12. rész - Az új ház

Mielőtt kijelölte volna az új ház helyét, megvizsgálta a csűr falán húzódó sárnyomot. Ha a csűrhöz is épít egy kő alapot, szárazon tarthatja. Nem akart nagy házat, csak lakályosat. Még mindig vívódott az otthon és az itt között. Milyen szépen, milyen szívszorítóan hallatszott a Heimat szó Müller szájából is. Az ő szíve is összeszorul, ha eszébe jut a haza, Magyarország.

A Német hozott három építőmestert, Mary Kelly pedig sokat és jót főzött mindabból amit Gregg az erdőben megcsípett. A ház másfél hónap alatt állt. A nyári napon mindig száradt a következő friss deszka halom, a Német és emberei pedig kitűnő munkát végeztek. Kevés szóból is értettek, de amit a saját fejük után készítettek abban sem kellett csalódni. Sok helyen visszaköszöntek a Müller házon látott motívumok, de nem bánta, mert érezte, hogy ezek az emberek ebben a pár hétben, míg faragták a követ, deszkát, újra otthon érezték magukat.

Minden olyan örömteli lett volna, csak azok a feszes karok, domború mellek és a rakoncátlan hajjal keretezett kék szem hiányzott nagyon. Sokszor kilovagolt, hátha látja Grétát, hátha meghallja a kutyák ugatását, de hiába. Számolgatta magában mikor ér haza Müller, mikor fejezi be a vacsorát, és akkor újra nekiindult a domboldalnak, hátha Gréta most talán este lovagol ki. Mindhiába. Az építkezés alatt egyszer-kétszer ugyan bekukkantott a lány, de csak a kedves mosolya és pár közömbös mondat volt, ami újra és újra felélesztette a vágyát. A vágy pedig kínzó volt, vére dobolt az ereiben. Látta azokban a szemekben, érezte a mosolyában, hogy észrevették vágyakozását, de semmi biztatást nem kapott. Tartsd távol magad a lányomtól! Most igazán betartja a Német felszólítását.

Egy nő számára soha nem marad rejtve a férfi rajongása, Gréta pedig igazi nő volt. Még a húszon éppen inne, szerelmi tapasztalatai nem voltak, de ösztönei megértették vele, hogy a magyar férfi kívánja. Mikor este ágyában erre gondolt, megborzongott. Nem valami női praktika miatt kerülte Rédeyt, egyszerűen a tennivalók nem adtak neki szabad időt. Mikor apja fáradtan elaludt, ő még kinézett az ablakából, vajon ég-e még a fáklya a magyar férfi házában?

Apja Moorhaedbe szállított húst a folyón, csak sötétedésre érkezhet vissza. Elengedte a két kutyát és levágtatott a partra. Bessy és Bruno egymásfelé kapkodva vidáman száguldoztak le-fel a homokon. A kutyaugatás fel kell, hogy keltse a figyelmét, gondolta. Azonnal meg is látta, ahogy a kanca is belegázol a vízbe, majd, ahogy lovasa vágtára fogja, magasra kapálja a nedves homokot és egyenesen feléje tart. A két kutya lecsillapodott, és az idegent figyelték.

Villám, a lova prüszkölve szaglászott a levegőbe és gazdája ellenkezése ellenére egész a kanca mellé léptetett.

–      Jó napot - nyújtott kezet a lány.

–      Eddig nem volt valami fényes nap, de most hirtelen megváltozott – tartotta még egy kicsit a lány kezét – annyira örülök, hogy látom.

–      Sok dolgunk volt, most egy kicsit pihenhetünk.

–      Ez azt jelenti többször is láthatom?

Gréta felnevetett. Jól esett a bók, de arra is ráébredt, hogy ez az ember akarja őt, és ettől kissé megijedt.

–      Apám nemcsak azért mondta, hogy tartsa tőlem távol magát, mert félt, hanem azért is mert ismer. Meg tudom védeni magam.

–      Én meg nem ismerem, de nagyon szeretném megismerni. Tudja, tartogatok magának egy meglepetést, amiről azt hiszem, senki nem tud, és szeretném, ha maga lenne az első és az egyetlen, akinek megmutathatnám.

A két ló nyugtalanul egymáshoz kapott közben az ő combjuk is egymáshoz ért és Rédey elkapta a lány karját, ahogy megbillent. Nem szívesen engedte el, de Gréta félrehúzta a lovát.

–      Villám nagyon nyugtalan lett, és ennek a kancája az oka.

–      Én is nyugtalan vagyok és ennek pedig maga az oka. Szeretném többet látni! Lehetséges?

–      Mi a meglepetés –tért ki a válasz elől a lány – kíváncsivá tett.

–      Ha egyszer feljön velem oda hegyre, és el mer jönni az erdőbe is, olyat fog látni, ami engem is nagyon meglepett, és nagy örömet szerzett. Szeretném, ha magának megmutathatnám!

–      Árulja el mi az, mert ki sem bírom addig, amíg láthatom!

–      Titok! Ha majd megismeri, akkor is maradjon a kettőnk titka!  Mikor látom?

–      Mivel az oldalamat kifúrja a női kíváncsiság, holnap ebéd után a kutyák nélkül átjövök.

–      Találkozzunk a házamnál, onnan néhány perc jó tempóban, és még egy kiadós erdei út!

A kutyák érezték meg először, hogy gazdájuk befejezettnek tekinti a találkozást és rohantak vissza. Gréta átnyúlt, összekulcsolódott a kezük, egymásra nevettek, és a lány könnyű vágtára fogta Villámot. Rédey még állt, várt egy visszafordulást, egy intést, de ló és lovasa eltünt a felcsapódó víz szivárványa mögött.

Esti lefekvésekor annyiszor próbálta részletesebben felidézni ezt a találkozást, de csak a lány mosolyára, szétnyíló nedves ajkára és a titokzatosan csillogó kék szemekre tudott visszaemlékezni. Ezen az éjszakán a lány is keveset aludt. Hallotta apja fáradt, mély lélegzését, kendőjét vállára terítette és kiült a körtefa alá. Soha nem tapasztalt érzések töltötték el, soha nem érzett remegés járta át a testét. A magas telihold kemény rövid árnyékokat rajzolt a földre, a folyó sötét felszínén apró fények sziporkáztak. Megijedt és beleborzongott mindabba, ami történik vele.

Rédey egyik kora délután be akarta járni az erdeit. Utat, irtást nem talált, és a sűrű, néhol veszedelmesen tüskés aljnövényzet miatt pár lépés után feladta. Egyetlen helyen talált csak valami régi útfélét. Valamikor talán kocsi is járt erre, de az agyagos nyomot elmosta az eső. Királynőt hagyta legelészni, ő pedig megpróbált beljebb jutni a szederindák között a szekér vágta úton. A kellemesen hűs erdőben érezte csupasz bőrén a pára hidegét, és a magas, erős szálú fűtenger ellenére egyre mélyebbre merészkedett a hatalmas tölgyek és kőrisfák árnyékában. Mielőtt még talpa alatt megérezte volna a lágyan süppedő nedves mohát, már meghallotta a víz csobogását. A kocsiutat valaha vízhordó  szekér járhatta ki, valamelyik régi gazda az itteni forrásból nyerte az ivóvizét. Annak a régi tulajdonosnak arra is volt gondja, hogy egy fémcsövet, a sziklába illesszen és most vékony sugárban ezen át csordogált a kristálytiszta forrásvíz. Mostanra már erősen mohássá váltak azok a kövek melyeket a forrás körül gondosan leraktak, hogy a vizet felfogja. A kifolyó víz kivájta az agyagos földet és kis tó csillogott a forrás alatt az erdő közepén. Megkóstolta a metszően hideg vizet, ami nagyon jól esett. Ahogy a kövekkel körülzárt kis tóba nyúlt szivárványos élőlények rebbentek szét a vízben. Megmosta az arcát is, de leginkább kedve lett volna ledobni a ruháit és megmártózni a derékig érő hűs tavacskában.

Ez lesz az én ivóvizem, kiáltott fel olyan hangosan, hogy hallotta a sövényben megbújó kis állatok ijedt felriadását. Lenn a régi csűrben van ugyan egy rissz-rossz csőkút, ami éppen csak a folyó szintjéig ér és a tisztaságáról nem volt meggyőződve. Főzni, mosakodni az jó lesz, de a véletlenül megtalált friss forrásvíz minden igényét kielégítheti. Akár sört is lehet főzni belőle. Erről aztán nagyon élesen bevillant Gréta Müller szőke haja, kék szeme. Neki fogja először megmutatni, határozta el. Elhozza ide. Most azonban még körüljárta a kis tavacskát, és elismerően dicsérte magában a korábbi tulajdonost, aki a kis tó vizét egy víznyelőhöz vezette, ahol eltűnt a kövek között. Szinte tánclépésben tette meg az utat vissza a lovához.

–      Gyerünk haza Királynő – akasztotta a zablát a szájába – holnap elhozzuk ide Villámot és a gazdáját is.

 

Gregg Kelly halakat hozott a folyóról, és ez jó alkalom volt arra, hogy az új háza frissen rakott tűzhelyén Mary Kelly vacsorára megsüsse. A holdfényben jót beszélgettek, többet is megtudott ír vendégeiről.

–      Hej, gazda – pislogott hamiskásan Gregg – má’ csak egy asszony hiányzik ebből az új házbul!

–      Tartsd  már a szád te, ember – ripakodott rá Mary – ne haragudjon rá gazda, de előbb jár a szája, mint az esze. Ha egyáltalán van neki!

–      Hagyja Mary – nevetett egy jó ízűt – ezért a finom halért megbocsátok neki. Hány éve házasok?

–      Harminc éve már, hogy ez a csirkefogó elcsavarta a fejem.

–      Gyermekük, nem született?

–      Sok-sok tucat gyermeket segítettem a világra, de egyet sem tudtam a világra hozni. Már csak abban reménykedem – tekintett fel félve – megbocsásson, hogy majd születnek itt gyermekek és nekem is részem lehet a felnevelésükben.

–      Először még asszony is kellene ahhoz- nevetett újra egyet Gregg – az pedig nem egyszerű itt az Isten háta mögött.

–      Pedig én úgy látom, van is itt a közelben ilyen asszony, vagy tévedek, gazda?

Rédey csak mosolygott, nézte a csillagokat. A lovak kapálták a földet a nagy csűr mögött, és ő felkelt, mintha csak azokat indulna megnézni. Sétált a holdfényben, a csűr árnyékából elnézett a folyón felfelé, hátha lát még valami fényt abban a távoli szomszédos házban. A vágya mardosta a belsejét, legszívesebben felpattant volna a lóra, el a lányért és szeretett volna visszavágtatni vele ide, hogy szerethesse, és hogy viszont szeressék.

Kora reggel belovagolt Border Citybe, átvette a postáját, vásárolt néhány fontos apróságot és gyors iramban haza is tért. Bándi Karcsi lelkesen írt, felsorol számos ismeretlen nevet, melyek bizonyára a washingtoni körökben jól ismertek voltak, akik mind arcképet kértek tőle, vagy éppen festményeinek egyikét akarják megvásárolni. Örült Karcsi sikerének, azért is, mert tudta milyen fontos neki, hogy ne eltartott menekült legyen, hanem férj, aki feleségének ékszert vehet, aki elkíséri a ruhavásárlásra. A levélből kiderült, ez már mind elérhető most neki, ráadásul igencsak fontos és városszerte elismert személyiségek lettek Sarah Baley és Charles Bandi.

Anyja levelét lassan, minden magyar szót ízlelgetve olvasta. A bécsi rossz híreken gyorsan túlesett. Öccse hazatért angliai tanulmányaiból és most minden energiáját és család nem kevés pénzét a hazai vasút építésbe fekteti. A levél végére apja is írt pár sort, amiből kiérezte a keserűséget, amiért nem sikerül hazamenekíteni kedves fiát. Megírta, hogy otthoni lova a Királynő kezd bizony már öregedni, de meg fogja várni a gazdája hazaérkezését. Újra és újra elolvasta a levelet, és mikor hazaért, még egyszer maga elé simította.

 

A lódobogást már messziről meghallotta, az itteni Királynője pedig nyugtalanul tépte a kötőféket.

–      Mrs Kelly – nyitott be a kis házba – vendégünk lesz ebédre, nem maradt egy-két hal, amire meghívhatnánk.

–      Nekem is kedves ez a vendég, gazda -Mary hunyorogva nézte a közeledő lovast- hal, vagy vad, még nem tudom, de olyat készítek, hogy mind a tíz ujját megnyalja a kisasszony.

A Gazda pedig sietős izgalmában leszállni sem engedte Grétát, indult vele fel, a titkot rejtő erdőbe. A két ló igencsak nyugtalankodott, ezért ő előre vágtatott, és az erdő szélén várta meg Grétát. A lovakat hagyták legelészni, ők pedig elindultak befelé az árnyas úton.

–      Itt valamikor kocsiút is volt –megfogta a lány kezét, aki nem húzta el – vigyázzon a hepe-hupákon!

A lány ujjai hidegek voltak, a tenyere pedig nedves. Olyan jól esett szorosan tartani ezeket a kezeket. Pillanatra megálltak, mert az erdőszélről behallatszott a lovak izgatott nyerítése. Rédey már a hangokból kitalálta, hogy sárló kancáját megkívánta Villám. Ahogy elnézte a lány zavart mosolyát, mát tudta, hogy Gréta előtt sem titok, mi történik az erdőszélen. Most azonban figyelmét már a távoli vízcsobogás kötötte le. Az út hirtelen véget ért és kis tisztásba torkollott, a tisztás közepén pedig a smaragdzöld mohás kövek között ott csillogott a kristálytiszta tavacska, melyet a sziklába vert öreg puskacsövön kifolyó víz hol vékonyabb, hol vastagabb sugárban táplált. Gréta döbbenten állt és elbűvölve nézte a csodás látványt. Két nagy kő között fröcskölve fürdött egy piciny kék madár. A felfröcskölt vízcseppek apró szivárványt formáltak,

–      Ezt ugye nem álmodom – nézett rá Gréta csillogó szemmel.

–      Ez volt az én meglepetésem –továbbra is tartotta a lány kezét – erről csak mi ketten tudunk.

A kis madár felröppent, Gréta pedig ledobta a csizmáit feltűrte a nadrágját és belegázolt csillogó tóba.

–      Ez jéghideg- emelgette tettetett rémülettel a lábait – még mindig azt hiszem, csak álmodom az egészet.

Tenyerét a kifolyó víz alá tartotta, és megkóstolta a forrást.

–      Irigykedem – ivott még egy nagy kortyot – felkutatom a mi erdőnket is, hátha megtalálom én is a mi forrásunkat. Ebből tudna apám csak igazi finom sört főzni!

Leült a zöld köre és Rédey leült vele szembe. Mosolyogva néztek egymás szemébe, és a férfi felejtve minden illemet, minden ósdi udvarlási szabályt megcsókolta a lányt. Az mintha csak várta volna, kezeit a férfi tarkójára tette, ajkai szétnyíltak, befogadták a másik ajkait. Mellével szorosan hozzásimult, a csók hevében nem is érezték, hogy ruháik lassan egyre vizesebbek lesznek. Percek teltek el egy hosszú, véget érni nem akaró csókban.

–      Veled akarok élni – nézett Géte szemébe – leszel a feleségem?

–      Hiszen nem is ismersz – nézett komolyan a szemébe.

–      Ennyi nekem elég, veled akarom leélni az életem.

–      Egymás mellett? – nevetett Gréta.

–      Együtt, együtt, az egész életet.

A hirtelen beállt csendbe valami szomorúság vegyült. Gréta szólalt meg előbb.

–      Ha feleséged lennék, veled kellene élnem, én pedig az apámmal élek és fogok is élni. Egy éves voltam, mikor anyám elhagyott bennünket és engem azóta az apám nevel, talán jobban, mint egy anya. Én őt el nem hagyom, senki férfiért.

Most érkezett el az idő, hogy Rédey még egy, személyes titkot is megosszon vele.

–      Gréta – szorosan tartotta a kezét – apám az egyik leggazdagabb ember Magyarországon. Minden vágya, hogy én is hazamenjek. Mehetünk együtt, apád is velünk jöhet, elég gazdag ember vagyok, hogy ne kelljen tovább nélkülöznötök.

–      Szeress engem és én is szeretlek, csak azt ne kívánd, hogy veled éljek! Apám ismét azt érezné, hogy újra elhagyták, és ezt nem élné túl. Tudod, húsz évnyi adósságom van neki.

Mintha csak befejezettnek érezné a beszélgetést, átkarolta a férfi nyakát és a csókja most még izgatóbb, még szenvedélyesebb volt, mint előbb.

Királynő remegve állt az erdőszélen Villám pedig, mintha csak egy láthatatlan kerítés mellett futna ott körözött körülötte. Csak akkor hagyta abba mikor gazdáját meglátta kilépni a fák sötétéből. Tétován elindult felé, de a lovasok még csak vezették őket és csak az igazi megnyugvás után nyergeltek fel.

–      Ugye, velem ebédelsz? – Királynő csak nehezen merte megközelíteni a fekete mént – most nem engedlek haza.

Csendesen poroszkáltak lefelé, gondolataik a másikon jártak csak Gregg kiáltása zökkentette ki őket.

–      Marym már megterített a házban, Jó étvágyat kisasszony! Ha ízlik majd, akkor máskor is jöjjön hozzánk!

Mary Kelly kinyitotta az ablakokat, a cseréptányérok előírásszerűen az asztalon. A nagy kőedény tartalma pedig már messziről elárulta illatával, hogy Mary nagyon is kitett magáért, és mint nő is el akarta kápráztatni ezt a másik asszonyt a szakácstudományával.

–      Holnap is kivihetlek a titkos helyünkre?

Gréta a szemébe nézett és szó nélkül bólintott.

A titkos hely boldogságuk titkát őrizte, ahogy a selymes fú megőrizte testük lenyomatát a következő találkozásig. Greta átadta testét lelkét a férfinak, mert elvarázsolta az a férfiasság és az a gyönyör, amit kapott. Rédey szerette édesanyját, a lánypajtásait, akikkel táncolt, és kokettált, de a szerelmet most ízlelte meg először. Most érezte a gyönyör mindent elsöprő eufóriáját és most lélegezhette be egy igazi női test eddig soha nem észlelt illatát. Feküdtek egymás mellett, hallgatva a forrás csobogását, fogták egymás kezét a soha el nem válás tudatával.

–      Legyél a feleségem, mert minden percben, pillanatban ott akarlak érezni magam mellett.

Gréta hallgatott, keze fájdalmasan megszorította a másikét.

–      Szeretlek és kívánlak minden pillanatban, de van egy apám, akit soha nem akarok elhagyni.

–      Szeretlek és kívánlak minden pillanatban és azt akarom, hogy velem élj!

A lány átkarolta, fölé fordult, testük újra egyesült egyetlen hosszú mozdulatban. A gyönyör ismét végig villámlott mindkettőjükön. Egy-egy csillag már látszott az égen. Greta felült, gyors nevetős csókot adott és felhúzta ruháját.

–      Mennünk kell.

–      Holnap látlak?

–      Nekem nincs holnap, tegnap és ma – nevetett Gréta – én mindig látlak, mindig érezlek.

–      Akkor miért nem maradsz velem?

–      Veled vagyok, nem látod? Most is holnap is, holnap után is. Ahogy szeretlek, ma is holnap is és örökké.

–      Akkor maradj is velem, testben és lelekben! Ne hagy el!

–      Ugye megértetted gazdag emberem! Semmiért sem hagyom el az apámat.

 

–      Jó napot gazda - Gregg gyűrögette a kalapját – kellene még egy ember ide, mert ott fenn találtam vagy tíz tizenkét vadlovat. Ha ezeket befognánk, szép pénzhez jutna a gazda! Be kéne hajtanunk ide a karámba és kellene egy hozzáértő ember.

–      Kire gondolt miszter Kelly?

–      A hollandnak dolgozik Ian, a barátom, de nem érzi jól magát. Ő aztán ért a lovakhoz, ért a nyelvükön. Nem sok pénzért eljönne, higgye el, gazda, jó vásárt csinálnánk. Azokat a vadlovakat két hét múlva már vihetné a hadsereg.

Legutolsó találkozásukkor Bradley ezredes arra buzdította, neveljen lovakat a hadseregnek. Akármennyit át tudnak venni, és tervezhet hosszú távra! A hadsereg gyalázatos lovakat kapott, az ezredes pedig legfontosabb feladatának tartotta, hogy amennyire lehet, feljavítsa a lovasok ütőképességét. Mikor Királynő kezdett gömbölyödni, ő is elgondolkozott Bradley javaslatán.

Holdfényes késő este volt, amikor zajokat hallott kintről. Látta Gregget lámpással az istálló felé sietni, így gyorsan felöltözött és maga is utána eredt. Királynő magától világrahozta a csikóját, akinek sok emberi segítségre nem is volt szüksége, mert azonnal megtalálta anyja emlőit és szorgos bökdösés után elégedetten szopott. Némán álltak és az öreg Greggel egymást átkarolva nézték a két gyönyörű állatot. Királynő teste még remegett, de boldogan adta át magát az anyai érzéseknek.

–      Ebbizony Királyfi lesz, gazda – nézte a csikót Gregg – gyönyörű kis jószág!

A kiscsikó fényes fekete szőre, mint az apjáé, Villámé, de fejét büszkén emelte magasra, úgy ahogy anyja, a Királynő.

–      Gregg –nézett a szemébe- felfogadhatja Iant, és holnap a karámban akarom látni azokat a vadlovakat! 

Ian igazán jó vásárnak bizonyult. Hallgatag volt, ritkán lehetett csak egy-egy mondatot kihúzni belőle. Mintha minden gondolatát, minden szavát csak a kedvenceinek, a lovaknak tartogatta volna.  Ha a lovak közé lépett ő lett a tanár az osztályban. Mégcsak nádpálca sem kellett. Varázsló volt. A megállás nélkül körbe vágtató betöretlen vadló hirtelen megtorpant, amint észrevette Iant. A megahatározhatatlan korú szálfatermetű férfi gesztenyebarna haja válláig omlott, borostás arcába mély árkokat szántott a múltja. Világító kék szemeit az emberek között inkább takargatta, de itt a lovak mellett szinte szikráztak. Hosszú bőrszíjas ostora hanyagul övébe volt dugva, Rédey nem is látta soha a kezében. Talán csak dúsan faragott nyele miatt tartotta magánál. Halk mormolására nyugtalan horkantásokkal feleltek a lovak és, bár egyet sem lépett feléjük, azok lassan hátrébb húzódtak a karám sarkába. Szemét pillanatig sem vette le az állatokról. Álltak egymással szemben, amíg mindenre béke nem szállt, a lovak úgy tettek, mintha a még ki sem serkedt fűszálakat harapdálnák, Ian pedig valami monoton énekkel, vagy mondókával jutalmazta őket szófogadásukért.

–      Na, mit szó’ hozzá, Gazda? – suttogta Gregg.

–      Ez igen –kacsintott – ezt én is megtanulom tőle.

–      Próbáltam már én is – legyintett lemondóan Gregg – de ez egy varázsló, ezt csak ő tuggya.

Ian kevés bért kért, jobban érdekelték Mary főztjei. Kiült a ház küszöbére, ölébe vette tányérját és az ízek minden cseppjét élvezve fogyasztotta el ebédjeit. Mindenben segített Greggnek, talán hálás is volt, hogy ilyen neki való munkára szerezte be. Gregg már hetek óta a nagy csűrben talált tartályokat tisztogatta, verte le róluk a rozsdát. Ian ebben is olyan mesteri segítség volt, mint a lovak betörésében.

–      Tuggya-e mik ezek, Gazda?

Rédey tartályokat látott csak maga előtt, csövekkel, de Gregg Kelly már sok ilyennel találkozott életében.

–      Az előző tulajdonos tudta – nevetett az öreg - ezekben lehet finom whyskit főzni, főztek is! Árpánk lesz, nekünk is meg kellene próbálkozni a főzéssel. Több hasznot hozna ez, mint a lovak.

–      A lovak jók, a whyski pedig rossz – tette hozzá Ian mindkettőjük meglepetésére. Ritkán szólalt meg, inkább csak a mozdulataival beszélt, kezével, a fejével. Ha most mégis szóra nyitotta a száját, akkor annak jelentősége van.

–      Attól még ezt is megpróbálhatjuk –erősködött Gregg – Moorhaedben jó üzletet csinálhatnánk. A vasútépítők folytatják tovább a sínfektetést, e’meg erőt ád a munkásembernek.

Ian, aki ellene volt az italnak, nem szólt semmit, de segített Greggnek a csűrben összeállítani a lepárlót.

A lovakat Moorhaedbe vitték az erődbe. A katonáknak a vasútépítés nyugalmát kellett biztosítani, hosszú portyákra való állatokat vártak. Ian és Gregg jól felkészítették a lovakat és Jeff Archer a számvevő tiszt azt az árat fizette amiben Bradley ezredessel megegyeztek. Úgy érezte Bradley tekintélye nem tűrt alkut, szó nélkül a sebtében összetákolt istállóba vitték a lovakat. A kapott pénz nagy részéből Ian, Border Cityben újabb lovakat vett. Ezeket ápolással, legeltetéssel olyan állapotba hozta, hogy Rédey maga is csodálkozott. A fényes szőrű, izmos paripákban fel sem lehetett ismerni azokat a vézna állatokat, melyek alig tudtak hazajönni a városból.

Grétával mindennap találkoztak, és mindig visszatértek felejthetetlen első találkozásuk forrásához. A lány őszintén és természetesen tárta ki meztelen testét, és ezek a képek Rédey minden álmában, ébrenlétei magányában ott kísértettek. Szerelmük egyre mélyült, egyre fájóbban vágytak a másik testére, de Gréta mindig kijózanítóan elutasította, hogy házasodjanak össze, költözzön hozzá!

–      Nem jó ez neked - nevetett kacéran – Mindenemet neked adtam, testem lelkem a tiéd, örülj ennek, hiszen én is boldog vagyok veled, kívánlak, szeretlek.

–      Apádat még jobban szereted –vágott közbe lemondóan.

–      Nem,- felemelkedett és komolyan a férfi szemébe nézett – apámat másként szeretem, és soha nem hagyom el. Ahogy téged sem, ha ezt akarod. Mikor anyám elhagyott bennünket fél éves sem volta. Apám az életemet óvta meg, te pedig egy új életet adtál.

Kezét a mellére vonta, ajkát az ajkára és Rédeyvel elveszett a világ.  Úgy érezte, soha nem ismerte eddig a szerelem gyönyörét. A ritkán, pénzen vett lányok érzelem nélküli szerelme mintha soha nem lett volna. Ő is olyan ártatlanul került ebbe a szerelembe, mint Gréta.

Jól esett a hűs forrásvíz égő testének, ajkának. Ahogy a lány makrancos szőke haját gyűrte volna a kendője alá, nem tudta megállni, hogy még egyszer gyönyörű fehér nyakát meg ne csókolja. Bensőségesen, ahogy a férj a feleségének. Gréta is megállt egy pillanatra. Látta, ahogy lecsukódik a szeme, teste mozdulatlanná dermed.

–      Holnap? – súgta a fülébe.

A lány megfordult és csókjában benne rejlett a válasz.