9. rész - Birtok

Bradley ezredesről soha nem olvadt le az a joviális mosoly amivel az első nap fogadta.

–      Hallom, kiveszi a lakást –hellyel kínálta – jó is lesz, ha a vénlány mellett lesz férfiember. A konyháján és a templomon kívül nem ismer mást. Az én Sallym épp az ellentéte a húgának. Tele van élettel, én már abba is belefáradok, ha nézem mennyit tesz-vesz, futkos. Nos, barátom, átnéztem a papírokat. Az nagyon hatásos, hogy Angliában végezte a főiskolát, Shermann tábornokra legalábbis nagy hatással lesz. Végignéztem ezeknek az erődöknek az iratait is, hát jó ötven éve senki nem foglalkozott velük. Háború itt már nem lesz, hagyták őket sorsukra.

–      Ezredes Úr, a mi monarchiánk sokkal kevesebb államból áll, mint ahányból Amerika, de a háborúskodás mindig a levegőben volt. Felkelés, forradalom, a külső hatalamakról nem is beszélve. A háborúhoz mindig csak egy kis szikra kell.

–      Jó, jó, de nálunk nincs ellenségeskedés. Jól megvannak az államok egymás mellett.

Ami azonban a lényeg, hogy itt az idő felülvizsgálni az erődeinket, ami az egész hadseregünkre is ráférne. Tudja, hogy sok magyar katonánk van? Szerencsére jó katonák! Tartásuk van, tudják mit jelent a katonaság.

Az ezredes hajlamos volt elkalandozni a beszélgetésben, Rédey pedig a részletekre lett volna kíváncsi.

–      A magyar katona mindig kiváló volt –vetette közbe – évszázadok óta, főleg a lovas katonáink.

Bradley új szivarra gyújtott, közben kis paksamétát vett ki a fiókból.

–      Elkészítettem Shermann tábornoknak a maga felvételét. Heti huszonöt dollárt tudunk fizetni- nézte Rédey szemét, de nem tudott kiolvasni belőle semmit – ide én heti harmincat írtam be, mert ismerem Shermannt, aki egy ötöst úgy is le fog húzni.

Amit Shermannról mondott az ezredes minden úgy alakult, kivéve a fizetést. A tábornokra tényleg hatott az angol főiskola, igaz nem szakmai kérdésekről beszélgettek, hanem anekdotázott az angolok rovására, harsányan kacagva saját tréfáin. Bradley nyújtotta aláírásra a papírokat, és visszakacsintott, amikor a magasabb fizetést is szó nélkül aláírta a jókedvű Shermann.

–      Sokat kell dolgoznia Rédey, sokat. A jelentéseket Bradley majd bemutatja nekem. Várjuk a javaslatait, a terveket. Az erődök parancsnokai majd megpróbálják kihasználni a fiatalságát, győzködik majd, hogy semmit nem kell változtatni. Nekik minden változás csak nyűg. Terveket várok, ötleteket, megvalósítható terveket készítsen. Ez a munka nekem a legfontosabb.

Az utolsó szavakat már útban a kijárat felé terelgetve mondta el. Rédey azt gondolta, mégsem annyira fontosak azok az erődök a tábornoknak.

–      Maga a szerencse fia barátom – Bradley szájából úgy látszik, soha nem fogyhat el a szivar – erre iszunk egy kortyocskát, közben beszéljen magáról, mert én eddig csak Abe kérését teljesítettem, de most már többet is akarok tudni magáról. Feleségem úgyis töviről-hegyire kikérdez majd magáról, ismerem jól, adjon valami muníciót, amivel kielégíthetem a kíváncsiságát!

Ez a kortyocska ma már nem az első kortyocska volt az ezredesnek, de ennyi kellett a jó hangulatához. Valóban csak annyit mondott magáról, ami a kíváncsiságot elégíthette ki, de Bradley még így is ujjongott, mikor befejezte.

–      Barátom, végre valaki, aki szeret és tud is lovagolni. Amíg az asszonyok a templomot bújjak, kilovagolunk a városon kívülre. Hozok két puskát is. Mikor jön, szombaton? Akár vasárnap már mehetnénk is.

–      Következő vasárnapra ígérem, Ezredes Úr elkísérem, de most a költözés előbbrevaló. Ráadásul a barátomat is hozom, a tüdejének nem tett jót New York.

–      Ő is katonaember?

–      Festőművész, Uram. Sok szép portrét festett politikusokról, leginkább a feleségeikről.

–      Ha ilyen jó festő, akkor lehet, hogy én is adok neki munkát. Drága Sallymről festhetne egy szép portrét!

–      Megtiszteltetés lenne ez a barátomnak Ezredes Úr.

Egész napi jókedvét csak a vasútállomás zaja, piszka, a tülekedés rontotta el. A félelmetesen ormótlan gőzmozdony minden eresztékéből dőlt a fehér pára, a szél szénport csapott az arcába. Rosszkedve csak akkor múlt el, mikor könnyű táskáját magához szorítva le tudott ülni egy kikopott piszkos padra és izgatottan tervezgette, mit fog majd mesélni Bándi Karcsinak. A korai ébredés miatt elálmosodott, és pár órára visszaálmodta magát abba a gyönyörű tiszta kastélyba, ahol született.

Még egy hasonló tortúra azért várt rájuk. Bándi végigköhögte az útat mert a fűst és a fojtogató gázok bevágtak a kocsiba, ahol jó harmicad magukkal, a csomagjaikon kuporogva tették meg az utat Washingtonba.

–      Tarts ki, Karcsi, meglátod, megéri ezt a fáradtságot. Olyan helyre viszlek, ahol meggyógyulhatsz.

–      Kaliforniába megyünk? –akasztófahumora még most sem hagyta el – Mert én csak ott gyógyulnék meg.

–      Ez most Kalifornia előszobája – nézett komolyan a szemébe – megerősödsz, és ha akarsz, mehetsz az álmaid után.

Az álmok egyikőjüket nyugatra, míg a másikat a távoli, távoli keletre vonzotta. Neki úgy tűnt Bándi hamarabb elérheti az álmait.

–      Csak vándorolok egyik helyről a másikra – Bándi álmodozva nézett a távolba – pedig csak nyavalyás pár száz dollár kellene és ott lennék Kaliforniába.  Gróf  Úr, nem akarsz venni egy birtokot?  Neked való lenne. Ötszáz dollár fejébe kaptam, de te olcsóbban is megveheted.

–      Milyen birtokod van? És hol?

–      Sohsem láttam pajtás – Bándi úgy érezte, társát érdekli amit mond – de nagyon szép lehet Folyó, hegy, erdő, minden van ott. Pennsylvaniában. Nem volt sem pénzem, sem időm, de még kedvem sem, hogy odautazzak és legalább egy pillantást vessek rá.

–      Ha nem láttad még honnan tudod, hogy milyen?

–      Attól a vérszívó bankártól tudom, aki rámsózta.

–      Sándor említette ezt a birtokot.

–      A fecsegő –vonta össze szemöldöként Bándi – gondolom nagyot nevetettetek rajtam!

–      Egyáltalán nem, sokat nem beszéltünk erről, és ahogy látod el is felejtettem.

–      Vedd meg –ragadta meg a karját – adj négyszáz dollárt, és a tiéd. Én eddig sem láttam, ezután sem akarom. De ha jól alkudsz, megkapod háromszázért.

–      Utána nézek, Karcsi. A nevedre van bejegyezve?

–      Minden papírom megvan róla. Egy bankár csak tudja mi az adásvétel!  Az aljasa, ötszáz dollárom bánja. Ha megérkeztünk, odaadom a bank papírjait. – türelmetlenségében hevesen túrni kezdte a csomagját. Elérhető közelségbe érezte Kaliforniát.  Pár percig még a köhögés sem kínozta.

Rédey megérezte, hogy ha már meghallgatta a birtok históriáját, akkor a festő nem fogja hagyni, hogy az kikerüljön a társalgásukból. A föld nagyon olcsó most Amerikában. Hatalmas területeket kapnak a vasútépítő társaságok, és akinek csak kevés pénze is van, szintén óriási földterületeket szakít ki a vasút közelében. Lehet, hogy száz dollárt sem ér az a „birtok” amit most Bándi el akar adni neki. Inkább csak a segítőszándék miatt ment bele ebbe a játékba. Átgondolta a pénzügyeit. Abban a kincses övben, amiben induláskor még 12 arany rúd pihent, most már csak tíz van. Áldozzon-e fel még kettőt, hogy földbirtokos legyen Amerikában? Nem érezte úgy, hogy ez jó ötlet. Most minden energiáját a hadügy szolgálatába kell állítani. A fizetés, amit kap - hála Bradley ezredesnek – kényelmes életet biztosíthat. Látta Bándi festményeit, portréit így abban is biztos volt, hogy nem szorul majd támogatásra. Erősödjön meg egy kicsit, és ha annyira akar, hát menjen Kaliforniába. Utánanéz annak a birtoknak, ami az előző tulajdonost csődbe vitte, a banknak nem kellett és most Bándinak sem kell. Végül is megvolt a három szerencsétlenség. A papírokkal bemegy a földhivatalba, de most első a munka. Bándi köhögése megállt, és közben a sok utas monoton zsongása, a vonat ütemes csattogása álomba ringatta. Csomagjára borulva kitekert testtel mélyen aludt. Kaliforniáról álmodott.

A vonat melletti domboldalakon vörös koronájú fákat látott, műveletlen széles mezőket, egyszer még egy szép agancsú szarvas is kilépett a sárguló bokrokból. Mintha csak otthon lennék, sóhajtott!

A szerencse mellém szegődött, morfondírozott, én meg hozzáteszem a tudásomat, munkámat és leszek valaki Amerikában is. Elmosolyodott: De nem földesúr! Itt alszik mellette, akiért most neki kell felelőséget viselni. Egyazon ok miatt bűnhődnek. Nem engedheti, hogy ez a beteg, művészlélek belehaljon a meddő vágyakozásba és az idegen országban szerzett betegségébe. Talán mégis meg kellene venni tőle azt a birtokot.

A reggeli az otthoni ízeket, illatokat idézte. A tea pompásan gőzölgött, a sütőből kivett friss sütemény talán még jobb volt, mint a hazai. Ha Sarah Balley a templomban is ilyen odaadással imádkozik, ahogy itt süt, akkor  Isten rajta tartja a szemét. Bándi még a reggeliző asztalnál sem hagyta nyugton. Kiterítette a birtoklevelet - valóban a neve állt felül – és izgatottan ecsetelte a soha nem látott birtoka előnyeit.

–      Nagyon jó lakást találtál, Pali, bőven megéri azt az öt dollárt. Kicsit megerősödöm és indulok Kaliforniába. Mert azt érzem, hogy ez a birtok neked való.

Nagy-nagy unszolásra zsebébe tette a birtoklevelet és hagyta a festőt, had elmélkedjen, álmodozzon Kaliforniáról. Egyébként, mintha kicserélték volna. Eltűnt arcáról a mélabú, de a köhögése maradt, ám korántsem volt olyan kínzó, mint amikor útnak indultak New Yorkból.

Mivel Bradleynél csak másnap kellett jelentkeznie, elhatározta, ha másért nem legalább Bándi informálásáért utánanéz annak a birtoknak.

A szövetségi főldhívatalban készségesek voltak. Kiterítette a térképeket és hamarosan megtalálta, amit keresett. A föld a folyópartról erősen emelkedett a hegyoldal felé és a hegygerinc volt a határa. Ahogy számolgatta ötven hektáros terület lehetett, ami itt nem számított nagynak. Jobbról három, balról egy, nagyjából hasonló terület volt bejegyezve olvashatatlan nevekre. A biztonság kedvéért még bement a First National Bank helyi fiókjába és utána érdeklődött kitől, hogyan szerezte a bank. Sok újdonsággal nem szolgáltak, de a kárörvendő tekinteteken látta, ennek a földnek a története közismert a bankban, ismerik a zsugori bankigazgató és a festő történetét is.

–      Csak nem meg akarja vásárolni, Uram?- a bank tisztviselőjének alázatos kérdésén is átsütött a káröröm.

–      Megvenném, de nem tudom, mi lehet az értéke.

–      Értéke nem sok van Uram, ennek csak ára van. Hol az áradás, hol a szárazság viszi el a termést, és vele az állatokat. Két-háromszáz dollárt megér maga a kő, meg a fa, amit a hegyoldal ad.

Köszönöm a tájékoztatást – barátságosan rámosolygott a kopaszodó könyökvédős férfira – ennyit talán tudok rá áldozni.

–      Bankunk mindig készségesen segít önnek. Ha megszorulna.

–      Pénzre lenne szükségem! – mielőtt még felcsillanhatott volna a bankos szeme, előhúzta a

két aranyrudat.

–      Erre fáradjon Uram!

Maga sem tudta mi vezérelte a könnyelműségre, de követte a férfit.

A metszett üveges ajtó becsukódott mögötte, és mikor kilépett a délelőtti napsütésbe  a két aranyrúd helyett több mint négyszáz dollár lapult az övében. Örültség ugyan, de végül is van biztos állása, és ahogy Somorjay fiskális kapacitálta édesapját, mikor a marhákat eladták Bécsben: Befektetni Gróf Úr, befektetni, nem elherdálni, nem a banknak ajándékozni!

Izgatta a gondolat, hogy egy darab amerikai földet megvehet, még ha semmit sem kezd vele. Ha soha nem térhetek haza, jó lesz öreg koromra Asylumnak, gondolta. Igazából annak örült, hogy Bándi álmát így beteljesítheti.

A nagy álmoknak azonban az a sorsa, hogy megmaradnak nagy álmoknak. Mi is lenne, ha megvalósulnának, csak a csalódás maradna belőlük. Am úgy, hogy szépen kiszínezzük őket, csodákat látunk beléjük, úgy az igaziak. Olyannak is kell megmaradniuk. Egész életünk végéig. A vágyakozás az igazi, nem a beteljesülés. Valahogy Bándi festőművésszel is ez történhetett.

Rédey sokat dolgozott a hadügy irattárában, késő estig égtek a gyertyák a sok kiterített tervrajz körül. Az egynapi járóföldre, vagy a vasút mentén fekvő erődöket két hét alatt végigjárta. Jegyzetei már megtöltötték nagy táskáját. A birtok megvétele óta el is feledkezett Bándiról, akit néha látott a kertben vászna mögött, néha Sarah is megállt mögötte, szemmel láthatólag kedvvel nézte a vásznon kibontakozó kertrészletet. Úgy tűnt mintha a festőnek már nem is lenne olyan égetően fontos az a kaliforniai elvándorlás.

Egy nap átment Bándi lakásába, de nem találta, gondolta megvárja, mert messzire nem mehetett. Egy- két kép a festőállványokonn rá is nagy hatással volt. Van ebben az emberben valami nagy tehetség, gondolta, a képei hatnak a nézőre. A sarokba állítva ismerős arcot pillantott meg. Felemelte a képet és látta, hogy ez kétségtelenül Sarah Balley, de nem az a Sarah, akit első találkozásakor látott. A vonások az övéi voltak, de a festő valahogy idealizálta és azok a kék szemek varázslatosan lettek megfestve. Igaz, Sarah egyáltalán nem volt vénlány, ahogy Bradley állította, ráadásul az utóbbi időben szinte kivirult, visszanyerte fiatalságát, igazi korát.

–      Hé, hé –sietett oda Bándi , és kivette a kezéből a képet –ez még nincs kész, látod, a ruha a vállán csak éppen vázlat. Nem szeretem, ha ilyenkor nézik a képeimet!

–      Bocsáss meg Karcsi, ismerős volt az arc, de valahogy mégsem Sarah ez. Olyan idealisztiikus.

–      Nem lefesteni kell valakit, hanem megmutatni a festményen, hogy mi lakozik benne, milyen ember, és én így akarom megfesteni Saraht.

–      Szóval, modellt ül neked?

Bándi félszegen igent biccentett. Rédeynek nem voltak nagy szerelmi tapasztalatai, ez a néma biccentés mégis árulkodott, mégpedig arról, hogy nem véletlenül álldogál, beszélget Sarah Balley ott a kertben a festő mögött. Hát ezért nem hallott már az utóbbi időben Kaliforniáról.

–      Nézd meg Saraht és akkor nem fogod leszólni a festményemet.

–      Távol áll tőlem, hogy leszóljam, csak olyan más a képen, mint ahogy én megismertem.

–      Pedig ez az igazi Sarah –emelte fel a képet – akit a festményen látsz. Ahogy én ismerem.

Bándi tényleg jó festő. Korábban nem nagyon törődött a ház asszonyával, de most megnézte és megdöbbent. Sarah sokkal jobban hasonlított a festményhez, mint a korábbi emlékeiben élőhöz. Fiatalság és kétségtelen báj sugárzott róla, még a járása is ruganyosabb, kecsesebb lett.  És most már észrevette a reggeli tea felszolgálásánál az összepillantást, ahogy a kezek összeérnek a forró csészén. Ez a művész megszédítette Saraht, vagy fordítva, nem tudta eldönteni. A szerelem megszépítette a korábbi vénlányt, és meggyógyította Bándit. A köhögése mintha soha nem lett volna. Hajlott háta kiegyenesedett, hosszú haja, mintha mindennap megmosta volna, ragyogott a fényben.

A szerelem kívül belül megváltoztatja az embert, gondolkozott el. Kérdezni semmit nem kérdezett, ha majd akarja, elmondja Bándi. Bár az is lehet, hogy hamarosan megbánja, hogy nem utazott el Kaliforniába amint a pénz a kezében volt.

Este sokáig rajzolt, rendezgette a jegyzeteit. Mikor lefeküdt, a sötét csendjében fájó ürességet érzett a mellkasában. Egyedül maradt itt ebben a nagy országban, senkije sincs. Gyertyát gyújtott, hosszú levelet írt apjának, édesanyjának. Megkönnyebbült, de mikor visszafeküdt, a kínzó honvágy csak még jobban gyötörte.

A környékbeli erődítmények felmérését hamar befejezte, de volt, amikor két–három hétig is távol volt, gyakran a tengeren, egész Dél Karolináig. A Fort Sumter különösen elnyerte a tetszését. A másfél méter vastag kőfalak igazi védelmet jelentettek, de az erődön belüli élet igencsak elkedvetlenítette. A rossz helyen tárolt robbanószerek, gránátok, a katonák nemtörődömsége, a tisztek hányavetisége elszomorító volt. Jelentéseit minden hónap végén leadta Bradleynek.

–      Elégedett vagyok, Rédey – szokásos szivarját rágcsálta – a tervrajzok precízek, az ajánlásai nagyon is előremutatók. Egy dolog miatt neheztelek.

–      Ezredes Úr ?–

–      Vasárnaponként nem jön velem lovagolni, vadászni.

–      Uram, olyan sokat vagyok távol, hogy azt sem tudom, mikor van vasárnap.

–      Bezzeg a barátja, az a festő. Vasárnaponként ott feszít Sarah mellett a templomban. Mindenki róluk pletykál. Tudja, mi a legérdekesebb? Ez a vénlány kivirult, visszafiatalodott. Olyan szerelemesen néz a művész úrra, hogy ebből házasság lesz.

–      Kívánom, hogy legyenek boldogok Ezredes Úr! A munkám miatt alig vagyok otthon, akkor is dolgozom. Én is úgy sejtem azok ketten szeretik egymást. Bándinak sok megrendelése van arcképekre. A képviselő urak, a feleségeik, vagy a kedvenc lovuk megfestése jól jövedelmez. Karcsi nem lenne rossz férj.

–      El ne mondja, de egyik másik képét én is láttam, és Istenemre jól sikerültek. Ha valamelyik eladó lesz, szóljon nekem!

–      Ígérem, Uram!

–      Na, nézzük akkor a Fort Sumtert!

Rédey nagyon mélyrehatóan elemezte a vizsgált erődöket, és nem rejtette véka alá elítélő véleményét, ha úgy adódott. Bradley agyában a kerekek zakatoltak, és kész volt a jelentése Shermann tábornoknak.

Két, hosszú év alatt végzett az erődök felmérésével, és a munka nagy örömet szerzett neki. A hadügy malmai lassan őröltek, mert újabb két év telt el, míg Bradley jelentése eljutott Shermann asztalára. A tervrajzok magas oszlopa és a vaskos könyvet megtöltő elemzései láttán Bradley nevetve jegyezte meg.

–      Mire ezt Shermann átnézi, addigra elporladnak ezek az erődök – pedig Istenemre érdemes lenne elolvasni nekik is. Kérhetek valamit, Rédey?

–      Ezredes Úr, Máris teljesítve.

–      Készítsen az elemzéseiből egy rövid, de nagyon velős kivonatot. Elküldeném Abe Lincolnak. Ő biztos végig olvassa, és megérti mit is akart maga sugallni.

–      Tart az ülésezés, és a maga tanulmánya jó alkalom lenne, hogy meghívjam Abet egy vacsorára hozzánk. Drága Sallymmel nem egyeztettem, de magát is várjuk. Most, hogy elkészült mindennel, hétvégén jöjjön ki velem egy kis vadászatra!

–      Boldogan, Ezredes Úr!

A késő tavaszi napsütésben Bándi a kertben ült, elmaradhatatlan festőállványa előtt, mellette Sarah, aki teát töltögetett a kis asztalon a festőnek.

–      Gyönyörűek ezek a nárciszok –nézte meg közelebbről a képet Rédey – erről jut eszembe, megmetszem az elvirágzott aranyesőt.

–      Láttad már Sarah arcképét? Amit még ideérkezésünkkor kezdtem el, és sokáig nem sikerült befejeznem?

–      Mostanra sikerült?

–      Kész van, barátom – rámosolygott Sarahra és karon ragadta  Rédeyt, bementek a házba.

–      Karcsi –halkította le a hangját, mintha bárki is értené a magyart itt – mi van Sarah és közted? Ma a sógora is úgy beszélt, mintha házasodnátok.

–      Gyere, először nézd meg a képet!

A festményt tényleg befejezte, a halványkék csipke gallér ragyogott Sarah nyakán, a ruha lágyan simult a testére és kiemelte gömbölyű melleit. Ami a különleges volt, és amit már évekkel ezelőtt is látott rajta, az a sugárzás volt. Valami megfoghatatlan, éteri, és titokzatos kisugárzás tette Saraht olyan vonzóvá ezen a képen.

–      Tudod, őt ilyennek látom és ő valóban ilyen. Igen, szeretem őt és ő is engem. A családja itt az egyik legelőkelőbb, én pedig egy senki vagyok, egy menekült. Hogyan is jöhetne hozzám, hogyan is kérhetném meg?

–      Károly, állj meg! A legfelkapottabb festő lettél ebben a városban, szép pénzeket keresel, és ahogy ismerlek, már egy vagyont tehettél félre.

–      Vagyont? –mosolyodott el Bándi büszkén – vagyont nem, de életem végéig bebiztosítottam magam. Te alapoztad meg, a birtokom megvételével.

–      Nem sajnálod?

–      Esküszöm, hogy felszabadítottal. Annyira nyomasztott az a nyavalyás föld, ott a világ végén.

–      És Kalifornia?

–      Engem már nem vonz. Itt van nekem a szerencse városom, ahol Sarah él.

–      Hát akkor ne tétovázz, kérd meg a kezét, ne epekedjetek!

–      Gondolod? Meg merjem?

–      Ahogy én látom, már alig várja.

Őszintén beszélt, mert egymáshoz illő párnak látta őket. Sarah gyakorlatiasságára, gondoskodó anyai ösztönére volt szüksége Bándinak, Sarahnak  pedig arra a finomságra, rajongó szerelemre, amivel a festő körülvette.

Bradley indította el, Rédey pedig tovább görgette azt a lavinát, ami mindkettőjüket maga alá temette, és egy rekkenő júliusi napon ott álltak a ház kertjében a fehérrel megterített asztalok mellett, gratuláltak Sarah Bándinak és Charles Bándinak a házasságkötésük alkalmából, és most nem utasította vissza az ezredes illatos szivarját. Beismerte magának, hogy mennyire aggódott ezért a kiváló kis festőért, és mennyire megkönnyebbült, mikor átpillantott az egymás kezét szorosan tartó párra. Szabadnak érezte magát, felszabadult a felelősség alól. Ezzel együtt mindaz a kíváncsiság, amit eddig gondolatai mélyére rejtett, most feltört. A birtok. Látni akarta azt a birtokot. A hadügyi munkában úgyis lesz egy kis szünet, és az igazat megvallva nem nagyon lelkesítette már az erődök feltérképezése. Most kezdődne az új erődök megtervezése ott a közép nyugati vidékeken vadak és kétes egyének között, és ez már nem vonzotta. Este, elcsendesedett a ház és kiterítette vázlatait arról a Pennsylvániai birtokról. Pennsylvánia valahogy úgy csengett neki, mint Transsylvánia, Erdély.

A vasút csak Border Cityig visz el, hacsak azóta tovább nem épült! Onnan úgy vélte egy bő félnapi út, jó lóval. Border Cityben bevásárol, vesz egy jó lovat, de az is lehet, hogy egy könnyű kocsit, és megnézi azt az elátkozott birtokot.  Egyre távolabb kerültek az erődök, a hadügy és gondolatban már egyre közelebb járt a kis földdarabhoz, Pennsylvániához.

Bradley ezredest nem lehetett eltántorítani a hétvégi galambvadászattól, ez alkalommal elkísérte. A sörétes puska, amit kölcsönkapott, nem volt valami friss darab, de az első pár lövés után, ahogy zuhanva hullottak le a vadgalambok, az ezredes nem tudta szó nélkül megállni.

–      Istenemre, maga egy igazi mesterlövész! Hol tanult meg így lőni?

–      A szüleimnek birtoka van Magyarországon, sokat vadásztunk apámmal.

–      Oroszlánra, tigrisre?

Az ezredesnek nem erőssége sem a földrajz, nem a zoológia, gondolta, de még csak el sem mosolyodott. A régi vadászatok emléke ismét szíven ütötte, honvágya szívszaggató lett.

–      Őz, szarvas a legnagyobb vad felénk, no meg a vaddisznó. Igaz egy alkalommal medvét is lőttem.

–      Nem hiányzik az otthona?

–      Nagyon is, ezredes úr! Vissza is térek, amint lehet.

–      Mi a fenének? Hiszen komoly karriert csinálhat itt nálunk.  Ha akar, már most nagyobb birtokot vehet, mint az otthoni. Itt mindenki bevándorló, a maga tehetségének Amerika passzol igazán.

–      Ami azt illeti, egy kis birtoknak máris a tulajdonosa vagyok.

Bradley feltűzte a nyereg mellé a frissen lőtt madarát, de most jobban lekötötte amit Rédey mondott.

–      Nocsak, erről nem is beszélt. Hol az a birtok? És mekkora?

Az ezredest elkapta a hév, megállította a lovát, szembefordult Rédeyvel.

–      Nem nagy föld, ötven hektárnyi, és Pennsylvániában van.

–      Ember, - tárta szét karját az ezredes - az már egy szép birtok. Azzal van munka, abban van fantázia! Lehet valami nagyszerűt alkotni!

Nézte Bradleyt, ahogy kipirult, ahogy lelkesedett, meglátta a sóvárgást a szemében, és hirtelen megértette, hogy hiába a jó állás, a társadalmi pozíció, az ezredes ugyanúgy vágyik valahová, valami másra, ahogy ő Magyarországra, a birtokukra, vagy, ahogy Bándi is a szíve mélyén örökké vágyakozni fog Kaliforniára.

–      Az igazat megvalva, még nem is láttam azt a birtokot. Úgy vásároltam, és csak most gondoltam arra, hogy odautazom.

–      Szerencsére nincs a világ végén!

–      Jövő héten tervezem, hogy megnézem.

–      Tudja – Bradley hosszan a szemébe, és vágott egy furcsa grimaszt – ha maga megnézi, attól félek, ott is ragad. Ott maga egy lépéssel közelebb fogja érezni magát az igazi otthonához, a hadügy pedig elveszít egy értékes munkatársat.

–      Bevallom, nem tudom milyen ez a bizonyos birtok.

–      Nem is érdekes – vágott a szavába az ezredes – ha jó és szép, akkor ott marad, ha borzalmas, akkor pedig azért marad ott, mert nagy lesz a kihívás, hogy igazi paradicsommá alakítsa.

–      A mostani munkám is elég nagy kihívás – nevetett – de itt a két galamb!

Emelte a puskáját és az elől repülő halálos sebbel zuhant le. Bradley is rálőtt a másodikra, de az sértetlenül tovább repült.

–      Ez nem az én napom – tettetett bosszúságot az ezredes – az előbb magát vesztettem el, most meg a madarat. Nézzük inkább mit csomagolt, az én drága kis Sallym!

A nagy bőrtáskából marhasült, puha kenyér és egy üveg bor került nagy fehér kendőre. Hallgattak, de kitalálta, hogy az ezredes fejében továbbra is az ő birtoka körül forognak a gondolatok, és vékonyra szorított ajkai arról árulkodtak, hogy tudja, soha nem fogja már elhagyni sötét irodáját, nem vághat már neki a nagyvilágnak szabadon, magányosan, hogy megtalálja a maga Kaliforniáját.