, megbeszéltük!
Mondhatta volna, hogy dehogy is beszélték meg. Látta, hogy Gréta hajthatatlan. Talán ha gyermekünk születne, gondolta, az megváltoztatná. Egy közös gyermek. A vágya miatt arca égett, halántékában lüktetett a vére. Ahogy felsegítette a lányt a kocsijára megcsókolta és a nevető szemébe nézett.
– Holnap délután?
– Holnap délután!
A hegy mögül sötét felhő emelkedett, Greggék sietve terelték be a nagy csűrbe az állatokat.
– Mingyá’ itt a vihar, gazda – Gregg még mélyebben a szemébe húzta kalapját – lesz itt nemulass!
Az első kövér cseppek már hullottak is. Még sem a vihar kötötte le a figyelmét, hanem az a levél, amit előző nap hozott Ian. Bradley ezredes kézírását már megismerte, és a levél tartalma elterelte a figyelmét minden másról.
Drága Barátom!
Megosztom az örömhírt Veled. Abe Lincolnak nagyon jók az esélyei, hogy jövő márciustól Mister President-nek szólíthassuk. Emlékszel, ugye, a szavad adtad, hogy ha szükségünk lesz rád, velünk fogsz dolgozni! Mikor találkozunk már egy jó kis galambvadászatra?
Írt még a kis unokaöccséről, a munkájáról, Sarahról, Sallyjéről, de csak ezek a mondatok zakatoltak Rédey fülében. Az újságok is csak Lincolnról írtak, de arról a feszültségről is, amit személye okoz. Lincoln egyetlen dologból nem látszott engedni és ez a rabszolgák felszabadítása. Sok vitája volt képviselőként és a szenátusban is. A déli államok ezért úgy féltek Lincoln elnökségétől, mint a tűztől. Mivel személyesen is ismerte Lincolnt, tudta, hogy az elveit soha, még elnökként sem fogja megváltoztatni, ez pedig beláthatatlan konfliktusokat okozhat. Mintha ennek lenne az előjele, a feje felett a fekete felhők között folyamatosan cikáztak a villámok. Fényüknél látta, ahogy Gregg a csűr eresze alól még a házába sem tud beszaladni a vízfüggöny miatt. Pipafüstjét felé sodorta a szél. A villámfénynél jól látta Mary sápadt arcát a kunyhójuk ablakában. Grétát csak a szívével látta, de megrémült, hogy mindent itt kell majd hagynia. A lány nem megy vele Washingtonba, és nagyon hiányozna Ian hallgatagsága, Gregg csibészsége, Mary becsületessége is.
Eltette a levelet. Még csak az ősz kezdődik, előttük a tél, és az sem biztos, hogy olyan nagy szükség lesz majd éppen rá a sok hatalomhoz dörgölőző törtető között. Maga előtt azonban, legbelül nem tudta letagadni, hogy ha félelemmel is töltötte el, mégis megdobogtatta a szívét Bradley levele. A szabadság, amiért több mint egy évtizede majdnem az életét áldozta otthon, most olyan hívó szó volt, amiért megint csak minden áldozatot meghozna. A vihar lassan már csak a folyó vizét korbácsolta, de ő mégsem tudott megnyugodni. Bradley ezredes levelét pedig jó hátra tette a fiókba.
A csípős őszi reggelen fázósan húzta össze kabátját. A könnyű kocsi elé fogott ló is szaporábban szedte lábait. Moorhead még így is jó félórányira volt. Leveleket vitt a postára, a bankba is be kellett nézni. Megtakarítása nem volt sok, de szerencsére folyamatosan gyarapodott. Régen járt Moorheadben és elcsodálkozott a változáson, amit a vasút hozott. Border Cityt elhagyta a vasút és most álmos főterét máris a gaz verte fel. A vasúti síneken üres tehervagonok álltak marhákra, lovakra várva. Ahogy a vasút tovább haladt, Moorhead viszont izgalmas, nyüzsgő várossá vált. A széles, kővel borított főutcára számos merőleges kis utca nyílt. Az épületek díszesek, dúsan üvegezettek, a korzó deszkáit pedig fényesre koptatták a finom női cipők. Két bank, két bordély is gazdagította a várost és szombat, vasárnap délutánonként fekete zsakettes apák, díszes főkötőjű anyák sétáltatták eladósorba került lányaikat. Mindehhez üzletek, üzletek minden utcában. Dolga végeztével vásárolt magának egy meleg, prémgalléros kabátot. Ahogy meglátta, azonnal beleszeretett egy gyönyörű égszínkék gyapjú sálba, amit csak Gréta vállán tudott elképzelni. Becsomagoltatta és színes szalagot is kapott rá. Azonnal szeretett volna indulni, az ajándékozás izgalma hajtotta.
Izgalmassá a Moorheadi utat nemcsak az ajándék tette, hanem a sok friss hír, információ, amit a bankban hallott. Mindenki kész tényként beszélt Lincoln elnökségéről, holott a választásokig még közel két hét volt hátra. Úgy érezte, mintha a beszélgetők félnének Lincolntól, tartanának a jövőtől. Feltört a saját félelme is, hogy itt kell hagyni ezt a kis paradicsomot. A meglepő hír azonban az volt, hogy Pennsylvaniaban elképzelhetetlenül megdrágult a föld. Sokan érkeztek, akik birtokot akartak vásárolni, de alig volt már eladó föld, az is méregdrágán. A nyugatra haladó vasút mentén még mindig néhány dollárért lehetett nagy területekhez jutni, itt, közel New Yorkhoz, Washingtonhoz pedig dollár tízezrekért is alig-alig kaptak jó földet. A bankban szembesült azzal, hogy néhány év alatt gazdag ember lett, ahogy Gréta Müllerék birtoka is sokat érővé vált. Igaz, egyikük sem akart megválni ettől a földtől. Nem is indult még haza, visszament az üzletbe és választott Gréta apjának is egy meleg kabátot ajándékba a sokszor látott kopott helyett. A Német tiltakozott az ajándék ellen.
– Nem fogadhatom el – tolta el – megkaptam a fizetségemet mindazért, amit dolgoztam magának.
– Nem is azért hoztam, hanem ajándékba.
– Nem tudom viszonozni az ajándékot.
Dehogy nem!- nevetett fel – maga gazdag ember Herr Müller, ahogy én is.
Értetlenül, de várakozva nézett rá a Német. Elmondta miről beszéltek a bankban, mennyire felemelkedett a föld ára. Gréta és az apja egymásra pillantott, reménykedőn és mosolyogva.
– Ez bizony jó hír – gondolkozott el egy pillanatig az apa – mert a terveinkhez csak a pénz hiányzik.
Átkarolta a lányát, akinek a szeméhez annyira jól illett az a meleg, kék sál.
– Csak nem el akarják adni ezt a birtokot?- Rédey megrettent.
– Nem –vágta rá Gréta – apa csak azt mondja, tervezgetünk, hogy mindig kicsit jobb legyen, jobban éljünk.
– Maradt még sörünk, kislányom? Hozzál egyet a vendégünknek!
Szótlanul itták a sörüket, de mindannyian a saját gondolataikkal voltak elfoglalva. Rédeyt nyugtalanította, amit hallott, azok ketten pedig próbálták a hallottakat feldolgozni. Alaposan sötétedett mikor Rédeyt kikísérte a kocsijához Gréta. Csókja annyira hiányzott már, hogy vissza sem akarta engedni. A lány kibontakozott az öleléséből.
– Holnap átmegyek hozzád. Készítek valami finomat nekünk.
A szürkületben szinte világított a kék sál a vállán, és szerencsére, az a meleg kabát is ott maradt a szék karfáján a Német házában. Az ajándékozás boldoggá tette, el is felejtette, ami az előbb még nyomasztotta. Pedig a gondjai csak ezután kezdődtek. Bándi hosszú levelet írt, amiben most kivételesen nem a gyermekéről számolt be lelkesen,bár az utolsó oldalra rajzolt egy bájos meztelen kisfiút úgy, mint Michelangelo Dávidja. Ezen jót mosolygott és ez oldotta az aggodalmát, amit az egész levél okozott. Abraham Lincolnt elnökké választották. A Republikánusok ujjongtak és Bándi osztozott az örömükben. Lincoln azonban már első beszédében a rabszolgák felszabadításáról beszél, ami nem volt meglepetés, hiszen erről mindenki tudott és egyet is értett vele. Itt fenn északon. De a déli államokban vulkánszerű volt a felzúdulás. Náluk a gazdaság és a gazdagság legfőbb pillére a rabszolga volt. Buchanan elnök próbálta csillapítani az ellentéteket, de kevés sikerrel. Ráadásul egyre közeledett március 4. az új elnök beiktatása. Bándi, mintha csak hallotta volna a kérdést, amit Rédey a levél olvasása közben tett fel megírta:
– Harc lesz, háborúskodás!
Letette a levelet. Bándi Karcsi érzékeny művész ember. Jól érzett rá erre is. Elkerülhetetlen lesz a vérontás amerikai és amerikai között. Abe nem fog engedni az elveiből, de a déli államok sem. Ezt a konfliktust semmiféle tárgyalás nem fogja feloldani. Harc lesz és a sok magyarra gondolt, akik az amerikai hadsereg katonái. Bradleytől tudja, milyen nagyszerű katonák, akik között számos magas rangú is van, és akiknek az élete hamarosan veszélyben lesz. Nem is lepte meg Moorheadben, hogy minden újság háborút vizionál.
Hét déli állam bejelentette, hogy kilép az Államok szövetségéből!
Jefferson Davis az ő elnökük!
Buchanan elnök az elszakadást törvénytelennek tekinti!
Fegyverkezik a DÉL!
A hatalmas, kőből rakott tűzhely az egész házat felfűtötte. Jól is esett a meleg. Gréta, ölébe hajtotta a fejét és hallgatott. Ő pedig elmondta neki Bradley levelét, beszélt Lincolnnal való kapcsolatáról, és bevallotta mit ígért a most megválasztott elnöknek. Sokat köszönhetett Lincolnnak ideérkezésekor és sokkal tartozik ennek az országnak.
– Mit teszel, ha mégis elhívnak?
– Mennem kell.
– Meg akarsz halni? - hirtelen szembe fordult vele a lány – ez nem a hazád!
– Nem a harc lesz a dolgom – megcsókolta – de azért ez az én hazám is.
Még be sem iktatták az új elnököt, ezért még semmiféle kérés nem érkezett Rédeyhez Washingtonból, de valahogy érezte belül, hogy egyszer bizony kopogtatnak, vagy írnak majd.
Gréta fejére, vállára terített a kék sálat és indult. Felkapta a meleg prémes kabátját és kikísérte Villámhoz. Ian kikészítette az ő lovát is, és végig hallgatva, hazakísérte a lányt. Visszafelé jól esett a maró hideg, a folyó felől fújó jeges szél. A testét gyötrő időjárás elfelejtette vele a lelkében dúló vihart.
Csak a következő Moorheadi utján tudta kideríteni, mi okozza a hirtelen földvásárlást és miért emelkedtek az egekbe a birtokok árai. Olaj. Ez volt az a szó, ami mindent megmagyarázott. Olajt találtak Pennsylvánia földje alatt, és a hirtelen meggazdagodás lehetősége sok-sok embert vonzott az államba. Birtoka nem azon a területen feküdt, ahol korábban a fúrások olajt hoztak a felszínre. Azért a gondolat az ő fejében is megfordult, hogy nem lenne-e érdemes fúrni a birtokán. Ugyanez a gondolat mások fejáben is motoszkált, ezért is ajánlottak több mint húsz ezer dollárt a birtokáért. Gregg ki is tett egy táblát a kerítésre, hogy a „Birtok nem eladó”. Megszabadultak számos fekete ruhástól, igaz, az elzárkózás csak tovább csigázta a földvásárlók érdeklődését és tovább emelte az árakat. A vasút szomszédsága lerövidítette a távolságokat és az időt is. Gregg Kelly, legyőzve lustaságát, néha belovagolt Border Citybe, elhozta a postát, de a legfontosabb, hogy híreket is hozott, és ezek a hírek nem derítették jó kedvre Rédeyt. Gréta volt az első, aki észrevette rajta a változást.
– Rossz híreket kaptál?-
Nem is tudta, hogyan magyarázhatná meg a lánynak, mi zavarja. Leginkább apja és a lány tekintete, amikor a gyorsan emelkedő birtok árakról beszélt nekik. A félelméről beszéljen, hogy el kell hagyni őt, ha az új elnöknek szüksége lesz rá. A csalódásáról, ahogy Gréta, minden szerelmes mozdulata ellenére, nem akar vele élni, vagy a férfi büszkeségén esett csorbáról, hogy a lány apja iránti szeretete legyőzi a kettőjük szerelmét.
– Azt ígérted készítesz nekünk valami finomat. Mary Kelly halat sütött, de a vadorzó férje egyik szép őzemet elejtette. Bármelyik részéből süthetsz valami finomat.
Gréta kiment a konyhába, bort töltött az emberének, maga is belekóstolt, és hagyta, hogy a férfi próbálja elfelejteni minden gondját. Nehezen, de azért sikerült. Ha mellette volt Gréta, gondtalannak érezte magát, biztos volt a szerelmében. Épp ez okozta a legfájdalmasabb sebet, hiszen ha az, az elnöki kérés mégis megérkezik, bizony hosszú ideig nem találkozhatnak.
A beiktatott új elnöknek, Lincolnnak számos gondja akadt. Sokáig Bradley ezredestől sem kapott hírt, aki el volt foglalva az önkéntesek szervezésével, felszerelésével, egy ütőképesebb hadsereg felállításával. Emberből nem is volt hiány, csak éppen a kiképzésük akadozott. Amíg ott Washingtonban el vannak foglalva a napi gondokkal, addig nem jut eszükbe, ha egyáltalán valaha is gondolnak majd rá. Megnyugodott és átölelte a tűzhelynél szorgoskodó kipirult lányt.
Gréta Müller is sokat gondolt a jövőre, de gondolatai nem félelmet, hanem várakozást váltottak ki benne. Apja Moorheadbe ment, ő pedig leült az körtefa árnyékába és felderült, ahogy nagy csapat vadkacsa szállt le a távoli folyóra. Apja meggyőződött a hírekről, melyeket Rédey hozott a birtokok elképesztő áremelkedéséről, és személyesen látta Moorheadben, ahogy a vasúti teherkocsikba rakodják a nagy whiskys hordókat, de most tele, ragacsos olajjal. Ismerte apja terveit, gondolatait pedig kitalálta. Ezektől félt és aggódva gondolt a holnapokra. Amitől igazán félnie kellett volna, az viszont boldog várakozással töltötte el. Tizenhárom éves kora óta először maradt ki a vérzése és érezte, hogy a teste egy csapásra kezd megváltozni. Rédey az első férfi volt az életében, aki testébe hatolhatott. Érezte, sőt tudta, hogy az utolsó is lesz. Ha valaha is jutott ideje férfiról álmodozni, akkor biztos ez a férfi volt az a férfi. Külseje, a finomsága, tartása, gondossága elvarázsolta a lelkét, amit pedig a szerelemben a testének adott, az tökéletesen boldoggá tette. Tegnap, amíg Rédey Border Cityben járt, átlovagolt Mary Kellyhez. A férfiak a lovakkal foglalatoskodtak, ő pedig megosztotta titkát Maryvel.
Örömmel látta, hogyan változik meg az asszony arca, ahogy boldogan átölelte őt, aztán leültek kicsit párás szemekkel és hosszan nézték egymást mosolyogva.
– Nekem nem lehetett gyermekem –szólalt meg elsőnek az asszony, de hangjában most nem csalódás volt, hanem várakozás – de most lesz egy, mert ezt én látom majd meg elsőnek.
Tiszta szívből nevetett.
– Csak annyit kérek Mary – megfogta az asszony kezét és a szemébe nézett – hogy Paul erről ne tudjon. Csak én mondhatom meg neki!
– De, Kislányom….
– Esküdj meg, hogy nem beszélsz senkinek arról, amit most elmondtam! Esküdj, hogy halálodig néma maradsz!
Mary tanácstalan volt. Hányszor hallotta már ezt a kérést, erről másnak nem szabad tudni!
De, hiszen akkor nem akarták a gyermeket, és neki kellett tenni azért, hogy ne is szülessen meg. Most viszont látta az örömöt a lány szemébe –ő pedig jól ismerte ezt az örömöt, ahogy félelmet is a női szemekben.
– Igazán boldoggá tennéd a gazdát, szívem, neki kellett volna először megtudni!
– Esküdj meg, hogy nem beszélsz senkinek, főleg nem Paulnak!
– Esküszöm az élő Istenre –Mary a szívére tette e kezét. Gondolatban elképzelte a gazda örömét, ha meghallaná a nagy hírt, és a szíve megtelt keserűséggel. Valami rossz sejtése támadt. Gréta arcon csókolta, egymásra nevettek és a lány Villám hátán eltünt a távolban.
– Mit sustorogtatok, te vénasszony? – Gregg oldalát kifúrta a kíváncsiság – tán nem megint angyalkát kell csinálnod a kis német lányból?
Hangosan felnevetett.
– Ide figyelj, te ronda lelkű vénember – erősen megragadta Gregg csuklóját és behúzta a kunyhójukba. A férfi ijedten pislogott, ellenállás nélkül hagyta, hogy asszonya belenyomja a székbe.
– Jól figyelj! Ha a birtokon akarsz maradni és jól élni, ahogy mostanra sikerült, akkor ezt a mai délelőttöt elfelejted. Kitörlöd abból a nehéz fejedből. Ha valaha is beszélsz erről a gazdának, vagy bárki másnak, akkor én elhagylak, Istenemre mondom!
A férfi mozdulni sem mert. Ilyen hosszan, ennyire határozottan a felesége az elmúlt harminc évben nem beszélt vele. Nyakát behúzta, értetlenül nézett Maryre. Régen is látott sok szép lányt, akik a feleségéhez fordultak, mert bajba kerültek, és szerették volna elkerülni a szégyent. Most sincs abban semmi különös, hogy Gréta is felkereste az asszonyt. Ért hozzá, hogyan kell visszaadni a nők tisztességét. Megszeppenve ült, de a gondolataira elmosolyodott.
– Semmit nem tudsz, te ostoba vénember! Most pedig esküdj meg az életedre, hogy soha senkinek nem beszélsz Grétáról, sem erről a napról sem a következőkről, mindegy mit gondolsz a buta férfi fejeddel.
– Esküszöm –kerülte az asszony tekintetét.
– A szemembe nézz - felemelte a férfi állát- és az életedre!
– Esküszöm az életemre, nem beszélek senkinek –kihúzta a fejét felesége tenyeréből – engedj már ki.
– Ne felejtsd az esküd, mert soha többé nem látsz!
Nehéz szívvel hagyta el a kunyhót és szinte futva ment Ianhez. Gregg minden látszat ellenére bolondul szerette a feleségét, amit Mary is érzett. A hosszú, együtt töltött évtizedek nemhogy elkoptatták volna az érzelmeit, hanem még inkább elmélyítették. Ahogy idősödött egyre nehezebben tűrte a távollétet. Az asszony volt az ő háza, biztonsága. Gunyorossága, durva férfi tréfái a házasságáról és Maryről épp csak a felszín volt, amivel leplezte érzéseit és fálelmét, nehogy elveszítse ezt az asszonyt. Itt, Rédey birtokán pedig igazán megtalálták a szerencséjüket. Gondtalanul élhettek, a whisky eladásokból maradt kevés kis dugi pénze, amiből Marynek vásárolt egy pár, divatos cipőt, vagy jó meleg kabátkát, néha szépen csomagolt édességet. Saját magának már csak jó volt a kopott barna kalap, az elnyűhetetlen nadrág és a színes meleg ing, a mosószappan illatával, ami mindig Maryre emlékeztette.
Hát, ha felejteni kell, ő elfelejti azt, amire gondol, egyetlen okból, mert szeret itt élni a feleségével, a gazdával és ezzel a kuka Iannel is. Nem akarja elveszíteni ezt a kis Paradicsomot.
Mary Kellyt megváltoztatta a találkozás. Boldog várakozás töltötte el. Első pillanattól tudta, hogy Gréta világra fogja hozni ezt a fiút,- merthogy fiú lesz, az biztos- és ezzel célt adott neki változást és tartalmat az életének. Újra lóra ült, levitte az állatokat a folyóra itatni. Gregg is észrevette a változást feleségén. Ha Gréta átjött a gazdához, mindig szót váltottak az asszonnyal.
Gregg nem sokat olvasott, de a hírek valahogy mindig eljutottak hozzá. Az elnök le akarja törni a déliek szarvát, harc lesz, amerikai amerikaira támad. Micsoda világ, gondolta. Már nem az államok vannak, hanem a Konföderatio és az Unió. Micsoda világ!
Ahogy az ellentétek egyre mélyebbek lettek a déli Konföderatio és az északi Unió között érdekes módon Rédey megnyugodott. Szerencsére semmi hír Bradleytől, egyedül Bándy levele zaklatta fel és töltötte el kis félelemmel. Fia már két éves, és félti, ahogy félti feleségét is. Washingtont nem érzi biztonságosnak számukra. Amíg az ellenségeskedés el nem csendesedik, szeretné biztonságban tudni őket. Rédey beszélt a Kelly családról, Grétáról és Bándi arra kérte, arra a pár hónapra, míg a háborúskodásnak vége odaköltözhetne-e Sarah és kis Charles a birtokra. Odautaznának, megnézni a helyet.
Komolyra fordulhatott a helyzet, ha Bándi Karcsi a félelmét megosztotta vele. Tudta jól, hogy a festő mennyire otthonülő természet, márpedig ha ilyen útra vállalkozik, annak a félelemnek komoly oka lehet.
Megdöbbentette, milyen simán megválasztották Lincolnt elnöknek, holott mindenki tudta, hogy egy dologból nem enged, ez pedig a rabszolgaság felszámolása. Ebből pedig egyenesen következett mindaz, amit már eddig is tapasztalhattak, hogy a déli államok nem engednek az új elnöknek, fegyverkeznek és saját elnökük, saját hadseregük lett. Valahol mélyen úgy érezte, hogy nem lesz gyors vége a háborúskodásnak, azt viszont biztosan tudta, hogy Lincoln nyerni fog. Csak nyerhet!
Magában már ezt tervezgette, hogyan helyezi majd el őket a legkényelmesebben. Körbejárta a házat. Ácsoltat majd egy teraszt hátulra is, Ian pillanatok alatt elkészíti, és hozzáépít még egy hálószobát, ahol Sarah kényelmesen elfér. Saját magának ott lesz a csűr, ahol a tetőn már többször aludt, volt amikor Gretaval szerelmes órákat is eltöltöttek ott. Grétára gondolva megint csak félelem suhant át rajta. Mi lesz kettőjükkel, túléli-e a szerelmük az esetleges elválást?
A távolból lódobogást hallott és keskeny porfelhő szállt fel a vágtató ló lába alól. Gréta lesz, gondolta és indult lefelé. Ahogy közelebb ért a lovas, látta, nem Gréta az, hanem egyenruhás északi katona. Nem kétség, idetart.
Valami furcsát érzett. Ez a katona, ahogy leugrott a lóról, ahogy ráveregetett a nyakára és megkötötte a szilfához, annyira ismerős mozdulatok voltak. Ő maga is, ha nem is tudatosan, de mindig így bánt Királynővel. Az otthoni Királynővel, aki most már nagyon öregen, de még mindig visszavárja a gazdáját.
Ahogy a katona arcába nézett, olyan furcsa félelmet, izgatottságot érzett.
– Rédey gróf Úr?- hirtelen fel sem fogta, hogy magyarul szóltak hozzá.
– Rédey gróf Úrat keresem, táviratot hoztam neki.
Nem tudta türtőztetni magát, odarohant a katonához és átölelte. tartotta így, amig a könny eloszlott a szeméből. Számosan a 48-as bajtársak kötül szétszóródtak az amerikai hadseregben, de, hogy éppen hozzá egy magyar huszárszázados érkezzen azt fel sem foghatta.
– Barátom, én vagyok Rédey Pál.
– Kovács István százados vagyok gróf Úr.
Mindenki összegyűlt körülöttük.
– Százados Úr jöjjön be!
– Gróf Úr táviratot kellett hoznom önnek. A csapatom ma megy tovább Moorheadből, pillanatnyi időm sincs sajnos, bármilyen jó lenne kibeszélgetni magunkat.
Évek óta nem hallott magyar szót, még Bándyval is angolul beszéltek Sarah miatt.
– Történt valami fontos? Tudja, ide az Isten háta mögé nem jutnak el a hírek.
– Gróf Úr, a déliek elfoglalták Sumter erődjét Dél- Karolinában. Háború van. Én úgy érzem jó oldalon állunk. Győzni fogunk és véget vetünk a rabszolgatartásnak. Kérem Istent, hogy győzzünk, és gyorsan legyen vége a vérontásnak!
Mary forrásvízből, gyümölcsből készült italt hozott. Kovács százados mohón megitta, még a második pohárral is.
– Gróf Úr, itt a távirat –átnyújtotta a papirszeletet – köszönöm az italt, de most mennem kell. Igérem, ha vége a harcoknak, már csak a magyar szóért is és ezért a finom italért is visszatérek.
Rédey tudta, hogy sok magyar szabadságharcos folytatta katonai karrierjét az Államok hadseregében, és ők mind az Uniót erősítik. A rabszolgaság mindnyájunkat taszít. Nézte a távolodó lovast, úgy élte meg a találkozást, mint egy álmot, olyan valószínűtlenül. A valóság azonban ott lapult nedves tenyerében. Félelemmel nyitotta szét a keskeny papírcsíkot.
Az elnöknek szüksége van Rád! Várunk.
Tudta, ki írta a táviratot.
Szóval Fort Sumter, gondolta. Pár éve, mikor a felmérést csinálta az erődökről, mindent megírt Fort Sumterről is, és úgy látta, Lincoln minden szavát el is olvasta. Fort Sumter volt az a szó, ami eszébe jutatta Lincolnak őt.
Meddig tarthat egy ilyen értelmetlen háborúskodás? Mit tud ő tenni a testvéri vérontás ellen? Milyen feladatot szán neki az elnök? Gondolatai kavarogtak, nyugtalanságát még Gréta érkezése sem csillapította.
Soha nem látta még ilyen szépnek Grétát. Haját leengedte, de szőke fürtjei lecsúsztak duzzadt melleiről. A csókja soha nem volt ilyen édes és öle ilyen mámorítóan nedves. A gyönyör minden szikráját ki akarták élvezni, mintha csak utolsó találkozásuk lett volna ez az este.
– Meddig tarthat? –kérdezte halkan, félelemmel Gréta
– Nem tudhatom, szerelmem. Elhozom a barátom feleségét és gyermekét, hogy biztonságba legyenek. Én pedig a béke első napján újra itt vagyok érted.
Gréta sóhajtott, lágyan megcsókolta. Csak a szeszélyesen csapkodó lángok világították meg testüket. A közelgő elválás fájdalmát enyhítette forró testük egymáshoz simulása. Egymás mellett feküdtek, de mindkettőjük gondolatai másfelé jártak. Mindketten örültek, hogy a másik nem tud olvasni a gondolataikban.
– Hozd a menekülőket- mosolygott rá biztatóan Gréta – sorsukat viseljük majd.
– Várj meg –magához vonta a lányt, akinek forró melle újra felébresztette vágyait – várj meg. Visszajövök érted. De ha el tudnál jönni velem….
Gréta ajkára tette az ujját.
– Ezt megbeszéltük. Várni foglak, egész életemben. Kérlek, vigyázz magadra!
– Miattam ne izgulj. Nem harcolni fogok - ránevetett, felszabadultan - olyan tanácsadó féle leszek, aki egy poros irodában ül majd és ha nagy a baj, akkor szólítja majd az elnök.
Bándi, Sarah és a kis Charles Bándy szombaton érkeztek. Két lovat fogott a kocsiba és Border Cityben várta őket. Látta szemükben a rémületet, ahogy körbetekintettek a kopott házakon, a gaz verte vasúti síneken. Washington legelhagyatottabb mellékutcája is szebben nézett ki, mint ez a „város”. A kocsin kissé feloldódtak. A kisfiú elaludt, ők pedig boldogan beszélgettek Bándi festői sikereiről, és a későn jött gyermek csodájáról. A kisfiú apja nagy szemeit örökölte, ajka így alvás közben is az anyját idézte. Arcára a késő délutáni hűs levegő rózsákat varázsolt. Érezte, hogy Saraht nem hagyta el a nyugtalanság, ami csak egyre fokozódott, amikor a távolban megpillantotta a szurokfáklyák fényénél a házat.
A lovak izgatott prüszkölésére Mary és Gregg, de még Ian is előkerült.
– Mary, – lépett közel az asszonyhoz – lehetséges, hogy Mrs. Sarah Bealy lesz a ház úrnője, amíg én távol leszek. Amit mond, azt én mondom, amit kér, azt én kérem, amit tesz, azt én teszem. Én a férjével majd visszautazom Washingtonba, nagyon vigyázzanak a vendégeimre.
– Missziz Bealy, Isten hozta – Mary meghajolt – érezze magát jól, ígérem, mi is megteszünk mindent, hogy úgy legyen.
Gregg megemelte kalapját, Ian pedig sűrűn bólogatott.
– Mary, Sarah fáradt, ahogy a kisfia Charles is. Varázsoljon valami könnyű finom étket és azt a csodás italt, amit csak maga tud készíteni. A vendégeink a házban én pedig a csűrben alszom, és holnap korán indulunk Borderbe. Ian, be kell vinni bennünket a vasuthoz, visszafelé pedig vásároljon be, majd Mary összeállítja a listát.
A házba lépve Sarah megnyugodott. Valamiféle sötét, férfi lakta odúra számított, de az apró függönyök a falon, a nagy tűzhely, melyből a lángok ki-ki csapva megvilágították a sötét deszkafalakat, megnyugtatta. Barátságos kis fészek, ahol Charlesnak volt egy külön kis helyiség is. Olyan érzése volt, hogy itt női kéz is segített a berendezésben, ezt meg is súgta a férjének. A kisfiú tovább aludt, ő pedig ő pedig elkészítette az ágyukat.
Rédey két nagy utazótáskát készített a dolgainak, majd fáradtan ledőlt a puha, szénával tömött ágyra. Mikor meghallotta Ian neszezését a lovakkal, úgy érezte egy percet sem aludt. A nagy házban csend volt. Bándi Karcsi nézte a nepkeltét, szeme itta a varázslatos reggelt.
– Maradj itt a családoddal Károly! –szólította meg halkan.
– Most nem maradok itt, de lehet, hogy a felszerelésemmel visszatérek, és olyan képeket hagyok majd a szobád falán, amit mindenki megcsodál! – feldobta a saját táskáját a kocsira – Nekem az a fontos, hogy itt biztonságban van a családom.
Némán ültek fel a bakra, a lovak ficánkolva vágtak neki a hosszú útnak.
Rédey azzal a biztos tudattal hagyta el a birtokot, hogy rövidesen visszatér, és addig minden a legnagyobb rendben megy majd.
– Amíg itt leszel, nálam kell laknod!
Fáradtan léptek be az elhagyott házba, amit az esti szürkület csak még szomorúbbá tett.
Furcsa volt az üres ház. Sarah édesanyja meghalt, Bándiék lakták az egész alsó szintet, ahol Karcsinak világos, tágas műterme is volt.
– Tiéd a felső rész – vonta maga után Rédeyt – de ha jobban tetszik, maradj lenn! Hálás vagyok, amiért befogadtad Saráht. Mindenféle hírek jöttek, hogy Washingtont akarják a Konföderáció hadai. Ott, a birtokodon, talán biztonságban lesznek, nem lesz háborúskodás. Tudod, már sajnálom egy kicsit, hogy azt a birtokot elkótyavetyéltem. Persze ez csak tréfa, én magam soha nem tudtam volna olya gyönyörűvé tenni amilyennek ma reggel is láttam.
– Nyugodt lehetsz – karolta át a vállát - az a birtok a béke szigete. A szomszéd birtokon él egy fiatal nő, megkértem ő is viselje gondját Saráhéknak.
– Fiatal nő és fiatal férfi szomszédos birtokon? - Bándy megállt egy pillanatra – Pali, te valamit nem mondtál el nekem. Na, de nem faggatlak. Sarah előtt úgysem marad titokban semmi, majd megírja nekem.
– Sarah egy hétre főzött nekem - Bándi nevetve bort bontott - de látom, milyen éhes vagy, lehet, hogy felfaljuk egyetlen vacsorára?
A bor megoldotta a festő nyelvét, megtudta, hogy komoly megrendelési voltak és vannak, szép summát takarított meg. Ahogy a gyertyafényben megnézte a félig kész és kész képeit nem csodálkozott a hallottakon. A hazám egy nagy festőt adott Amerikának, gondolta örömmel.
– Ezt nézd – vonta oda egy nagyméretű képhez Bándi. Az elnöki beiktatásról festettem.
A kép, már csak a hatalmas mérete miatt is lenyűgözte. A széles fasor két oldalán színes tömeg ujjongott, a hintók pedig méltóságteljesen haladtak a távoli, félkész Capitolium felé.
Sem Abe Lincoln, sem a régi elnök nem látszott, de a megragadott pillanat ünnepélyessége, a tömeg ujjongása nem hagyott kétséget, hogy egy nagyszerű eseményt örökített meg egy kiváló festő. Elismeréssel nézett a kép alkotójára.
– Nem kívánkozom már haza – sóhajtott Bándi – mehetnék, hiszen a családom mentességet szerzett, ám nekem már itt van a családom, de talán még a hazám is. Az új hazám. Bradleytől tudom, hogy „behívtak” és örülök, hogy elfogadtad. Nehéz dolgod lesz, mert a Konföderációs hadak kevesebben vannak, de szervezettebbek. Úgy hallom fő is a feje az elnöknek a tábornokai miatt. Dolgozz jól és akkor hamarabb hazajöhet az én kisfiam is- hamiskásan kacsintott- és te is hamarább hazatérhetsz a szomszéd birtok asszonyához.
– Karcsi –fordította komolyra a szót – nem látok tisztán. Itt Washingtonban sokkal többet tudtok. Mik az esélyek?
– Egy esély van – Bándi felállt, hogy nyomatékot adjon szavainak – az Uniónak győzni kell. A rabszolgaság felett száz éve eljárt az idő.
Egy esély van, egy esély, visszhangzottak még elalvás előtt is Bándi szavai a fejében. Nekem is ezért kell dolgoznom.
Lincoln elnök tanácstalan volt. Az egész választási harc a rabszolgaság eltörléséről szólt, majdani kemény csatákra számított a szenátusban, és végül a dél keserű belegyezésére. A déliek viszont tudták, hogy hajthatatlan lesz a rabszolgaság ügyében. Gyorsan cselekedtek, saját elnököt választottak, területeket hódítottak el, Washington helyett Richmond lett az Ő fővárosuk, testvérháborúra készültek. Lincoln türelmetlenül várta március 4.-i beiktatását, de nem ilyen elnöki kezdetre számított. A harchoz felvette a kesztyűt, nem akart gyengének látszani, azt is tudta, hogy meg kell és meg is fogja nyerni ezt a háborút, de sem igazi hadserege, sem igazi tábornokai, sem megfelelő tanácsadói nem voltak még. „Egy olyan ember kellene, mint a délieknél Lee tábornok és egy hónap alatt befejezném ezt az értelmetlenséget” mondta Bradleynek. A Sumter erőd elfoglalása fájdalmasan érintette, de eszébe juttatott valamit, vagy valakit. Szüksége lenne egy világos elmére, aki elfogulatlanul, mintegy kívülről látja ezt a zavarodott világot, de aki mégis elkötelezett a szabadság eszméje mellett. A magyar gróf, aki tartozik Amerikának és most eljött az ideje, hogy vissza is adjon valamit. Mindenképpen szüksége van megbízható emberre, hiszen néha még a legtitkosabb katonai jelentéseket is magyarul írták, tudván, hogy a déliek számára ez a „titkos írás” megfejthetetlen lesz. Bradley egyetértett az elnökkel, és elküldte a táviratot a Moorhaedi erődbe.
– Isten hozott –széles mosollyal fogadta Bradley- Most aztán nincs galamblövészet, nincsenek békés vasárnapok, csak a munka, és újra a munka.
Az iroda széles nagy ablakain már áradtak be későn kelő nap sugarai. Papír halmok tanúskodtak arról, hogy ennek az irodának a gazdája éjt nappallá téve dolgozik. Ahogy Bradley lelkesedését elnézte el is hitte, hogy minden percét és erejét Abe szolgálatába állította.
– Uram – vigyázzba vágta magát, két ujjával tréfásan szalutált- jöttem, hogy segítsem az igaz ügyet.
Bradley átölelelte, és a sarokban lévő díszes asztalhoz vezette.
– Innen kell majd megnyerned a háborút!
– Félek, ehhez kevés leszek, de majd együtt elegek leszünk.
– Nem is rossz csapat – nevetett fel Bradley – Amerika elnöke, egy magyar gróf és a nagy patrióta. Ha nem tudnád, ez utóbbi vagyok én.
– Hogy van Sally? Ti nem tartotok a harcoktól?
– Én jobban hiszek a győzelmünkben, mint a sógorom, aki elrejti a családját ott az Isten háta mögötti birtokodon. Apropos, Sarah jól van, megnyugtatóan el tudtad helyezni őket? Én hiszem, hogy nem kell hosszú időt távol tölteniük Washingtontól.
– Sarah és a kis Charles nagyon élvezik a birtokot, Bándi viszont eléggé szenved. Szerencsére a festészet kitölti benne az űrt és egész életét.
– Tudom, hogy a házukban laksz – közelebb hajolt és halkabbra vette a hangját- folyik az önkéntesek toborzása, nehogy megengedd, hogy ő is jelentkezzen! Higgy nekem, nagyon véres harcok várnak ránk, festő barátod pedig túl értékes ember, semmint elessen a kietlen harctéren.
– Ron,- szemébe nézett –mi szükség van itt rám? Őszinte választ kérek!
– Nem a harctéren számítunk rád- komolyan nézett vissza – Tudod, az elnök szeretne valakit maga mellett, aki higgadt, kívülről látja, mi történik most, és ami fontos, bölcs tanácsokat vár. A politikai kérdésekben ott van mellette Andrew, az alelnök. Jámbor fiú, de ezekben az időkben nem igazi segítsége Abenek. Nagyon tetszettek neki az elemzéseid az erőd rendszerekről. Azt mondta, keressünk meg, és én megtettem, mostantól rajtad a sor. Az én irodámban dolgozol, jó fizetést adok, de az elnökhöz tartozol.
– Nem lesz ebből feszültség?
– Attól én jobban ismerlek drága grófom! Erre azért igyunk egyet! Bár lehet, hogy te jobb whiskyt gyártasz ott a birtokon.
– De jól vagy tájékozódva!
– Ez a munkám, a kémkedés. Sarah írt már az én Sallymnek és gondolhatod, nem röviden!
-Gróf Úr – Lincoln átfogta a karját. úgy rázott vele kezet – köszönöm, hogy elfogadta a meghívásomat.
Meglepte, hogy az elnök házi papucsban, vastag köntösben fogadta. Ami változatlan volt, az a határozottan előre mutató szakáll.
– Elnök Úr – a kis meghajlás papucs ide, vagy oda, mégis a világ leghatalmasabb nemzete vezetőjének szólt – nagy megtiszteltetés ez nekem.
– Szükségünk van, helyesebben fogalmozok, szükségem van olyan emberre, aki elfogulatlanul, tisztán látja ezt a mai helyzetet. Aki tovább billentheti a megakadt szekerünket. Fiatalságra, lendületre, bátorságra van szükségem. A tábornokaim egyikében sincs ez meg. Akadozunk, Gróf Úr, akadozunk.
– Elnök Úr – most is a szemébe kellett néznie - a rabszolgaság valóban tarthatatlan, de feszül-e más ellentét a Konföderatió és az Unió között?
– Más az egész filozófiánk – az elnök felemelt fejjel dacosan magyarázott – Még mindig vannak államok, ahol fillérekért lehet nagy birtokokat vásárolni. Mi azonban azt szeretnénk, ha sok állampolgárunk jutna olyan birtokhoz, ami megélhetést biztosit neki és családjának. Az ingyen rabszolga munka, az óriási birtokok fenekestől forgatják fel a gazdaságunkat. Egyszer majd földhöz kell juttatni a felszabadult rabszolgákat is. Le kell törni a konföderációs törekvéseket, el kell vennünk tőlük Richmondot, a fővárosukat. Térdre kell kényszeríteni őket.
– Elnök Úr, ezek vállalható törekvések. Miért nem terjesztjük el a rabszolgák földhöz juttatásának ígéretét? Bomlasztani kellene azt a nagy déli egységet!
Lincoln elgondolkozva nézett ki irodája ablakán.
– Köszönöm, Gróf Úr – bocsátotta el – beküldené Bradley ezredest?
Sarah egyre jobban érezte magát a Rédey birtokon, de aki igazán élvezte, az Charles volt, aki két éve minden szertelenségével vette birtokba a szabad mezőt. Ian felültette a legjámborabb lovára, Sarah végig ott futott hosszú szoknyájában a ló mellett, a kis Bándi pedig hangosan kacagva próbálta elkapni a ritmust, és megülni a száron vezetett lovat. Félelemnek nyoma sem volt az arcán, édesanyjával ellentétben. Két hónap telt el, de már kis póniján ott ügetett Ian mögött. Sarahnak sokat segített az első hónapokban Gréta jelenléte. Séták, női beszélgetések segítettek az új környezet elfogadásában. Néha főzött sütött Mary helyett, jól esően fogadta a férfiak elismerését. Levelei mindig vidámak, optimisták voltak, ahogy a férje válaszai is. Az utóbbi időben Gréta elmaradt, tél végével biztos sok a munkája, gondolta, de mostanra már igazi úrnője lette a birtoknak. Férje leveleiből úgy sejtette, Rédey gróf fényes kormányzati karrier előtt áll, az elnök legközelebbi támasza.
Mary Kelly egyre gyakrabban lovagolt ki, ilyenkor Sarah átvette a konyha felett az uralmat és főztjeivel, süteményeivel még Mary elismerését is kivívta. Február végére a hó is elolvadt a domb északi oldalán, és a napsütés is egyre több meleget adott. A kis Charles békésen, fáradtan aludt a szomszédban. Bár a reggeli derengés egyre erősebbé vált, mégis szívesebben maradt a meleg dunyha alatt. Az élet megindult a birtokon. A lódobogásra kinézett az ablakon, Mary Kellyt látta, ahogy egy idegen mellett tova lovagol. Visszabújt, átmelengette fázós lábát. Hallotta, ahogy Gregg a tűzre rak kinn, és szerette volna még élvezni a megújuló meleget. Hiába, tél vége volt, el sem tudta képzelni, hogyan tudnak a reggeli csípős hidegben lovon maradni az emberek. Ahogy Maryre gondolt, még ő is megborzongott.
Furcsán csendes volt a birtok. Ian a sötét csűrben az árpát forgatta, Gregg pedig a tűzet élesztette a nagy vastartály alatt. A ház hideg kamrájában talált két, jól kifagyott őzcombot, és hirtelen rátört a tettvágy. Mary ma nem fog főzni, ő pedig készít finom omlós őzsültet. Előtte még levelet írt a férjének, amit Ian bevisz majd Moorheadbe, mikor a lovakat adja el a katonaságnak. Hiányzott a férje, hiányzott a megszokott kis szobájuk, de mindenért kárpótolta, hogy egyetlen gyermekét Charlest olyan boldognak látja. Ngayon hálás volt ezért Rédeynek és férje lelkére kötötte, hogy feltétlen tolmácsolja a köszönetét.
Lincoln hangtalanul sétált fel-alá. Tudta, hogy Bradley és Rédey is ott ül, hiszen ő hívta őket, de a gondolataira koncentrált és a másik kettő némán hagyta is ezt. Előző este ugyanígy ültek itt ketten és ugyanigy járt-kelt az elnök. Mára voltak berendelve a tábornokok, akik még az előszobában ültek, szótlanul. Kiemelkedő hadisikerrel nem büszkálkedhettek, és úgy sejtették ez a megbeszélés legfőbb tárgya.
Ron- szakította félbe a sétát az elnök – elengedlek, semmi se feszélyezze az én tehetségtelen tábornokaimat. Gróf Úr, szeretném ha maga maradna. Figyeljen, minden érzékével legyen jelen, de megszólalnia nem kell. Döntenem kell, kire bízzam az Únió seregét. Minden idegszálával kövesse a tárgyalásunkat, megszólalnia nem kell. Az a sötét sarok ott pompás megfigyelő állás lesz a számára. Ha, mindennek vége, akkor egy nevet írjon fel erre a papírra, Én is felírok egyet, akit a legjobbnak tartok. Jól figyeljen, mert most olyan terhet rakok a vállára, amit el kell birnia. Ha mindkettőnk papírján ugyanaz a név szerepel, akkor ő lesz a főparancsnok, ha nem akkor, azt fogom kinevezni, aki a maga papírján áll.
– Elnők Úr – Lincoln felemelt kezével beléfojtotta a szót.
– Ron –intett szemével – küld be az embereinket, mikor kimész.
A belépők arcán aggodalom és kis félelem látszott. Négyen négy felé néztek, Rédeynek úgy tünt, őt észre sem vették a sötét sarokban. Figyelte az arcokat, hallgatta a bizonytalan beszédet.
Négy ember, négy különböző egyéniség, négyféle vérmérséklet. Az elnök most elemében volt. Ellentmondást nem tűrően beszélt, belevágott a tábornokok mondataiba. A veszteségek hatalmasak voltak, és hiába az ugyanilyen emberáldozat a konföderációs csapatok részéről, Lee tábornok mégis talán sikeresebb volt. A megbeszélés nem volt rövid, a feszült figyelem miatt mégis úgy tűnt, hogy gyorsan véget ért. A papírja a kis asztalon még hófehér volt, de a meg kellett fogni a tollat és egy nevet rá kellett írnia. Megtette.
– Nos, Gróf Úr – Lincolt fáradtan ült le a kis asztalhoz – ha még nem döntött, akkor megteheti, mert én is felírom az én emberemet.
Tollat ragadott és írt.
– Itt az enyém, lássam a magáét!
Rédey átnyújtotta a magáét és elvette az elnök papírját. Annyi állt rajta Ullysses
Megkönnyebbült. Lincoln széthajtotta a kapott papírt, és megkönnyebbülten felnevetett, amikor hangosan felolvasta, hogy Grant
– Köszönöm a segítséget. A főparancsnok Ulysses Grant tábornok lesz.
– Jó választás, Elnök Úr!
– Meghiszem azt, barátom.
Nyoma sem volt a korábban gondterhelt Lincolnak. Rédey úgy érezte, ez a legjobb pillanat személyes kérésének eladásához.
– Elnök Úr! – visszazökkentette Lincolnt a jelenbe – szeretnék visszamenni a birtokomra.
Lincoln arcáról egy szempillantás alatt eltűnt a nyugalom, összevont szemöldökkel tekintett Rédeyre.
– Gróf Úr, azt gondolom, hogy ez a felesleges háború fordulóponthoz érkezett. Ha valamikor, akkor most igazán szükségem van önre. Ha a birtokán emiatt bármi kár keletkezik, kárpótolni fogjuk, de pár hónapra még maradjon!
Kárpótolni, gondolta, hogyan kárpótolhatna. Grétára gondolt, kék sáljával a vállán, ahogy titokzatos kék szemeivel olyan varázslatosan tekint rá, szőke kontya alatt nyakának ívére, és meleg testére is gondolt, ami annyira hiányzott már.
Lincoln csendben várt. A falióra hangos ütése visszatérített a jelenbe.
– Maradnia kell – jegyezte meg halkan az elnök – most is szabadságért harcol, ahogy másfél évtizede is.
– Örömmel állok rendelkezésére Elnök Úr.
Az örömmel szó nem teljesen fedte érzelmeit. Nagyon is hiányzott a birtok, Mary, Gregg de leginkább Gréta. Hírt alig kapott, amit Sarah írt Bándinak, abból semmi nem tudott meg a Németről és a lányáról, akinek még a gondolata is olyan fájdalmas szívdobogást váltott ki.
A harctéri helyzet sem úgy alakult, ahogy remélték. Richmondot, a Konföderatio fővárosát nem sikerült elfoglalni, amerikai fiatalok és állampolgárok ezrei hullottak a harcokban. Voltak reggelek, amikor Lincoln is tajtékzott, majd megnyugodva leült Rédeyvel és próbáltak stratégiát változtatni. Rédey kitartott a véleménye mellet, hogy azonnal ki kell kiáltani a rabszolga felszabadítást.
– Megosztaná a nemzetet kedves Rédey! Higgye el, még itt az Unióban is sokat szimpatizálnak a rabszolgatartással.
– Elnök Úr – most először nézett Lincoln fáradt szemeibe – ez viszont zavart kelthet, a zavart pedig kihasználhatjuk.
– Ezt meg kell beszélnem a pártom korifeusaival.
– Ne beszélje meg velük Elnök Úr – már tudta, hogy meggyőzte Lincolnt – hasson rájuk!
A nagy állóóra hetet ütött, mindketten hallgattak. Még a bútorok reccsenése is hallatszott a csendben.
– Gróf Úr! –az elnök hangja megváltozott, energikusan csengett- holnap New Yorkba megyek, beszélnem kell pártom hangadóival, meg kell őket győznöm. Régóta szeretne hazautazni a birtokára, most megteheti. De csak két napot engedélyezek. Szükségem van magára!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése